11. fejezet
A napok csak teltek de Edward nem írta alá a papírokat. Egyre több időt töltött Bellával amit én nem sajnáltam addig se láttam. Nem beszéltem már Edwarddal több napja csak akkor szóltam hozzá ha nagyon muszáj volt. Az ebédlőben általában Bella is velünk volt aminek látszólag nem csak én nem örültem. Én inkább nem szóltam hozzá de Rose nem bírta ki hogy legalább egyszer ne szóljon be neki. Amin én csak mosolyogtam. Annak azért örültem hogy csak az iskolában kellett elviselnem a turbékolásukat. Haza hála istennek nem hozta Bellát. Pedig Esme és Carlisle nagyon szerették volna látni. Én ilyenkor mindig csak morogtam egyet majd felvonultam a szobámba. Nem szerettem hallgatni ahogy Belláról beszélnek és az egekig magasztalják. Már öt napja hogy hazajöttem Esthertől azóta minden nap beszéltem vele. Mostanában egyre többet vásároltam Rose-al vagy Alice-el mert az lekötötte a figyelmemet. Most is éppen egy bevásárláson voltunk Rose-al aki éppen egy egybe részes ruhát próbálgatott a tükör előtt.
- Szerinted milyen?
- Jól néz ki de a fekete jobban tetszik. – mutattam a másik ruhára
- Oké akkor azt veszem meg. Hiszek neked. – mosolygott rám
- Ugyan Rosalie. Milyen ruha az ami rajtad nem áll jól? – kérdeztem nevetve
- Igazad van. De te se panaszkodhatsz – nevetett velem együtt Rose
- Na jó végeztünk mára? – kérdeztem tőle amikor kifizettük a ruhákat
- Szerintem igen. Több már úgy se férne el a kezemben. – majd beszálltunk a BMW-be és 180km/h repesztettünk hazafelé. Amikor beálltunk a garázsba megéreztünk egy ismerős szagot.
- Ugye ez nem az akire gondolok? –kérdezte Rose
- Remélem nem. – mondtam neki majd a szatyrokkal a kezünkben berohantunk a nappali. A gyanúnk beigazolódott. A nappaliban Bella állt körülötte a család többi tagjával.
- Megmondanátok hogy ez mit keres itt? – sziszegtem a fogaimon keresztül
- Nyugodj meg Sarah. Edward hívta meg Bellát hogy megismerkedjen a családunkkal. – mentegetőzött Carlisle
- És ezt akkor nem lehetett volna elintézni amikor mi nem vagyunk itthon? – kérdezte dühösen Rosalie
- Nem tudtuk hogy mikor jöttök. És azt hittük hogy még maradtok egy kicsit vásárolni. Alice Sarahnak köszönhetően nem látta hogy mikor érkeztek. Ezért úgy gondoltam egyszer úgy is túl kell rajta esni és most úgy sincs szerintem semmi akadálya. Vagy van? – kérdezte tőlem Edward.
- Ugyan de hogy nagyon örülök hogy VÉGRE itt van Bella. Azt hittem hogy már soha nem látom a házunkban. Pedig már úgy hiányzott hiszen csak pár órája láttam a suliban.- szűrtem neki gúnyosan. Majd Bellát szóra se méltatva felmentem a szobámba lerakni a cuccaimat. Elraktam a ruhákat a szekrénybe , de miközben pakolásztam megláttam Edward egyik ingjét a ruháim között. Felkaptam majd kimentem a szobámból hogy oda adjam neki. Mivel lent nem volt ezért követtem Bella illatát ami Edward szobájához vezetett. Nem tudtam hogy bemenjek-e vagy kopogjak. Így megtorpantam az ajtó előtt. Edward nem vett észre láthatóan mert nem nyitott ajtót. Biztos lefoglalja Bella. Már épp visszaakartam fordulni amikor meghallottam Bella hangját.
- És mennyi ideig voltatok együtt Sarahval?
- 50 évig. – még az ajtón keresztül is hallottam ahogy felgyorsul Bella szívverése
- 50… 50 évig. Ez komoly? – kérdezte hitetlenkedve
- Igen. Egy embernek ez elég sok időnek tűnik de egy vámpírnak ez csak pár év.
- És miért hagytad el ennyi idő után őt? – kérdezte Bella pár perc csönd után. Amikor már egy kicsit megnyugodott.
- Ezt még kérdezed? – kérdezte nevetve Edward- Természetesen miattad. Te kis buta.
- Biztos hogy miattam? – kérdezte kétkedve Bella
- Miért kérdezel ilyeneket?
- Hát csak.. tudod Sarah annyival gyönyörűbb mint én, és ő …Szóval vele biztos könnyebb volt hiszen ő is olyan mint te. Az ő közelében nem kellett figyelned hogy ne hogy elveszítsd az önuralmadat. – ezen a kijelentésén mosolyognom kellett
- Ez igaz. Tudod én nagyon szerettem Saraht. De most téged szeretlek. – Szóval most már múlt időben beszél? Mekkora egy hazug szemétláda. Még tovább is szitkozódtam volna magamban ha nem szólal meg Bella.
- De őt jobban szeretted mint engem. – mondta ezt mint egy kijelentést
- Bella! Miért mondod ezt?
- Amikor először megláttalak titeket akkor annyira össze illetetek. Azt hittem hogy ti mindennél jobban szeretitek egymást. Ha Sarah helyében lennél biztos én is gyűlölném azt aki elvette életem szerelmét. Nem csodálom hogy gyűlöl. –Legalább tudja hogy nem a szívem csücske ez már egy jó kezdet. Gondoltam magamban.
- Bella ne beszélj ilyeneket légy szíves.
- De miért ez csak az igazság nem?
- Abban igazad van hogy Sarah nem szeret téged de ezt nem is várom el tőle. Nem ismerem a gondolatait de abban biztos vagyok hogy nem gyűlöl téged. Ő nem olyan mint amilyennek látszik. – Akkor nagyon nem ismersz engem Edward Cullen. – Amúgy hidd el jobban szeretlek mint bárki mást és Sarah iránt soha nem éreztem olyan szerelmet mint amilyet irántad érzek. És ne hibáztasd magad azért hogy szétmentünk Sarahval. Előbb vagy utóbb úgy is szétmentünk volna. –Tessék? Ez meg miről beszél? – Tudod Bella az utóbbi időben a szerelmem Sarah iránt egyre inkább kezdett halványulni. Az okát sajnos még én sem tudom de azt igen hogy ha te nem lennél akkor is egyszer elváltunk volna. De így hogy te megjelentél rájöttem hogy elvesztegettem 50 évet az öröklétemből egy olyan szerelemre ami igazából nem volt valódi.Úgy hogy köszönettel tartozok neked Bella azért mert megmutattad nekem hogy milyen is az igaz szerelem. – erre Bella szívverése meglódult ebből rájöttem hogy Edward épp most csókolja meg. Szóval soha nem is szeretett? Csak 50 évig játszott velem? Azért hogy ne legyen egyedül addig amíg nem találja meg az igaz szerelmet? Ezt nem hiszem el. Hogy lehet valaki ennyire aljas. Nem bírtam tovább hallgatni őket Edward ingjét ledobtam majd eszeveszett rohanásba kezdtem. Amikor Edward meghallotta hogy elrohanok az ajtója elől, azonnal utánam vetette magát.
- Sarah! Várj Sarah! Kérlek hallgass meg!
- Nem akarlak meghallgatni Edward! Amióta megismertél csak kihasználtál. Elhitetted velem hogy szeretsz. Pedig soha nem is szerettél. Csak magaddal foglalkoztál mint mindig. Az én érzéseim nem számítanak csak a sajátjaiddal tudsz foglalkozni? – ordítottam neki
- Sarah én sajnálom tényleg én…
- Nem akarom hallani a mentegetőzésedet Edward. Gyűlöllek mindennél és minden kinél jobban érted? – teljesen kiborultam nem akartam semmit csak a torkának ugrani. De nem tudtam megtenni túlságosan is sokat jelent nekem Edward még így is.
- Sarah kérlek hallgass meg!
- NEM! Hagyj békén éld az életed az igaz szerelmeddel engem pedig hagyj békén. – sziszegtem neki. Majd kirohantam az erdőbe, hogy kiszellőztessem a fejem.
Órákon keresztül csak ültem egy fa ágán a gondolataimba merülve. Miért csinálta ezt? De ha nem szeretett soha miért hitette el velem? És miért nem akar még mindig elválni tőlem? Egész végig csak átvágott. Gyűlölöm. Mindennél jobban. Nem tudok vele tovább egy fedél alatt élni ez lehetetlen. Ekkor fogalmazódott meg bennem egy gondolat amit soha nem akartam megtenni, de nincs választásom. Elő vettem a mobilom majd tárcsáztam a számot.
Pár csörgés után felvette:
- Haló! –szólt bele egy reszelős hang
- Szia apa!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése