17. fejezet
- Helyesen tetted!- hallottam meg Félix hangját a hátam mögül
- Tudom! Még is… még is annyira nehéz. – amióta letettem a telefont egy folytában csak azon gondolkozok hogy helyesen tettem-e azt amit tettem. És mindig arra jutok hogy igen. Jobb lesz így. Legalább is remélem. Félix vigasztalón átölelt és a mellkasára vont. Régen ezt túl közelinek gondoltam volna. Most viszont szükségem van arra hogy valakinek a vállán kisírjam magam. Percekig csak így ültünk egymás mellett összeölelkezve míg Félix meg nem szólalt.
- Tudom hogy nehéz. De így neked is könnyebb lesz. Újra kezdheted az életed az igazi családoddal. – mondta együtt érzően majd megsimogatta a hátamat.
- Képes leszek valaha is kiverni őket a fejemből?
- Tudod hogy ez lehetetlen. De ha nem gondolsz rájuk egyfolytában akkor lehet hogy könnyebb lesz. És én is itt leszek és segítek amiben tudok rendben?- bólintottam majd felemeltem a fejem és a szemébe néztem.
- Köszönöm Félix.
- Nincs mit. – mosolygott rám majd végigsimított az arcomon. Észre se vettem amikor Félix milliméterenként közelített az arcomhoz. Míg nem megtalálta az ajkaimat. Szenvedélyesen csókolóztunk amikor hirtelen észbe kaptam és eltoltam magamtól.
- Ne! Kérlek! Ezt még ne!
- Ne haragudj. Én tudok várni. Ha kell még vagy 3000 évet várok ha az kell. De remélem egyszer meggondolod magad. – nézett rám reménykedve
- Félix figyelj én…
- Ne mondj semmit! Csak egy valamire válaszolj kérlek! Van némi esélyem? – kérdezte kíváncsian. De a hangjában hallottam a szomorúságot is.
- Ha sikerül átvészelnem ezt akkor talán beszélhetünk róla. –mosolyogtam rá
- Remek. Akkor én most nem is zavarok tovább. Pihenj rendben? Majd még benézek később oké? Na szia. – majd egy gyors puszit nyomot az arcomra és már itt sem volt.
- Szia. – mosolyogtam magam elé. Hogy lehet ennyire felpörögni ez miatt? Ki érti a férfiakat? Vajon tényleg sikerül elfelejteni őket és új életet kezdhetek? És fogok valaha is valakit úgy szeretni mint Edwardot? Nem ez lehetetlen. De attól még megpróbálhatom. Az ábrándozásomból Jane undok hangja ébresztett fel.
- Aro hivat!
- Nem hallottál még a kopogásról drága Jane?
- De igen de én csak olyan ajtaján kopogok akit tisztelek. Te pedig nem tartozol közéjük. – mosolygott rám mézes mázosan
- Hidd el te se vagy a szívem csücske. Ne aggódj.
- Ennek örülök. De ne bájcsevegjünk itt oké? Aro hív a nagyterembe. Most!
- Rendben mond meg neki hogy azonnal megyek. – Jane csak egy lenéző pillantást vetett rám majd ellibbent. Egy sóhaj után átöltöztem majd lefelé vettem az irányt a nagyterem felé.
Pár perc után már a nagy faajtó előtt álltam. Majd beléptem rajta.
- Végre. Már azt hittem sose jössz le. – mosolyodott el Aro majd közelebb lépett hozzám
- Bocsánat csak egy kicsit rendbe kellett szednem magam. Amióta itt vagyok elég sok minden történt.
- Tudok róla. Félix elmondta hogy mi történt és nagyon sajnálom. Ezt az egészet én kezdtem. És azóta csak rossz dolgok történtek veled. Tényleg nagyon sajnálom.
- Ne mondj ilyet ez nem a te hibád. Csak én vagyok ilyen szerencsétlen. – sütöttem le a szemeimet. Közben csak Jane kuncogását hallottam. Hogy lehet ennyire szemét dög? Ekkor azonban Jane kuncogása megszűnt én pedig nagyon meglepődtem amikor Aro egy szer csak szorosan magához ölelt és azt mondta.
- Ne búsulj. Talán jobb is így. Nem érdemelt meg téged.
- Én is ezt szeretném hinni apa. Hidd el. – elmosolyodott majd kicsit eltávolodott tőlem. Majd a szemembe nézett.
- Ugyan olyan gyönyörű vagy mint az édes anyád volt. – viszonoztam a mosolyát
- Most viszont térjünk a tárgyra amiért ide hívtalak. Rendben?
- Rendben.
- Nos semmi fontos dolog. Csak némi formaság. Alec… - szólt oda neki aki egy meghajlás követően oda jött hozzám és rám mosolygott. Én ezt viszonoztam is. Alec oda nyújtott valamit Aronak aki hozzám fordult.
- Ezennel hivatalosan is Volturi tag vagy. – majd egy nyakláncot tett a nyakamba a Volturi jelképével.
- Köszönöm. – mosolyodtam el. Majd tisztelet tudóan meghajoltam.
- Most menny pihenj egy kicsit. Később találkozunk. – bólintottam majd kimentem a hatalmas faajtón és a szobám felé vettem az irányt. Ahol már Sue várt rám.
- Szia. Gratulálok.
- Köszi.
- Hoztam neked néhány ruhát. Tudod itt inkább csak fekete és szürke ruhákban vagyunk így ezekre szükséged lesz.
- Köszönöm Sue nagyon hálás vagyok, neked ezért. És persze mindenért amit értem teszel. – mosolyogtam rá majd szorosan magamhoz öleltem
- Semmiség. Ennyit megérdemelsz. Sőt még többet is, ezért gondoltam arra is hogy talán szeretnél velem beszélni…..nos .. szóval Félixről.
- Óóóó. Igazából nem tudom mit érzek iránta. És ez nem feltétlenül jó dolog. Mert nem akarom őt hitegetni. De nem vagyok iránta közömbös ezt biztosan tudom.
- Ne aggódj Félix nagyon szeret téged és képes várni rád. Ne dobd el őt magadtól és adj neki egy esélyt.
- Rendben ezt megígérhetem neked. Egy esélyt megérdemel az biztos. – mosolyogtam rá majd még egyszer átöleltem őt. A hosszas ölelkezésünket Alec hangja zavarta meg.
- ÓÓ bocsánat. Csak Sarahhoz jöttem egy pillanatra ha rá ér?
- Persze én úgy is megyek. Szia Sarah!
- Szia! Nos mit szeretnél? – fordultam Alechez
- Látogatód jött!
- Nekem? Kicsoda? – Alec percekig csak némán állt az ajtóban
- Alec ki keres engem? – egy nagy sóhaj után végül kinyögte
- Az édesanyád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése