13. fejezet
Megpróbáltam ellenkezni, de Edward túl szorosan tartott ahhoz hogy bármit is tudtam volna tenni. Végül már nem is akartam csak élveztem ahogy nyelveink vad táncot járnak. Egyre vadabbul csókoltuk egymást, míg fel nem eszméltem és rá nem jöttem hogy mit is csinálok. Azonnal ellöktem magamtól Edwardot. De még így is csak pár centi választott el minket egymástól.
- Te meg mi a fenét csinálsz? –kérdeztem Edwardtól felháborodva
- Sajnálom! – visszakozott Edward és leengedte a kezeit
- Ezt meg minek kellett? –kérdeztem már az ágyam mellől
- Bocsánat én nem tudom hogy mi ütött belém. Nem volt szándékos. Én csak…
- Mi az hogy nem volt szándékos? Akkor meg miért tetted? – kérdeztem dühösen
- Fogalmam sincs. Azt hiszem jobb ha most megyek. –majd gyorsan kirohant a szobából. Szóhoz sem jutottam. Miért csinálta? Vajon megbánta hogy elhagyott? Elmondja majd Bellának? Nem biztos nem. Akkor Bella kikészülne és elhagyná azt viszont nem bírná ki Edward, ha tényleg szereti. Nem akartam tovább a csókon gondolkodni. Így inkább vissza fordultam a bőröndömhöz és bepakoltam a maradék cuccomat.
Már csak pár óra volt a gép indulásáig. Hiába próbáltam nem a csókra gondolni egyszerűen nem ment. Egy valamiben biztos vagyok el kell mennem. És a döntésemet nem fogja megváltoztatni egy hülye kis csók. De mielőtt elmegyek még megkell tennem valamit. Felkeltem az ágyamról és leindultam a nappaliba. Tudtam hogy Edward lent van mert hallottam a zongora szót. Mikor meghallotta hogy hozzá indulok abba hagyta az éppen játszott zenét és elkezdett mást játszani. Imádtam ezt a dalt. Edward írta ezt nekem még 50 éve amikor összejöttünk. Most pedig ezt játssza. Ez tőle a búcsú ajándék. Oda sétáltam hozzá mire ő teljes testével felém fordult.
- Szeretnék kérni tőled valamit.
- Hallgatlak. – mondta türelmesen
- Szeretném ha elhoznád ide Bellát. Még az indulásom előtt. – Edward csak percekig némán fürkésző tekintettel nézett rám. Míg végül meg nem szólalt
- Miért akarod hogy elhozzam? Azt hittem nem kedveled.
- Ez így is van. – mondtam határozottan
- Akkor mit akarsz tőle?
- Az csak rám és rá tartozik. Ne aggódj nem akarom neki elmondani a csókot. –biztosítottam Edwardot. Mire ő csak felhúzta eggyik szemöldökét és kérdőn nézett rám.
- Na elhozod? –kérdeztem reménykedve
- Rendben. Máris indulok érte. – mondta pár perc után. Amikor lemondott róla hogy bármit is kiolvasson a fejemből. Nem tudom hogy ezzel miért próbálkozott. Hiszen már 50 éve nem sikerül neki most miért sikerült volna. Edward már ki is ment a szobából és száguldozott Bella felé a Volvóval.
Alice jóvoltából már az egész család megtudta hogy Bellával akarok beszélni. Mindannyian kiakarták szedni belőlem hogy mit akarok neki mondani. De én mindig csak nemet intettem.
Izgatottan vártam hogy megjöjjön Edward Bellával az élen. Már nem kellett sokáig várnom 10 perc múlva már itt is voltak. Ahogy beléptek a nappaliba Bella azonnal rám emelte a tekintetét. Én csak csábosan rá mosolyogtam amin ő meglepődött és meglódult a szíve. Edward csak megszorította a kezét bizonyságul hogy nem akarom bántani.
- Nem kell félned Bella nem akarlak bántani. – bíztattam. Erre ő mosolyt erőltetett az arcára. Ami nem sikerült valami jól. A kínos csöndet végül én törtem meg.
- Edward nem hagynál minket magunkra pár percre? – kérdeztem Edwardtól. Aki csak egy aprót bólintott, még megpuszilta Bella homlokát majd felment a szobájába. Tudtam hogy úgy is hallani fogja a vámpír hallásának köszönhetően. De Bellának sokkal jobb így hogy nincs itt Edward és nekem is.
