2. fejezet

2. fejezet

Mindig is azt hittem hogy vámpírlétemre nézve nem fogok ilyen szerelmet érezni senki iránt, de hál’istennek tévedtem. Amikor megláttam azt az arcot ami számomra az életet jelenti azonnal megnyugodtam. Érzéseimet vissza fojtva lépkedtem egyre közelebb hozzá a padok között. Nagyon nehéz volt vissza fognom magam de muszáj volt még sem ugorhatok rá az osztály terem közepén azt majd estére tartogatom. Erre a perverz gondolatra elmosolyogtam magam majd nagy nehezen leültem a helyemre. Féltem ránézni nehogy valami olyat tegyek ami nem a leghelyesebb.
- Mi az már nem is köszönsz életed szerelmének? –kérdezte Edward cinkosan
- Félek ha rád nézek akkor nem a leghelyesebb dolgot fogom tenni!- mondtam neki de még mindig nem néztem rá
- Szerintem nyugodtan megkockáztathatod hogy rám nézel. Én bízok benned hogy tudsz még várni pár órát
- Örülök hogy te ennyire bízol bennem. –mondtam neki már a szemébe. Mintha az ő szemében is ugyan azt a vágyat láttam volna megcsillanni mint ami bennem volt de nem voltam benne biztos mert megbabonáztak a szemei. Majd gyorsan elkaptam róla szemem és figyeltem ahogy a tanár magyaráz. Nem is vettem észre hogy elkezdődik az óra annyira lefoglalt Edward. De most hogy már kicsit felébredtem jobban tudtam figyelni és jegyzetelni, amit eddig még so sem csináltam vámpír memóriámnak köszönhetően. Most viszont nagy vágyat éreztem rá hogy valamivel lefoglaljam magam és ne Edward-ra gondoljak aki egész órán engem figyel. Alig vártam hogy vége legyen az órának és a nyakába borulhassak persze csak mértékkel. Nagy megkönnyebbülés volt amikor meghallottam a csengőt. Amilyen gyorsan csak tudtam talán túl gyorsan is de kislisszoltam a suli elé hogy bevárjam Edwardot. Az a pár perc ami eltelt óráknak felelt meg azt hittem hogy soha nem jön már de szerintem szándékosan játszott a türelmemmel. Mikor már úgy voltam vele hogy nem várok többet hirtelen ott állt mellettem csak néhány centire az arcomtól és megbabonázott leheletével. Már éppen meg akartam szólalni amikor lecsapott az ajkaimra és szenvedélyesen kezdte birtokba venni őket. Nyelveink vad táncot jártok majd arra lettem figyelmes hogy már ő sem tudja kordában tartani magát. Nagy nehezen sikerült eltolnom magam tőle de ez a távolság is csak pár centi volt. Edward vett egy mély lehangolt sóhajt majd egy kicsit eltávolodott de a kezei még mindig a derekamon voltak.
- Ez egyre nehezebb. –sóhajtotta majd a homlokát az enyémhez nyomta
- Mire gondolsz? -kérdeztem értetlenül
- Türtőztetni magam hogy ne teperjelek le! -erre a kijelentésére én csak mosolyogni tudtam
- Mi ilyen nevetséges? - kérdezte már ő is mosolyogva
- Csak az hogy az órán még te mondtad hogy bízol bennem és hogy van annyi önuralmam hogy ne tegyek semmit. – nevettem fel
- Ez igaz de azt nem mondtam hogy nekem is van hozzá önuralmam! - húzta a száját a kedvenc féloldalas mosolyomra.
- Akkor próbáld meg! - mondtam neki majd közelebb hajoltunk egymáshoz egy csókért de én cinkosan kiszabadultam öleléséből és beszaladtam a suliba. Még egyszer vissza néztem az arcára de ott csak egy meglepett mosolyt láttam. Ahogy haladtam befelé meg egy mondatát meghallottam:
- Nem érdemes a türelmemmel játszanod. –mondta komoran de én erre csak elmosolyogtam magam és mentem az órámra.