Vámpír szerelem 6. fejezet

6. fejezet

Edward szeméből félelmet és aggódást véltem kiolvasni. Perceken keresztül csak álltunk némán egy mással szemben. Míg én ezt megelégeltem és sarkon fordultam hogy kimehessek a szobából. De amikor elindultam Edward hirtelen megfogta a karom és maga felé fordított hogy ismét a szemébe nézzek.
- Mit akar tőled Aro ? –kérdezte egy kis csönd után
- Fogalmam sincs. –mondtam neki határozottan
- Valami fogalmad csak van ha ennyire hidegen hagy hogy látni akar. – szűrte a fogain keresztül gúnyosan
- Nem nincs. Természetes hogy látni akar hiszen úgy tekint rám mint a lányára és soha nem bántana, és nem is hagyná hogy azt más tegye meg. Te is tudod.
- Én csak azt tudom hogy már régóta meg akar magának szerezni, mert olyan képességed van mint senkinek. Azt meg se fordult a fejedben hogy azért hívott hogy ott tartson? –Már hogy ne gondoltam volna egész nap ez járt a fejemben de akkor sem jöttem rá hogy mit akar. Nem hiszen hogy ezért hív inkább valami olyan miatt aminek köze van az… anyámhoz.
- Edward! Csak akkor tudom meg hogy mit akar tőlem Aro ha most azonnal elindulok Volterába és megkérdezem tőle.
- Nem mész sehová. Legalábbis egyedül nem. Nem engedem hogy bármi bajod essen.
- Nem lesz semmi bajom. Nagyon jól ismerem Arot jobban mint bárki és én… bízok benne. – Legalábbis szeretnék de ezt hangosan nem mertem Edwardnak mondani. Kicsit kétkedve nézett rám majd megszólalt.
- Ő küldte a csomagot igaz? – nem akartam erről beszélni így csak bólintottam
- Mi volt benne?
- Semmi csak egy levél. – Edward haragosan nézett rám én viszont álltam a tekintetét.
- És a levélben mi volt?
- Csak egy szó annyi hogy „VÁRLAK”. Ennyi semmi halálos fenyegetés.
- Higgyem is el hogy csak ennyi? Volt még benne valami, úgy hogy kérlek mond el hogy mi! – könyörgően nézett rám én pedig nem tehettem mást így megadtam magam.
- Rendben ,volt. Egy nyaklánc a Volturi címerével. –míg ezeket mondtam nem néztem Edwardra de miután az nem szólt semmit így ráemeltem a tekintetem. A szemében csak dühöt láttam.
- Még ezek után is azt mondod hogy nem akarja hogy beállj hozzájuk? Sarah ne légy ennyire naiv. Pontosan tudod hogy Aro hogy gyűjti az olyanokat maga köré mint te, és te mégis bízol benne?
- Mit tehetnék ha úgy vesszük ő az apám bíznom kell benne, és ezért most elmegyek ha tetszik neked ha nem! – néztem dühösen Edwardra, majd kitéptem magam a kezei közül és rohantam Alicehez.
- Alice segítened kell! – rontottam be a szobába tudtam hogy már mindent tud ahogy a családból mindenki, és azt is tudtam hogy egyedül nem juthatok ki a házból csak ha valaki támogat. Alice elmosolyodott.
- Rendben. Ja és csak hogy tud senki nem helyesli a döntésedet de megbízunk benned így mindenki segít amiben csak kell.
- Köszönöm. – hálálkodtam majd Alice nyakába vetettem magam.

Pár perc múlva már a garázsban pakolásztam a cuccaimat a fekete BMW-be. Alice és a többiek lebeszélték Edwardot arról hogy vissza tartson aki ezt meg is tette de nem szívesen. Egy nagy sóhaj után bementem elbúcsúzni mindenkitől. Mindenki otthon volt kivéve Carlisle, így csak tőle és Edwardtó nem búcsúztam el. Jobbnak láttam ha nem feszítem tovább a húrt azzal hogy még nehezebbé is teszem neki ezt az egészet. Éppen indulni készültem amikor valaki hátulról átkarolta a derekamat és belecsókolt a nyakamba.
- Azt hitted itt hagyhatsz búcsúzás nélkül? – kérdzete mosolyogva. Nekem se kellett több azonnal megfordultam és szenvedélyesen megcsókoltam. Ő pedig szívélyesen viszonozta azt. Azonban ő többet akart már a fölsőmet kezdte volna levenni amikor én hirtelen elhúzódtam de csak annyira hogy a szemébe nézhessek.
- Mennem kell Edward!
- Nem kell, maradj itt! – kérlelt
- Nem megkell tudnom hogy mi az ami ilyen fontos hogy személyesen kell hogy találkozzunk! – még nyomtam egy utolsó csókot az ajkára majd bepattantam a kocsiba és elhajtottam.

