Vámpír szerelem 15. fejezet

15. fejezet

A repülő út olyan mint egy soha véget nem érő rossz álom. Már 3 órája úton vagyok és még mindig nem értem el Volterát. Már csak 1 óra és ott leszel! Nyugi mindjárt oda érsz, és kezdhetsz végre egy új életet. Nélkülük… Vagy inkább nélküle. Ne erre ne is gondolj felejtsd el! Elhagyott, már nem szeret. Verd ki a fejedből most azonnal! Egy kicsit megráztam a fejem hátha úgy a gondolatok egyszerre csak eltűnnek de sajnos ez nem jött be. Így inkább csak hátra dőlők az ülésben és lehunyom a szemeimet alvást színlelve.
Amikor landolt a repülő és megláttam azt a gyönyörű Ferrarit ami ott parkolt a repülő téren azt hittem elakad a lélegzetem. Megbabonázva lépkedtem az autó mellé. Az ablak törlő mellett egy levél vár rám. „ Remélem tetszik és már nagyon várunk”. Mosolyogva pattanok be a Ferrariba. Gyors terepszemle után beindítom és már száguldozok is Voltera felé.
Néhány perc után már ott is vagyok. Leparkoltam egy elég elhagyatott helyen és lassan de biztosan lépkedtem a macskaköves utcákon. Míg el nem értem a célom. Félix már ott várt rám hatalmas mosollyal az arcán amit én viszonoztam is. De nem volt szívből jövő. Örülök hogy itt lehetek de annak még jobban örülnék ha most Edward karjaiban lennék.
- Szia Félix!
- Szia Sarah! – köszön vissza majd magához ölel és forog velem egy kört.- Hiányoztál már. – mosolyog rám amikor már letett
- Te is nekem Félix. Bevitetnéd a cuccaimat elég sok van belőlük?- mosolygok rá
- Persze semmi gond. Lucas vidd be a hölgy cuccait az új szobájába! –adta ki a parancsot Félix egy számomra ismeretlen vámpírnak.
- Igen is uram. – gyors fejhajtás után a kocsihoz vette az irányt.
- Most pedig gyere Aro már nagyon vár és persze mindenki más is.
- Mindenki? Mi az talán Jane és Caius nincs itt? Vagy ennyire megszerettek volna? – vonom fel a szemöldököm. Erre ő csak felnevet és a derekamat átkarolva beinvitál a hatalmas folyosóra melynek végén egy nagy fa ajtó áll.
- Ezt azért nem mondanám. De Aro miatt nem ellenkeztek. Az viszont nem tetszik nekik hogy vannak feltételeid. Viszont nem volt más választásuk így elfogadták és meghúzódtak.
- Jane meghúzódott? Ezt elég nehéz elhinni. Hiszen gyűlöl. Most meg hogy kiderült én vagyok Aro lánya így még jobban utál mert attól fél hogy kitúrom őt a helyéről, és nem ő lesz a kis kedvenc.- mosolygok Félixre amit ő nagy lelkűen viszonoz is. Még mindig a derekamat karolja át és engem néz. Csendben megyünk végig a hosszú folyosón mígnem elérjük a nagy fa ajtót. Félix kinyitja előttem és illedelmesen beenged maga előtt. Viszonzás képen rá mosolygok. Apám már ott áll kitárt karokkal és engem vár. Én pedig olyat teszek ami még engem is meglep. Önfeledten omlok karjaiba és teljesen hozzá simulok. Mint egy lány aki mos először öleli meg az apját. Aro halkan felkuncog amikor én magamhoz ölelem. A válla fölött látom Caius megvető pillantását és Jane undorát. Engem viszont ez most nem érdekel csak hogy végre megtaláltam a békémet. Új életet kezdhetek végre Edward és a Cullen család nélkül.
- Ez lesz a te szobád! – mutat nekem egy királyi lakosztályféle szobát Sue az egyik legjobb barátnőm itt Volterában.
- Ez gyönyörű!- motyogom mire Sue csak felkuncog. A szoba falai bordó színűek. Baloldalon egy fürdő nyílik. Vele szemben egy hatalmas francia ágy foglal helyet. Amit nem alvásra szoktak nyílván használni. Ezen mosolyognom kell. Két éjjeli szekrény foglal helyet az ágy mellett. Az egyiken egy lámpa van. A másikon egy kép és rajta egy vámpírnővel akit eddig még soha nem láttam. De az arca vonásai nagyon hasonlítanak az enyémhez. Megrökönyödve lépek oda és veszem fel a képet.
- Ez meg honnan van? – kérdezem Suet
- Aronak nagyon sok képe van az édesanyádról, és úgy gondolta hogy neked is kéne egy ha már soha nem ismerhetted őt közelről. – mosolyog rám Sue együtt érzően. Egy nagy sóhaj után leteszem a képet és Suehoz fordulok.
- Te tudtad? – kérdezem tőle a szemébe nézve. Mikor értetlenül néz rám folytatom. –Tudtad hogy az anyám vámpír volt és hogy Aro az apám?
