Vámpír szerelem 14. fejezet

14. fejezet

(Edward szemszöge)

Szomorúan néztem végig ahogy mindenkitől elbúcsúzik. Nem bírom elhinni hogy miattam elhagyja ezt a házat. Ha én nem lennék most boldogan élne egy másik vámpír mellett, és nem lenne szomorú. Lehajtott fejjel vártam hogy tőlem is elbúcsúzzon.
- Aztán tartsd meg amit ígértél!- mosolygott kedvesen Bellára. Amin egy kicsit meglepődtem. Tudtam hogy mit mondott Bellának de még is nehéz volt végig nézni. Még Bella emlékein keresztül is.
- Hát akkor… ennyi azt hiszem- mondta egy kis habozás után. Én nem tudtam megszólalni így csak bólintottam. Majd felemeltem a fejem és találkozott a tekintetünk. Pár percig csak némán néztük egymást. Majd Sarah leemelte rólam a gyönyörű aranybarna szemeit. Nem akarom így elengedni. Így nem. Hírtelen ötlettől vezérelve átszeltem a köztünk lévő távolságot és szorosan magamhoz öleltem őt. Amit ő viszonzott is. Mintha erre várt volna már mióta.
- Annyira sajnálom hogy így kell hogy vége legyen.- suttogtam megtörten a fülébe.
- Én is hidd el.- mondta ugyan olyan halkan. Majd egy utolsó puszit nyomott az arcomra. Éreztem a bódító illatát ahogy eltávolodik tőlem. De a szemembe nem nézett. Még egyszer ráemelte tekintetét a családra majd egy szomorú mosollyal a száján kirohant a kocsijához. Ránézett még utoljára a Cullen házra majd szélsebesen elszáguldott Olaszország felé. Szomorúan néztem utána amíg el nem távolodott a kocsija hangja. Egy lemondó sóhaj után átkaroltam Bella derekát és szorosan még is gyengéden magamhoz öleltem. Elvesztettem Sarah de itt van nekem Bella. Legalább van valami ami vígasztal. Egy dühös fújtatás után Rosalie lépett oda hozzám. Mire én felkaptam a fejem és a szemébe néztem a testvéremnek.
- Ez mind miattad van! Hogy tehetted ezt Sarahval? Kitudja mi lesz most vele? Lehet hogy meghall miközben Arot akarja védeni egy háborúban.- kiabálta könnyek nélküli sírás közepette. Nem bírtam megszólalni túlságosan nagy volt a bűntudat bennem. Tudtam hogy bármikor meghallhat még vámpír létére is egy olyan veszélyes helyen mint Voltera. De azt is tudtam hogy Aro szereti annyira a lányát hogy nem áldozza fel. De nem lehetek semmiben biztos. Kitudja mi járt Aro fejében amikor megengedte neki hogy odamenjen. Néhány feltétel mellett. Vajon tényleg szereti a lányát? Vagy csak a tehetsége miatt akarta őt megszerezni? Ami sikerült is neki, de egy ekkora tehetséget még Aro sem áldozhat fel. Mind ezt 5 másodperc alatt gondoltam át.
- Nem fog baja esni Sarahnak Rose. –mondtam higgadtan
- Ezt meg honnan tudod? Most már te is a jövőbe látsz vagy mi? – kérdezte magából kikelve
- Nem de annyira már ismerem Arot hogy tudjam egy ilyen nagy tehetséget nem pazarolna el soha. – jelentettem ki határozottan. De még is volt bennem egy kis félsz hogy igaza lehet Rosenak.
- Ebben te sem lehetsz biztos. Viszont egy dologra figyelmeztetlek ha egy haja szála is meggörbül Sarahnak én esküszöm hogy nem állít meg Emmett abban hogy letépjem a fejed. – mondta szigorúan majd tekintetét Bellára szegezte aki mindeddig csak félénken bújt hozzám.
- Te pedig most már boldog lehetsz! Tönkre tettél mindent! – szúrta oda Bellának akinek rögtön meglódult a szíve és szégyenlősen lesütötte a szemét. Erre Rose csak fújtatott egyet majd felvonult a szobájába. Tudtam hogy komolyan gondolja hogy megöl ha Sarahnak valami baja esik. Még is nehéz volt ezt végig hallgatni és közben nézni is az elképzeléseit miközben dühösen sziszeg. Bellának már egy kicsit lelassult a szívverése. Nem akartam hogy lássa ahogy a többiek szomorúan kullognak a házban. Miközben Saraht „siratják”.
- Jobb ha most hazaviszlek. – suttogtam neki. Mire ő csak buzgón bólogatott. Szegénykém nagyon megrémült Rosetől és a kijelentésétől. Láttam ahogy elképzeli ahogy nekem jön Rose. De ezt a képet gyorsan kiverte a fejéből és arra gondolt hogy biztos megállítják majd. Én erre csak elmosolyodtam és kivezettem őt a kocsihoz.

Egész úton nem szóltunk egymáshoz, de ez nem egy kínos csend volt. Inkább egy olyan csend ami mind a kettőnknek kellett. Leállítottam a kocsit és kisegítettem Bellát a kocsiból. Charlie már itthon volt így nem maradhattam. Miután Bella is észre vette apja kocsiját a felhajtón lemondóan sóhajtott. Majd arra gondolt hogy este úgy is visszajövök és itt leszek reggelig. Ezen elmosolyodtam magam.
- Este jövök. – suttogtam neki majd megpusziltam a homlokát.

Hazafelé csak úgy járt az agyam. Vajon mit csinálhat most? Oda ért már? És ha igen akkor hogyan fogadhatták? Nem bírtam másra gondolni csak Sarahn járt az eszem. Míg haza nem értem. A garázsban már Alice várt rám Rose kocsijának támaszkodva. Nem kellett semmit mondania már láttam a gondolataiban hogy mit akar mondani. De azért megálltam előtte és vártam hogy kimondja azt amit már az előbb láttam a fejében.
- Biztonságban megérkezett. Meglepően jól fogadták. Kivéve persze Jane és Caius de erre számított természetesen. – én csak bólintottam
- De ezt honnan tudod azt hittem elzárja előled a jövőjét?!
- Ez igaz de megegyeztünk hogy most enged egy kis belátást a jövőjébe hogy biztosíthassam róla a családot hogy jól van és semmi baja. –mosolygott Alice de én láttam rajta hogy nagyon szomorú. A gondolatai csak Sarah körül forogtak ahogy mindenkié a házban. Szomorúan sóhajtottam egyet. Erre Alice ölelt szorosan magához ami nem ért váratlanul de még is nagyon jól esett.
- Sajnálom Edward.
- Tudom Alice. Hidd el én is. Jobban mint hinnéd.- suttogtam elhaló hangon
- Saraht lehet hogy elvesztetted de itt van neked Bella. Aki mindennél jobban szeret téged. Ugye tudod?
- Persze hogy tudom. Viszont most megyek. megígértem Bellának hogy este nála maradok. –mosolyogtam majd testvérien megpusziltam Alicet. Majd kirohantam az erdőbe. Ez az egyetlen dolog ami eltudja feledtetni velem hogy mit vesztettem el és mit kaptam érte. Próbáltam csak a futásra koncentrálni és persze Bellára aki már türelmetlenül vár rám. Mikor odaértem beugrottam az ablakon és magamhoz öleltem Bellát aki már várt. Gondolatai csak a boldogságon forogtak hogy végre én is itt vagyok. Mosolyogva fektettem az ágyra és takargattam be ne hogy megfázzon a hideg testem miatt. Bella élvezte a közelségemet. De a gondolatai egyszer csak átváltottak bűntudatossá. Magában éppen Rose szavait játszotta újra.
- Bella ezt fejezd be! Ne gondolj erre kérlek! Nagyon jól tudod hogy nem volt igaz az amit Rose vágott a fejedhez.
- Miért talán abban nem volt igaza hogy tönkre tettem mindent? –kérdezte kétségbe esve
- Ez nem igaz. Sarah azért ment el mert el akart menni. Senki nem tudta volna megakadályozni. Hidd el! Annyira már ismerem hogy ha egyszer valamit a fejébe vesz akkor arról nem lehet lebeszélni. Úgy hogy ne hibáztasd magad. Egyszer úgy is elment volna az apja miatt. – Bella sóhajtott egyett majd belefúrta az arcát a mellkasomba. Én pedig elkezdtem simogatni a hátát.
- Szeretlek. –mondta pár perc csönd után
- Én is szeretlek Bella. Mindennél jobban.- felemelte a fejét hogy a szemembe nézhessen. Én pedig kapva kaptam az alkalmon és megcsókoltam. Szenvedélyesen még is gyengéden. Ahogy az ajkunk össze ért és Bellát elragadta a hév. Rögtön beletúrt a hajamba nekem pedig erről Sarah jutott eszembe és a mai csókunk. Magam sem tudom hogy miért tettem de azt tudom hogy élveztem. És hogy mindent megtennék csak hogy még egyszer megcsókolhassam.