Hossza repülőút és kocsikázás után végre megérkeztem Volterába. Ott már várt rám Jane akit én amióta ismerek szívből utálok.
- Szia Sarah! – köszönt mézesmázosan
- Hello Jane! – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra. Még vetett rám egy lesújtó pillantást majd elindult én pedig utána, nem mintha nem ismertem volna már kívülről hogy merre kell menni de most engedtem Jane-nek hogy azt higgye most ő a főnök. Mikor elértük a „második otthonomat” örömmel léptem be hiszen hiába próbáltam tagadni nekem sokat jelentett ez a hely. Mindenkivel egész jóban voltam kivéve Jannel és Caiussal. Őket gyűlöltem a legjobban. Hosszú folyosó vezetett a nagyterembe ahol már várt ránk. Aro, Marcus és Caius. Ahogy beléptem Félix rögtön előttem termett és egy hatalmas öleléssel fogadott kicsit meglepődtem de végül viszonoztam az ölelését. Tudtam hogy Félix szeretné ha több lenne köztünk mint barátság de én a tudtára adtam hogy ez nem lehetséges. Míg ő látszólag belenyugodott de én tudtam hogy még mindig nem adta fel.
- Örülök hogy látlak. Egyre gyönyörűbb vagy. – mondta miután elengedett
- Köszönöm én is örülök hogy látlak. Alig léptem előre pár lépést már Alec állt előttem karjait kitárva. Mosolyogva borultam karjaiba. Mindig is nagyon jóban voltunk nem is értettem hogy hogyan lehet egy ilyen fiúnak ilyen ikertestvére mint Jane.
- Örülök hogy látlak Alec!
- Én szintúgy. – miután üdvözöltük egymást oda léptem a három fő vámpír elé majd illedelmesen lehajtottam előttük a fejem. Aro kacagva emelte fel az állam és ölelt magához. Bekell ismernem ez már hiányzott bár Carlislet is nagyon szeretem úgy mint az apámat de Arot is ilyen szeretettel szeretem . Miután elengedett visszaült a székébe majd rám nézett.
- Marcus, Caius! – köszöntöttem őket is. Marcus elmosolyodott míg Caius csak egy fintort vágott.
- Térjünk a lényegre Aro miért hivattál? – szakítottam meg a csendett. Minnél hamarabb túl akartam rajta esni.
- Hova sietsz ennyire? – kérdezte Aro
- Tudod milyen türelmetlen vagyok. –mosolyogtam rá amit ő viszonzott.
- Rendben. Legyen. – felállt és közelebb lépett hozzám.
- Szeretném ha megígérnéd nekem hogy végig hallgatsz bármit is mondok neked és nem szólsz közbe rendben?- én csak bólintottam hogy mértettem. Halk sóhaj hagyta el Arot majd belekezdett a meséjébe.
- Nos. Szeretnék bevallani neked valamit ami nem biztos hogy egy nagyon kellemes dolog lesz neked de ezt tudnod kell. –pár perc múlva ismét megszólalt.- Édesanyádat 300 körül ismertem meg de nem emberként hanem vámpírként. Akkor még nem tudtam hogy ő kicsoda, de amikor megláttam rajta azt a jelet ami azt jelentette hogy ő kiválasztott azonnal megismertem. A vámpírok mint azt te is tudod nem szülhetnek gyereket hiszen a testük nem tud fejlődni hozzá, azonban vannak vagy voltak olyan vámpírok akik ezt megtehették vámpír létükre is ilyen kiválasztott volt az édesanyád is. – én döbbenetemben meg se tudtam szólalni, mire kérdezhettem volna Aro folytatta. – Beleszerettem az anyádba így feleségül vettem őt. Majd pár évre rá megszülettél te. Te már eleve különleges voltál mivel vámpírként születtél de csak 17 éves korodig fejlődtél úgy mint egy ember. Édesanyád azt akarta hogy csak akkor tud meg hogy mi vagy mikor már elérted a végleges korodat. Ám egyszer őrség nélkül ment el vadászni nem számított rá hogy egy kisebb újszülött hadsereg van arra felé így beleszaladt a csapdájukba…- ebben a pillanatban láttam csak hogy mennyire szerette Aro az anyámat.- Bosszút álltam rajtuk, elvesztettem azt akit a világon a legjobban szerettem de volt egy vigaszom a lányom aki otthon várt. Egyre jobban kezdtek rajtad kijönni a vámpírság jelei majd végül elérted a végső korodat. Carlisle ekkor jött látogatóba a fiával Edwardal, aki azonnal beléd szeretett de nem tudta hogy így születtél azt hitték hogy én változtattalak át, én pedig hagytam had éljenek ebben a tévhitben. Innen pedig már ismered a történetet. – fejezte be Aro a mesélést. Én viszont meg se bírtam szólalni ezer meg ezer kérdés zakatolt a fejemben, végül csak ennyit tudtam kinyögni:
- Szóval…. te… te vagy az apám? A vér szerinti? – kérdeztem akadozva
- Igen. Nagyon sajnálom hogy eddig nem mondtam el de nem volt merszem hozzá.
- Nem volt merszed hozzá?- nevettem fel gúnyosan
- Sarah én sajnálom de…
- Nem kell a sajnálatod csak ennyit akartál vagy még van valami más is ? –kérdeztem dühösen
- Nem nincs . – mondta lehangoltam hallva a hangomat
- Rendben akkor én köszönöm a vendéglátást. Viszlát! – egy szempillantás alatt kirohantam a várból úton a kocsim felé hogy minél messzebb kerüljek Volterától és persze Arotól.

Hamar kiértem a reptérre. Pár óra múlva már Forks felé repültem. Vámpírként most éreztem először hogy nagyon fáradt vagyok és szükségem van egy kis magányra.

Amint leszállt a gép pattantam be a BMW-be és 200-zal repesztettem haza. Mikor beléptem szóra se méltattam a családomat, csak felrohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Nem akartam semmi mást csak azt hogy had maradjak egyedül a gondolataimmal és a kétségeimmel. Egész végig csak járt a fejemben hogy Aro az apám.