3. fejezet
Az Edward nélküli óráim hamar elteltek, és csak arra lettem figyelmes hogy már az ezüst Volvo mellett állok és testvéreimre várok türelmetlenül. Mikor megérkeztek bepattantunk a kocsiba és elindultunk Cullen ház felé. A haza úton nem sokat beszélgettünk Edwardal elég volt egymásra néznünk és már láttuk is hogy mit akar a másik. Úgy éreztem hogy soha nem érünk már haza de végül is végre valahára oda értünk. Szélsebesen kipattantam a kocsiból és rohantam be a házba ott Esme tárt karokkal várt minket
- Örülök hogy haza értetek. –fogadott Esme egy hatalmas anyai öleléssel
- Hidd el Esme én is nagyon örülök hogy végre itthon lehetek! – mondtam neki de közben Edwardnak küldtem egy mosolyt
- Edward végre itthon vagy- köszönt Esme fiának is
- Én is örülök anya hogy látlak
Amíg Edward és a többiek lent beszélgettek én felvonultam a szobámba, és áldottam az eget hogy Edward nem tud olvasni a gondolataimban és nem tudja hogy mik járnak mostanában a fejemben. Próbáltam elhessegetni a kínzó emlékeket de nem sikerült csak arra tudtam gondolni. A végén már annyira belemerültem a gondolataimba hogy észre se vettem hogy Edward bejött a szobámba és hátulról átölelve csókolgatja a nyakamat.
- Miért rohantál el olyan hamar? – kérdezte két csók között.
- Csak leakartam rakni a táskámat, aztán valahogy fenn ragadtam! – utáltam Edwardnak hazudni de most muszáj volt ezt tennem. Egy halk sóhaj után maga felé fordított és szenvedélyesen megcsókolt. Nem akartam ellenkezni csak ki akartam a fejemből űzni az emlékeket és ebben csak Edward segíthet nekem. Teljesen átadtam magam neki, megszabadított a ruháimtól, én pedig őt. Lassan az ágy felé kecmeregtünk, és ezt a párnapot amit elhalasztottunk azonal bepótoltuk és már nem volt semmi csak ő és én. Teljesen meg feledkeztünk az időről észre se vettem hogy már is másnap reggel van.
- Nem akarok felkelni - nyafogtam Edwardnak, de amikor rá néztem az ő szemében is ugyan azt láttam
- Hidd el én sem de Alice sose hagyná hogy kihagyunk egy napot a suliból főleg akkor nem ha nincs rá okunk.
- Neked az nem elég ok hogy egész nap velem lehetsz? – kérdeztem kétkedve
- Nekem elég de ezt a kívül állok nem értik meg- húzta a száját féloldalas mosolyra
- Rendben akkor készülődjünk. Mielőtt még Alice beront és felöltöztet. Nyomtam egy gyors csókot a szájára majd kipattantam az ágyból és gyorsan magamra kaptam egy fehér nadrágot és egy fekete fölsőt. Edward még vetett rám egy szomorú pillantást majd ő is átment a szobájába átöltözni. Pár perc múlva már a kocsiban ültünk és hajtottunk a suli felé
- Milyen volt a tegnapi nap öcsi és neked hugi? Nekem nagyon jól telt ugyan is egésznap volt egy bizonyos alap zene ami valahogy nem akart abbamaradni csak ma reggel! Nem tudjátok véletlenül hogy mi volt a hang forrása? –kérdezte Emmet nevetve
- Sajnos nem Emmett ugyan is én nem hallottam éppen mással voltam elfoglalva. –mosolygott vissza Edward
- Gondolom milyen elfoglalt voltál, de azért mondjuk……
Én az egész beszélgetésből nem nagyon hallottam semmit ugyan is ismét elkalandoztam az emlékeke szörnyű kavalkádjában…
- Hahó föld hívja Saraht megjöttünk!- rikácsolta Emmett. Nagy nehezen kikászálódtam a kocsiból majd mentem órára az egész napom így telt . Nem volt semmi ami elterelhette volna a figyelmemet, még Edward sem amikor már az ebédnél ültünk az érintettlen ételek fölött akkor ébredtem föl a kábulatomból Emmett nevetésére
- Szerinted is vicces hugi? – kérdezte Emmet de én azt se tudtam hogy miről beszélt eddig.
- Min gondolkozol ennyire egész nap kicsim? – mosolygott a szerelmem
- Semmi lényegesen. –ebben most nem hazudtam tényleg nem volt lényeges mert már elmúlt de akkor miért tűnődök folyton rajta?
- Mit meg nem adnék hogy most tudjak olvasni a fejedben.- mondta lehangoltan Edward, de én erre csak elmosolyogtam magam. Már majd nem vissza merültem az emlékeimbe amikor megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre és megdermedtem.
- Nem veszed fel? –kérdezte Rose
- De….. Öhm mindjárt jövök rendben?
- Miért? Nem mersz előttünk beszélni telefonon? –hallottam még Emmett hangját a távolban, de én már csak arra tudtam koncentrálni hogy minél messzebb kerüljek tőlük hogy ne hallják a beszélgetésemet. Miután elértem a megfelelő távolságot felvettem a telefont…
- Haló!?- kérdeztem a telefonba mintha nem tudnám hogy ki az.
- Szia kedvesem! Én vagyok!
- Szervusz Aro!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése