Vámpír szerelem 16. fejezet

Sziasztok!

Mielőtt elolvasnátok a 16. fejezetet szeretnélek titeket megkérni egy aprócska dologra. Ami nem kerül nagy fáradtságba de nekem sokat jelentene. Csak annyit kérek hogy írjatok kommenteket lécci. Nagyon kíváncsi vagyok a véleménytekre még akkor is ha az nem pozitív. Úgy hogy ha elolvassátok a 16. fejezetet vagy bármelyiket akkor lécci, lécci írjatok kommikat. Előre is köszi.
Üdv.: Niky


16. fejezet

- Mit akarsz Edward? – kérdeztem élesen
- Csak hallani akartam a hangodat. 50 évig minden nap hallottam most meg… lehet hogy soha többet nem hallom majd. Talán az is baj hogy hiányzik a hangod? – kérdezte szomorúan.
- Nem… vagyis igen. Edward! Én próbálok túllépni rajtad de ha te… felhívsz akkor…. akkor ez csak nehezebb lesz.
- Ha viszont nem hívlak fel legalább néha akkor nekem is nehéz lesz.
- Miért? Miért lenne neked bármi is nehéz? – keltem ki magamból. Mire Edward csak lemondóan sóhajtott egyet
- Nem akarok magyarázkodni megint! Már mondtam mit érzek irántad. Hát nem érted?- emelte fel ő is a hangját
- Képzeld nem értem. Ha szeretnél nem mondtad volna azt amit mondtál. Ha szeretnél nem hagytál volna el 50 év után. Ha szeretnél nem….- nem bírtam tovább mondani. Ha tovább beszélek erről akkor megint összezuhanok, azt pedig most nem akarok. Csak felejteni akarok
- Figyelj Edward! Ha tényleg szeretsz vagy ha szerettél valaha is akkor békén hagysz. És elengedsz. Hagyod hogy elfelejtselek. ÖRÖKRE.- az utolsó szót már csak suttogni tudtam
- Szeretsz még?- kérdezte pár perc csönd után. Nem tudok erre mit mondani. Még magam sem tudom hogy mit érzek vagy mit nem. Valamit viszont mondanom kell.
- Nem Edward. Én már….én már nem szeretlek téged .- mondtam neki úgy hogy lehetőleg ne törjön rám a könny nélküli sírás.
- Rendben. Legyen ahogy akarod. Többet nem kereslek. De egyet ne felejts el Sarah! Lehet hogy magadnak tudsz hazudni de nekem nem. – már éppen válaszra nyitottam a szám amikor a vonal megszakadt és Edward dühösen letette a telefont. . Hitetlenkedve rogytam le az ágyamra. Igaza van Edwardnak? Tényleg csak magamat akarom azzal becsapni hogy már nem érzek iránta semmit? Nem. Nincs igaza. El fogom felejteni Edwardot. De ahhoz hogy ez sikerüljön még megkell tennem valamit. Ami mindennél jobban fog fájni de nem csak nekem. Remegő kézzel emeltem a fülemhez a telefont.

(Edward szemszöge)

Hogy lehet valaki ennyire makacs? Ennyire önfejű? Ennyire… . Magamban szidtam Saraht amiért ennyire kiáll a maga hazugsága mellett. – Nem Edward. Én már… én már nem szeretlek téged. Több százszor játszottam le magamban ezt a pár szót. Még sem tudtam rájönni miért érdekel ez még engem? Hiszen elhagytam Belláért, akit annyira szeretek mint még soha senkit ezelőtt. Mi a fenéért nem tudok végre én is tovább lépni és elfelejteni Saraht? Elkell mennem Bellához. Most csak ő tud megnyugtatni. Már éppen kifelé tartottam amikor meghallottam Alicet telefonálni és megtorpantam. Nagyon idegesnek tűnik. Ami Alicetől nagyon meglepő.
- Sarah mi a fene van? Megpróbáltam a jövődbe nézni de nem tudtam. Miért titkolózol előttem? – pár percig néma csend volt csak Alice gondolatait láttam. Míg végül meg nem hallottam a gondolatain keresztül azt amit Sarah mond.
- „Sajnálom Alice de… meghoztam egy döntést, és….”
- Sarah mi a baj? Mi történt ennyi idő alatt?
- „ Alice én…. tényleg nagyon sajnálom de…”
- De mi?- Alice hangja türelmetlen volt.
- „Hidd el hogy én nagyon szeretlek téged és a többieket is. És hidd el mindig is szeretni foglak titeket bármi is történjen. De így nem tudok új életet kezdeni. Így nem”- mondta Sarah már szinte sírva
- Ezt hogy érted? – kérdezte Alice elhaló hangon
- „ Ha új életet akarok kezdeni és elakarom felejteni Edwardot akkor megkell szakítanom minden kapcsolatot, ami a régi életemre emlékeztet. Így ez az utolsó beszélgetésünk Alice. És tényleg nagyon sajnálom hogy a többiektől nem tudok elbúcsúzni de talán jobb is így. Így talán könnyebb”
- Kinek könnyebb? Neked? – kérdezte Alice dühösen
- „ Alice kérlek ne nehezítsd meg a dolgomat”
- De még is mire ez a nagy változás? Amikor legutóbb beszéltünk minden rendben volt. Most meg…Mi történt?
- „ Edward felhívott. És rájöttem hogy így ez nekem nem fog menni. Ha mindennap felhívsz vagy ő felhív akkor mindig emlékeztetni fog a múltra. Én viszont ezt nem akarom. Sajnálom”
- Én megértelek Sarah de te is nagyon jól tudod hogy nem vagy ember és soha nem fogod tudni teljesen elfelejteni azt ami történt. És minket se fogsz tudni ki verni a fejedből.
- „ Tudom Alice és nem is akarlak titeket teljesen kitörölni az emlékeimből. Túl sokat jelentetek nekem ahhoz. Csak annyit kérek hogy érts meg és ne ítélj el. Könyörgök Alice.”- kérlelte Sarah
- Én megértelek Sarah és nem is ítéllek el. De kérlek érts meg te is engem. Nagyon fogsz hiányozni. És nem csak nekem hanem mindenkinek. De tudom hogy ők is megfognak majd érteni. Szóval akkor mostantól ismét nem láthatom majd a jövődet igaz?- próbált viccelődni Alice
- „ Igaz. Te voltál a legjobb nővér az egész világon. És légy szíves mond meg a többieknek hogy náluk jobb családom nem is lehetett volna és… és hogy nagyon szeretem őket.”- sírta Sarah
- Megmondom. Nálad jobb hugicát nem is kívánhattam volna. Szeretlek és vigyázz magadra!- suttogta Alice
- „Rendben, megpróbálok. Ti is vigyázzatok magatokra. És ha már itt tartunk szeretnélek megkérni valamire!”
- Mire?
- „Vigyázz Edwardra kérlek. Ne engedd hogy bármi hülyeséget csináljon.”
- Rendben ezt nem lesz nehéz- mosolyodott el Alice de ez a mosoly nem sokáig tartott
- „Szeretlek Alice. „
- Én is téged hugi.
- „Légy jó. Szia!”
- Szia!- mondta Alice majd szándékosan kiejtette a kezéből a telefont amely nagy csattanással ért földet.
- Elment Edward. Nem is akar már ránk emlékezni. – tudtam hogy tudja egész idő alatt ott voltam ezért beléptem a szobába, és leültem Alice mellé az ágyra. Aki szomorúan könnyek nélküli zokogásban tört ki az arcát pedig a mellkasomba temette. Ráhajtottam a fejemet a fejére.
- Bocsáss meg Alice az én hibám. Nem lett volna szabad felhívnom őt.
- Pontosan minden a te hibád és a drágalátos barátnődé!- hallatszott egy utálatos hang a hátam mögül.
- Rose ne mondj ilyet. Edward nem tudhatta hogy ez lesz a vége. – gondolhattam volna hogy mindenki hallotta telefon hangos csattanását a földön, hiszen a vámpíroknál nem mindennapi hogy bármit is elejtenek. Így az összes családtag az ajtóban állt és már mindent tudott. Jasper azonnal ott termett Alice mellett. Carlisle pedig Esmet vigasztalta aki szintén zokogott. Rose is nagyon szomorú volt hiszen Sarahoz állt a legközelebb. Viszont ő sírás helyett rajtam vezette le a szomorúságát és a dühét. Emmett Rosera próbált hatni sikertelenül.
- Mi az hogy nem tudhatta? Ennyire nem lehet hülye. Pontosan tudja hogy Sarah miatta ment el ő pedig mit sem törődve az érzéseivel még Olaszországban is zaklatja. Mindig csak magára gondol csak az a fontos hogy ő boldog legyen de hogy valaki másra is gondoljon az már luxus lenne igaz?- sziszegte oda nekem Rosalie. Majd ő is sírásban tört ki.( Ami tőle nagyon szokatlan). Nem szóltam egy szót sem inkább elvonultam a szobámba és jól becsaptam az ajtót. Neki dőltem az ajtónak majd teljes erőmből felordítottam. Végül mikor már úgy éreztem nem bírom tovább lerogytam a földre és könnyek nélkül zokogni kezdtem.