2009. december 23., szerda

Vámpír szerelem 21. fejezet

Sziasztok!

Hát itt az új fejezet. A szavamat pedig tartom, és nem tágítok. Úgy hogy hajrá! :)

Niky


21. fejezet

Már épp kezdtünk volna belemelegedni a párharcba, mikor Aro felmordult:
- Elég legyen! Úgy viselkedtek mint két hisztis ember! – csattant föl. Felálltunk a földről. Természetesen egy karcolás nélkül. Jane Aro szavait hallva csak vicsorogva nézett rám elcsúfítva, azt az álnok kétszínű arcoskáját.
- Jane! – szólt rá az apám. Jane csak meghajolt, majd dühösen oda caplatott az ikertestvére mellé. Én félszemmel rásandítottam Edwardra aki engem nézett merőn. Alice pedig mellette állt és félve nézett rám. Ránéztem az apámra, majd odasétáltam az Alice-t fogva tartó Dimitri-hez. Ő csak felvonta a szemöldökét mire én bólintottam és helyet cseréltem vele. Mire ő oda sétált Félix mellé. Megfogtam Alice kezét, hogy úgy tűnjön mintha fogva tartanám, de a fogásom laza volt. Közelebb hajoltam a füléhez és úgy suttogtam hogy ne hogy bárki meghallja rajta kívül.
- Nem lesz semmi baj Alice! Nem engedem hogy bajotok essen! – biztosítottam Alice-t mire ő csak bólintott egyet határozottan már nem félve.
- Sarah!- szólított meg Aro élesen – Segítenél egy kicsit? Dönteni szeretnénk. – én csak kurtán biccentettem, majd kiterjesztettem a pajzsomat. Most már Edward nem lepődött meg csak a tanácskozó Volturit nézte mereven. Találkozott a tekintetem Félix-ével. Szomorúságot és csalódottságot láttam a szemében. Még engem hibáztat? Nem én kezdtem hanem az a beképzelt kis dög. Dühösen leemeltem róla a tekintetem és inkább az apámat néztem. Nagyon halkan Caius dünnyögött valamit mire Aro csak bólogatott. Néha Marcus is közbe szólt, mire a Aro megrázta a fejét Caius pedig hevesen bólogatott. Végül az apám felsőhatott felém fordult és biccentett, mire én visszahúztam a pajzsomat.
- A döntésünk a következő:- szólalt meg Aro vészjósló hangon. - Elengedünk titeket…. de csak feltételekkel – mosolyodott el majd folytatta:- Bella sértetlenül távozhat ha valaki átváltoztatja miután elhagytátok Volterát.- erre Edward csak bólintott mire Aro ismét elmosolyodott – A másik feltétel pedig egyszerű. A mai napot töltsétek nálunk. Már csak Bella miatt is. Pihennie kell, és legalább ti is tölthettek egy kis időt Sarahval. 1 év hosszú idő, és szerintem neki is hiányoztatok már. - nézett rám jelentőség teljesen- Szóval mi a válaszotok? – kérdezte mézes- mázosan. Még is minek kérdezi ha úgy is tudja a választ? Ha nemet mondanak meghalnak, ha nem akkor viszont épségben hazajuthatnak holnap. Ránéztem Edwardra.
- Természetesen maradunk, és köszönjük a vendéglátást. –mosolyodott el erőltetetten Edward, majd meghajolt. Aro csak mosolygott, és intette neki hogy egyenesedjen fel.
- Majd én megmutatom nekik a szobájukat! – engedtem el Alice-t és léptem közelebb Edwardhoz. Aro csak fölvonta a szemöldökét.
- Rendben. Viszont utána gyere le, mert beszélni akarok veled. - mondta szigorúan, mire én biccentettem és az ajtó felé mentem. Edwardék pedig követtek. Mikor már tisztes távolságra értünk a nagyteremtől, a vállam fölött hátra néztem.
- Ugye azt tudjátok hogy hajszál híján kivégeztek titeket? – kérdeztem merőn Edward szemébe nézve
- Nem öltek volna meg minket, mert túl nagyra tartják a tehetségünket. - vetette oda. Én csak felhorkantam és vissza fordultam az út felé.
- Lehet hogy titeket nem öltek volna meg, de Bellában már nem vagyok ilyen biztos. – sandítottam Bellára aki már nagyjából megnyugodott, de még mindig reszketett egy kicsit.
- Őt se ölték volna meg, Túlságosan tetszik a műgyűjtő apádnak, és kíváncsi rá mi lesz vele vámpírként. – mondta egyszerűen Edward
- Akkor se kellett volna hősködnöd.
- Ha már itt tartunk neked sem! – mordult fel
- Én nem hősködtem csak végre megadtam annak a kis dögnek amit megérdemelt.
- Nem kellett volna közbe avatkoznod, még lesz ennek folytatása Sarah. – fúródott az aranybarna szempár a hátamba, de én nem foglalkoztam vele csak tovább mentem a hosszú folyosón. - Jobb lenne szerintem ha beszélnél Jane-nel, és úgy nem esne semmi bajod. - megtorpantam és szembe fordultam Edwarddal, aki dühösen nézett a szemembe.
- Neked semmi közöd hozzá hogy én mit csinálok. Jane nem tud bántani mert sokkal jobb képességem van nála. Ha pedig megpróbálná nem hiszem hogy olyan kegyes lennék vele mint az előbb. Szóval nagyon kérlek ne félts engem. Tudok magamra vigyázni!- sziszegtem neki, majd a válla felett ránéztem Sue-ra aki épp közeledett felénk. - Sue! Megmutatnád nekik a szobájukat? Nekem mennem kell Arohoz! – néztem Edwardra akinek a szeme dühtől izzott.
- Persze menj csak majd én elintézem! – mosolygott rám majd elindult előre.
- Felejts el! – suttogtam Edwardnak majd a tekintetét kerülve elindultam a nagyterem felé.
Mikor beléptem meghajoltam a Volturi előtt, majd kiegyenesedtem. Aro szemével végig nézett rajtam majd megszólalt:
- Négyszemközt szeretnék beszélni Sarah-val! - mennydörögte. Mire mindenki furcsa pillantást vetett rá, de engedelmeskedtek. Majd Caius és Marcus után elhagyták a nagytermet, az ajtó pedig hangos csattanással bezárult, és nem maradt más csak a kínos csönd. Már épp azt hittem hogy soha nem kezd bele mikor megszólalt:
- Tudod szeretlek, mivel a lányom vagy de néhány dolgot még te se tehetsz meg. – állt fel a székből és közelebb lépett hozzám. Mereven néztem a szemébe, de nem mondtam semmit.- Jane sokkal régebb óta van már itt, így a ő a rangidős. Ezért nem támadhatsz rá csak úgy.
- Nem én kezdtem ő támadott én csak….
- Elég! – szakított félbe- Azért támadott meg mert te használtad a képességed.
- Még szép hogy használtam hisz megakarta támadni Edwardot! – csattantam fel
- Csak a képességét akarta használni mert én azt mondtam neki, és ő nem tagadja meg a parancsokat. - dörmögte- Ő legalább engedéllyel akarta használni. Te viszont nem. Az engedélyem nélkül kiterjesztetted a pajzsod, ezért megölhetnélek. - csattant fel
- Akkor miért nem teszed meg? – suttogtam határozottan
- Mert a lányom vagy. Ha nem lennél az már rég halott lennél. - kiabált, de én meg se rezzentem, csak néztem mereven a padlót. - Nézz rám mikor hozzád beszélek! – parancsolta, de én nem tettem semmit. Mire ő szorosan megszorította a nyakam és felemelte a fejem. Ha ember lennék már rég megfulladtam volna, de így csak kényelmetlen volt.
- Ha nem engedelmeskedsz nekem. Nem érdekel hogy a lányom vagy vagy sem, de megöllek. Zokszó nélkül. Megértetted? – sziszegte nekem,mikor nem válaszoltam szorosabban kezdte szorítani a nyakam, ami már kicsit sem volt kényelmes
- Azt kérdeztem megértetted? – sziszegte ismét, én csak egy aprót bólintottam mire ő elengedett. Nem néztem rá csak a padlót néztem. – Még valami. Ez nem csak rám hanem Marcusra és Caiusra is vonatkozik. Bármit mondanak te engedelmeskedsz nekik. A képességedet csak akkor alkalmazod ha én engedélyt adok rá. Nem támadsz meg senkit, és nem avatkozol bele más dolgába. Megértetted?- kérdezte szigorúan mint egy gyereket nevelő apa
- Igen- suttogtam, de a hangomban csak düh volt.
- Nagyon helyes – fújtatott dühösen.
- Anyámat is így utasítgattad? – suttogtam csak magamnak, de Aro meghallotta és lekevert nekem egy hatalmas pofont. Majd nem hozzá vágódtam a falhoz, de nem volt olyan erős így csak a fejem fordult el a nagy erőtől.
- Szerettem az anyádat, és soha nem parancsolgattam neki. Azt csinált amit akart, de te a lányom vagy, és nekem dolgozol. Szóval azt teszed amit mondok megértetted? – kiabált, sokáig csak néztem magam mellé, majd felé fordítottam a fejem, és undorral teli szemekkel néztem rá.
- Megértettem, apám! – szűrtem az összeszorított fogaimon keresztül, majd figyelemre se méltatva őt kimentem a nagyteremből.

2009. december 20., vasárnap

Hírek!

Hali!

Úgy tervezem hogy az új fejezetet szerda körül rakom fel. Biztosra még nem tudom, de ha nem szerdán akkor csütörtökön lesz fenn. Egy biztos jövő héten már olvashatjátok. Ez lenne a jó hírem (már akinek). Viszont most jön a rossz hír. Sajnálattal veszem észre hogy nem írtok kommentárokat, ami nekem nem esik valami jól, mert így nem tudom hogy min változtassak és min ne. Tehát arra a döntésre jutottam hogy ha 21. fejezetnél nem gyűlik össze minimum 10 hozzászólás akkor a következő fejezetet csak 1 hónap múlva vagy még később olvashatjátok el. Nem akartam ezt megtenni de ha muszály akkor muszály. Szóval amikor felteszem a fejezetet és elolvassátok akkor lécci írjatok komikat. Na asszem mára ennyi. Jövő héten jövök az új fejezettel.
Puszi

Niky

2009. december 7., hétfő

Új Blog!!!

Sziasztok!

Van egy hírem nektek. Csináltam egy új blogot amit itt el is érhettek: http://niky-silvermoon.blogspot.com/ Ezt a blogomat sem fogom elhanyagolni szóval itt is lesz friss. A másik blogomról. Ott nagyobb szerepet kapnak a farkasok de nem hanyagolom el a vámpírokat sem benne. Szóval olvassátok el lécci még csak az első fejezet van fenn, de ahhoz is jó olvasást kívánok.
Puszi
Üdv.:Niky

2009. december 2., szerda

Vámpír szerelem 20. fejezet

20. fejezet

Dühtől tajtékozva csőrtettem be a szobámba, majd egy hangos csattanással becsaptam az ajtót úgy hogy majd nem kiszakadt a helyéről. Mi a fenét képzel ez? Azt hiszi hogy beállít ide és már is megkönnyítik a dolgát. Na arra várhat. Aro nem fog vele végezni túlságosan hasznos ahhoz a képessége hogy elvesztegesse. Amikor meghallottam hogy mi történt Bellával megértettem Edward reakcióját de…. akkor is hogy lehet ilyen bolond? Véget vet az életének egy… egy ember miatt? Fáradtan rogytam le az ágyamra és a kezembe temettem az arcom. Nem fogja feladni. Ha ő egyszer valamit eltervez akkor senki és semmi nem tudja megállítani. Egy lemondó sóhajjal terültem el az ágyamon. Bárcsak én is gondolat olvasó lennék akkor tudnám hogy mire készül most Edward. Próbáltam elterelni a gondolataimat de nem sikerült. Nem menthetem meg. Magát kell megmentenie. Persze ha tudja még. Bella volt a mindene és most őt is elvesztette. Felálltam az ágyról és kimentem az erkélyre önfeledtem néztem a csodás Olaszországi tájat. Néhány pirosba öltözött ember éppen a főtérre tartott ahol Szent Márkus napját ünnepelték. Mindig is megmosolyogtam ezt az ünnepet hiszen azért volt mert állítólag Szent Márkus aki maga is vámpír volt ő kiűzött minket Volterából. Persze ezt is csak azért híresztelte hogy ne hogy fény derüljön a titokra aminek ő is része volt. Innen pont látni az óratornyot ami a főtéren van. Rákönyököltem a párkányra és elmerültem a gondolataimban. Percekig csak némán néztem a tájat míg a torony harangjai fel nem ébresztettek az ábrándozásomból. Egy lemondó sóhajjal vissza könyököltem és mélyet szippantottam a friss levegőből. Amire nem volt szükségem még is jól esett. Hirtelen rossz érzés fogott el mintha történne valami de azt nem tudom megmondani hogy mi. Biztos csak Edward és a hülyesége miatt van. Elhessegettem a rossz érzéseket és inkább a jó dolgokra koncentráltam. Mint például a kö… Nem tudtam befejezni a gondolat menetemet mert hangos lépteket hallottam, amik felkeltették a kíváncsiságomat. Ahogy kiléptem az ajtón egy ismerős illat szállt felém.
- Ne! Ne! Csak ezt ne! – suttogtam magam elég miközben a nagyterem felé sétáltam. Ahogy egyre csak közeledtem a szag egyre erősebb lett. Én pedig egyre jobban kezdtem pánikba esni. Mikor elértem a nagyterem felé vezető folyosót megláttam Beth-et. Aki szomorú tekintettel nézett rám. Azonnal oda szaladtam hozzá.
- Beth mond hogy nem! Mond hogy nincsenek itt! Kérlek!
- Sajnálom Sarah de nem hazudok neked. Félix, Demetri és Jane most hozták őket.
- De hát mi történt? – kérdeztem pánikolva
- Edward megmutatta magát a napfényben. – nyögte ki végül Beth
- Hogy micsoda? – kérdeztem elképedve
- Így akarta elérni hogy a Volturi megölje ami lehet hogy most be is teljesül.
- De én ezt nem értem miért van itt Alice? És Bella? Azt hittem hogy ő meghalt.
- Edward is azt hitte de nem. Csak Rosalie félre értett néhány dolgot. De lehet hogy ez a dolog még rosszra is fordulhat
- Ezt nem hiszem el. – sziszegtem dühösen. Ha Bella miatt meghal Alice és Edward saját kezűleg fogom megnyúzni. Dühösen léptem be a nagyterembe ahol mindenki meglepetten nézett rám. Kivéve az apám. Boldog mosollyal lépkedett közelebb felém.
- Sarah! Örülök hogy csatlakozol hozzánk. – üdvözölt mézes mázosan majd intett a kezével a trón melletti helyem felé. Lassan indultam el. Alice mind végig engem nézett és láttam rajta hogy nagyon nehezen türtőzteti magát. Legszívesebben már rég a nyakamba ugrott volna. Mikor odaértem a helyemre vettem egy mély lélegzetet és megfordultam hogy szembe nézek a volt családom két tagjával és egy emberrel akinek hála most lehet hogy mind annyian meghalnak. Amikor Edward szemébe néztem csak szomorúságot láttam de volt benne egy kis vidámság is annak köszönhetően hogy vissza kapta élete szerelmét. Alice is szomorú volt de ő neki még így is ragyogtak a szemei annak fényében hogy engem újra láthat. Bella zavarodottan nézett rám. Szemében csak félelmet láttam. Aro rám emelte tekintetét majd elmosolyodott próbáltam viszonozni de elég rosszul sikerülhetett. Félix közelebb lépett hozzám átakart karolni de én kitértem előle és inkább figyeltem az eseményeket. Egy lemondó sóhaj után ő is inkább előre nézett. Aro megszólalt ünnepélyes hangján:
- Most hogy már így összegyűltünk itt. Mi lenne ha egy kicsit elbeszélgetnénk? – nézett sokatmondóan Edwardra. – Ifjú Cullen nyújtsd ide a kezed kérlek! – mosolygott rá Aro. Edward nem tétovázott azonnal oda nyújtotta neki a kezét. Aro lehunyta a szemét és úgy élvezte ki Edward minden egyes gondolatát. Az arcáról a mosoly még akkor sem fagyott le amikor elengedte a kezét. Majd így szólt:
- Mire nem képes a szerelem?! Nem igaz lányom?- emelte rám a tekintetét az apám de én csak mereven néztem a szemébe. Aro csak mosolygott tovább és visszafordult feléjük.
- Milyen érdekes. Azt már tudjuk hogy Edward képessége hat az ifjú hölgyre. De nem úgy mint általában. Hogy is gondolta Edward? Ó igen már tudom. Olyan tiszták a gondolatai mint még senkié. Szeretném én is megtapasztalni!– majd kinyújtotta a kezét Bella felé aki felnézett Edwardra. Ő csak bólintott. Bizonytalan léptekkel Aro elé állt és oda nyújtotta neki a kezét. Mindenki kíváncsi tekintettel nézett a párosukra kivéve Félix és Edward akik merően nézték egymást gyűlölködve. Edward arckifejezéséből arra következtettem hogy éppen valamelyik együtt töltött pillanatunkat vetíti le neki Félix. Oda léptem mellé és merően a szemébe néztem.
- Elég! –rivalltam rá suttogva még is élesen. Félix sóhajtott majd közelebb lépett Aroékhoz. Én pedig kinyitottam a pajzsom és gondolatban szóltam Edwardhoz: „Sajnálom”. Ő csak egy fájdalmas pillantást vetett rám majd rögtön vissza fordult Bellához. Aro elengedte a kezét és hátra lépett egyet.
- Érdekes!- hangzott a halk határozott válasz- Viszont ha a gondolatolvasásra így reagál akkor vajon más képességekre hogyan?- mosolygott Bellára Aro. – Jane… - nézett mézes mázosan a kis dögre, aki csak elmosolyodott és Bellára emelte az ádáz tekintetét. Tudtam hogy hatni fog rá nincs olyan élőlény a földön akire ne hatna Jane könyörtelen képessége. Kivéve én. Mielőtt bármi történhetett volna Edward Bella előtt termett és ő nézett farkas szemet Janenel. Ezt nem engedhetem! Majd gondolkozás nélkül kiterjesztettem a pajzsomat Edwardra, Bellára és Alicere. Mikor Edward rájött hogy mi történik azonnal rám emelte a tekintetét. Jane tovább próbálkozott sikertelenül. Míg végül idegesen rám nem kiáltott.
- Fejezd be azonnal!- rivallt rám dühösen, mire én csak elmosolyodtam. Egy hangos morgás után rám vetette magát.

