Vámpír szerelem 5. fejezet

5. fejezet

Próbáltam nagyon természetesen viselkedni a vadászaton de szerintem nem sikerült valami jól mert egyfolytában magamon éreztem Alice vizslató tekintetét. Gondolom nagyon idegesítette hogy elzártam előle a jövőmet és így nem látta hogy mi van a dobozban. Ennek én személy szerint örültem mert ha megtudnák hogy mit kaptam Arotól akkor azonnal megkezdődnének a találgatások és a kérdezősködések amiket én nem akarok. Az igazat megvallva még én sem nagyon tudtam hogy miért is kaptam Arotól egy nyakláncot rajta a Volturi címerével, csak e körül forogtak a gondolataim. Vajon azért küldte mert annyira biztos benne hogy beállok hozzájuk? Ha igen akkor nagyon alá becsült, alig várom a hétvégét hogy megtudjam hogy mit akar ezzel és jól hozzá vágjam. Ezt persze sokan nem mernék megtenni de én tudom hogy engem nem bántanának soha már az anyám miatt sem. Soha nem értettem ezt hogy miköze volt az anyámnak a Volturihoz, már azért sem mert anyám ember volt és engem Aro változtatott át amikor anyám meghalt én pedig haldokoltam mellette. Próbáltam másra gondolni de nem nagyon ment. Örültem hogy most-e körül forognak a gondolataim és nem azon hogy egy gyilkos vagyok. Emberi tempóban sétálgattam Alice mellett majd mikor megelégeltem hogy egyfolytában bámul futásba kezdtem és elkaptam egy szarvast. Nem sokat harcolt. Pár perc múlva undorodva toltam el magamtól a kiszáradt szarvast. Mikor Alice is végzett haza felé vettük az irányt már futva. Láttam hogy Alice egyszer csak megtorpan mellettem és megáll így vissza futottam hozzá.
- Mi az Alice?
- Ugye én vagyok a legjobb barátnőd Sarah?
- Persze
- Akkor miért nem mondod el hogy mit kaptál Arotól? Azt még megértem hogy Edwardnak nem mondtad el mert ő mindent túl reagál de nekem azt hittem szeretsz. –Mondta Alice szomorúan
- Alice ha neked elmondom akkor Edward is tudni fogja mert neked tud olvasni a gondolataidban. Egyébként sincs mit elmondanom nem volt benne semmi csak egy levél! – vontam meg a vállam. Végülis nem hazudtam csak nem mondtam el a teljes igazságot volt benne egy levél de azon csak az állt hogy „VÁRLAK” semmi konkrét.
- És mi állt a levélben? – gondoltam hogy ez lesz a következő kérdése így elmosolyodtam
- Csak az hogy már nagyon hiányzok neki és hogy reméli hogy egyszer majd meglátogatom őket. Ennyi.
- Ha csak ennyi akkor miért nem engedted hogy Edward jöjjön veled vadászni? – na erre nem számítottam. Igazság szerint azért nem akartam mert Edward jobban átlát rajtam mint bárki más így jobnak láttam ha Alicel jövök
- Azért mert…. mert veled akartam egy kis időt tölteni hiszen te vagy a legjobb barátnőm és nagyon szeretlek. – erre csak Alice elmosolyodott és a nyakamba vetette magát. Pár percig így áltunk majd haza futottunk.


Edward a szobámban feküdt és várt rám. Most jön a neheze neki a legnehezebb hazudnom de megkell tennem. Ha nem akarom hogy aggódjon, és még ott a hétvége amit még megkell majd úsznom kérdezősködés nélkül.
- Szia!- léptem be a szobámba. Edward az ágyamon feküdt és engem nézett.
- Szia! – mondta fagyosan
- Még mindig haragszol hogy nem veled mentem vadászni hanem Aliccel?- kérdeztem majd a ruhásszekrény felé vettem az irányt hogy át öltözzek.
- Nem azért haragszok
- Akkor miért ? – kérdeztem értetlenül
- Meddig fogsz még hazudni nekem Sarah?
- Nem tudom miről beszélsz Edward! – nem mertem rá nézni így inkább a ruháimat fixíroztam
- Felhívtam Esthert! – mondta már a hátam mögül
- És mit mondott? –próbáltam maga biztosan beszélni de nem sikerült valami jól
- Sok érdekes dolgot, de főleg azt hogy már vagy 2 hónapja nem beszélt veled és azt hogy nem tud róla hogy a hétvégét nála szándékozod tölteni. –Edward hangja villámcsapásként ért
- Miért hívtad fel? – kérdeztem félénken
- Azért mert szerettem volna veled lenni hétvégén és gondoltam megleplek majd de ez nem fog megtörténni. – nevetett fel de egy csepp jókedv se volt benne
- Most mit akarsz mit mondjak? –kérdeztem Edwardtól már a szemébe nézve
- Az igazat.
- Azt…. azt nem lehet. –mondtam majd megkerülve őt az ablakhoz sétáltam Edward a hátam mögé sétált.
- Nem bízol bennem? – a hangjában hallottam a szomorúságot
- Nem erről van szó…
- Akkor miről? – kérdezte majd mikor nem feleltem maga felé fordított és hozzá préselt a falhoz, a két kezét pedig neki támasztotta a falnak hogy ne tudjak elmenekülni a kérdései elől!
- Hova akartál menni hétvégén? – kérdezte csak pár centire az arcomtól
- Edward! Vannak olyan dolgok amikről jobb ha nem tudsz az úgy mindenkinek jobb. Amiről nem tudsz az nem fáj és különben se jó ha feleslegesen aggódsz.
- Még egyszer megkérdezem hova akartál menni hétvégén? Ha nem mondod meg más eljáráshoz fogok folyamodni.- fenyegetőzött de tudtam hogy most nem viccel. Fogalmam se volt hogy mit mondjak nem mondhatom el az igazat, még nem majd ha beszéltem Aroval.
- Nem mondhatom meg.
- Rendben. – majd leengedte a a kezeit és kiment a szobámból. Nagyon meglepett hogy ennyire könnyen feladta a kihallgatást, de most ezen nem tudtam gondolkozni csak azon hogy most mit csináljak. Lefeküdtem az ágyamra és elmerültem a gondolataimban. Fogalmam sincs hogy meddig feküdtem de arra lettem figyelmes hogy már reggel van. Most áldottam az eget hogy ma már hétvége van és nem kell suliba menni viszont ott volt bennem a félsz hogy ma elkell mennem a Volturihoz miközben Edwardal csúnyán összevesztem. Felkászálódtam az ágyról és átöltöztem. Össze pakoltam az utazásra nem vittem sok mindent mert hétfő reggel már itthon leszek. Felkaptam a táskát majd lementem hogy elbúcsúzzak a családomtól és elinduljak Olaszországba. Lent nem találtam senkit csak Esme volt a konyhában. Elbúcsúztam tőle majd hagytam egy levelet a többieknek hogy hétfő reggel itt vagyok. Éppen a garázsba akartam kimenni amikor valaki elállta az utamat. Edward állt előttem karba tett kézzel és engem figyelt.
- Kiengednél légy szíves? –kérdeztem Edwardtól de ő meg se mozdult
- Na jó így is lehet. Megfordultam és vissza mentem a szobámba hogy majd az ablakon távozok csak hogy ott meg Emmett állt nagy vigyorral az arcán
- Emmett ha kiengedsz akkor ezentúl miden nap megverekszek veled! – villantottam rá egy mosolyt
- Sajnos hugi nem lehet Edward megtiltotta hogy a hétvége folyamán ki tedd a lábad a házból.
- Tessék? – kérdeztem hitetlenkedve. Edward karantén alatt akar tartani egész hétvégén? Ledobtam a táskát az ágyra és becsörtettem Edward szobájába.
- Te komolyan azt hiszed hogy megállíthatsz? Szerinted nem tudok kimenni a házból ha nagyon akarok? – Edward csak állt a falnak támaszkodva majd mikor már azt hittem hogy nem fog egy szót se szólni megszólalt.
- Addig ameddig nem mondod el hova mész nem mész sehova.
- Ha akarok úgy is elmegyek és nem tudsz megállítani.
- Ó de hogy nem mindenki velem van kivéve Esme és Carlisle mert ők azt mondják hogy tudsz vigyázni magadra és nem kell neked felügyelet
- Igazuk van már nagy lány vagyok és tudok vigyázni magamra. Ha nem engedsz ki Edward a ház fogja bánni előre szólok.
- Nem fogod szétverni a házat ekkora csalódást nem okoznál Esme-nek. –ebben sajnos igaza volt Esme imádta ezt a házat és nem akartam neki fájdalmat okozni. Valószínűlég Edward észre vette hogy elgondolkozok mert egy hatalmas mosoly terült el az arcán.
- Edward muszáj hogy mennyek különben lekésem a repülőt.
- Nocsak futva nem érsz oda időben vagy mi olyan messze van? – kérdezte kíváncsian
- Elég messze ahhoz hogy most azonnal elinduljak.
- Elmehetsz ha elmondod hova.
- Akkor elengedsz? – kérdeztem reménykedve
- El
- Akkor is ha veszélyes helyre megyek? – láttam hogy ezen elgondolkozik de végül bólintott. Vettem egy mély levegőt majd elkezdtem.
- Olaszországba megyek a Volturihoz.