- Hidd el nem tudtam. De ha tudtam volna akkor se mondhattam volna el mert akkor Aro megöl. – suttogja szomorúan
- Sajnálom. Én csak… Ez annyira furcsa 50 évig semmit nem tudok a szüleimről. Most meg… Egy csomó információt kapok egyszerre ez… nem könnyű. Főleg most hogy… - félbe hagyom a mondatot és lerogyok az ágyra. Sue együtt érzően átkarolja vállam és próbál vigasztalni.
- Sajnálom Sue. Csak még túl friss ez a dolog nekem. És még mindig nem tudom elhinni, azt ami történt.
- Ne kérj bocsánatot azért amiről nem te tehetsz. Amikor Aro elmondta mi történt alig tudtam elhinni. De ő honnan tudja mi történt azt hittem nem mondtad el neki akkor amikor felhívtad?
- Nem is mondtam. Még Forksban megkértem Carlislent hogy beszéljen apámmal. – mosolygok Suera.
- Értem. – mosolyog vissza rám. Majd feláll és az ajtó felé megy.
- Na jó azt hiszem én most magadra hagylak. Biztosan szeretnél egy kicsit egyedül is lenni. De még benézek később.
- Rendben és köszönök mindent Sue.
- Tudod hogy nincs mit. Na mennem kell. Szia Sarah!
- Szia Sue! – köszönök el tőle majd már csak a szürke köpenyét látom ahogy elmegy. Vajon nekem is kell majd ilyen köpenyt hordanom? Gondolataimba merülve fedezem fel a szobát. A könyvespolcomon csak is a kedvenc könyveim vannak. Honnan tudja Aro hogy mik a kedvenc könyveim? Majd megkérdezem tőle. Úgy is van vagy 1000 kérdésem hozzá, és rengeteg időm van még. Az íróasztal áttanulmányozása után a hatalmas gardróbomhoz veszem az irányt ami nagyobb mint a szoba. Remélem Alice látja amint megrökönyödve nézem a ruha halmokat. Drága Alice! Ez szörnyűbb mint gondoltam. Hogy nem láthatlak de te láthatsz engem a látomásaidban. Egy lemondó sóhaj után kimentem az erkélyemre. A kilátás gyönyörű. Látni egész Volterát. A gyönyörködésemből a mobilom hangja zökkent ki. Mosolyogva, várom hogy még párszor kicsöngjön és ezzel is idegesítsem a vonal túloldalán lévő személyt. Kb. 5 csöngés után felveszem.
- Igen? – szólok bele úgy mintha nem tudnám ki az
- Csak hogy fölvetted. Már azt hittem hogy soha nem veszed fel.
- Miért ezt talán nem láttad előre?
- Csak akkor láttam hogy felveszed amikor te azt eldöntötted. Az pedig az utolsó pillanatban volt így nem tudhattam előre. De most inkább beszéljünk másról. Láttam a gardróbod! – sikongat nagyokat Alice a telefonba. Mire felnevetek.
- Gyönyörű igaz? Nekem is nagyon tetszik. De most inkább rólatok beszéljünk mert te látsz engem de én nem látlak téged így én kérdezek. Hogy vagytok?
- A körülményekhez képest egész jól. Esme nagyon hiányol és alig várja hogy értesítsem minden egyes mozdulatodról. Rose alig van itthon a vásárlásba temeti a szomorúságát. Emmett Jasperrel köti le magát. Carlisle még többet dolgozik. Én pedig vagy Rosezal vásárolok vagy Esmenek segítek.
- Bella hogy van? – kérdezem őszinte kíváncsisággal
- Természetesen jól. De nagyon nagy lelkiismeret furdalása van hogy miatta mentél el.
- Mond meg neki hogy ez nem igaz.
- Én mondtam. De nem hiszi el. Viszont ne aggódj majd én meggyőzőm.
- Nem aggódom. Tudom hogy úgy is megoldod.- mosolyodok el- És hogy van…. Edward?- kérdezem habozva. Alice pár percig nem válaszolt majd végül így szólt:
- Ő is jól van. Bella segít neki. Ha ő nem lenne egész nap csak magát ostorozná. – mondja szomorúan Alice
- Örülök hogy mindannyian jól vagytok.
- Én is örülök hogy te jól vagy viszont most le kell tennem mert Esmevel megyek az árvaházba. De ne aggódj még hívni foglak. Annyiszor hogy rám is unsz.
- Ne mondj ilyet rád nem lehet rád unni. – bíztatom drága nővéremet
- Akkor jó. Szia Sarah! És vigyázz magadra!
- Szia Alice!- szomorúan még is boldogan teszem le a telefont. Egy sóhaj után vissza megyek a gardróbomhoz, hogy átöltözzek. Éppen egy fehér nadrágot szemlélek amikor megcsörren a telefon. Amikor felveszem az éjjeli szekrényről a telefont meglepődök. Ismeretlen szám. Kíváncsian szólok bele:
- Igen?
- Szia Sarah! – szól bele egy gyönyörű hang
- Edward?!