2009. november 15., vasárnap

Vámpír szerelem 19. fejezet

Komikat lécci!

19. fejezet

Egy évvel később

Önfeledt boldogsággal fordultam Félix felé. Aki átható tekintettel nézett végig meztelen testemen, majd mikor észrevette hogy őt nézem azonnal a szemembe nézett. Percekig csak szótlanul néztük egymást míg végül megszólaltam.
- Mit nézel rajtam annyira? Valami nem tetszik? – vontam föl a szemöldököm, mire ő elmosolyodott és izmos mellkasára vont.
- Éppen ellenkezőleg. Nálad gyönyörűbb teremtést még nem láttam. –suttogta a fülembe. Elmosolyodtam és egy csókot nyomtam a szájára.
- Köszönöm a bókot, de te se panaszkodhatsz. Egy ilyen estét nehezen fogok elfelejteni. – mosolyodtam el cinkosan amit ő viszonzott, majd rám feküdt és szenvedélyesen megcsókolt. Már éppen kezdtünk volna belemelegedni amikor kopogást hallottunk. Félix egy lemondó sóhajjal abba hagyta a csókot majd feltápászkodott magára kapott egy nadrágot. Még egy gyors csókot nyomott a számra majd odament az ajtóhoz. Én pedig magamra kaptam egy köntöst. Félix kinyitotta az ajtót majd meglepetten nézett az érkező szemébe.
- Jane?! Mi járatban? – kérdezte kíváncsian
- Hidd el nem önszántamból jöttem! – nézett rám Félix válla fölött Jane undorral az arcán. Én viszonoztam a pillantását mire ő mézes mázosan elmosolyodott és úgy fordult vissza Félix felé. – Aro küldött hogy szóljak ma vendégünk fog érkezni. Úgy hogy szükségünk lesz lehet rád a nagyteremben.
- Ki lesz a vendégünk? – Jane erre rám nézett majd vissza Félixre. Azonnal tudtam hogy miről van szó. Valaki olyan jön akit nekem nem kell ismernem.
- Akkor én most jobb ha megyek. Úgy is el kell mennem vadászni szóval… majd találkozunk később. – megcsókoltam Félixt majd egy gúnyos pillantást vetettem Janere aki erre vidáman elmosolyodott. Gyorsan lépkedtem a folyosón. Éreztem Jane fürkésző tekintetét a hátamba fúródni. Gyors léptekkel végül elértem a szobámba. Magamra kaptam pár ruhát majd kiugrottam az ablakomon és elindultam vadászni.


(Edward szemszöge)

Elvesztettem. Örökre elvesztettem azt az embert akit szerettem, és ez mind az én hibám. Nem lett volna szabad elhagynom, de hát honnan tudhattam volna? Amikor eljöttem Forksból hogy Bella új életet tudjon kezdeni azt hittem az helyes döntés volt. De nem minden romba dőlt elvesztettem Bellát és most egyedül vagyok. Amikor Rosalie felhívott azt hittem ez az egész csak vicc. De kiderült hogy mégsem. Amikor felhívtam Charliet Jacob Black szólt bele és azt mondta Charlie temetésen van. Azonnal tudtam hogy Rosenak igaza volt. Tönkre tettem Bella életét és most halott. Az én hibámból. Összetörtem Sarah szívét és most meg Belláét is sikerült. Micsoda egy szemét vagyok. Nem kellett volna elhagynom Saraht akkor ez nem történt volna meg. Hiszen szerettem őt sőt talán még most is szeretem. Két személyt szeretek egyszerre, de ez már mind nem számít. Bella meghalt és nem tudok nélküle tovább élni. Fájdalmas léptekkel haladtam Voltera utcáin míg el nem értem a Volturi kastélyát. Már messziről hallottam Jane undok gondolatait, de most nem foglalkoztam vele. Csak egy dolog érdekelt hogy a Volturi elé mennyek és kérjek tőlük egy szívességet, amit remélem teljesítenek is.
- Isten hozott Volterában Edward Cullen. Aro már nagyon vár rád.
- Szervusz Jane! – mondtam neki lehangoltan. A gondolataiban nagyon örült hogy így láthat védtelenül szenvedni. Mosolyogva fordult meg majd a válla fölött visszanézett rám.
- Kérlek kövess! – majd elindult a hosszú folyosón mely nagyon hasonlított egy múzeumi kiállításhoz. Hát igen Aro szereti a régiségeket. Csöndben haladtunk egymás mellett míg el nem értük a nagy fa ajtót. Jane lépett be először majd én. Meghajolt majd félre állt ikertestvére mellé. Tisztelettudóan meghajoltam és vártam. Aro gondolatai nagyon izgalmasak voltak. Sütött belőlük a kíváncsiság. Halkan felkuncogott majd megszólalt:
- Egyenesedj föl Edward! – belenéztem Aro szemébe majd egy biccentéssel üdvözöltem az ismerős arcokat. Félix akivel soha nem voltam valami jóban Sarah miatt. Undorral és egy kis kárörömmel nézett rám. Ismerte a képességemet így szándékosan mutatta azokat a képeket ahol Sarahval van. Nehezen de sikerült vissza fognom egy morgást. Bármennyire is nehéz volt belátnom de boldog volt. Új életet kezdett nélkülünk. Félix éppen a ma estét vetítette le nekem amikor Aro megszólalt így a gondolatok menete megszűnt.
- Miért jöttél ifjú Cullen? Feltételezem nem családi látogatás céljából látogattál el hozzánk?! Igaz?- vonta föl a szemöldökét Aro
- Így igaz. Nem vidám dolog miatt jö…. – a mondandómat egy ajtó csapódás szakította félbe. A termet betöltötte az a csodás illat amit mindig is imádtam. A gondolatait még mindig nem hallottam de most ez sem érdekelt. Amikor belépett megtorpant az ajtóban és csodálkozva meredt rám. Merően néztünk egymás szemébe. Jane kárörvendő gondolatai már nagyon zavartak de most ezt is félre tettem. Félix csodálkozott hogy Sarah ilyen hamar itt van hisz ma ment el vadászni. Sarah néhány bizonytalan lépést tett felém majd megállt.
- Mit keresel te itt? – kérdezte suttogva. Már épp szóra nyitottam volna a számat amikor Aro szólalt meg.
- Mi is épp ezt akarjuk megtudni, de remélem most már Mr. Cullen elmondja nekünk az okát a látogatásának. - Aro várakozón nézett rám. Sarah eközben elfoglalta apja széke és Félix melletti helyét. Félix védelmezően átkarolta derekát majd egy gyors csókot nyomott a szájára. Megint morognékom támadt de visszafogtam magam. A tekintetem találkozott Sarahéval.
- Öhm…- köszörülte meg a torkát Aro mire Sarah azonnal lekapta rólam a szemét és az apját kezdte el vizsgálni. Én pedig sóhajtottam egyet és végül belekezdtem a mondandómba.
- Szeretném ha megölnétek. – volt szerelmem azonnal rám kapta a tekintetét és félelemmel teli szemmel nézett rám.
- Még is miért kívánod ezt tőlünk? – kérdezte Aro mire én odaléptem hozzá és kinyújtottam felé a kezemet hogy belenézhessen a gondolataimba. Megérintette a karomat én pedig visszanéztem azokat az emlékeket amiket már átéltem csak most Aro fején keresztül. Mikor végzett elengedett én pedig hátra léptem.
- Hmm… Megértelek ifjú Cullen, de most te is érts meg engem ezt meg kell vitatnom a fivéreimmel. Sarah… - nézett a lányára aki egy aprót bólintott majd csinált valamit amit először nem értettem a teremben mindenki gondolata eltűnt előlem. Furcsa volt de a csönd de egy kicsit megnyugtató is. Nyílván Aro nem akarja hogy tudjam a döntésüket előre, így Sarah a pajzsát használja. Míg ők a tanakodtak én Sarahra néztem aki érthetetlenül nézett rám. Mind addig míg meg nem hallotta hogy miről beszélnek mellette. A döbbenettől eltátotta a száját és együtt érzően nézett rám. A tekintetében csak ez volt: „ Ez igaz?”. Én csak egy aprót bólintottam mire ő lesütötte a szemét. Pár perc tanakodás után Aroék felém fordultak. Nagyon idegesítő volt hogy nem láthatom a döntésüket. Már épp megakartam kérni Saraht hogy adja vissza a képességemet amikor Aro megszólalt.
- Megértünk téged Edward, de sajnos…- Aro biccentett Sarahnak mire egyszerre mindenki gondolatát újra hallottam. Már tudtam a választ de azért megvártam míg ki is mondják.
- Sajnos nem teljesíthetjük a kérésedet. Túl nagy kincs vagy ahhoz hogy megöljünk téged. – Sarah fellélegzett én pedig nagyon dühös lettem. Rendben ha nem akarják teljesíteni azt amit akarok akkor majd én teszek róla hogy megtegyék.
- Rendben. Akkor én most távozok. – fejet hajtottam a Volturi előtt, még egyszer belenéztem Sarah gyönyörű aranybarna szemébe. Majd kirohantam a kastélyból és a főtér felé vettem az irányt.

Bejelentés!

Sziasztok!

Ahogy megígértem szólok ha jön a következő fejezet és ezt be is tartom. Ma felrakom a 19. fejezetet szóval ma már olvashatjátok is a történet folytatását. 2 körül már fenn is lesz úgy hogy már nem is kell sokat várni rá. Szóval 1 óra múlva újra jövök. Puszi

Üdv.:Niky

2009. november 14., szombat

Vámpír szerelem 18. fejezet

Sziasztok!

Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom hogy csak most raktam fel a 18. fejezetet. De most minden össze jött és nem volt időm megírni. Most viszont itt van és remélem tetszik is majd. A következő fejezet még nem tudom mikor jön de majd elötte szólok megígérem. Nem is szaporítom tovább a szót. Még egyszer bocsi, és várom a komikat! :)

Jó olvasást!
Üdv.: Niky

18. fejezet

- Figyelj Sarah. Erről nem kéne tudnia Caiusnak úgy hogy kérlek erről ne szólj neki. Csak Aro tud róla. Szóval kérlek erről ne szólj senkinek oké? Mert ha ezt valaki meg tudja akkor…
- Nem lesz semmi baj Alec. Ígérem nem fogom senkinek elmondani. – nyugtattam meg Alect aki erre hangosan kifújta a levegőt. Ezek után csendben sétáltunk végig a hosszú folyosókon míg el nem értünk egy hatalmas terembe melynek közepén ott állt nekem háttal egy ismerős nő. Amikor meghallotta hogy megérkeztünk felénk fordult. Ahogy meglátott azonnal ott is teremt mellettem és szorosan megához ölelt. Én pedig ön felett boldogsággal temettem az arcom vöröses hajába.
- Óóóó kicsim azt hittem már soha nem foglak látni – sírta a nyakamba Esme
- Én is örülök neked anya. Bocsáss meg hogy ezt tettem de muszáj volt Elkell felejtenem Edwardot és ehhez ez kell. Én…
-Ssss semmi baj Sarah. Tudom miért tetted és megértelek. De te is érts meg engem. Nem tudunk téged elfelejteni ahhoz túl fontos vagy nekünk. Amióta elmentél mindenki nagyon szomorú főleg Edward. Utána már csak Rosalie a legrosszabb miden ért Bellát hibáztatja, és a nemtetszését minden egyes alkalommal ki is mutatja amikor Bella nálunk van. – próbált mosolyogni rám Esme de nem sikerült nagyon jól, és amikor erre ő is rájött lesütötte a szemét. Ebből a mozdulatból jöttem rá hogy valami baj van.
- Mi a baj anya? Miért jöttél el Volterába? Tudom hogy hiányoztam de van valami más okod is rá hogy itt legyél igaz?
- Igaz – bólintott rá az anyám
- Mi történt anya? – kérdeztem aggodalmasan
- Bella…- akadt el Esme hangja
- Mi van Bellával?
- Nagy bajban van.
- Tessék?
- Elvittük baseballozni hogy egy kicsit kikapcsolódjunk. De sajnos nem sikerült túl jól a játék 3 nomád jött oda hozzánk. És az egyik megérezte Bella illatát. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj csak hogy ez a James. Mert hogy így hívják. Egy nyomkövető és most Bella a következő áldozata. Mi próbáljuk elrejteni őt de ez nem megy olyan könnyen. Edward pedig hajthatatlan és nem akarta elengedni Bellát úgy hogy ő nincs vele. Végül sikerült meggyőzni így Jasper és Alice elvitte Phoenixbe.
- Ez jó legalább most már biztonságban van.- lélegeztem föl
- Igen – hajtotta le a fejét Esme
- Ez mind szép és jó anya de nekem mi közöm ehhez?
- Szükségünk van a segítségedre Sarah. Ha nem sikerül a terv akkor bármi megtörténhet. A többiek nem akartak elengedni ide de én erősködtem hogy megpróbállak rábeszélni hogy segíts nekünk.
- Anya én… nem mehetek. Én… Ha most elmegyek akkor hiába való volt minden amit tettem. Sajnálom. Tudod hogy mindent megtennék érted és a többiekért is de ezt ne kért tőlem kérlek.
- Semmi baj. Én megértelek. Sőt biztos is voltam benne hogy ezt fogod válaszolni. Csak annyira hiányoztál és még utoljára látni szerettelek volna. Hogy lássam minden rendben van-e és hogy boldog leszel… nélkülünk is.
- Ó anya. Sajnálom
- Ne sajnáld kicsim. Megértelek és a többiek is megfogják ne aggódj. Megoldjuk nem lesz semmi baj. Nekem viszont most már mennem kell. Segítenem kell nekik. Vigyázz magadra Sarah. – simogatta meg az arcomat Esme majd egy puszit nyomott rá.
- Szeretlek anya! – öleltem magamhoz szorosan
- Én is szeretlek kicsim és mindig is szeretni foglak. –zokogta a vállamba. Pár perc ölelkezés után szétváltunk.
- Üdvözlöm a többieket és…. sok sikert. Remélem sikerül.
- Én is nagyon remélem és átadom. – azzal nyomott még egy gyors puszit az arcomra és már el is rohant.
Szomorúan rogytam le a hideg kőpadlóra. Percekig csak zokogtam amíg meg nem éreztem a vállamon két erős kart.
- Tedd amit tenned kell Sarah. – suttogta nekem Félix
- Igazad van. – néztem fel rá – Azt kell tennem ami helyes.
- És mi most a helyes Sarah?
- El kell felejtenem őket. ÖRÖKRE. – jelentettem ki határozottan. Majd egy gyors mozdulattal felkeltem a földről.
- Új életed kezdek nélkülük. De az új életemhez szükségem van egy társra. – Félix elmosolyodott és magához húzott
- Szeretnélek boldoggá tenni Sarah. Ha te is belegyezel. – én csak bólintottam majd szenvedélyesen megcsókoltam leendő páromat.

2009. november 1., vasárnap

Vámpír szerelem 17. fejezet

17. fejezet

- Helyesen tetted!- hallottam meg Félix hangját a hátam mögül
- Tudom! Még is… még is annyira nehéz. – amióta letettem a telefont egy folytában csak azon gondolkozok hogy helyesen tettem-e azt amit tettem. És mindig arra jutok hogy igen. Jobb lesz így. Legalább is remélem. Félix vigasztalón átölelt és a mellkasára vont. Régen ezt túl közelinek gondoltam volna. Most viszont szükségem van arra hogy valakinek a vállán kisírjam magam. Percekig csak így ültünk egymás mellett összeölelkezve míg Félix meg nem szólalt.
- Tudom hogy nehéz. De így neked is könnyebb lesz. Újra kezdheted az életed az igazi családoddal. – mondta együtt érzően majd megsimogatta a hátamat.
- Képes leszek valaha is kiverni őket a fejemből?
- Tudod hogy ez lehetetlen. De ha nem gondolsz rájuk egyfolytában akkor lehet hogy könnyebb lesz. És én is itt leszek és segítek amiben tudok rendben?- bólintottam majd felemeltem a fejem és a szemébe néztem.
- Köszönöm Félix.
- Nincs mit. – mosolygott rám majd végigsimított az arcomon. Észre se vettem amikor Félix milliméterenként közelített az arcomhoz. Míg nem megtalálta az ajkaimat. Szenvedélyesen csókolóztunk amikor hirtelen észbe kaptam és eltoltam magamtól.
- Ne! Kérlek! Ezt még ne!
- Ne haragudj. Én tudok várni. Ha kell még vagy 3000 évet várok ha az kell. De remélem egyszer meggondolod magad. – nézett rám reménykedve
- Félix figyelj én…
- Ne mondj semmit! Csak egy valamire válaszolj kérlek! Van némi esélyem? – kérdezte kíváncsian. De a hangjában hallottam a szomorúságot is.
- Ha sikerül átvészelnem ezt akkor talán beszélhetünk róla. –mosolyogtam rá
- Remek. Akkor én most nem is zavarok tovább. Pihenj rendben? Majd még benézek később oké? Na szia. – majd egy gyors puszit nyomot az arcomra és már itt sem volt.
- Szia. – mosolyogtam magam elé. Hogy lehet ennyire felpörögni ez miatt? Ki érti a férfiakat? Vajon tényleg sikerül elfelejteni őket és új életet kezdhetek? És fogok valaha is valakit úgy szeretni mint Edwardot? Nem ez lehetetlen. De attól még megpróbálhatom. Az ábrándozásomból Jane undok hangja ébresztett fel.
- Aro hivat!
- Nem hallottál még a kopogásról drága Jane?
- De igen de én csak olyan ajtaján kopogok akit tisztelek. Te pedig nem tartozol közéjük. – mosolygott rám mézes mázosan
- Hidd el te se vagy a szívem csücske. Ne aggódj.
- Ennek örülök. De ne bájcsevegjünk itt oké? Aro hív a nagyterembe. Most!
- Rendben mond meg neki hogy azonnal megyek. – Jane csak egy lenéző pillantást vetett rám majd ellibbent. Egy sóhaj után átöltöztem majd lefelé vettem az irányt a nagyterem felé.
Pár perc után már a nagy faajtó előtt álltam. Majd beléptem rajta.
- Végre. Már azt hittem sose jössz le. – mosolyodott el Aro majd közelebb lépett hozzám
- Bocsánat csak egy kicsit rendbe kellett szednem magam. Amióta itt vagyok elég sok minden történt.
- Tudok róla. Félix elmondta hogy mi történt és nagyon sajnálom. Ezt az egészet én kezdtem. És azóta csak rossz dolgok történtek veled. Tényleg nagyon sajnálom.
- Ne mondj ilyet ez nem a te hibád. Csak én vagyok ilyen szerencsétlen. – sütöttem le a szemeimet. Közben csak Jane kuncogását hallottam. Hogy lehet ennyire szemét dög? Ekkor azonban Jane kuncogása megszűnt én pedig nagyon meglepődtem amikor Aro egy szer csak szorosan magához ölelt és azt mondta.
- Ne búsulj. Talán jobb is így. Nem érdemelt meg téged.
- Én is ezt szeretném hinni apa. Hidd el. – elmosolyodott majd kicsit eltávolodott tőlem. Majd a szemembe nézett.
- Ugyan olyan gyönyörű vagy mint az édes anyád volt. – viszonoztam a mosolyát
- Most viszont térjünk a tárgyra amiért ide hívtalak. Rendben?
- Rendben.
- Nos semmi fontos dolog. Csak némi formaság. Alec… - szólt oda neki aki egy meghajlás követően oda jött hozzám és rám mosolygott. Én ezt viszonoztam is. Alec oda nyújtott valamit Aronak aki hozzám fordult.
- Ezennel hivatalosan is Volturi tag vagy. – majd egy nyakláncot tett a nyakamba a Volturi jelképével.
- Köszönöm. – mosolyodtam el. Majd tisztelet tudóan meghajoltam.
- Most menny pihenj egy kicsit. Később találkozunk. – bólintottam majd kimentem a hatalmas faajtón és a szobám felé vettem az irányt. Ahol már Sue várt rám.
- Szia. Gratulálok.
- Köszi.
- Hoztam neked néhány ruhát. Tudod itt inkább csak fekete és szürke ruhákban vagyunk így ezekre szükséged lesz.
- Köszönöm Sue nagyon hálás vagyok, neked ezért. És persze mindenért amit értem teszel. – mosolyogtam rá majd szorosan magamhoz öleltem
- Semmiség. Ennyit megérdemelsz. Sőt még többet is, ezért gondoltam arra is hogy talán szeretnél velem beszélni…..nos .. szóval Félixről.
- Óóóó. Igazából nem tudom mit érzek iránta. És ez nem feltétlenül jó dolog. Mert nem akarom őt hitegetni. De nem vagyok iránta közömbös ezt biztosan tudom.
- Ne aggódj Félix nagyon szeret téged és képes várni rád. Ne dobd el őt magadtól és adj neki egy esélyt.
- Rendben ezt megígérhetem neked. Egy esélyt megérdemel az biztos. – mosolyogtam rá majd még egyszer átöleltem őt. A hosszas ölelkezésünket Alec hangja zavarta meg.
- ÓÓ bocsánat. Csak Sarahhoz jöttem egy pillanatra ha rá ér?
- Persze én úgy is megyek. Szia Sarah!
- Szia! Nos mit szeretnél? – fordultam Alechez
- Látogatód jött!
- Nekem? Kicsoda? – Alec percekig csak némán állt az ajtóban
- Alec ki keres engem? – egy nagy sóhaj után végül kinyögte
- Az édesanyád.

2009. október 24., szombat

Vámpír szerelem 16. fejezet

Sziasztok!

Mielőtt elolvasnátok a 16. fejezetet szeretnélek titeket megkérni egy aprócska dologra. Ami nem kerül nagy fáradtságba de nekem sokat jelentene. Csak annyit kérek hogy írjatok kommenteket lécci. Nagyon kíváncsi vagyok a véleménytekre még akkor is ha az nem pozitív. Úgy hogy ha elolvassátok a 16. fejezetet vagy bármelyiket akkor lécci, lécci írjatok kommikat. Előre is köszi.
Üdv.: Niky


16. fejezet

- Mit akarsz Edward? – kérdeztem élesen
- Csak hallani akartam a hangodat. 50 évig minden nap hallottam most meg… lehet hogy soha többet nem hallom majd. Talán az is baj hogy hiányzik a hangod? – kérdezte szomorúan.
- Nem… vagyis igen. Edward! Én próbálok túllépni rajtad de ha te… felhívsz akkor…. akkor ez csak nehezebb lesz.
- Ha viszont nem hívlak fel legalább néha akkor nekem is nehéz lesz.
- Miért? Miért lenne neked bármi is nehéz? – keltem ki magamból. Mire Edward csak lemondóan sóhajtott egyet
- Nem akarok magyarázkodni megint! Már mondtam mit érzek irántad. Hát nem érted?- emelte fel ő is a hangját
- Képzeld nem értem. Ha szeretnél nem mondtad volna azt amit mondtál. Ha szeretnél nem hagytál volna el 50 év után. Ha szeretnél nem….- nem bírtam tovább mondani. Ha tovább beszélek erről akkor megint összezuhanok, azt pedig most nem akarok. Csak felejteni akarok
- Figyelj Edward! Ha tényleg szeretsz vagy ha szerettél valaha is akkor békén hagysz. És elengedsz. Hagyod hogy elfelejtselek. ÖRÖKRE.- az utolsó szót már csak suttogni tudtam
- Szeretsz még?- kérdezte pár perc csönd után. Nem tudok erre mit mondani. Még magam sem tudom hogy mit érzek vagy mit nem. Valamit viszont mondanom kell.
- Nem Edward. Én már….én már nem szeretlek téged .- mondtam neki úgy hogy lehetőleg ne törjön rám a könny nélküli sírás.
- Rendben. Legyen ahogy akarod. Többet nem kereslek. De egyet ne felejts el Sarah! Lehet hogy magadnak tudsz hazudni de nekem nem. – már éppen válaszra nyitottam a szám amikor a vonal megszakadt és Edward dühösen letette a telefont. . Hitetlenkedve rogytam le az ágyamra. Igaza van Edwardnak? Tényleg csak magamat akarom azzal becsapni hogy már nem érzek iránta semmit? Nem. Nincs igaza. El fogom felejteni Edwardot. De ahhoz hogy ez sikerüljön még megkell tennem valamit. Ami mindennél jobban fog fájni de nem csak nekem. Remegő kézzel emeltem a fülemhez a telefont.

(Edward szemszöge)

Hogy lehet valaki ennyire makacs? Ennyire önfejű? Ennyire… . Magamban szidtam Saraht amiért ennyire kiáll a maga hazugsága mellett. – Nem Edward. Én már… én már nem szeretlek téged. Több százszor játszottam le magamban ezt a pár szót. Még sem tudtam rájönni miért érdekel ez még engem? Hiszen elhagytam Belláért, akit annyira szeretek mint még soha senkit ezelőtt. Mi a fenéért nem tudok végre én is tovább lépni és elfelejteni Saraht? Elkell mennem Bellához. Most csak ő tud megnyugtatni. Már éppen kifelé tartottam amikor meghallottam Alicet telefonálni és megtorpantam. Nagyon idegesnek tűnik. Ami Alicetől nagyon meglepő.
- Sarah mi a fene van? Megpróbáltam a jövődbe nézni de nem tudtam. Miért titkolózol előttem? – pár percig néma csend volt csak Alice gondolatait láttam. Míg végül meg nem hallottam a gondolatain keresztül azt amit Sarah mond.
- „Sajnálom Alice de… meghoztam egy döntést, és….”
- Sarah mi a baj? Mi történt ennyi idő alatt?
- „ Alice én…. tényleg nagyon sajnálom de…”
- De mi?- Alice hangja türelmetlen volt.
- „Hidd el hogy én nagyon szeretlek téged és a többieket is. És hidd el mindig is szeretni foglak titeket bármi is történjen. De így nem tudok új életet kezdeni. Így nem”- mondta Sarah már szinte sírva
- Ezt hogy érted? – kérdezte Alice elhaló hangon
- „ Ha új életet akarok kezdeni és elakarom felejteni Edwardot akkor megkell szakítanom minden kapcsolatot, ami a régi életemre emlékeztet. Így ez az utolsó beszélgetésünk Alice. És tényleg nagyon sajnálom hogy a többiektől nem tudok elbúcsúzni de talán jobb is így. Így talán könnyebb”
- Kinek könnyebb? Neked? – kérdezte Alice dühösen
- „ Alice kérlek ne nehezítsd meg a dolgomat”
- De még is mire ez a nagy változás? Amikor legutóbb beszéltünk minden rendben volt. Most meg…Mi történt?
- „ Edward felhívott. És rájöttem hogy így ez nekem nem fog menni. Ha mindennap felhívsz vagy ő felhív akkor mindig emlékeztetni fog a múltra. Én viszont ezt nem akarom. Sajnálom”
- Én megértelek Sarah de te is nagyon jól tudod hogy nem vagy ember és soha nem fogod tudni teljesen elfelejteni azt ami történt. És minket se fogsz tudni ki verni a fejedből.
- „ Tudom Alice és nem is akarlak titeket teljesen kitörölni az emlékeimből. Túl sokat jelentetek nekem ahhoz. Csak annyit kérek hogy érts meg és ne ítélj el. Könyörgök Alice.”- kérlelte Sarah
- Én megértelek Sarah és nem is ítéllek el. De kérlek érts meg te is engem. Nagyon fogsz hiányozni. És nem csak nekem hanem mindenkinek. De tudom hogy ők is megfognak majd érteni. Szóval akkor mostantól ismét nem láthatom majd a jövődet igaz?- próbált viccelődni Alice
- „ Igaz. Te voltál a legjobb nővér az egész világon. És légy szíves mond meg a többieknek hogy náluk jobb családom nem is lehetett volna és… és hogy nagyon szeretem őket.”- sírta Sarah
- Megmondom. Nálad jobb hugicát nem is kívánhattam volna. Szeretlek és vigyázz magadra!- suttogta Alice
- „Rendben, megpróbálok. Ti is vigyázzatok magatokra. És ha már itt tartunk szeretnélek megkérni valamire!”
- Mire?
- „Vigyázz Edwardra kérlek. Ne engedd hogy bármi hülyeséget csináljon.”
- Rendben ezt nem lesz nehéz- mosolyodott el Alice de ez a mosoly nem sokáig tartott
- „Szeretlek Alice. „
- Én is téged hugi.
- „Légy jó. Szia!”
- Szia!- mondta Alice majd szándékosan kiejtette a kezéből a telefont amely nagy csattanással ért földet.
- Elment Edward. Nem is akar már ránk emlékezni. – tudtam hogy tudja egész idő alatt ott voltam ezért beléptem a szobába, és leültem Alice mellé az ágyra. Aki szomorúan könnyek nélküli zokogásban tört ki az arcát pedig a mellkasomba temette. Ráhajtottam a fejemet a fejére.
- Bocsáss meg Alice az én hibám. Nem lett volna szabad felhívnom őt.
- Pontosan minden a te hibád és a drágalátos barátnődé!- hallatszott egy utálatos hang a hátam mögül.
- Rose ne mondj ilyet. Edward nem tudhatta hogy ez lesz a vége. – gondolhattam volna hogy mindenki hallotta telefon hangos csattanását a földön, hiszen a vámpíroknál nem mindennapi hogy bármit is elejtenek. Így az összes családtag az ajtóban állt és már mindent tudott. Jasper azonnal ott termett Alice mellett. Carlisle pedig Esmet vigasztalta aki szintén zokogott. Rose is nagyon szomorú volt hiszen Sarahoz állt a legközelebb. Viszont ő sírás helyett rajtam vezette le a szomorúságát és a dühét. Emmett Rosera próbált hatni sikertelenül.
- Mi az hogy nem tudhatta? Ennyire nem lehet hülye. Pontosan tudja hogy Sarah miatta ment el ő pedig mit sem törődve az érzéseivel még Olaszországban is zaklatja. Mindig csak magára gondol csak az a fontos hogy ő boldog legyen de hogy valaki másra is gondoljon az már luxus lenne igaz?- sziszegte oda nekem Rosalie. Majd ő is sírásban tört ki.( Ami tőle nagyon szokatlan). Nem szóltam egy szót sem inkább elvonultam a szobámba és jól becsaptam az ajtót. Neki dőltem az ajtónak majd teljes erőmből felordítottam. Végül mikor már úgy éreztem nem bírom tovább lerogytam a földre és könnyek nélkül zokogni kezdtem.






2009. október 21., szerda

Vámpír szerelem 15. fejezet

15. fejezet

A repülő út olyan mint egy soha véget nem érő rossz álom. Már 3 órája úton vagyok és még mindig nem értem el Volterát. Már csak 1 óra és ott leszel! Nyugi mindjárt oda érsz, és kezdhetsz végre egy új életet. Nélkülük… Vagy inkább nélküle. Ne erre ne is gondolj felejtsd el! Elhagyott, már nem szeret. Verd ki a fejedből most azonnal! Egy kicsit megráztam a fejem hátha úgy a gondolatok egyszerre csak eltűnnek de sajnos ez nem jött be. Így inkább csak hátra dőlők az ülésben és lehunyom a szemeimet alvást színlelve.
Amikor landolt a repülő és megláttam azt a gyönyörű Ferrarit ami ott parkolt a repülő téren azt hittem elakad a lélegzetem. Megbabonázva lépkedtem az autó mellé. Az ablak törlő mellett egy levél vár rám. „ Remélem tetszik és már nagyon várunk”. Mosolyogva pattanok be a Ferrariba. Gyors terepszemle után beindítom és már száguldozok is Voltera felé.
Néhány perc után már ott is vagyok. Leparkoltam egy elég elhagyatott helyen és lassan de biztosan lépkedtem a macskaköves utcákon. Míg el nem értem a célom. Félix már ott várt rám hatalmas mosollyal az arcán amit én viszonoztam is. De nem volt szívből jövő. Örülök hogy itt lehetek de annak még jobban örülnék ha most Edward karjaiban lennék.
- Szia Félix!
- Szia Sarah! – köszön vissza majd magához ölel és forog velem egy kört.- Hiányoztál már. – mosolyog rám amikor már letett
- Te is nekem Félix. Bevitetnéd a cuccaimat elég sok van belőlük?- mosolygok rá
- Persze semmi gond. Lucas vidd be a hölgy cuccait az új szobájába! –adta ki a parancsot Félix egy számomra ismeretlen vámpírnak.
- Igen is uram. – gyors fejhajtás után a kocsihoz vette az irányt.
- Most pedig gyere Aro már nagyon vár és persze mindenki más is.
- Mindenki? Mi az talán Jane és Caius nincs itt? Vagy ennyire megszerettek volna? – vonom fel a szemöldököm. Erre ő csak felnevet és a derekamat átkarolva beinvitál a hatalmas folyosóra melynek végén egy nagy fa ajtó áll.
- Ezt azért nem mondanám. De Aro miatt nem ellenkeztek. Az viszont nem tetszik nekik hogy vannak feltételeid. Viszont nem volt más választásuk így elfogadták és meghúzódtak.
- Jane meghúzódott? Ezt elég nehéz elhinni. Hiszen gyűlöl. Most meg hogy kiderült én vagyok Aro lánya így még jobban utál mert attól fél hogy kitúrom őt a helyéről, és nem ő lesz a kis kedvenc.- mosolygok Félixre amit ő nagy lelkűen viszonoz is. Még mindig a derekamat karolja át és engem néz. Csendben megyünk végig a hosszú folyosón mígnem elérjük a nagy fa ajtót. Félix kinyitja előttem és illedelmesen beenged maga előtt. Viszonzás képen rá mosolygok. Apám már ott áll kitárt karokkal és engem vár. Én pedig olyat teszek ami még engem is meglep. Önfeledten omlok karjaiba és teljesen hozzá simulok. Mint egy lány aki mos először öleli meg az apját. Aro halkan felkuncog amikor én magamhoz ölelem. A válla fölött látom Caius megvető pillantását és Jane undorát. Engem viszont ez most nem érdekel csak hogy végre megtaláltam a békémet. Új életet kezdhetek végre Edward és a Cullen család nélkül.
- Ez lesz a te szobád! – mutat nekem egy királyi lakosztályféle szobát Sue az egyik legjobb barátnőm itt Volterában.
- Ez gyönyörű!- motyogom mire Sue csak felkuncog. A szoba falai bordó színűek. Baloldalon egy fürdő nyílik. Vele szemben egy hatalmas francia ágy foglal helyet. Amit nem alvásra szoktak nyílván használni. Ezen mosolyognom kell. Két éjjeli szekrény foglal helyet az ágy mellett. Az egyiken egy lámpa van. A másikon egy kép és rajta egy vámpírnővel akit eddig még soha nem láttam. De az arca vonásai nagyon hasonlítanak az enyémhez. Megrökönyödve lépek oda és veszem fel a képet.
- Ez meg honnan van? – kérdezem Suet
- Aronak nagyon sok képe van az édesanyádról, és úgy gondolta hogy neked is kéne egy ha már soha nem ismerhetted őt közelről. – mosolyog rám Sue együtt érzően. Egy nagy sóhaj után leteszem a képet és Suehoz fordulok.
- Te tudtad? – kérdezem tőle a szemébe nézve. Mikor értetlenül néz rám folytatom. –Tudtad hogy az anyám vámpír volt és hogy Aro az apám?
- Hidd el nem tudtam. De ha tudtam volna akkor se mondhattam volna el mert akkor Aro megöl. – suttogja szomorúan
- Sajnálom. Én csak… Ez annyira furcsa 50 évig semmit nem tudok a szüleimről. Most meg… Egy csomó információt kapok egyszerre ez… nem könnyű. Főleg most hogy… - félbe hagyom a mondatot és lerogyok az ágyra. Sue együtt érzően átkarolja vállam és próbál vigasztalni.
- Sajnálom Sue. Csak még túl friss ez a dolog nekem. És még mindig nem tudom elhinni, azt ami történt.
- Ne kérj bocsánatot azért amiről nem te tehetsz. Amikor Aro elmondta mi történt alig tudtam elhinni. De ő honnan tudja mi történt azt hittem nem mondtad el neki akkor amikor felhívtad?
- Nem is mondtam. Még Forksban megkértem Carlislent hogy beszéljen apámmal. – mosolygok Suera.
- Értem. – mosolyog vissza rám. Majd feláll és az ajtó felé megy.
- Na jó azt hiszem én most magadra hagylak. Biztosan szeretnél egy kicsit egyedül is lenni. De még benézek később.
- Rendben és köszönök mindent Sue.
- Tudod hogy nincs mit. Na mennem kell. Szia Sarah!
- Szia Sue! – köszönök el tőle majd már csak a szürke köpenyét látom ahogy elmegy. Vajon nekem is kell majd ilyen köpenyt hordanom? Gondolataimba merülve fedezem fel a szobát. A könyvespolcomon csak is a kedvenc könyveim vannak. Honnan tudja Aro hogy mik a kedvenc könyveim? Majd megkérdezem tőle. Úgy is van vagy 1000 kérdésem hozzá, és rengeteg időm van még. Az íróasztal áttanulmányozása után a hatalmas gardróbomhoz veszem az irányt ami nagyobb mint a szoba. Remélem Alice látja amint megrökönyödve nézem a ruha halmokat. Drága Alice! Ez szörnyűbb mint gondoltam. Hogy nem láthatlak de te láthatsz engem a látomásaidban. Egy lemondó sóhaj után kimentem az erkélyemre. A kilátás gyönyörű. Látni egész Volterát. A gyönyörködésemből a mobilom hangja zökkent ki. Mosolyogva, várom hogy még párszor kicsöngjön és ezzel is idegesítsem a vonal túloldalán lévő személyt. Kb. 5 csöngés után felveszem.
- Igen? – szólok bele úgy mintha nem tudnám ki az
- Csak hogy fölvetted. Már azt hittem hogy soha nem veszed fel.
- Miért ezt talán nem láttad előre?
- Csak akkor láttam hogy felveszed amikor te azt eldöntötted. Az pedig az utolsó pillanatban volt így nem tudhattam előre. De most inkább beszéljünk másról. Láttam a gardróbod! – sikongat nagyokat Alice a telefonba. Mire felnevetek.
- Gyönyörű igaz? Nekem is nagyon tetszik. De most inkább rólatok beszéljünk mert te látsz engem de én nem látlak téged így én kérdezek. Hogy vagytok?
- A körülményekhez képest egész jól. Esme nagyon hiányol és alig várja hogy értesítsem minden egyes mozdulatodról. Rose alig van itthon a vásárlásba temeti a szomorúságát. Emmett Jasperrel köti le magát. Carlisle még többet dolgozik. Én pedig vagy Rosezal vásárolok vagy Esmenek segítek.
- Bella hogy van? – kérdezem őszinte kíváncsisággal
- Természetesen jól. De nagyon nagy lelkiismeret furdalása van hogy miatta mentél el.
- Mond meg neki hogy ez nem igaz.
- Én mondtam. De nem hiszi el. Viszont ne aggódj majd én meggyőzőm.
- Nem aggódom. Tudom hogy úgy is megoldod.- mosolyodok el- És hogy van…. Edward?- kérdezem habozva. Alice pár percig nem válaszolt majd végül így szólt:
- Ő is jól van. Bella segít neki. Ha ő nem lenne egész nap csak magát ostorozná. – mondja szomorúan Alice
- Örülök hogy mindannyian jól vagytok.
- Én is örülök hogy te jól vagy viszont most le kell tennem mert Esmevel megyek az árvaházba. De ne aggódj még hívni foglak. Annyiszor hogy rám is unsz.
- Ne mondj ilyet rád nem lehet rád unni. – bíztatom drága nővéremet
- Akkor jó. Szia Sarah! És vigyázz magadra!
- Szia Alice!- szomorúan még is boldogan teszem le a telefont. Egy sóhaj után vissza megyek a gardróbomhoz, hogy átöltözzek. Éppen egy fehér nadrágot szemlélek amikor megcsörren a telefon. Amikor felveszem az éjjeli szekrényről a telefont meglepődök. Ismeretlen szám. Kíváncsian szólok bele:
- Igen?
- Szia Sarah! – szól bele egy gyönyörű hang
- Edward?!

2009. október 16., péntek

Vámpír szerelem 14. fejezet

14. fejezet

(Edward szemszöge)

Szomorúan néztem végig ahogy mindenkitől elbúcsúzik. Nem bírom elhinni hogy miattam elhagyja ezt a házat. Ha én nem lennék most boldogan élne egy másik vámpír mellett, és nem lenne szomorú. Lehajtott fejjel vártam hogy tőlem is elbúcsúzzon.
- Aztán tartsd meg amit ígértél!- mosolygott kedvesen Bellára. Amin egy kicsit meglepődtem. Tudtam hogy mit mondott Bellának de még is nehéz volt végig nézni. Még Bella emlékein keresztül is.
- Hát akkor… ennyi azt hiszem- mondta egy kis habozás után. Én nem tudtam megszólalni így csak bólintottam. Majd felemeltem a fejem és találkozott a tekintetünk. Pár percig csak némán néztük egymást. Majd Sarah leemelte rólam a gyönyörű aranybarna szemeit. Nem akarom így elengedni. Így nem. Hírtelen ötlettől vezérelve átszeltem a köztünk lévő távolságot és szorosan magamhoz öleltem őt. Amit ő viszonzott is. Mintha erre várt volna már mióta.
- Annyira sajnálom hogy így kell hogy vége legyen.- suttogtam megtörten a fülébe.
- Én is hidd el.- mondta ugyan olyan halkan. Majd egy utolsó puszit nyomott az arcomra. Éreztem a bódító illatát ahogy eltávolodik tőlem. De a szemembe nem nézett. Még egyszer ráemelte tekintetét a családra majd egy szomorú mosollyal a száján kirohant a kocsijához. Ránézett még utoljára a Cullen házra majd szélsebesen elszáguldott Olaszország felé. Szomorúan néztem utána amíg el nem távolodott a kocsija hangja. Egy lemondó sóhaj után átkaroltam Bella derekát és szorosan még is gyengéden magamhoz öleltem. Elvesztettem Sarah de itt van nekem Bella. Legalább van valami ami vígasztal. Egy dühös fújtatás után Rosalie lépett oda hozzám. Mire én felkaptam a fejem és a szemébe néztem a testvéremnek.
- Ez mind miattad van! Hogy tehetted ezt Sarahval? Kitudja mi lesz most vele? Lehet hogy meghall miközben Arot akarja védeni egy háborúban.- kiabálta könnyek nélküli sírás közepette. Nem bírtam megszólalni túlságosan nagy volt a bűntudat bennem. Tudtam hogy bármikor meghallhat még vámpír létére is egy olyan veszélyes helyen mint Voltera. De azt is tudtam hogy Aro szereti annyira a lányát hogy nem áldozza fel. De nem lehetek semmiben biztos. Kitudja mi járt Aro fejében amikor megengedte neki hogy odamenjen. Néhány feltétel mellett. Vajon tényleg szereti a lányát? Vagy csak a tehetsége miatt akarta őt megszerezni? Ami sikerült is neki, de egy ekkora tehetséget még Aro sem áldozhat fel. Mind ezt 5 másodperc alatt gondoltam át.
- Nem fog baja esni Sarahnak Rose. –mondtam higgadtan
- Ezt meg honnan tudod? Most már te is a jövőbe látsz vagy mi? – kérdezte magából kikelve
- Nem de annyira már ismerem Arot hogy tudjam egy ilyen nagy tehetséget nem pazarolna el soha. – jelentettem ki határozottan. De még is volt bennem egy kis félsz hogy igaza lehet Rosenak.
- Ebben te sem lehetsz biztos. Viszont egy dologra figyelmeztetlek ha egy haja szála is meggörbül Sarahnak én esküszöm hogy nem állít meg Emmett abban hogy letépjem a fejed. – mondta szigorúan majd tekintetét Bellára szegezte aki mindeddig csak félénken bújt hozzám.
- Te pedig most már boldog lehetsz! Tönkre tettél mindent! – szúrta oda Bellának akinek rögtön meglódult a szíve és szégyenlősen lesütötte a szemét. Erre Rose csak fújtatott egyet majd felvonult a szobájába. Tudtam hogy komolyan gondolja hogy megöl ha Sarahnak valami baja esik. Még is nehéz volt ezt végig hallgatni és közben nézni is az elképzeléseit miközben dühösen sziszeg. Bellának már egy kicsit lelassult a szívverése. Nem akartam hogy lássa ahogy a többiek szomorúan kullognak a házban. Miközben Saraht „siratják”.
- Jobb ha most hazaviszlek. – suttogtam neki. Mire ő csak buzgón bólogatott. Szegénykém nagyon megrémült Rosetől és a kijelentésétől. Láttam ahogy elképzeli ahogy nekem jön Rose. De ezt a képet gyorsan kiverte a fejéből és arra gondolt hogy biztos megállítják majd. Én erre csak elmosolyodtam és kivezettem őt a kocsihoz.

Egész úton nem szóltunk egymáshoz, de ez nem egy kínos csend volt. Inkább egy olyan csend ami mind a kettőnknek kellett. Leállítottam a kocsit és kisegítettem Bellát a kocsiból. Charlie már itthon volt így nem maradhattam. Miután Bella is észre vette apja kocsiját a felhajtón lemondóan sóhajtott. Majd arra gondolt hogy este úgy is visszajövök és itt leszek reggelig. Ezen elmosolyodtam magam.
- Este jövök. – suttogtam neki majd megpusziltam a homlokát.

Hazafelé csak úgy járt az agyam. Vajon mit csinálhat most? Oda ért már? És ha igen akkor hogyan fogadhatták? Nem bírtam másra gondolni csak Sarahn járt az eszem. Míg haza nem értem. A garázsban már Alice várt rám Rose kocsijának támaszkodva. Nem kellett semmit mondania már láttam a gondolataiban hogy mit akar mondani. De azért megálltam előtte és vártam hogy kimondja azt amit már az előbb láttam a fejében.
- Biztonságban megérkezett. Meglepően jól fogadták. Kivéve persze Jane és Caius de erre számított természetesen. – én csak bólintottam
- De ezt honnan tudod azt hittem elzárja előled a jövőjét?!
- Ez igaz de megegyeztünk hogy most enged egy kis belátást a jövőjébe hogy biztosíthassam róla a családot hogy jól van és semmi baja. –mosolygott Alice de én láttam rajta hogy nagyon szomorú. A gondolatai csak Sarah körül forogtak ahogy mindenkié a házban. Szomorúan sóhajtottam egyet. Erre Alice ölelt szorosan magához ami nem ért váratlanul de még is nagyon jól esett.
- Sajnálom Edward.
- Tudom Alice. Hidd el én is. Jobban mint hinnéd.- suttogtam elhaló hangon
- Saraht lehet hogy elvesztetted de itt van neked Bella. Aki mindennél jobban szeret téged. Ugye tudod?
- Persze hogy tudom. Viszont most megyek. megígértem Bellának hogy este nála maradok. –mosolyogtam majd testvérien megpusziltam Alicet. Majd kirohantam az erdőbe. Ez az egyetlen dolog ami eltudja feledtetni velem hogy mit vesztettem el és mit kaptam érte. Próbáltam csak a futásra koncentrálni és persze Bellára aki már türelmetlenül vár rám. Mikor odaértem beugrottam az ablakon és magamhoz öleltem Bellát aki már várt. Gondolatai csak a boldogságon forogtak hogy végre én is itt vagyok. Mosolyogva fektettem az ágyra és takargattam be ne hogy megfázzon a hideg testem miatt. Bella élvezte a közelségemet. De a gondolatai egyszer csak átváltottak bűntudatossá. Magában éppen Rose szavait játszotta újra.
- Bella ezt fejezd be! Ne gondolj erre kérlek! Nagyon jól tudod hogy nem volt igaz az amit Rose vágott a fejedhez.
- Miért talán abban nem volt igaza hogy tönkre tettem mindent? –kérdezte kétségbe esve
- Ez nem igaz. Sarah azért ment el mert el akart menni. Senki nem tudta volna megakadályozni. Hidd el! Annyira már ismerem hogy ha egyszer valamit a fejébe vesz akkor arról nem lehet lebeszélni. Úgy hogy ne hibáztasd magad. Egyszer úgy is elment volna az apja miatt. – Bella sóhajtott egyett majd belefúrta az arcát a mellkasomba. Én pedig elkezdtem simogatni a hátát.
- Szeretlek. –mondta pár perc csönd után
- Én is szeretlek Bella. Mindennél jobban.- felemelte a fejét hogy a szemembe nézhessen. Én pedig kapva kaptam az alkalmon és megcsókoltam. Szenvedélyesen még is gyengéden. Ahogy az ajkunk össze ért és Bellát elragadta a hév. Rögtön beletúrt a hajamba nekem pedig erről Sarah jutott eszembe és a mai csókunk. Magam sem tudom hogy miért tettem de azt tudom hogy élveztem. És hogy mindent megtennék csak hogy még egyszer megcsókolhassam.

2009. október 11., vasárnap

Vámpír szerelem 13. fejezet

13. fejezet

Megpróbáltam ellenkezni, de Edward túl szorosan tartott ahhoz hogy bármit is tudtam volna tenni. Végül már nem is akartam csak élveztem ahogy nyelveink vad táncot járnak. Egyre vadabbul csókoltuk egymást, míg fel nem eszméltem és rá nem jöttem hogy mit is csinálok. Azonnal ellöktem magamtól Edwardot. De még így is csak pár centi választott el minket egymástól.
- Te meg mi a fenét csinálsz? –kérdeztem Edwardtól felháborodva
- Sajnálom! – visszakozott Edward és leengedte a kezeit
- Ezt meg minek kellett? –kérdeztem már az ágyam mellől
- Bocsánat én nem tudom hogy mi ütött belém. Nem volt szándékos. Én csak…
- Mi az hogy nem volt szándékos? Akkor meg miért tetted? – kérdeztem dühösen
- Fogalmam sincs. Azt hiszem jobb ha most megyek. –majd gyorsan kirohant a szobából. Szóhoz sem jutottam. Miért csinálta? Vajon megbánta hogy elhagyott? Elmondja majd Bellának? Nem biztos nem. Akkor Bella kikészülne és elhagyná azt viszont nem bírná ki Edward, ha tényleg szereti. Nem akartam tovább a csókon gondolkodni. Így inkább vissza fordultam a bőröndömhöz és bepakoltam a maradék cuccomat.

Már csak pár óra volt a gép indulásáig. Hiába próbáltam nem a csókra gondolni egyszerűen nem ment. Egy valamiben biztos vagyok el kell mennem. És a döntésemet nem fogja megváltoztatni egy hülye kis csók. De mielőtt elmegyek még megkell tennem valamit. Felkeltem az ágyamról és leindultam a nappaliba. Tudtam hogy Edward lent van mert hallottam a zongora szót. Mikor meghallotta hogy hozzá indulok abba hagyta az éppen játszott zenét és elkezdett mást játszani. Imádtam ezt a dalt. Edward írta ezt nekem még 50 éve amikor összejöttünk. Most pedig ezt játssza. Ez tőle a búcsú ajándék. Oda sétáltam hozzá mire ő teljes testével felém fordult.
- Szeretnék kérni tőled valamit.
- Hallgatlak. – mondta türelmesen
- Szeretném ha elhoznád ide Bellát. Még az indulásom előtt. – Edward csak percekig némán fürkésző tekintettel nézett rám. Míg végül meg nem szólalt
- Miért akarod hogy elhozzam? Azt hittem nem kedveled.
- Ez így is van. – mondtam határozottan
- Akkor mit akarsz tőle?
- Az csak rám és rá tartozik. Ne aggódj nem akarom neki elmondani a csókot. –biztosítottam Edwardot. Mire ő csak felhúzta eggyik szemöldökét és kérdőn nézett rám.
- Na elhozod? –kérdeztem reménykedve
- Rendben. Máris indulok érte. – mondta pár perc után. Amikor lemondott róla hogy bármit is kiolvasson a fejemből. Nem tudom hogy ezzel miért próbálkozott. Hiszen már 50 éve nem sikerül neki most miért sikerült volna. Edward már ki is ment a szobából és száguldozott Bella felé a Volvóval.

Alice jóvoltából már az egész család megtudta hogy Bellával akarok beszélni. Mindannyian kiakarták szedni belőlem hogy mit akarok neki mondani. De én mindig csak nemet intettem.
Izgatottan vártam hogy megjöjjön Edward Bellával az élen. Már nem kellett sokáig várnom 10 perc múlva már itt is voltak. Ahogy beléptek a nappaliba Bella azonnal rám emelte a tekintetét. Én csak csábosan rá mosolyogtam amin ő meglepődött és meglódult a szíve. Edward csak megszorította a kezét bizonyságul hogy nem akarom bántani.
- Nem kell félned Bella nem akarlak bántani. – bíztattam. Erre ő mosolyt erőltetett az arcára. Ami nem sikerült valami jól. A kínos csöndet végül én törtem meg.
- Edward nem hagynál minket magunkra pár percre? – kérdeztem Edwardtól. Aki csak egy aprót bólintott, még megpuszilta Bella homlokát majd felment a szobájába. Tudtam hogy úgy is hallani fogja a vámpír hallásának köszönhetően. De Bellának sokkal jobb így hogy nincs itt Edward és nekem is.
- Noss…Foglalj helyet. – invitáltam Bellát. Aki félve de leült mellém. A szíverrése megint meglódult ahogy leült mellém. Én biztatóan megfogtam a kezét. Amire rám mosolygott én pedig viszonoztam azt.
- Akkor belekezdek rendben? Ugyan is nem sokára indul a gépem és nem szeretném lekésni.- Bella csak bólintott egyet.
- Oké. Akkor kezdem. Tudom hogy mi nem igazán kedveljük egymást és szerintem a jövőben se fogjuk jobban. De azért nem kell mindig gyűlölködnünk. És nem akarok úgy elmenni hogy ezt az ügyet nem tisztáztuk rendesen.
- Igen ebben egyetértek- bólintott rá Bella
- Ennek örülök. Szóval tudnod kell hogy én nem utállak. Bármennyire is tűnik úgy ez nem igaz.
- De hát miért nem? Hiszen minden okod meg lenne rá hogy gyűlölj.- én erre csak felnevettem
- Ez igaz csak hogy én nem tudlak téged gyűlölni.
- De hát miért nem? –megmosolyogtatott a kíváncsisága
- Azért mert nem tudok egy olyan embert gyűlölni aki szereti Edwardot és örömet okoz neki.- ezen meglepődött
- Rosalie miért nem gondol rám így? –kérdezte pár perc csönd után
- Rose nagyon önfejű és makacs. Igazából ő irigy rád és ezért viselkedik így. Gondolom azt már elmondta neked Edward hogy miért irigy rád egy olyan gyönyörű teremtmény mint Rose igaz?
- Igen. Mindent elmondott.- ezen elmosolyodtam. Pár perc csönd állt be közénk. Majd végül én törtem meg a csendet
- Szereted? – Bella ekkor rám emelte csoki barna szemeit és úgy válaszolt
- Jobban mint az életemet. – jelentette ki határozottan. Erre felvontam az egyik szemöldököm
- Eldobnád érte az életedet?
- Igen
- Vámpírrá válnál csak azért hogy vele lehess? – Nem értettem ezt már akkor sem amikor Rose elmondta hogy mit akar Bella mindennél jobban
- Igen. Nem akarok senki mást csak őt. És nem akarom hogy míg én 80 évesen már járni nem tudok majd addig ő ugyan olyan marad örökre. De ezt ő nem akarja. Biztos nem akarja hogy egy egész örökké valóságig vele legyek.- mondta lehangoltan. Ezt nem értettem
- Ne mondj ilyeneket Bella. Edward nem azért nem akar átváltoztatni mert nem akarja hogy vele legyél. Épp ellenkezőleg nagyon is akarja csak nem akarja elvenni az életedet. Nem akar megölni.
- Abba fogok belehalni ha nem változtat át.
- Ez nem igaz.
- De igen. Én minden nappal közelebb vagyok a halálhoz míg ő örökre 17 éves marad. Ez így igazságos? Szerintem nem.
- Szerintem meg örülj az életednek amíg teheted. – jelentettem ki határozottan. Erre csak lemondóan sóhajtott egyett.
- Mindegy hagyjuk ezt a témát nem azért kértem meg Edwardot hogy hozzon át hogy meggyőzzelek hanem azért hogy kérjek tőled valamit.- erre ő felhúzta az egyik szemöldökét és kérdőn nézett rám.
- Mit? –kérdezte kíváncsian
- Szeretném ha vigyáznál Edwardra már amennyire emberként teheted. – mosolyogtam rá amit ő viszonzott- Ne használd ki. Ne játssz az érzéseivel és ami a legfontosabb szeresd. És add meg neki mind azt amit tőlem nem tudott megkapni.- pár percig csak nézett rám majd végül bólintott egyet.
- Rendben. Köszönöm hogy megteszed ezt nekem. Most pedig mennem kell még van pár dolog amit el kell intéznem indulás előtt. – majd felálltam és a lépcső felé indultam. De még visszafordultam Bellához.
- Edward érzéseiben pedig ne kételkedj. Szeret téged. –majd egy mosoly kíséretében felmentem az emeletre. Ahol Edward állt. Már épp szóra nyitottam a szám amikor közelebb jött hozzám és a fülembe suttogott.
- Köszönöm- mondta majd bele csókolt a nyakamba. Amibe bele borzongtam. Küldtem felé egy mosolyt majd elindultam a bőröndjeim felé hogy ellenőrizzem hogy minden meg van-e?

Gyors terepszemle után, levittem a csomagokat a kocsimhoz. Majd a nappaliba vettem az irányt hogy elbúcsúzzak a családomtól. Akik már ott voltak és vártak rám. Mindenki szemében láttam a szomorúságot amit meg se próbáltak palástolni. Közelebb léptem hozzájuk és megkezdtem a búcsúzást.
- Köszönök Carlisle mindent amit nekem adtál ebben az 50 évben. Nagyon sok mindent köszönhetek neked. – öleltem magamhoz nevelőapám
- Tudod jól hogy nincs mit. Mindig is úgy szerettelek téged mint a lányomat és ezen semmi nem változtat. Remélem majd tartjuk a kapcsolatot?!
- Mindenképp. –mosolyogtam majd odaléptem Esmehez. Aki könnyek nélkül zokogott.
- Mindig is az én kis lányom maradsz- mondta anyai hangon
- Te pedig mindig az én hőn szeretett anyám maradsz. Akit mindennél jobban szeretek. –biztosítottam Esmet. Majd odaléptem Jasperhez. A családban Alice után hozzám állt a legközelebb így nem csodálkoztam amikor hirtelen magához ölelt.
- Hiányozni fogsz hugi.
- Te is nekem Jasper. – Alice meg se várta hogy odamenjek hozzá azonnal a nyakamba vetette magát.
- Mindig hívj amikor van egy kis szabad időd is megértetted? Vagy utánad megyek! –mondta szigorúan
- Amikor csak tudlak hívlak és amikor csak tudok jövök.
- Ajánlom is. – pár perc múlva elengedtem Alicet és odaléptem Rosehoz. Aki nagyon levolt törve. Nem bírtam tovább nézni ahogy szomorkodik és rám se néz. Most én vetettem a nyakába magam-
- Kivel fogok most vásárolni? –kérdezte síros hangon. Mire én felnevettem.
- Ne aggódj ha lesz időm jövök és kifosszuk az össze boltot ami csak létezik.- mosolyogtam rá és örültem hogy ő ezt viszonozza is. Már éppen Emmett elé léptem amikor az hirtelen felemelt és szorosan magához ölelt. Ha ember lettem volna már biztos morzsává lapított volna drága bátyám.
- Nagyon fogsz hiányozni kislány! Nem lesz kivel hülyéskednem.
- Te is nagyon fogsz hiányozni. Te vagy a legcukibb bátyus az egész világon. Az én mackó bátyám.- mondtam neki amikor végül letett a földre. Bella félszegen de magabiztosan állt Emmett mellett.
- Hát… akkor… jó ..utat. –dadogta. Mire én magamhoz öleltem vigyázva minden mozdulatomra. Egy kicsit meglepődött de vissza ölelt ő is.
- Aztán tartsd meg amit ígértél.- mosolyogtam rá. Majd odaléptem az utolsó személyhez akitől még nem búcsúztam el. Nem akartam érzelgős búcsút. Nem tudom hogy megöleljem vagy inkább csak mondjam hogy viszlát. Tanácstalanul álltam míg végül meg nem szólaltam.
- Hát akkor… ennyi azt hiszem.- Edward csak bólintott. Majd felemelte a fejét és a tekintetünk találkozott. Láttam Edward szemében a fájdalmat és a szomorúságot. Nem bírtam tovább a szemébe nézni így inkább leemeltem róla a tekintetemet. Majd csak arra lettem figyelmes hogy Edward átszeli a köztünk lévő kis távolságot és szorosan magához ölel. Örültem neki. Most csak ennyit akartam. Egy utolsó ölelést, mielőtt még végső búcsút veszünk egymástól.
- Annyira sajnálom hogy így kell hogy vége legyen.- suttogta megtörten a fülembe
- Én is, hidd el.- suttogtam neki majd egy puszit nyomtam az arcára. Elhúzódtam tőle de nem néztem a szemébe. Egy gyors pillantást vetettem még mindenkire majd mosolyt erőltetve az arcomra kirohantam a kocsimhoz. Még egy utolsó fájdalmas pillantást vetettem a Cullen házra majd elindultam az ismeretlen felé.

2009. október 8., csütörtök

Vámpír szerelem 12. fejezet

Sziasztok!

Bocsi a pár napos kimaradásért, de nem volt időm megírni a következő fejezetet. Viszont most itt van a legújabb 12. fejezet. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. A komikat pedig nagyon várom.
Üdv.:Niky

12. fejezet

- Szia Sarah! Nagyon örülök hogy hívtál. Azt hittem hogy nem fogod nekem megbocsátani azt amit tettem. – mondta őszinte szomorúsággal a hangjában
- Először én is azt hittem, de aztán….de aztán rájöttem hogy még is csak az apám vagy és nem tudlak nem szeretni téged. –mosolyogtam
- Én is nagyon szeretlek Sarah hidd el! – bármennyire is ismertem Arot tudtam hogy most nem hazudik
- Viszont feltételezem nem azért hívtál hogy megvalljam az érzéseimet.
- Hiába nálad jobban engem senki sem ismer.
- Ez igaz úgy hogy mond el miért kerestél fel?
- Áll még az ajánlatod? Mármint az hogy beállhatok közétek? – pár percig csönd volt már azt hittem hogy Aro nem fog válaszolni amikor végül még is megtette
- Eddig azt hittem hogy nem akarsz hozzánk csatlakozni? Miért változott meg ilyen hamar a véleményed? És mi lesz Edwarddal nem hiszem hogy ő díjazná hogy beállj hozzánk.
- Edwardnak semmi köze hozzá hogy én mit csinálok. Rendben?- mondtam neki talán egy kicsit élesebben a kelleténél
- Rendben. Nem tartozik rám, én megértem. Mikor szándékozol eljönni?- örültem hogy nem fixírozta a témát. De még nem közöltem vele a feltételeimet.
- Még mielőtt megbeszélnénk az időpontot. Szeretnék két feltételt kiszabni. – tudtam hogy most érzékeny pontot érintettem. Hiába vagyok Aro lánya nincs jogom feltételeket szabni.
- Rendben Sarah mond csak. –ezen még én is meglepődtem
- Öhm …Szóval…tudom hogy nálatok ez egy alapszabály hogy embervért kell fogyasztani, de.. De nem lehetne hogy én állatvért fogyasszak továbbra is? A másik pedig hogy ha már úgy érzem hogy ez nekem sok akkor szabadon eljöhessek minden gond nélkül. – nyögtem ki végül. Aro pár percig hezitált majd végül megszólalt.
- Rendben. Elfogadom a feltételeidet.
- Ezt komolyan mondod?
- Ha csak ez az akadálya annak hogy a lányom 50 év után újra velem legyen. Ám legyen.- akármennyire is próbálta titkolni hallottam a hangjában a gyengédséget és a boldogságot. Ez megmosolyogtatott.
- Oké akkor addj 3 napot rendben? Addig elbúcsúzok mindenkitől és elintézek még pár dolgot.
- Rendben akkor 3 nap múlva. Már alig várom. Szia Sarah!
- Szia Apa! – ahogy letettem a telefont úgy éreztem mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről. Végre ezt is megoldottam. Három nap és már Sarah Volturi leszek. Csak 3 nap csak ennyit bírj ki. Miután lezártam magamban a dolgokat elindultam hazafelé.

Mikor elértem a Cullen házat csodálkoztam hogy az milyen csöndes. Bella illatát már nem éreztem olyan intenzíven így arra következtettem hogy már nincs itt. Ezért kicsit nyugodtabban léptem be a nappaliba, ahol már mindenki ott volt és ahogy észre vettem engem vártak. Nem értettem miért van ez a nagy felhajtás így megkérdeztem.
- Mi történt?
- Miért? – kérdezte szomorúan Rose
- Miről beszélsz Rose? –kérdeztem értetlenül
- Miért mész el? – kérdezte ugyan olyan szomorúan Emse. Már értettem nyílván Alice meglátta hogy a Volturinek hirtelen eltűnik a jövője egy jó időre valamint a döntésüket is látta. Ebből pedig rájöttek hogy elhagyom őket.
- Szerintem tudjátok az okát. –egy dühös pillantást vetettem Edwarda. Szemében csak fájdalmat láttam amit nem tudtam hova tenni.
- De ezt elkerülhetjük. Bellának nem kell többé idejönnie. Sőt ha nem akarsz akkor nem is kell vele találkoznod, soha többet.
- Ezt te se mondhatod komolyan Esme! Tudod hogy ez lehetetlen. A suliban nem kerülhetem el. És nem tilthatom meg senkinek sem a boldogságot.
- De ha te elmész akkor lesz mindenki boldogtalan. – ölelt meg Alice
- Nem maradhatok és ezt ti is tudjátok. Beállok a Volturihez. Aro megengedte hogy tovább is állatvéren éljek valamint azt hogy ha egyszer már nekem ez sok lesz akkor elmehetek. – erre csak egy morgás hagyta el Edwardot- Minden következmény nélkül . – tűztem még hozzá Edwardnak.
- De ha elmész hugi kivél fogok én hülyéskedni?- kérdezte nevetve Emmett
- Majd Bellával ellesztek ti úgy is kedvelitek egymást.- erre csak mérgesen méregetett
- Ő ember nem mehetek neki úgy mint neked. Még a végén bajaesik és Edward megöl. – vágott bele játékosan testvére vállába
- Majd megoldjátok nélkülem. – majd egy mosolyt küldtem mindenki felé kivéve Edwardot akire rá se néztem.

Az utolsó pár napom hamar eltelt. Elintéztem mindent kiiratkoztam a suliból azzal az ürüggyel hogy Olaszországban fogok ezentúl tovább tanulni. Elbúcsúztam Miketól aki nagyon levolt törve hogy elmegyek, de végül bele nyugodott. Az utolsó napon még tartottunk egy utolsó bevásárlást a lányokkal, majd rohantam a szobámba összepakolni a maradék cuccaimat. Éppen a bőröndbe pakoltam befelé amikor kopogást hallottam.
- Szabad! – sóhajtottam mert tudtam hogy kiáll az ajtóban
- Bocsánat. Nem akartam zavarni csak ezt akartam oda adni. – Edward oda jött hozzám majd átnyújtott nekem pár papír lapot
- Aláírtad? – kérdeztem hitetlenkedve. Ő csak megvonta a vállát
- Gondoltam ha már elmész akkor nem akarod hogy az új életedben bármi is kössön hozzám.- mondta lehangoltam.
- Eltaláltad. –mondtam neki majd beleraktam a papírokat a táskába. A szemében most csak fájdalmat láttam. Nem tudtam hova tenni ezt. Miért néz így? Hisz sosem szeretett. De akkor miért sajnálja hogy elmegyek. Sóhajtott egyet majd megszólalt.
- Mielőtt elmész szeretnék még megmagyarázni pár dolgot neked. Persze csak ha meghallgatsz?
- Ha nem zavar téged hogy én közben pakolok? – kérdeztem ő csak bólintott majd belekezdett.
- Azok a dolgok amiket Bellának mondtam nem teljesen voltak igazak.
- Pedig nekem eléggé annak tűntek.
- Azért mondtam Bellának hogy megnyugodjon és hogy ne legyenek kétségei avval kapcsolatban hogy szeretem.
- Na persze ezt most higgyem is el? Ezek szerint nekem is azért mondtad hogy szeretsz hogy megnyugodjak? – kérdeztem még mindig pakolva
- Nem. Figyelj Sarah én tényleg szeretlek vagy szerettelek. Nem is tudom hogy mit érzek most.- sóhajtott majd folytatta.- Viszont az igaz volt hogy amióta te elkezdtél hazudozni Aroról attól kezdve már nem tudtam úgy bízni benned mint eddig. De attól függetenül én még ugyan úgy szeretlek.
- Király akkor most ez azt jelenti hogy az én hibám hogy elhagytál?- kérdeztem dühösen
- Nem ezt mondtam. De kétségkívül a hazugság is szerepet játszott a szakításunkban! De nem szerettelek soha kevésbé mint az előtt.
- És én most mit kezdjek ezek Edward? Miért mondod most ezt el nekem? – kérdeztem most már rá nézve de azonnal visszafordultam a cuccaimhoz amint belenéztem a szemébe.
- Azért mondom ezt mert nem vagyok biztos az érzéseimben. És szeretném ha tudnád hogy én mindig szerettelek és lehet hogy még most is szeretlek csak még nem tudom.
- Nem tudod hogy mit érzel? Nem tudod hogy szeretsz-e vagy nem ? Azt hittem hogy egy 90 éves vámpír ennél okosabb.- mondtam gúnyosan
- Akkor lehet hogy én nem vagyok elég okos vámpírnak- mondta mosolyogva. Ezen csak megforgattam a szemem.
- Sarah! Biztos hogy elakarsz menni? – kérdezte pár perc csönd után
- Biztos már ez a 3 nap is sok volt nekem. Mindennap látni ahogy Bellával enyelegsz nem a legjobb érzés. Te lehet hogy élvezed de én nem.
- Miért hiszed azt hogy én szeretem azt amikor te szenvedsz?
- Miért nem? Ha nem szeretnéd akkor most velem lennél. Nem pedig Bellával.- erre csak sóhajtott egyet
- Nem tudom az érzéseimet kordában tartani Sarah!
- Azt látom.
- És te?
- Mit én? –kérdeztem értetlenül
- Azért mész el mert még szeretsz és nem akarod látni ahogy mással vagyok? Vagy azért mert már annyira megutáltál hogy nem tudsz velem lenni többet?
- A B választ választom.
- Szóval már nem szeretsz? – ezt a kérdést akartam elkerülni. Nem tudtam kimondani . Nem akartam kimondani. Nem tudom tagadni még mindig szeretem Edwardot. De ezt neki nem kell tudnia.
- Nem szeretlek. –mondtam talán túl gyorsan is. Ekkor Edward hátulról megfogott és a falnak tolt. Két kezét szorosan a derekam köré fonta hogy ne tudjak menekülni.
- Mit is mondtál? – kérdezte mosolyogva Edward. Én lehajtottam a fejem
- Nem szeretlek. – Edward megelégelte hogy nem nézek a szemébe. Egyik kezével felemelte az államat hogy farkas szemet nézzünk.
- Ezt mond a szemembe.- mondta az arcomtól pár centire.
- Én….- nem bírtam kimondani képtelen voltam. Edward erre elmosolyodott diadalittasan. Majd a szemében megpillantottam az elhatározás fényét. Megpróbáltam elkapni a fejem de túl szorosan tartott ahhoz. Ajkai egyre közeledtek az enyémhez. Míg végül el nem érték azt.

2009. október 5., hétfő

Vámpír szerelem 11. fejezet

11. fejezet

A napok csak teltek de Edward nem írta alá a papírokat. Egyre több időt töltött Bellával amit én nem sajnáltam addig se láttam. Nem beszéltem már Edwarddal több napja csak akkor szóltam hozzá ha nagyon muszáj volt. Az ebédlőben általában Bella is velünk volt aminek látszólag nem csak én nem örültem. Én inkább nem szóltam hozzá de Rose nem bírta ki hogy legalább egyszer ne szóljon be neki. Amin én csak mosolyogtam. Annak azért örültem hogy csak az iskolában kellett elviselnem a turbékolásukat. Haza hála istennek nem hozta Bellát. Pedig Esme és Carlisle nagyon szerették volna látni. Én ilyenkor mindig csak morogtam egyet majd felvonultam a szobámba. Nem szerettem hallgatni ahogy Belláról beszélnek és az egekig magasztalják. Már öt napja hogy hazajöttem Esthertől azóta minden nap beszéltem vele. Mostanában egyre többet vásároltam Rose-al vagy Alice-el mert az lekötötte a figyelmemet. Most is éppen egy bevásárláson voltunk Rose-al aki éppen egy egybe részes ruhát próbálgatott a tükör előtt.
- Szerinted milyen?
- Jól néz ki de a fekete jobban tetszik. – mutattam a másik ruhára
- Oké akkor azt veszem meg. Hiszek neked. – mosolygott rám
- Ugyan Rosalie. Milyen ruha az ami rajtad nem áll jól? – kérdeztem nevetve
- Igazad van. De te se panaszkodhatsz – nevetett velem együtt Rose
- Na jó végeztünk mára? – kérdeztem tőle amikor kifizettük a ruhákat
- Szerintem igen. Több már úgy se férne el a kezemben. – majd beszálltunk a BMW-be és 180km/h repesztettünk hazafelé. Amikor beálltunk a garázsba megéreztünk egy ismerős szagot.
- Ugye ez nem az akire gondolok? –kérdezte Rose
- Remélem nem. – mondtam neki majd a szatyrokkal a kezünkben berohantunk a nappali. A gyanúnk beigazolódott. A nappaliban Bella állt körülötte a család többi tagjával.
- Megmondanátok hogy ez mit keres itt? – sziszegtem a fogaimon keresztül
- Nyugodj meg Sarah. Edward hívta meg Bellát hogy megismerkedjen a családunkkal. – mentegetőzött Carlisle
- És ezt akkor nem lehetett volna elintézni amikor mi nem vagyunk itthon? – kérdezte dühösen Rosalie
- Nem tudtuk hogy mikor jöttök. És azt hittük hogy még maradtok egy kicsit vásárolni. Alice Sarahnak köszönhetően nem látta hogy mikor érkeztek. Ezért úgy gondoltam egyszer úgy is túl kell rajta esni és most úgy sincs szerintem semmi akadálya. Vagy van? – kérdezte tőlem Edward.
- Ugyan de hogy nagyon örülök hogy VÉGRE itt van Bella. Azt hittem hogy már soha nem látom a házunkban. Pedig már úgy hiányzott hiszen csak pár órája láttam a suliban.- szűrtem neki gúnyosan. Majd Bellát szóra se méltatva felmentem a szobámba lerakni a cuccaimat. Elraktam a ruhákat a szekrénybe , de miközben pakolásztam megláttam Edward egyik ingjét a ruháim között. Felkaptam majd kimentem a szobámból hogy oda adjam neki. Mivel lent nem volt ezért követtem Bella illatát ami Edward szobájához vezetett. Nem tudtam hogy bemenjek-e vagy kopogjak. Így megtorpantam az ajtó előtt. Edward nem vett észre láthatóan mert nem nyitott ajtót. Biztos lefoglalja Bella. Már épp visszaakartam fordulni amikor meghallottam Bella hangját.
- És mennyi ideig voltatok együtt Sarahval?
- 50 évig. – még az ajtón keresztül is hallottam ahogy felgyorsul Bella szívverése
- 50… 50 évig. Ez komoly? – kérdezte hitetlenkedve
- Igen. Egy embernek ez elég sok időnek tűnik de egy vámpírnak ez csak pár év.
- És miért hagytad el ennyi idő után őt? – kérdezte Bella pár perc csönd után. Amikor már egy kicsit megnyugodott.
- Ezt még kérdezed? – kérdezte nevetve Edward- Természetesen miattad. Te kis buta.
- Biztos hogy miattam? – kérdezte kétkedve Bella
- Miért kérdezel ilyeneket?
- Hát csak.. tudod Sarah annyival gyönyörűbb mint én, és ő …Szóval vele biztos könnyebb volt hiszen ő is olyan mint te. Az ő közelében nem kellett figyelned hogy ne hogy elveszítsd az önuralmadat. – ezen a kijelentésén mosolyognom kellett
- Ez igaz. Tudod én nagyon szerettem Saraht. De most téged szeretlek. – Szóval most már múlt időben beszél? Mekkora egy hazug szemétláda. Még tovább is szitkozódtam volna magamban ha nem szólal meg Bella.
- De őt jobban szeretted mint engem. – mondta ezt mint egy kijelentést
- Bella! Miért mondod ezt?
- Amikor először megláttalak titeket akkor annyira össze illetetek. Azt hittem hogy ti mindennél jobban szeretitek egymást. Ha Sarah helyében lennél biztos én is gyűlölném azt aki elvette életem szerelmét. Nem csodálom hogy gyűlöl. –Legalább tudja hogy nem a szívem csücske ez már egy jó kezdet. Gondoltam magamban.
- Bella ne beszélj ilyeneket légy szíves.
- De miért ez csak az igazság nem?
- Abban igazad van hogy Sarah nem szeret téged de ezt nem is várom el tőle. Nem ismerem a gondolatait de abban biztos vagyok hogy nem gyűlöl téged. Ő nem olyan mint amilyennek látszik. – Akkor nagyon nem ismersz engem Edward Cullen. – Amúgy hidd el jobban szeretlek mint bárki mást és Sarah iránt soha nem éreztem olyan szerelmet mint amilyet irántad érzek. És ne hibáztasd magad azért hogy szétmentünk Sarahval. Előbb vagy utóbb úgy is szétmentünk volna. –Tessék? Ez meg miről beszél? – Tudod Bella az utóbbi időben a szerelmem Sarah iránt egyre inkább kezdett halványulni. Az okát sajnos még én sem tudom de azt igen hogy ha te nem lennél akkor is egyszer elváltunk volna. De így hogy te megjelentél rájöttem hogy elvesztegettem 50 évet az öröklétemből egy olyan szerelemre ami igazából nem volt valódi.Úgy hogy köszönettel tartozok neked Bella azért mert megmutattad nekem hogy milyen is az igaz szerelem. – erre Bella szívverése meglódult ebből rájöttem hogy Edward épp most csókolja meg. Szóval soha nem is szeretett? Csak 50 évig játszott velem? Azért hogy ne legyen egyedül addig amíg nem találja meg az igaz szerelmet? Ezt nem hiszem el. Hogy lehet valaki ennyire aljas. Nem bírtam tovább hallgatni őket Edward ingjét ledobtam majd eszeveszett rohanásba kezdtem. Amikor Edward meghallotta hogy elrohanok az ajtója elől, azonnal utánam vetette magát.
- Sarah! Várj Sarah! Kérlek hallgass meg!
- Nem akarlak meghallgatni Edward! Amióta megismertél csak kihasználtál. Elhitetted velem hogy szeretsz. Pedig soha nem is szerettél. Csak magaddal foglalkoztál mint mindig. Az én érzéseim nem számítanak csak a sajátjaiddal tudsz foglalkozni? – ordítottam neki
- Sarah én sajnálom tényleg én…
- Nem akarom hallani a mentegetőzésedet Edward. Gyűlöllek mindennél és minden kinél jobban érted? – teljesen kiborultam nem akartam semmit csak a torkának ugrani. De nem tudtam megtenni túlságosan is sokat jelent nekem Edward még így is.
- Sarah kérlek hallgass meg!
- NEM! Hagyj békén éld az életed az igaz szerelmeddel engem pedig hagyj békén. – sziszegtem neki. Majd kirohantam az erdőbe, hogy kiszellőztessem a fejem.

Órákon keresztül csak ültem egy fa ágán a gondolataimba merülve. Miért csinálta ezt? De ha nem szeretett soha miért hitette el velem? És miért nem akar még mindig elválni tőlem? Egész végig csak átvágott. Gyűlölöm. Mindennél jobban. Nem tudok vele tovább egy fedél alatt élni ez lehetetlen. Ekkor fogalmazódott meg bennem egy gondolat amit soha nem akartam megtenni, de nincs választásom. Elő vettem a mobilom majd tárcsáztam a számot.
Pár csörgés után felvette:
- Haló! –szólt bele egy reszelős hang
- Szia apa!

2009. október 4., vasárnap

Vámpír szerelem 10. fejezet

10. fejezet

- Beszélhetnénk? – kérdezte Edward már a szobámból
- Szerintem nekünk már nincs miről beszélnünk! És különben is miért nem vagy Bellánál? Úgy hallottam minden este ott vagy vele! – válaszoltam neki dühösen
- Azért jöttem haza mert szerettem volna beszélni veled. Esme felhívott és elmondta hogy hazajöttél.
- Te pedig azonnal hazarohantál? Milyen romantikus. – mondtam neki gúnyosan
- Tudom hogy mit gondolsz most rólam Sarah!
- Fogalmad sincs hogy mit gondolok.
- Csak azt szeretném ha tudnád hogy én nagyon sajnálom, és akár milyen nehéz is ezt elhinni. Én még mindig szeretlek téged.
- Persze hogy szeretsz. Azért hagytál el nem? Jaj Edward nem kell ez a rossz szöveg. Tudom hogy már nem szeretsz mert beleszerettél Bellába. De tudod mit jobb is így legalább megtudtam milyen szemét is vagy valójában.
- Igazad van egy szemét vagyok. Hazudtam neked. De egy valamiben soha nem hazudtam neked Sarah. Az az 50 év amit együtt töltöttünk csodálatos volt. Amikor azt mondtam neked hogy szeretlek azt nem hazugságból mondtam tényleg szerettelek…
- Most már múlt időben beszélsz? Az előbb még azt mondtad hogy még most is szeretsz most melyik az igaz Edward?
- Igen szeretlek csak már nem úgy. Inkább mint egy testvért, és még sem. Mert te mindig is több leszel nekem mint egy testvér.
- Nekem viszont nem kell ebből a szeretetből. Most pedig ha nem haragszol szeretnék egyedül lenni.
- Rendben de hidd el Sarah hogy én nagyon…
- Ebből elég Edward nem kell a sajnálatod nem kell már tőled semmi. Csak azt akarom hogy hagyj békén. Hagyd hogy hagy éljem az életemet NÉLKÜLED.
- Oké elmegyek de még beszélünk. – majd kiment a szobámból . Én percekig csak álltam nézve a becsukott ajtómat, majd rádőltem az ágyamra és lehunytam a szemeimet.

Reggelig így feküdtem az ágyamon majd feltápászkodtam és felöltöztem. A nappaliban már vártak rám a többiek hogy indulhassunk a suliba. Beszálltam Rose BMW-jébe és kényelmesen hátradőltem. Már a suli bejáratánál voltunk amikor Alice jött oda hozzám aggódó tekintettel. Majd emberi fülnek nem hallhatóan kezdett el beszélni
- Sarah tudom hogy most még ez elég friss neked és hogy nem szeretnél róla beszélni de meg kell hogy kérdezzek valamit!
- Oké Alice mond csak.
- El akarsz válni Edwardtól? – ez a kérdés nagyon meglepett eddig ez még eszembe se jutott. Edwarddal 10 éve házasodtunk össze még Londonban. A meglepettségtől azonnal lefagytam és megálltam Alice mellett aki együtt érzően nézett rám.
- Még ezen nem is gondolkoztál igaz?
- Igazából eszem be se jutott. Túlságosan lekötött ez a Bella dolog. – ezen most tényleg meglepődtem vámpír létemre ilyet elfelejteni. Biztos nem vagyok normális.
- Ez természetes hogy most nem ezen jár az eszed. De mivel nem látom a jövődet csak ha megengeded ezért nem is tudom rá a választ még én sem. Ezért érdekel. Szóval mi a válaszod? – kérdezte Alice őszinte kíváncsisággal, de én tudtam hogy nem szeretné ha elválok Edwardtól. Én viszont nem láttam más választást.
- Igen elválok tőle. Amilyen gyorsan csak lehet. Viszont most nem hiszem hogy lenne kedvem papírokat intézni Alice megtennéd hogy…
- Persze Sarah ez természetes. Gondolom gyorsított eljárást szeretnél igaz?
- Igen persze. De hol ? Itt Forksban nem lehet mert az elég furcsa lenne.
- Ne izgulj majd én elintézem rendben?
- Rendben köszi Alice. –majd egy hálás ölelés után elindultam a biosz terem felé. Mikor odaértem nem csodálkoztam hogy Edward mellett Bella ült. Különösebb nagy figyelmet nem fordítottam rá hiszem nem akartam Edward mellé ülni. Így odamentem Mikehoz.
- Szia Sarah! – köszönt egy hatalmas vigyor kíséretében
- Szia Mike! Ülhetek melléd? – kérdeztem majd egy ellenállhatatlan mosollyal. Ami megtette a hatását.
- Öhm… Hát.. persze. – válaszolt dadogva
- Köszi.- majd letelepedtem mellé. Ránéztem Edwardra aki dühösen meredt Mikera. Én viszont csak elmosolyogtam magam. A biosz óra unalmasan telt még Mike mellett is. Edward ha nem Bellával beszélt akkor engem nézett. Ami már egy kicsit kezdett idegesíteni. Ahogy meghallottam a csöngőt máris kiviharzottam a teremből. Alig vártam hogy végre ebédszünet legyen és beszélhessek Aliec-ékkel. Viszont ahogy beléptem az ebédlőbe rögtön lefagyott a mosoly az arcomról. Bella a mi asztalunknál ült. Mindenki megbarátkozott vele kivéve én, Rose és Jasper. Amikor Bella is észrevette hogy bejöttem és éppen az asztal felé tartok. Azonnal megrémült és lekapta rólam a szemét. Ezen mosolyognom kellett. Közben oda értem és leültem Rose mellé. Még mindig mosolyogva.
- Mi olyan vicces? – kérdezte Jasper
- Csak az hogy tőletek Bella nem fél. Bezzeg ha engem meglát rögtön infarktust kap. Ez azért vicces . Még Emmettnél is ijesztőbben nézek ki? – kérdeztem Bellától. Ő viszont meg se tudott szólalni csak fülig vörösödött.
- Nem… csak… szóval … te –dadogta de végül nem mondta a végét
- Nyugodtan mondhatod nem harapom le a fejed. – mosolyogtam rá, de ez nem volt egy szívélyes mosoly
- Szóval tudom hogy te nem nagyon kedvelsz engem Edward miatt. És hát ezért egy kicsit tartok tőled. – bökte ki végül .Ezen nevetnem kellett és még Rose is megeresztett egy mosolyt.
- Te komolyan azt hiszed hogy bántani foglak?
- Nem csak…
- Akkor megnyugtathatlak nem foglak bántani. Ezt megígérhetem. – mondtam még mindig mosolyogva
- És mond csak tényleg nem félsz Edwardtól? – kérdeztem Bellától
- Nem
- Hát ha én ember lennék akkor biztos nem lófrálnék egy vámpírral. De ez csak az én véleményem.
- Én viszont egyáltalán nem félek, és szeretem Edwardot. –felvontam az egyik szemöldököm
- És amikor elalszol és tudod hogy egész este egy vámpír van ott? Nem félsz hogy ha elalszol már nem ébredsz fel többé? – nem akartam megilyeszteni de még is sikerült. Hallottam ahogy meglódul a szíve. Ezt nem csak én vettem észre hanem Edward is. Aki gyilkos tekintettel nézett rám.
- Elég lesz Sarah! Bellát soha nem bántanám.
- Ezt meg honnan tudod olyan biztosan. Egy öleléssel megölheted és ezt te is tudod! – Edward még mindig dühösen méregetett. Én viszont megelégeltem ezt.
- Én azt hiszem most inkább megyek. Még a végén Edward itt helyben átharapja a torkomat. Rose nem jössz?
- Dehogynem itt nem valami jó a társaság. – ezt egyenesen Bella szemébe mondta. Akinek ismét meglódult a szíve ez ismét mosolygásra késztetett. Majd kimentünk az ebédlőből a következő óránk felé.

A suli után rögtön hazamentünk. Most hogy nem volt otthon Edward sokkal felszabadultabban beszélgettem és nevettem együtt a testvéreimmel. Éppen Emmett és Jasper hülyeségein nevettem amikor Alice jelent meg az ajtóban kezében néhány papírral. Aminek a felét odanyújtotta nekem.
- Mik ezek? – kérdeztem Alicetől
- A válási papírok.
- Ilyen gyorsan?
- Én mondtam hogy elintézem nem? – nézett rám szúrós még is kedves tekintettel
- De igen. Bocsánat hogy kétségbe vontam a hatalmas Alice kapcsolatait. – erre csak egy mosolyt kaptam válasznak. Felmentem a szobámba és aláírtam a papírokat majd vissza adtam Alicenek. Aki láthatóan nem örült a válásnak de még is elfogadta.

Éppen a gardróbomat tettem rendbe amikor kicsapódott a szobám ajtaja és Edward lépett be rajta dühös tekintettel.
- Megkérdezhetem hogy ez meg micsoda? – kérdezte ordítva
- Mi micsoda? – kérdeztem csak úgy félvállról
- Ezek!- majd a válási papírokat ledobta az ágyamra
- Papírok nem látod?
- És mikor akartál róla szólni hogy elakarsz válni tőlem?
- Gondoltam úgy is megtudod majd ha megkapod őket. – majd egy vállrándítással tovább pakoltam a cuccaimat
- Te komolyan elakarsz válni?
- Még is mit csináljak? Mi már nem tartozunk össze és nem akarom hogy ez közéd és Bella közé álljon. Feltételezem azt nem mondtad neki hogy már házas vagy ugye? – a tekintetét leemelte rólam ebből mát tudtam a választ
- Gondoltam. Nem is kell semmit neki elmondanod ha elválunk. Nem is kell róla tudnia hogy te valaha is a férjem voltál.- mondtam neki majd vissza fordultam a szekrényemhez
- Nem válok el – mondta pár perc csönd után
- Tessék? – néztem rá értetlenül
- Azt mondtam nem válok el. – ismételte meg a válaszát
- Még is miért?
- Már tegnap elmondtam én még mindig szeretlek téged.
- Igen de azt is hogy csak úgy mint egy testvért.
- Azért nem egészen úgy. 50 évet nem tudok csak úgy kitörölni az emlékeimből. Úgy ahogy téged sem.
- Akkor próbáld meg. Én már megtettem .- szűrtem a fogaimon keresztül. Majd tovább vizslattam a ruháimat.
- Nem érted Edward hogy már nem akarok a feleséged lenni? – kiabáltam neki
- Én viszont még igen is akarom hogy a feleségem légy.
- Ugyan minek? Neked ott van Bella.
- Azért mert szeretlek. – erre csak egy morgás hagyta el a számat. Elfordultam Edwardtól.
- Úgy hogy felőlem azt csinálsz amit akarsz de én nem írom alá a papírokat. És ezzel a vitát lezárom. –majd a papírokat az ágyamon hagyva, kiment a szobámból.

2009. október 3., szombat

Vámpír szerelem 9. fejezet

9. fejezet

- Te… beleszerettél. – a hangom már- már hisztérikusan csengett
- Te komolyan egy emberbe szerettél bele? Ezt nem hiszem el – magamból kikelve kezdtem el járkálni. Arra vártam hogy Edward megállít és azt mondja megőrültem, de nem tette. Csak kifejezéstelen arccal állt előttem. Én viszont nem bírtam tovább a hallgatását.
- Edward mondj valamit könyörgöm!
- Mit mondjak?
- Mondjuk az igazat!
- Az igazat akarod hallani? Rendben akkor tessék. Beleszerettem Bella Swanba! – kiabálta
- Most boldog vagy? –kérdezte gúnyosan
- Igen –majd hátat fordítottam neki és kimentem Carlisle irodájából. Mikor az erdőbe értem azonnal elkezdtem futni haza felé. Azt hittem hogy majd a futástól megnyugszok, de nem ez történt. Ahogy beértem a házba felmentem a szobámba. Nekidőltem az ajtómnak majd könnyek nélküli sírás közepette lerogytam elé.

Fogalmam sincs mennyi ideje ültem ott szomorúan amikor egyszer csak meghallottam a hangokat odalentről. Éppen veszekedtek valamin. Erőt gyűjtöttem és lementem a nappaliba. Ott volt mindenki a középpontban Edward aki éppen Rosalieval veszekedett. Ahogy leértem minden szem rám szegződött én viszont csak egy valakivel törődtem ebben a pillanatban. Hogy tehette ezt velem? 50 év ennyit jelentett neki? Soha nem is szeretett csak elhitette velem. Most pedig elhagy! Egy emberért. Ebben a pillanatban csak színtiszta dühöt éreztem. Oda mentem Edward elé majd lekevertem neki egy hatalmas pofont.
- Gyűlöllek Edward Cullen! – sziszegtem neki pár centire az arcától. Majd a többieket szóra se méltatva eszeveszett futásba kezdtem. Nem érdekelt semmi csak hogy egyedül legyek a gondolataimmal és az érzéseimmel.

Már egy hete hogy eljöttem Estherhez aki mindig is olyan volt nekem mint Alice. Nem akartam haza menni. Nem akartam Edwarddal egy légtérben lenni. Semmit nem akartam csak nyugalmat, és ezt most csak itt kaphatom meg. Esther készséggel befogadott miután elmondtam neki hogy mi történt, és hogy miért vagyok így kibukva. Ő megértett ahogy a párja Victor is. Éppen vadászaton voltam amikor megcsörrent a telefonom. Meg se kellett néznem hogy tudjam hogy Edward az. Nem foglalkoztam vele csak kinyomtam és kész. Amikor visszatértem a vadászatról Esther várt rám gondterhelt arccal.
- Mi történt?
- Sarah! Tudod hogy én nagyon szeretlek ugye?
- Persze hogy tudom én is nagyon szeretlek.
- Sarah mikor akarsz még is haza menni? Tudod hogy nem szökhetsz meg a problémáid elől, és akármilyen nehéz is de szembe kell nézned Edwarddal.
- Tudom és vadászat közben én is gondolkoztam a dolgokon és arra… a … döntésre … jutottam hogy…. haza megyek. – egy halk sóhaj hagyta el a szám. Felálltam majd elbúcsúztam Esthertől és Victortól. Pár perc múlva már a sötét erdőt szeltem át.

Pár óra múlva már a Cullen ház előtt álltam. Sóhajtottam egyet, majd éppen beakartam nyitni a házba amikor az ajtó hirtelen kinyílt és Alice vetette a nyakamba magát. Én pedig viszonoztam szerető ölelését. Majd egy kicsit eltávolodtam tőle hogy a szemébe nézhessek.
- Sajnálom hogy elrohantam aznapeste csak nem tudtam itt maradni. Megtudsz nekem bocsátani? – mosolyogtam rá ő pedig csilingelve felnevetett.
- Nincs mit megbocsátanom. És ezt te is tudod. Senki sem haragszik rád amiért elmentél pár napra .- ebben a percben az emeleten megjelent a többi Cullen is.
- Sarah! – Rose öröm ittasan szaladt a karjaimba, őt követte Esme anyai ölelése.
- Örülök kis drágám hogy végre vissza jöttél!
- Én is anya hidd el!
- Hugi végre itt vagy. Azt hittem hogy már soha nem gratulálhatok ahhoz a pofonhoz amit Edwardnak adtál. Őszinte elismerésem.
- Köszi Emmett. Örülök hogy tetszett. – mosolyogtam rá majd a nyakába vetettem magam, ő pedig azonnal viszonozta is az ölelésem.
- Én is gratulálok ilyen szép pofont még én sem láttam. – mosolyodott el Jasper is
- Örülök hogy vissza jöttél kis lány. – ölelt magához Jasper is
- Carlisel hol van? – kérdeztem miután mindenkit üdvözöltem
- A kórházban éjszakás. Holnap reggel már itthon lesz. –mosolygott Esme
- És … Edward? Ő… hol van? – kérdeztem egy kis habozás után. Alice és Jasper váltottak egy pillantást majd végül Alice szólalt meg.
- Ő az éjszakákat Bellánál szokta tölteni csak egy kis időre szokott hazajönni.
- Ohh már értem. – mondtam gúnyosan.
- Én most felmegyek a szobámba! – emberi tempóban mentem be a szobámba majd leültem az ágyra. Rögtön az éjjeli szekrényre esett a pillantásom ahol egy kép volt. Ami engem és Edwardot ábrázolta még tavaly előtt amikor Rio-ban voltunk nyaralni. Ahogy a kezembe fogtam a képet hirtelen rám törtek az emlékek. Milyen jó volt amikor még boldogan éltünk egymás mellett nem volt semmi baj. Akkor még ő volt életem szerelme most meg … most meg őt gyűlölöm a világon a legjobban. A hirtelen méreg hatására fényképet a falhoz vágtam aminek hatására a kerete darabokra tört. Ekkor lépéseket hallottam amik a szobámhoz közeledtek. Alice volt az . Leült mellém az ágyra majd átkarolta a vállamat. Én hálásan mosolyogtam rá.
- Sajnálom Sarah. Tényleg nagyon sajnálom.
- Ne sajnáld. Már nem számít szívből meggyűlöltem Edwardot amiért 50 évig csak hitegetett. Pedig nem is szeretett.
- Szerintem pedig igen is szeretett csak most két személyt szeret egyszerre. Hidd el Edward még most is szeret téged.
- Mindegy nem érdekel. Inkább beszéljünk másról rendben?
- Rendben
- Mi történt amíg nem voltam itthon?
- Hát.. elég sok minden. Azt se tudom hol kezdjem?
- Mondjuk az elején mi történt mi után elmentem?
- Rose és Edward tovább folytatta a veszekedést de még durvábban. Rose nem tudta vagy inkább tudja elfogadni hogy Edward elhagyott téged egy emberért. Aztán amikor már kezdett el durvulni a helyzet akkor Jasper lenyugtatta őket. Azt tudnod kell hogy Edwardnak nagyon nagy lelkiismeret furdalása volt amikor te elmentél – Alice itt egy kis szünetet hagyott majd folytatta. – Aztán a suliban egyre többet beszélgetett Bellával aki persze elkezdett gyanakodni Edwardra a mentő akciója után. Majd Bella egyszer elment Jessicaval és Angelaval Port Angelesbe. Edward nem hagyta magára utána ment de a lány nem tudott róla. Valahogy Bella nyomát vesztette és rossz előérzete támadt. Végül megtalálta Bellát épp időben. Egy csapat részeg pasastól mentette meg Edward. Aztán amikor haza felé hozta Bella elmesélte neki hogy járt La Pushban és ott egy Jacob Black nevű fiú elmesélte neki a régi legendákat rólunk. Ebből pedig Bella rájött hogy mi mik is vagyunk valójában.
- Tessék? – nem tértem magamhoz Bella megtudta hogy Edward vámpír?
- Igen és ezt Edwarnak is elmondta. Aki végül elárulta neki hogy mi mind annyian vámpírok vagyunk. Bella pedig még így is azt mondja hogy nem érdekli ő így szereti Edwardot ahogy van. Körülbelül ennyi azt hiszem. – percekig meg se tudtam szólalni. Hogy lehet ilyen felelőtlen egy ember? Nem érdekli hogy bármikor megölhetik? Inkább kockáztatja az életét? Ez valahogy nem fér a fejembe.
- Azóta pedig együtt vannak Edwarddal? – kérdeztem pár perc néma csend után
- Igen. – sóhajtotta Alice. Már éppen kérdezni akartam valamit Alicetől amikor meghallottuk hogy valaki épp a szobám felé tart. Alice felállt mellőlem és kinyitotta az ajtót. Ott Edward állt és engem nézett szomorúan.
- Én akkor most azt hiszem megyek. – majd Alice már is se volt. Edward pedig szüntelenül pásztázott engem aranybarna szemeivel.