- Noss…Foglalj helyet. – invitáltam Bellát. Aki félve de leült mellém. A szíverrése megint meglódult ahogy leült mellém. Én biztatóan megfogtam a kezét. Amire rám mosolygott én pedig viszonoztam azt.
- Akkor belekezdek rendben? Ugyan is nem sokára indul a gépem és nem szeretném lekésni.- Bella csak bólintott egyet.
- Oké. Akkor kezdem. Tudom hogy mi nem igazán kedveljük egymást és szerintem a jövőben se fogjuk jobban. De azért nem kell mindig gyűlölködnünk. És nem akarok úgy elmenni hogy ezt az ügyet nem tisztáztuk rendesen.
- Igen ebben egyetértek- bólintott rá Bella
- Ennek örülök. Szóval tudnod kell hogy én nem utállak. Bármennyire is tűnik úgy ez nem igaz.
- De hát miért nem? Hiszen minden okod meg lenne rá hogy gyűlölj.- én erre csak felnevettem
- Ez igaz csak hogy én nem tudlak téged gyűlölni.
- De hát miért nem? –megmosolyogtatott a kíváncsisága
- Azért mert nem tudok egy olyan embert gyűlölni aki szereti Edwardot és örömet okoz neki.- ezen meglepődött
- Rosalie miért nem gondol rám így? –kérdezte pár perc csönd után
- Rose nagyon önfejű és makacs. Igazából ő irigy rád és ezért viselkedik így. Gondolom azt már elmondta neked Edward hogy miért irigy rád egy olyan gyönyörű teremtmény mint Rose igaz?
- Igen. Mindent elmondott.- ezen elmosolyodtam. Pár perc csönd állt be közénk. Majd végül én törtem meg a csendet
- Szereted? – Bella ekkor rám emelte csoki barna szemeit és úgy válaszolt
- Jobban mint az életemet. – jelentette ki határozottan. Erre felvontam az egyik szemöldököm
- Eldobnád érte az életedet?
- Igen
- Vámpírrá válnál csak azért hogy vele lehess? – Nem értettem ezt már akkor sem amikor Rose elmondta hogy mit akar Bella mindennél jobban
- Igen. Nem akarok senki mást csak őt. És nem akarom hogy míg én 80 évesen már járni nem tudok majd addig ő ugyan olyan marad örökre. De ezt ő nem akarja. Biztos nem akarja hogy egy egész örökké valóságig vele legyek.- mondta lehangoltan. Ezt nem értettem
- Ne mondj ilyeneket Bella. Edward nem azért nem akar átváltoztatni mert nem akarja hogy vele legyél. Épp ellenkezőleg nagyon is akarja csak nem akarja elvenni az életedet. Nem akar megölni.
- Abba fogok belehalni ha nem változtat át.
- Ez nem igaz.
- De igen. Én minden nappal közelebb vagyok a halálhoz míg ő örökre 17 éves marad. Ez így igazságos? Szerintem nem.
- Szerintem meg örülj az életednek amíg teheted. – jelentettem ki határozottan. Erre csak lemondóan sóhajtott egyett.
- Mindegy hagyjuk ezt a témát nem azért kértem meg Edwardot hogy hozzon át hogy meggyőzzelek hanem azért hogy kérjek tőled valamit.- erre ő felhúzta az egyik szemöldökét és kérdőn nézett rám.
- Mit? –kérdezte kíváncsian
- Szeretném ha vigyáznál Edwardra már amennyire emberként teheted. – mosolyogtam rá amit ő viszonzott- Ne használd ki. Ne játssz az érzéseivel és ami a legfontosabb szeresd. És add meg neki mind azt amit tőlem nem tudott megkapni.- pár percig csak nézett rám majd végül bólintott egyet.
- Rendben. Köszönöm hogy megteszed ezt nekem. Most pedig mennem kell még van pár dolog amit el kell intéznem indulás előtt. – majd felálltam és a lépcső felé indultam. De még visszafordultam Bellához.
- Edward érzéseiben pedig ne kételkedj. Szeret téged. –majd egy mosoly kíséretében felmentem az emeletre. Ahol Edward állt. Már épp szóra nyitottam a szám amikor közelebb jött hozzám és a fülembe suttogott.
- Köszönöm- mondta majd bele csókolt a nyakamba. Amibe bele borzongtam. Küldtem felé egy mosolyt majd elindultam a bőröndjeim felé hogy ellenőrizzem hogy minden meg van-e?
Gyors terepszemle után, levittem a csomagokat a kocsimhoz. Majd a nappaliba vettem az irányt hogy elbúcsúzzak a családomtól. Akik már ott voltak és vártak rám. Mindenki szemében láttam a szomorúságot amit meg se próbáltak palástolni. Közelebb léptem hozzájuk és megkezdtem a búcsúzást.
- Köszönök Carlisle mindent amit nekem adtál ebben az 50 évben. Nagyon sok mindent köszönhetek neked. – öleltem magamhoz nevelőapám
- Tudod jól hogy nincs mit. Mindig is úgy szerettelek téged mint a lányomat és ezen semmi nem változtat. Remélem majd tartjuk a kapcsolatot?!
- Mindenképp. –mosolyogtam majd odaléptem Esmehez. Aki könnyek nélkül zokogott.
- Mindig is az én kis lányom maradsz- mondta anyai hangon
- Te pedig mindig az én hőn szeretett anyám maradsz. Akit mindennél jobban szeretek. –biztosítottam Esmet. Majd odaléptem Jasperhez. A családban Alice után hozzám állt a legközelebb így nem csodálkoztam amikor hirtelen magához ölelt.
- Hiányozni fogsz hugi.
- Te is nekem Jasper. – Alice meg se várta hogy odamenjek hozzá azonnal a nyakamba vetette magát.
- Mindig hívj amikor van egy kis szabad időd is megértetted? Vagy utánad megyek! –mondta szigorúan
- Amikor csak tudlak hívlak és amikor csak tudok jövök.
- Ajánlom is. – pár perc múlva elengedtem Alicet és odaléptem Rosehoz. Aki nagyon levolt törve. Nem bírtam tovább nézni ahogy szomorkodik és rám se néz. Most én vetettem a nyakába magam-
- Kivel fogok most vásárolni? –kérdezte síros hangon. Mire én felnevettem.
- Ne aggódj ha lesz időm jövök és kifosszuk az össze boltot ami csak létezik.- mosolyogtam rá és örültem hogy ő ezt viszonozza is. Már éppen Emmett elé léptem amikor az hirtelen felemelt és szorosan magához ölelt. Ha ember lettem volna már biztos morzsává lapított volna drága bátyám.
- Nagyon fogsz hiányozni kislány! Nem lesz kivel hülyéskednem.
- Te is nagyon fogsz hiányozni. Te vagy a legcukibb bátyus az egész világon. Az én mackó bátyám.- mondtam neki amikor végül letett a földre. Bella félszegen de magabiztosan állt Emmett mellett.
- Hát… akkor… jó ..utat. –dadogta. Mire én magamhoz öleltem vigyázva minden mozdulatomra. Egy kicsit meglepődött de vissza ölelt ő is.
- Aztán tartsd meg amit ígértél.- mosolyogtam rá. Majd odaléptem az utolsó személyhez akitől még nem búcsúztam el. Nem akartam érzelgős búcsút. Nem tudom hogy megöleljem vagy inkább csak mondjam hogy viszlát. Tanácstalanul álltam míg végül meg nem szólaltam.
- Hát akkor… ennyi azt hiszem.- Edward csak bólintott. Majd felemelte a fejét és a tekintetünk találkozott. Láttam Edward szemében a fájdalmat és a szomorúságot. Nem bírtam tovább a szemébe nézni így inkább leemeltem róla a tekintetemet. Majd csak arra lettem figyelmes hogy Edward átszeli a köztünk lévő kis távolságot és szorosan magához ölel. Örültem neki. Most csak ennyit akartam. Egy utolsó ölelést, mielőtt még végső búcsút veszünk egymástól.
- Annyira sajnálom hogy így kell hogy vége legyen.- suttogta megtörten a fülembe
- Én is, hidd el.- suttogtam neki majd egy puszit nyomtam az arcára. Elhúzódtam tőle de nem néztem a szemébe. Egy gyors pillantást vetettem még mindenkire majd mosolyt erőltetve az arcomra kirohantam a kocsimhoz. Még egy utolsó fájdalmas pillantást vetettem a Cullen házra majd elindultam az ismeretlen felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése