2010. január 28., csütörtök

Vámpír szerelem 24. fejezet

24. fejezet

Mikor rádöbbentem mit is teszek ellöktem magamtól Edwardot.
- Sajnálom Edward! Ezt… nem akartam! – suttogtam majd, ismét elkezdték szúrni a szemem a nem létező könnyek. Edward nem foglalkozott vele hogy ellöktem magamtól. Oda jött hozzám, és szorosan magához húzott.
- Én nem sajnálom. – mosolygott, majd megcsókolt. Ellenkezni akartam, de végül a vágy eluralkodott rajtam. Ez az 1 év túl sok volt nélküle. Túl sok volt hogy nem láthattam gyönyörű aranybarna szemeit, ellenállhatatlan szobor szépségű arcát, tökéletes kidolgozott felsőtestét. Hiányzott. Mindennél, és mindenkinél jobban hiányzott nekem. Most pedig itt van velem… újra. Miért ellenkeznék az ellen amit akarok? Mert akarom Edwardot, MOST. Precíz mozdulatokkal kioldotta a köpenyemet, mely halk suhogással ért földet. Én elkezdtem kigombolni az ingjét, míg ő a pólómmal foglalatoskodott. Perceken belül már egyikünkön sem volt felső, és a a puha fűben feküdtünk. Gyorsan levarázsoltuk egymásról még a maradék ruhákat is, míg nem meztelenül feküdtünk egymás alatt. Eközben mind végig egymás ajkait kényeztettük. Edward nem tétovázott ahogy lekerültek rólunk a ruhák azonnal belém hatolt. Először kisebbeket lökött majd egyre gyorsabb tempót diktált, amit én nem sajnáltam. Mikor feljutottam a csúcsra Edward nevét kiáltottam. Újra iramot kezdett diktálni, majd kis idő múlva ő is felért a csúcsra velem együtt. Edward rám hanyatlott, majd legördült rólam, és a mellkasára vont. Csönd állt be közénk, csak a levegővételünk egyenletes hangját lehetett hallani. Akármennyire is csalódtam Félixben attól még a férjem, és ezt nem szabadott volna. De ha még ez nem is számítana, akkor is még van valaki aki miatt ezt nem lehetett volna megtenni. Bella…Szegény elveszett lány. Szerelmes egy lénybe, de még ő maga sem ismeri őt. Ha megtudja hogy mi történt valószínűleg magát fogja hibáztatni. Hogy ő nem volt elég jó Edwardnak, és…. ezért jött hozzám. Szörnyű bűntudat hasított belém. Nem Félix miatt. Ő megérdemli azok után amiket tett. De Bella…. ő nem ezt érdemli. Egy nagy sóhaj után felkeltem, és próbáltam összeszedni a ruháimat. Nem figyeltem Edwardra. Talán így jobb is. Míg én öltöztem ő is megkereste a ruháit, és magára kapkodta őket. Mikor kész lettem nem fordultam felé.
- Majd találkozunk! – szóltam hátra a vállam fölött, majd gyors futásnak eredtem a kastély felé.
Mikor odaértem egy szó nélkül bevágtattam, és reméltem hogy senkivel nem fogok egyhamar összeakadni. Alice felé vettem az irányt. Épp Bella mellett ült aki mélyen aludt. Csöndben oda ültem mellé, majd magamhoz öleltem. Alice viszonozta az ölelést.
- Annyira hiányoztál! – suttogta majd nem létező könnyekkel sírni kezdett.
- Te is nekem! – zokogtam, én is, majd ismét megöleltük egymást. Nem kellett megszólalnunk, mind a kettőnknek csak egymás közelségére volt szüksége. Könnyek nélkül zokogtam Alice vállán, és most nem csak a hiánya jött ki rajtam. Hanem… minden. Félix, Bella, Aro, Jane,Edward mind egyszerre zúdult a vállamra, és hiába vagyok halhatatlan, ezt még én se tudom egy könnyen feldolgozni. Erős szúrást éreztem a szememben, de könny nem jött ki rajta. Most viszont lehet hogy épp erre lenne szükségem, egy kiadós könnyes síráshoz. Ez viszont nem lehetséges. Egy kis idő elteltével mind a ketten megnyugodtunk. A pillanatot Edward szakította félbe. Ahogy találkozott a tekintetünk, én eltávolodtam Alice-től és felálltam.
- Nekem… most mennem kell! Majd még később benézek. –mosolyogtam erőltetetten Alice-re, mire ő csak mosolyogva bólintott. Kihátráltam a szobából. Percekig csak némán néztük Edward-dal egymást. Én végül csak megráztam a fejem, és elindultam a szobámba. Halkan becsuktam az ajtóm, és neki támasztottam a homlokom.
- Jó sokáig tartott! – jött egy gúnyos hang a hátam mögül. Lassan szembe fordultam Félix-szel.
- Mit akarsz Félix? – kérdeztem, beszélnem kell vele, de nem most. Most nincs annyi erőm.
- Nem látogathatom meg a drága kis feleségemet? – mosolygott mézes mázosan. Elfojtottam egy fintort. Ahogy arra gondolok hogy mit tett még emberként azonnal elborzadok, és… hogy még a tetejébe az apám is tudott róla. Ez már csak hab a tortán.
- De igen meglátogathatsz. Viszont a mai után valahogy nincs most ehhez kedvem. – mondtam színtelenül,majd a gardrób felé mentem. Muszáj levennem ezeket. Edward szaga csak úgy, árad belőlem. Ez most pedig egyáltalán nem jó ötlet. Félix követett.
- Szeretnék bocsánatot kérni. A.., mai… kirohanásomért. Alaptalan volt, sajnálom. – nézett bűnbánóan rám. Ezt régen bevettem volna most viszont már nem. Jobb ha tetettem hogy tudom hogy mi ő, mert félek ha megtudja hogy tudom a titkát…. Akkor nagyon megbánom, és nem kegyelmez, hiába vagyok vámpír.
- Rendben…megbocsátok- erőltettem mosolyt az arcomra, majd kihalásztam egy fekete nadrágot, és egy piros toppot a szekrényemből. Félix sugárzóan mosolygott rám ,majd közelebb jött.
- Ennek nagyon örülök. – Félix magához húzott, és megcsókolt. Visszakellett tartanom a lélegzetem, hogy képletesen ne hányjam el magam az undortól. Abban viszont biztos vagyok ha ember lennék most hánynék. Lassan eltávolodott tőlem.
- Most mennem kell, de hamarosan visszajövök, és… akkor majd kiengesztellek. – mosolygott rám. Nagy nehezen mosolyt erőltettem az arcomra.
- Oké .Az… az jó lesz. – vigyorogtam, majd visszafordultam a ruháimhoz. Mikor meghallottam hogy becsukódik az ajtó, ledobtam magamról a ruháimat, és gyorsan felvettem az újakat. Erőm vesztve hanyatlottam le a tükör melletti székre. Behunytam a szemem, és próbáltam nem a rossz dolgokra gondolni. Ez viszont nehezebb mint gondoltam. Egyre gyorsabban tolódtak az agyamba az elmúlt napok képei. Pár napja még boldogan éltem Félix-szel úgy hogy nem is tudtam mi ő valójában. Az apámmal egészen megkedveltük egymást , most meg gyűlölöm őt a férjemmel együtt. A családom majdnem meghalt egy félre értés miatt. Edwarddal lefeküdtem, és nagyon nagy bűntudatom van miatta. Bella fülig szerelmes Edwardba, és ha ezt megtudja akkor már nem tud többé megbízni benne. És ez mind az én hibám lesz. Annyi rossz dolog történt az utóbbi napokban. Mivel érdemeltem ezt ki? Mit tettem ami miatt ennyire ver a sors? Nem szabadna élnem ezt tudom. Hiszen már 100 éve megkellett volna halnom, de akkor is. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Órákig marcangoltam önmagam. Észre se vettem hogy valaki rajtam kívül van a szobámban.
- Sarah… - fölriadtam, pedig vámpír létemre tudnom kellett volna hogy van itt valaki. Edward szomorúan nézett rám.
- Mi az? – kérdeztem színtelenül
- Beszélnünk kell! Ami…. ma történt… az erdőben….
- Nem történt semmi az erdőben! Redben? Fejezzük be, és kész. – néztem el mellette
- Sarah ezt… nem tudjuk nem megtörténté tenni. – hajtotta le a fejét
- Pedig jó lenne- mosolyogtam gúnyosan- Hülyeség volt az egész. Az én hibám sajnálom. –néztem rá
- Nem a te hibád. Az enyém is. Épp úgy mint a tied. Viszont abban igazad van hogy nem kéne ezt elmondani senkinek…
- Ha azt hiszed hogy rögtön Bellához rohanok, és elmondom neki hogy mi történt? Akkor tévedsz! – biztosítottam Edwardot
- Gondoltam hogy nem fogsz. Így is elég nehéz lesz eltitkolni.
- Szóval nem akarod neki elmondani soha? – vontam föl a szemöldököm
- Nem! Ha elmondanám akkor nem bízna többé bennem, ezt pedig nem akarom. – bólintottam
- Viszont ha rám hallgatsz akkor te se mondod el Félixnek.
- Nem is állt szándékomban. –nevettem föl gúnyosan
- De nem csak az erdős dologra gondoltam,… hanem… a múltjára.
- Nem fogom neki elmondani. Legalábbis egyelőre nem. Az igazat megvallva félek mit váltana ki belőle, ha bejelentem hogy elhagyom. Az ő múltjával semmi jóra nem számítok.
- Ne is kockáztass. Majd idővel, de addig is vigyázz magadra rendben? – nézett rám ellenállhatatlanul
- Rendben. –egyeztem bele. Edward bólintott, majd az ajtó felé sétált.
- Még beszélünk. – mosolygott rám ,majd kimen t a szobából. 1 éve most először ürességet éreztem, mikor Edward kitette a lábát a szobámból. Talán többet érzek iránti mint azt eddig gondoltam?

2010. január 24., vasárnap

Halihó!

Sziasztok!

Nagyon sajnálom hogy ezen a héten nem volt friss, de szombaton felvételit írtam, :( és nem volt időm megírni a következő fejit. Nem ígérek semmit, de szerdán szerintem már fennt lesz az új fejezet. Nagyon igyekszek vele, de ha szerdán nem sikerül felraknom akkor csütörtökön minden féleképpen fennt lesz. Addig is próbáljatok várni, már nem kell sokat :)

Puszi
Niky

2010. január 16., szombat

Vámpír szerelem 23. fejezet

23. fejezet

(Bella szemszöge)

Kábultan ébredtem föl a hatalmas francia ágyon. Ahogy felültem, és körülnéztem nem találtam sehol Edwardot. Ismét elhagyott? Pánikolva kutattam a sötétben, míg egy kis lámpát nem találtam. Felkapcsoltam, majd mikor már hozzá tudtam szokni a világossághoz. Megint körbe néztem, és megtaláltam azt akit kerestem. Edward mozdulatlanul ült az ágy szélén és engem nézett. Gyönyörű aranybarna szemeiben megmagyarázhatatlan érzelmek kavarogtak.
- Edward?!- suttogtam elhaló hangon, majd odabújtam hozzá. Hideg kőkemény teste most még hidegebbnek tűnt a szokásosnál. Edward megfogta a takarót, és körém csavarta hogy ne fázzak meg. Állát a fejemre támasztotta.
- Jól vagy?- kérdezte kis idő után
- Igen. Most hogy már itt vagy igen. – mosolyogtam a mellkasába.
- Igen most már itt vagyok, és itt is maradok veled. - puszilta meg az arcom
- Remélem is. Nem bírnám ki ha még egyszer elhagynál. - öleltem szorosan magamhoz. A fejembe viszont akaratom ellenére a rossz emlékek tódultak. Az az érzés a mellkasomban ami nem akart szűnni. Charlie szomorú tekintete ahogy lát engem élőhalottként közlekedni. Megborzongtam az emlékektől. Edward pedig megmerevedett mellettem. Még csak most jutott eszembe hogy látja a gondolataim,így a fájdalmamat is pontosan megérti. Viszont így magát hibáztatja ismét, amit nem kéne.
- Sajnálom Edward! – néztem a szemébe
- Nincs mit sajnálnod Bella! Az egész az én hibám…. – keményedett meg a tekintete. Feljebb tornásztam magam a karjaiban, majd a két kezem közé vettem az arcát.
- Nézz rám Edward! – kérleltem mikor percek elteltével sem láttam meg az aranybarna szempárt. Lassan felemelte a tekintetét.
- Nem a te hibád Edward! Te csak jót akartál azzal hogy elmentél. Megakartál védeni, de értsd meg ezzel nem tudsz megvédeni. Nekem az a legnagyobb védelem ha te mellettem vagy. - Edward tekintete ellágyult
- Most már ha szeretnéd ha nem, itt maradok melletted. Szóval még egy ideig el kell viselned. – mosolygott rám féloldalasan
- Egy ideig? Egy örökké valóságig nem emlékszél? – mosolyogtam én is. Egy percig értetlenül nézett rám, majd leesett neki a tantusz.
- Bella! Ezt ne most beszéljük meg. Se az idő, se a hely nem alkalmas erre. - mondta határozottan, majd felállt és az ajtóhoz sétált.
- Most meg hova mész? – estem pánikba, majd utána botladoztam
- Felhívom Carlisle-t,és elmegyek vadászni. Addig itt lesz veled Alice… - alig hogy kiejtette a húga nevét ő már meg is jelent az ajtóban.
- Vigyázz rá! – súgta neki Edward majd kiment a szobából.

(Sarah szemszöge)

Egy újabb medve kivégzése után fölegyenesedtem, és futásnak eredtem. Pár méter után fölguggoltam egy hatalmas fenyőfa ágára, és onnan néztem a csodás tájat. „- Szólhattál volna hogy egy repedt sarkút veszek feleségül, akkor inkább egy hivatásost választottam volna magamnak”. Behunytam a szemem ahogy fölidéztem Félix szívbemarkoló mondatát. Pár óra megdöbbent, értelmetlen semmibe meredés után a szobámban. Elindultam vadászni hátha valamit megértek abból amit Félix tett, és mondott. De ez nem sikerült. És mit jelentett Edward az a mondata, hogy ő nem az akinek gondolod? Mi az amit nem tudok róla? Sóhajtva merültem el a gondolataimban, míg egy faág reccsenését meg nem hallottam. Azonnal fölpattant a szemem,és a hang irányába fordultam. Azt hittem egy újabb medve lesz, de az illat nem egyezett. Pár pillanat múlva megtaláltam a hang forrását, és ledermedtem. Edward sétált emberi tempóban a sűrű erdő felé. Tekintete lelombozó volt, és szörnyen szomorú. Mikor már háttal volt nekem eszembe jutott valami. Megfogom tudni a válaszokat a kérdéseimre, és már azt is tudom hogy kitől. Hangtalanul leugrottam az ágról, de Edward megtorpant.
- Téged küldenek hogy kövess? – kérdezte még mindig nekem háttal. Attól hogy nem látja a gondolataimat, még felismerhet az illatomról.
- Nem küldött senki. Vadászni jöttem, viszont az érdekelne hogy te miért vagy itt ? – léptem egyet előre.
- Ki kellett szellőztetnem a fejem. Elég sok minden történt mostanában. – nevetett fel keserűen- Nem téged követtelek ha arra gondolnál. – fordult velem szembe
- Ha akarnál se tudnál követni
- Biztos vagy benne? –vonta föl a szemöldökét
- Igen, biztos.
- Mit akarsz tőle Sarah? – kérdezte pár pillanat csend után
- Mit tudsz Félixről? – szegeztem neki a kérdést
- Áááá….Szóval felkeltettem az érdeklődésedet, ez hízelgő. – mosolyodott el
- Ne kerüld el a kérdést. Mit…. tudsz…. Félixről?- léptem még közelebb hozzá
- Eddig nem hittél nekem. Mi történt hogy így megváltozott a véleményed? – jött közelebb ő is hozzám így már csak pár lépés választott el minket egymástól
- Csak tudni szeretnék mindent a férjemről. Ennyi. – vontam meg a vállam, és próbáltam minél természetesebb lenni
- Én pedig csak azt szeretném tudni hogy miért. – vonta meg ő is a vállát
- Nincs időm veled játszani Edward!
- Miért? Szerintem rengeteg időnk van. Ha jól tudom halhatatlanok vagyunk.
- Az lehet, de nekem most kell tudnom és nem 200 év múlva. - közöltem vele élesen, mire felemelte az állát
- Mit akarsz tudni? – kérdezte végül
- Azt hogy mit értettél azon hogy nem ismerem őt?!
- Tudod mit csinált Félix mielőtt vámpír lett belőle? – keményedett meg a tekintete
- Honnan tudnám? Nem vagyok gondolatolvasó. – Edward elmosolyodott majd folytatta
- Szóval fogalmad sincs semmiről?
- Nem nincs, de most már kinyögnéd?
- Ugyan olyan vadállat volt, mint Rosalie volt férje. – sziszegte dühösen. Tátva maradt a szám,de hang sokáig nem jött ki rajta
- Tes…Tessék?- suttogtam
- Jól hallottad. A te drágalátos férjecskéd nőket erőszakolt, és kínzott meg.
- Elég!- suttogtam, de nem figyelt rám
- Azért lett vámpír, mert Aronak tetszett ahogy vadállat módjára bánik az emberekkel…
- Elég!- mondtam már hangosabban, de még mindig semmi
- Ugyan olyan szemét láda az apád is mint Félix. Rosalie mit szólna hozzá ha megtudná hogy ilyen férjed van? Egy szemét, lelket….
- Elég! – kiabáltam rá, mire ő elhallgatott. A lában alatt mintha megmozdult volna a föld egy fának támaszkodva tartottam meg magam. - Te… tudtad ezt? Tudtad hogy ezeket tette? – suttogtam, a szemem pedig szúrni kezdett a nem létező könnyektől
- Igen tudtam. – suttogta halkan. Összeszorítottam a fogam, és Edwardnak szaladtam, de ő erősebb volt így megtartott. Mint egy hisztis ember úgy kezdtem el csapkodni a mellkasát.
- Nem hiszek neked! Hazudsz! Azért mondasz ilyeneket mert zavar hogy találtam valakit helyetted. – dörömböltem tovább. Míg Edward meg nem elégelte, és le nem fogta mind a két kezemet. Elgyengülve hanyatlottam Edward mellkasának, és zokogni kezdtem, de csak könnyek nélkül. Vigasztalón a hátam kezdte simogatni.
- Mióta tudod? –kérdeztem, mikor már nagyjából megnyugodtam
- Nem régóta. Akkor láttam amikor Aro-nak nyújtotta a kezét. A gondolatai pedig csak úgy áramlottak. Bár nagyon örülnék neki ha nem láttam volna őket. Ahhoz képest hogy ember korába történt nagyon szépen megtartotta őket magának. – mondta gúnyosan
- És miért nem mondtad el? – néztem rá
- Nem akartalak ezzel felzaklatni, és bíztam benne hogy Félix megváltozott. – mosolygott rám, majd egy tincsemet a fülem mögé tűrte. A kezét azonban nem vette el, hanem végig simított az arcomon. Én pedig behunytam a szeme, és úgy élveztem Edward érintését. Mikor kinyitottam a szemem. A tekintetem találkozott Edwardévall. Nem uralva a cselekedeteimet közelebb hajoltam hozzá, míg az ajkunk forró csókban nem forrt össze.

2010. január 6., szerda

Vámpír szerelem 22. fejezet

Sziasztok!

Sokan mondták már hogy a jószívem fog a sírba vinni, eddig ezt nem hittem el nekik. Most viszont pff.... nagyon úgy tűnik hogy ebbe fogok belehalni. :P Mint tudjátok tettem egy ígéretet nektek (meg magamnak is) hogy addig nem rakok fel frisst míg nem gyűlik össze 10 hsz. Ám téli szünetben megírtam a 22. fejezetet, és belekezdtem a 23.-ba is, de ezek szerint nagy hiba volt. Úgyanis nem bírom ki hogy ne rakjam fel a frisst. Nem tudom miért, de valamiért nem bírok magammal, és félek is hogy ha nem rakok új fejit fel akkor elpártoltok tőlem, és nem olvassátok tovább. :( Úgy hogy köszönjétek meg annak a jó szívemnek. :) Szóval itt az új fejezet. Jó olvasást hozzá!

Puszi

Niky



22. fejezet

Dühösen trappoltam végig a hosszú folyosón, mely a szobám felé vezetett. Most jövök csak rá hogy ez az apám igazi arca. A parancsolgatás az megy neki, de más nem. Miért is hittem hogy bármi megváltozhat? Hisz mindig is szigorú volt, és kegyetlen, de azért egy kis érzés lehetne benne. Magamban szitkozódva haladtam el a szobák előtt. Mikor elértem az enyémet bementem és dühösen becsaptam magam után az ajtót, nekidőltem, és behunytam a szemem. Észre se vettem hogy van benn valaki míg az meg nem szólalt.
- Úgy látom jól ment a beszélgetés! – mosolygott Edward az ágyamon elterülve. Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, és elindultam a gardróbom felé. Ledobtam a köpenyemet, majd az ajtó félfának támaszkodva néztem farkas szemet Edwarddal. Aranybarna szemei még mindig megigéztek, de most ezzel nem törődtem.
- Mi a fenét keresel itt? – kérdeztem tőle, talán egy kicsit élesebben a kelleténél
- Amint látod, élvezem Aro vendégszeretetét. - mosolygott rám ellenállhatatlanul
- Nem erre gondoltam. Mit keresel itt? A szobámban? – vontam föl a szemöldököm
- Gondoltam beszélgethetnénk egy kicsit. Rég találkoztunk.
- Nem elég rég. – suttogtam- Amúgy sincs miről beszélgetnünk. Miért nem Bellát vígasztalod? Neki most sokkal nagyobb szüksége van rád. – erre Edward csak vállat vont.
- Bella alszik. Alice vigyázz rá amíg én veled vagyok. – mosolygott megint, mire én vágtam egy grimaszt
- Aronak nem volt igaza. Főleg amikor megütött- komorult el az arca
- Azt hittem nem tudsz olvasni a gondolataimban.
- Ez igaz, de az apádéban tudok. Bár néha azt kívánom bár csak ne tudnék- meredt a távolba az aranybarna szempár.
- És m… mond csak meddig szándékozol az ágyamban hemperegni?- dadogtam, mikor rá eszméltem hogy egy félisten fekszik az ágyamban. Egy fekete nadrág, és egy fehér ing van rajta ami a nyakánál nincs begombolva. Nyeltem egyet. Még mindig ugyan olyan szívdöglesztő mint egy éve. Mondjuk nem tud változni hiszen vámpír, de azért reménykedtem benne hogy megcsúnyult és nem csábít el mint régen.
- Miért zavar hogy itt vagyok? – vonta föl a szemöldökét
- Ami azt illeti igen. - bólogattam, és próbáltam elterelni a figyelmem az izmos mellkasáról. Jaj, istenem miért kell pont most itt lennie? Hogy ne kelljen őt néznem hátat fordítottam neki, és behunytam a szemem. Miért van rám még mindig ilyen hatással? Már nem szeretem. Vagy igen? Nem, nem és nem. Verd ki ezt gyorsan a fejedből Sarah. Parancsoltam magamra gondolatban.
- Miért vársz valakit? Csak nem a férjedet? – erre fölpattant a szemem, és megfordultam. Arra viszont nem számítottam hogy Edward pont az orrom előtt lesz. Az arcunk csak pár centire volt egymástól. Éreztem bódító leheletét ahogy csiklandozza az arcom.
- Ezt meg hon… honnan tudod? – kérdeztem még mindig elbódulva
- A te fejedben nem tudok olvasni, de Félix-ében igen. Egész nap csak az esküvőtöket, és a nászéjszakátokat néztem szüntelenül. – préselődött egy vékony vonallá a szája. Elakadt a lélegzetem, de nem foglalkoztam vele. Úgy sincs rá szükségem.
- Azt hittem nem tudod. – ráztam meg a fejem, és a padlót kezdtem fixírozni. Tudtam hogy egyszer megtudja, de azt nem hogy most. Azt hittem mindenki Bellával lesz elfoglalva, és ránk gondolni sem fognak. Ezek szerint tévedtem. Edward gúnyosan felnevetett.
- Azt hitted nem tudom meg. Hát akkor nagyon nem ismered a férjedet. Nem olyan mint amilyennek képzeled. - komorult el a hangja, mire fölkaptam a fejem
- Fogalmad sincs hogy milyen. Te nem ismered őt. – sziszegtem neki
- Te nem ismered őt. Azt hiszed hogy egy áldott lélek pedig nem az. Ha tudnál róla mindent nem lennél a felesége. – szűrte az összeszorított fogain keresztül
- Még mindig jobb férj mint amilyen te voltál –suttogtam elhaló hangon
- Ezzel nem tudok vitatkozni. – nézett a szemembe- De az biztos hogy tisztességesebb vagyok Félixnél- sziszegte
- Tisztességesebb?!- nevettem fel, de a hangomban humor nem volt- Szerinted az tisztességes volt hogy elhagytál egy emberért? – kérdeztem élesen- Vagy az hogy elhitetted velem hogy szeretsz? Ebben mi a tisztesség Edward?- vontam kérdőre
- Lehet hogy nem voltam veled mindig az, de az az 50 év nem hazudik. – suttogta, majd a falhoz préselt. Úgy hogy a testünk összeért, amit a francba is nem sajnáltam. Ebben pillanatban pontosan ezt akartam, csak éppen ruhák nélkül. Elkergettem a fejemből a képet ahogy az ágyban fekszünk és kényeztetjük egymást. Vajon Bellával már megtette? Vagy nem merte? Edward közelebb hajolt hozzám, hogy majdnem összeért az ajkunk
- Az az 50 év lehet hogy nem, de te igen. - mondtam, mire ő megrázta a fejét
- Miért hiszed hogy nem szerettelek? Vagy miért hiszed hogy nem szeretlek?- suttogta, majd közelíteni kezdett az ajkamhoz, de én bolond módjára elfordítottam a fejem.
- Lehet hogy szerettél, vagy szeretsz, de ez akkor sem változtat a tényeken. – fordultam ismét felé. Mire ő nem távolodd el még mindig. - Én nem szeretlek Edward. –mondtam a szemébe- erre már elengedett és az ajtóhoz sétált, de megtorpant előtte
- Csak hogy tudd semmit nem érsz el azzal ha hazudsz nekem.Az nem érdekel, mert megérdemlem. De saját magadnak ne hazudj. – mondta, de nem fordult felém. Majd egy egyszerű mozdulattal, kisétált a szobámból. Egy sóhaj kíséretében leültem az ágyamra, és a párna huzatot kezdtem birizgálni. A gondolataimba merülve, néztem végig az üres szobán. Igazat mondott? Szeret még? Vagy csak megint be akar csapni? A gondolat menetemet Félix zavarta meg.
- Szia!- mosolygott rám majd leült mellém az ágyra
- Szia!- erőltettem egy mosolyt, majd tovább babráltam a párnával
- Sajnálom, azt amit Aro tett. - simogatta meg az arcomat Félix, mire én sóhajtottam
- Nem a te hibád. Az enyém. Nem kellett volna így feldühítenem. –hazudtam. Nagyon is élveztem a helyzetet. Kivéve amikor megütött, azt nem fogom neki megbocsátani egyhamar az biztos. Félix maga felé fordította a fejem, és szenvedélyesen megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, mire ő ledöntött az ágyamra. Becsúsztatta a kezét a pólóm alá, és úgy simogatott. A számról áttért a nyakamra, mire én elfordítottam a fejem. Ami nem volt jó ötlet. Megéreztem a párnámon Edward bódító illatát, és azonnal őt képzeltem Félix helyére. Az hogy most ő csókol meg, és simogat. Mikor Félix már a nadrágot akarta lehúzni rólam, eltoltam a kezét, és felültem.
- Mi a baj? – kérdezte aggódva
- Semmi- hazudtam
- Akkor meg gyere. Feküdj vissza. – mosolygott, majd a nyakamat kezdte el csókolgatni. Mikor észre vette hogy semmi reakcióm erre. Dühösen sóhajtott, majd felállt.
- Most meg hova mész? –kérdeztem félve
- Nem mindegy. Úgy se itt jársz most gondolatban. – sziszegte dühösen, majd az ajtó felé indult.
- Ez nem igaz, csak most annyi minden történt. Most inkább azon jár az eszem hogy mi lesz a családommal. – mentem utána, mire ő megtorpant
- A családoddal? – mosolygott gúnyosan- Nem inkább Edwarddal? – kérdezte élesen
- Nem értelek. – suttogtam, ő pedig szembe fordult velem
- Azt hitted nem veszem észre hogy milyen szemekkel néz rád még mindig?
- Ez nem igaz Félix! Már nem szeretjük egymást. –legalábbis ezt bizonygatom magamnak
- Ja, persze azért volt benn az előbb a szobádban, és azért volt rajta mindenhol az illatod. – mondta élesen.
- Nem történt semmi Félix. Csak …. beszélgettünk. – mentegetőztem, de ez őt nem hatotta meg
- Ja persze. Mert egy férfi és egy nő egy szobában csak beszélgetni szokott mi?- mondta gúnyosan
- Nem jött volna , ha te nem mutattál volna neki olyan dolgokat amiket nem kellett volna! – vágtam vissza
- És idejött árulkodni? Jaj szegény úgy sajnálom. Legalább megvigasztaltad? – nézett végig rajtam – Jó kis vigasz lehettél neki. – húzódott gúnyos mosolyra a szája amitől én megborzongtam. Soha nem láttam még ilyennek. Lehet hogy Edwardnak igaza van, és nem is ismerem igazán?- Szólhattál volna hogy egy repedt sarkút veszek feleségül, akkor inkább egy hivatásost választottam volna magamnak. – mondta vidáman, mire én oda mentem és lekevertem neki egy pofont.
- Az gondolsz rólam amit csak akarsz Félix. De kurva nem vagyok. – sziszegtem dühösen az arcába, mire ő csak elmosolyodott és kiment a szobából.

2010. január 1., péntek