7. fejezet
Napokon keresztül csak ültem a szobámban a gondolataimba merülve. Nem akartam kimenni nem akartam senkit látni csak egy kis magányt akartam. Minden családtagom nagyon szomorú volt hogy nem tudják hogy miért vagyok ennyire magam alatt én viszont még nem tudtam nekik el mondani túl nehéz és friss ez még nekem. Alice, Esme, Carlisle, Jasper, Emmett, Rosalie és Edward mindennap feljöttek a szobám elé hogy rábírjanak hogy kimenjek innen de én mind annyiszor csak csöndben ültem az ágyamon és meg se szólaltam. Edward egyszer már majd nem berúgta az ajtót de lebeszélték mondván hogy most magányra van szükségem. Iskolába se mentem már mióta de most ez sem érdekelt. Így ment ez 1 héten keresztül míg végül sikerült összeszednem magam. Először elmentem vadászni mert már elég rég nem voltam. Mikor vissza felé futottam megtorpantam a Cullen ház előtt. Nem csinálhatom ezt tovább, velük nem akik mindig úgy szerettek engem! Elkell mondanom nekik mindent! Egy sóhaj után beléptem a nappaliba. Mindenki ott volt és mindenki engem nézett. Alice persze azonnal a nyakamba borult őt pedig követte a többi Cullen. Végül Edward ölelt meg, hosszú percekig csak így álltunk majd végül egy szenvedélyes csókban forrtunk össze. Ekkor nem érdekelt semmi csak hogy ő itt van és most csak ez a fontos. Fogalmam sincs mennyi ideig voltunk így de ezt a csodás pillanatot megszakította Emmett nevetése.
- Hugi elhiszem hogy 1 hét után már nagyon kiéhezett vagy, de azért nem itt kéne felfalnod Edwardot! Félre ne érts én örülnék neki. Legalább lenne valami izgalmas is ebben a házban, de a többiek szerintem nem díjaznák! – kacagott fel. Már megszoktam Emmettet és nem nagyon érdekeletek a beszólásai de most ezen még nekem is mosolyognom kellett. Carlisle oda lépett hozzám
- Sarah szeretném ha elmondanád mi történt Volterában persze csak akkor ha kész vagy rá?! – tudtam hogy elkell nekik mondanom most mégis féltem egy kicsit. A hangulat változásomat Edward is észre vette így még szorosabban fonta karjait a derekamra.
- Persze jogotok van tudni hisz a családom vagytok. – leültem a kanapéra. Majd elmeséltem nekik azt amit Aro mondott nekem. Mikor befejeztem a történetet, mindenhonnan megértő de egyben meglepett tekinteteket láttam.
- Hmm. Már értem miért voltál ilyen feldúlt a mai napig . Biztos szörnyű volt megtudnod az igazságot 50 év után. – én csak bólintani tudtam.
- Sajnálom Sarah hidd el ha tudtam volna elmondtam volna neked.
- Tudom Carlisle. Nem hibáztatlak, sőt senkit nem hibáztatok. Hiába hazudott nekem Aro még is csak az apám nem tehetek ellene semmit és bármennyire is nehéz én attól még ugyan úgy szeretem őt mint eddig csak van bennem egy kis félsz is hogy most mi lesz? Most hogy már elmondtam sokkal könnyebb. – Carlisle bólintott majd felállt és egy mosollyal a száján felment az emeletre. Már éppen menni készültem volna amikor Alice állt az utamba.
- Azt hiszed 1 hét után csak úgy hagylak hogy elmenj? Naná hogy nem most szépen elmegyünk vásárolni és Rose is jön. Igaz? – már épp ellenkezni akartam amikor bevetette a mosolyát aminek nem mondhattam nemet így beleegyeztem.
Fogalmam sincs meddig vásárolhattunk csak azt vettem észre hogy már alkonyodik. Mikor beértünk a házba teli kezekkel én azonnal felfelé vettem az utam hogy lepakolhassak. Előtte azonban még megköszöntem Rose-nak és Alice-nek hogy egy kicsit elterelték a figyelmemet és hogy egy kicsit kikapcsoltak. Mikor beléptem a szobámba nem csodálkoztam hogy Edward áll az ablakomnak támaszkodva a kedvenc mosolyommal együtt. Ledobtam a cuccokat az ágyamra majd a szekrényem felé vettem az irányt hogy át öltözzek mert már egy hete ebbe a ruhába vagyok. Kivettem egy egybe részes ruhát majd az ágyra dobtam.
- Hogy ment a vásárlás? –kérdezte Edward mosolyogva
- Jól lefoglalt. Végre valami ami leköti a figyelmemet egy időre. – sóhajtottam majd levettem a pólóm és a sarokba hajítottam. Ekkor Edward lépett mögém, átkarolta a derekam és elkezdte csókolgatni a nyakamat
- Edward így nem tudok felöltözni.
- Nem is kell, ki találtam neked egy jó elfoglaltságot amely segít lekötni a figyelmedet és még ruha se kell hozzá. – mosolygott bele a nyakamba. Nekem se kellett több megfordultam és szenvedélyesen megcsókoltam ő pedig szívélyesen viszonozta azt. Végül már az ágyamban találtam magam fehérneműben míg rajta már csak az alsónadrág volt. Fogalmam sincs hogy került le rólunk a ruha de most ez nem is érdekelt .Csak az hogy itt van velem Edward és nincs semmi és senki aki most tőle megfoszthatna.
2 hét telt el hogy elmentem Volterába és megtudtam az igazat. Azóta már kihevertem de még nem beszéltem Aroval. Edwardal nagyon boldogok voltunk talán még ennyire nem örültünk egymásnak soha ez alatt az ötven év alatt. Ez a nap is úgy indult mint a többi unalmas iskola nap. Talán az volt most a különbség hogy Alice látta hogy ma egy új lány fog jönni Phoenixből. Nagyobb figyelmet nem fordítottunk rá mivel biztosak voltunk benne hogy olyan mint a többi , ő is megcsodál minket de a közelünkbe nem mer jönni. A suliban még nem találkoztam az új lánnyal akit állítólag Bella Swannak hívnak de valahogy nem is vártam ezt a találkozást. Végül eljött az ebéd szünet . Edwarddal együtt mentünk be, a többiek már az asztalnál ültek és beszélgettek. Mi is helyet foglaltunk majd csatlakoztunk az eszme cseréjükhöz.
- Láttátok azt az új lányt? – kérdezte Rose unalmasan
- Én még nem miért? – kérdeztem értetlenül Rosetól
- Csak érdeklődtem mindenki nagyon áradozik róla hogy milyen csinos! Kíváncsi vagyok én arra! – mosolyodott el
- A Hale testvéreknél nincs szebb igaz Emmett? – kérdezte Edward majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Úgy van öcskös. Óó nézzétek csak nem ő az? – kérdezte Emmett mosolyogva, én nem néztem rá inkább tovább fixíroztam az érintetlen ételt az asztalon. Egyre jobban elmerültem a gondolataimban mikor arra lettem figyelmes hogy Edward valamit nagyon bámul így kénytelen kelletlen felemeltem a fejem hogy utána nézzek mi ilyen érdekes. De amikor megtaláltam a helyett elcsodálkoztam. Edward, Bella Swant bámulta egész végig. Nem értettem mit lát rajta így megkérdeztem.
- Mi olyan érdekes rajta? – kérdeztem Edwardot aki hirtelen elkapta a tekintetét majd rám emelte
- Semmi csak.. olyan furcsa- dünnyögte
- Furcsa de mi?
- Túl… tiszták a gondolatai!
- Ezt meg hogy érted? –kérdeztem értetlenül
- Nem lepődött meg amikor Jessica elmondta neki hogy mi mind egy párt alkotunk sőt mintha előre tudta volna. Nem is tudom csak olyan furcsák a gondolatai
- Mit gondol rólunk ? kérdezte izgatottan Emmett
- Természetes mindannyiunkat gyönyörűnek talál mint mindenki! – mosolyodott el Edward, de ez a mosoly nem sokáig maradt ott.
- Na jó akkor mi megyünk is. Sziasztok! – köszönt el Alice majd Jasperrel együtt felállt
- Mi is megyünk! – szólt utánuk Rose és már lépkedett is kifelé Emmettel az oldalán. Én még ott maradtam nem tetszett ahogy Edward egyfolytában Bellát bámulja. Nem vagyok féltékeny csak egyszerűen zavar. Végül sóhajtott egyet majd rám emelte a tekintetét.
- Mehetünk vagy még eszel? – kérdezte cinkos mosollyal
- Nem köszi elég volt. –mosolyogtam vissza. Még mielőtt kiléptünk volna láttam hogy Edward még egy utolsó pillantást vet az új lányra.
A biosz teremben alig voltak páran de mi már a helyünkön ültünk. É n egy lapra rajzolgattam míg Edward az ablakot pásztázta szüntelenül. Majd hirtelen felkapta a fejét és az ajtóra meredt. A hirtelen mozdulatát észre vettem majd én is követtem a tekintetét. Az ajtóban Bella Swan állt és Edward már megint őt bámulta. Botorkálva leült a helyére majd a tanárra figyelt aki már elkezdte az órát. Próbáltam rá figyelni bár már számtalanszor hallottam ugyan azt csak mindig más tanár szájából. Lekötöttek a gondolataim amikor észre vettem hogy Edward hátra felé néz. Megfordultam és a tekintetem találkozott Belláéval, küldtem felé egy nem éppen kedves pillantást, erre ő gyorsan a füzetére meredt. Én pedig vissza akartam fordulni az asztalomhoz de Edward dühös tekintete megállított.
- Ezt meg minek kellett? –kérdezte dühösen. Én viszont ahelyett hogy válaszoltam volna visszakérdeztem
- Miért bámulod egyfolytában? –tettem fel Edwardnak a kérdést úgy hogy csak ő hallja meg. De ő erre csak megvonta a vállát és a tekintetét rászegezte a tanárra.
- Érzed hogy más a vére illata mint a többinek ? – kérdezte váratlanul
- Nem. Ugyan olyan mint a többié legalábbis számomra.- Ráztam a fejem értetlenül
- Igazán? Ez furcsa ugyan is mindenki érzi a családból csak te nem.
- Nekem olyan mint a többié. Nem lehet hogy azért érzed másnak mert megtetszett? –kérdeztem Edwardot. Azt hittem hogy elmosolyodik és azt mondja hogy megőrültem, de nem válaszolt csak elkezdte fürkészni a kinti tájat.
2009. szeptember 30., szerda
2009. szeptember 29., kedd
Vámpír szerelem 6. fejezet
6. fejezet
Edward szeméből félelmet és aggódást véltem kiolvasni. Perceken keresztül csak álltunk némán egy mással szemben. Míg én ezt megelégeltem és sarkon fordultam hogy kimehessek a szobából. De amikor elindultam Edward hirtelen megfogta a karom és maga felé fordított hogy ismét a szemébe nézzek.
- Mit akar tőled Aro ? –kérdezte egy kis csönd után
- Fogalmam sincs. –mondtam neki határozottan
- Valami fogalmad csak van ha ennyire hidegen hagy hogy látni akar. – szűrte a fogain keresztül gúnyosan
- Nem nincs. Természetes hogy látni akar hiszen úgy tekint rám mint a lányára és soha nem bántana, és nem is hagyná hogy azt más tegye meg. Te is tudod.
- Én csak azt tudom hogy már régóta meg akar magának szerezni, mert olyan képességed van mint senkinek. Azt meg se fordult a fejedben hogy azért hívott hogy ott tartson? –Már hogy ne gondoltam volna egész nap ez járt a fejemben de akkor sem jöttem rá hogy mit akar. Nem hiszen hogy ezért hív inkább valami olyan miatt aminek köze van az… anyámhoz.
- Edward! Csak akkor tudom meg hogy mit akar tőlem Aro ha most azonnal elindulok Volterába és megkérdezem tőle.
- Nem mész sehová. Legalábbis egyedül nem. Nem engedem hogy bármi bajod essen.
- Nem lesz semmi bajom. Nagyon jól ismerem Arot jobban mint bárki és én… bízok benne. – Legalábbis szeretnék de ezt hangosan nem mertem Edwardnak mondani. Kicsit kétkedve nézett rám majd megszólalt.
- Ő küldte a csomagot igaz? – nem akartam erről beszélni így csak bólintottam
- Mi volt benne?
- Semmi csak egy levél. – Edward haragosan nézett rám én viszont álltam a tekintetét.
- És a levélben mi volt?
- Csak egy szó annyi hogy „VÁRLAK”. Ennyi semmi halálos fenyegetés.
- Higgyem is el hogy csak ennyi? Volt még benne valami, úgy hogy kérlek mond el hogy mi! – könyörgően nézett rám én pedig nem tehettem mást így megadtam magam.
- Rendben ,volt. Egy nyaklánc a Volturi címerével. –míg ezeket mondtam nem néztem Edwardra de miután az nem szólt semmit így ráemeltem a tekintetem. A szemében csak dühöt láttam.
- Még ezek után is azt mondod hogy nem akarja hogy beállj hozzájuk? Sarah ne légy ennyire naiv. Pontosan tudod hogy Aro hogy gyűjti az olyanokat maga köré mint te, és te mégis bízol benne?
- Mit tehetnék ha úgy vesszük ő az apám bíznom kell benne, és ezért most elmegyek ha tetszik neked ha nem! – néztem dühösen Edwardra, majd kitéptem magam a kezei közül és rohantam Alicehez.
- Alice segítened kell! – rontottam be a szobába tudtam hogy már mindent tud ahogy a családból mindenki, és azt is tudtam hogy egyedül nem juthatok ki a házból csak ha valaki támogat. Alice elmosolyodott.
- Rendben. Ja és csak hogy tud senki nem helyesli a döntésedet de megbízunk benned így mindenki segít amiben csak kell.
- Köszönöm. – hálálkodtam majd Alice nyakába vetettem magam.
Pár perc múlva már a garázsban pakolásztam a cuccaimat a fekete BMW-be. Alice és a többiek lebeszélték Edwardot arról hogy vissza tartson aki ezt meg is tette de nem szívesen. Egy nagy sóhaj után bementem elbúcsúzni mindenkitől. Mindenki otthon volt kivéve Carlisle, így csak tőle és Edwardtó nem búcsúztam el. Jobbnak láttam ha nem feszítem tovább a húrt azzal hogy még nehezebbé is teszem neki ezt az egészet. Éppen indulni készültem amikor valaki hátulról átkarolta a derekamat és belecsókolt a nyakamba.
- Azt hitted itt hagyhatsz búcsúzás nélkül? – kérdzete mosolyogva. Nekem se kellett több azonnal megfordultam és szenvedélyesen megcsókoltam. Ő pedig szívélyesen viszonozta azt. Azonban ő többet akart már a fölsőmet kezdte volna levenni amikor én hirtelen elhúzódtam de csak annyira hogy a szemébe nézhessek.
- Mennem kell Edward!
- Nem kell, maradj itt! – kérlelt
- Nem megkell tudnom hogy mi az ami ilyen fontos hogy személyesen kell hogy találkozzunk! – még nyomtam egy utolsó csókot az ajkára majd bepattantam a kocsiba és elhajtottam.
Hossza repülőút és kocsikázás után végre megérkeztem Volterába. Ott már várt rám Jane akit én amióta ismerek szívből utálok.
- Szia Sarah! – köszönt mézesmázosan
- Hello Jane! – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra. Még vetett rám egy lesújtó pillantást majd elindult én pedig utána, nem mintha nem ismertem volna már kívülről hogy merre kell menni de most engedtem Jane-nek hogy azt higgye most ő a főnök. Mikor elértük a „második otthonomat” örömmel léptem be hiszen hiába próbáltam tagadni nekem sokat jelentett ez a hely. Mindenkivel egész jóban voltam kivéve Jannel és Caiussal. Őket gyűlöltem a legjobban. Hosszú folyosó vezetett a nagyterembe ahol már várt ránk. Aro, Marcus és Caius. Ahogy beléptem Félix rögtön előttem termett és egy hatalmas öleléssel fogadott kicsit meglepődtem de végül viszonoztam az ölelését. Tudtam hogy Félix szeretné ha több lenne köztünk mint barátság de én a tudtára adtam hogy ez nem lehetséges. Míg ő látszólag belenyugodott de én tudtam hogy még mindig nem adta fel.
- Örülök hogy látlak. Egyre gyönyörűbb vagy. – mondta miután elengedett
- Köszönöm én is örülök hogy látlak. Alig léptem előre pár lépést már Alec állt előttem karjait kitárva. Mosolyogva borultam karjaiba. Mindig is nagyon jóban voltunk nem is értettem hogy hogyan lehet egy ilyen fiúnak ilyen ikertestvére mint Jane.
- Örülök hogy látlak Alec!
- Én szintúgy. – miután üdvözöltük egymást oda léptem a három fő vámpír elé majd illedelmesen lehajtottam előttük a fejem. Aro kacagva emelte fel az állam és ölelt magához. Bekell ismernem ez már hiányzott bár Carlislet is nagyon szeretem úgy mint az apámat de Arot is ilyen szeretettel szeretem . Miután elengedett visszaült a székébe majd rám nézett.
- Marcus, Caius! – köszöntöttem őket is. Marcus elmosolyodott míg Caius csak egy fintort vágott.
- Térjünk a lényegre Aro miért hivattál? – szakítottam meg a csendett. Minnél hamarabb túl akartam rajta esni.
- Hova sietsz ennyire? – kérdezte Aro
- Tudod milyen türelmetlen vagyok. –mosolyogtam rá amit ő viszonzott.
- Rendben. Legyen. – felállt és közelebb lépett hozzám.
- Szeretném ha megígérnéd nekem hogy végig hallgatsz bármit is mondok neked és nem szólsz közbe rendben?- én csak bólintottam hogy mértettem. Halk sóhaj hagyta el Arot majd belekezdett a meséjébe.
- Nos. Szeretnék bevallani neked valamit ami nem biztos hogy egy nagyon kellemes dolog lesz neked de ezt tudnod kell. –pár perc múlva ismét megszólalt.- Édesanyádat 300 körül ismertem meg de nem emberként hanem vámpírként. Akkor még nem tudtam hogy ő kicsoda, de amikor megláttam rajta azt a jelet ami azt jelentette hogy ő kiválasztott azonnal megismertem. A vámpírok mint azt te is tudod nem szülhetnek gyereket hiszen a testük nem tud fejlődni hozzá, azonban vannak vagy voltak olyan vámpírok akik ezt megtehették vámpír létükre is ilyen kiválasztott volt az édesanyád is. – én döbbenetemben meg se tudtam szólalni, mire kérdezhettem volna Aro folytatta. – Beleszerettem az anyádba így feleségül vettem őt. Majd pár évre rá megszülettél te. Te már eleve különleges voltál mivel vámpírként születtél de csak 17 éves korodig fejlődtél úgy mint egy ember. Édesanyád azt akarta hogy csak akkor tud meg hogy mi vagy mikor már elérted a végleges korodat. Ám egyszer őrség nélkül ment el vadászni nem számított rá hogy egy kisebb újszülött hadsereg van arra felé így beleszaladt a csapdájukba…- ebben a pillanatban láttam csak hogy mennyire szerette Aro az anyámat.- Bosszút álltam rajtuk, elvesztettem azt akit a világon a legjobban szerettem de volt egy vigaszom a lányom aki otthon várt. Egyre jobban kezdtek rajtad kijönni a vámpírság jelei majd végül elérted a végső korodat. Carlisle ekkor jött látogatóba a fiával Edwardal, aki azonnal beléd szeretett de nem tudta hogy így születtél azt hitték hogy én változtattalak át, én pedig hagytam had éljenek ebben a tévhitben. Innen pedig már ismered a történetet. – fejezte be Aro a mesélést. Én viszont meg se bírtam szólalni ezer meg ezer kérdés zakatolt a fejemben, végül csak ennyit tudtam kinyögni:
- Szóval…. te… te vagy az apám? A vér szerinti? – kérdeztem akadozva
- Igen. Nagyon sajnálom hogy eddig nem mondtam el de nem volt merszem hozzá.
- Nem volt merszed hozzá?- nevettem fel gúnyosan
- Sarah én sajnálom de…
- Nem kell a sajnálatod csak ennyit akartál vagy még van valami más is ? –kérdeztem dühösen
- Nem nincs . – mondta lehangoltam hallva a hangomat
- Rendben akkor én köszönöm a vendéglátást. Viszlát! – egy szempillantás alatt kirohantam a várból úton a kocsim felé hogy minél messzebb kerüljek Volterától és persze Arotól.
Hamar kiértem a reptérre. Pár óra múlva már Forks felé repültem. Vámpírként most éreztem először hogy nagyon fáradt vagyok és szükségem van egy kis magányra.
Amint leszállt a gép pattantam be a BMW-be és 200-zal repesztettem haza. Mikor beléptem szóra se méltattam a családomat, csak felrohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Nem akartam semmi mást csak azt hogy had maradjak egyedül a gondolataimmal és a kétségeimmel. Egész végig csak járt a fejemben hogy Aro az apám.
Edward szeméből félelmet és aggódást véltem kiolvasni. Perceken keresztül csak álltunk némán egy mással szemben. Míg én ezt megelégeltem és sarkon fordultam hogy kimehessek a szobából. De amikor elindultam Edward hirtelen megfogta a karom és maga felé fordított hogy ismét a szemébe nézzek.
- Mit akar tőled Aro ? –kérdezte egy kis csönd után
- Fogalmam sincs. –mondtam neki határozottan
- Valami fogalmad csak van ha ennyire hidegen hagy hogy látni akar. – szűrte a fogain keresztül gúnyosan
- Nem nincs. Természetes hogy látni akar hiszen úgy tekint rám mint a lányára és soha nem bántana, és nem is hagyná hogy azt más tegye meg. Te is tudod.
- Én csak azt tudom hogy már régóta meg akar magának szerezni, mert olyan képességed van mint senkinek. Azt meg se fordult a fejedben hogy azért hívott hogy ott tartson? –Már hogy ne gondoltam volna egész nap ez járt a fejemben de akkor sem jöttem rá hogy mit akar. Nem hiszen hogy ezért hív inkább valami olyan miatt aminek köze van az… anyámhoz.
- Edward! Csak akkor tudom meg hogy mit akar tőlem Aro ha most azonnal elindulok Volterába és megkérdezem tőle.
- Nem mész sehová. Legalábbis egyedül nem. Nem engedem hogy bármi bajod essen.
- Nem lesz semmi bajom. Nagyon jól ismerem Arot jobban mint bárki és én… bízok benne. – Legalábbis szeretnék de ezt hangosan nem mertem Edwardnak mondani. Kicsit kétkedve nézett rám majd megszólalt.
- Ő küldte a csomagot igaz? – nem akartam erről beszélni így csak bólintottam
- Mi volt benne?
- Semmi csak egy levél. – Edward haragosan nézett rám én viszont álltam a tekintetét.
- És a levélben mi volt?
- Csak egy szó annyi hogy „VÁRLAK”. Ennyi semmi halálos fenyegetés.
- Higgyem is el hogy csak ennyi? Volt még benne valami, úgy hogy kérlek mond el hogy mi! – könyörgően nézett rám én pedig nem tehettem mást így megadtam magam.
- Rendben ,volt. Egy nyaklánc a Volturi címerével. –míg ezeket mondtam nem néztem Edwardra de miután az nem szólt semmit így ráemeltem a tekintetem. A szemében csak dühöt láttam.
- Még ezek után is azt mondod hogy nem akarja hogy beállj hozzájuk? Sarah ne légy ennyire naiv. Pontosan tudod hogy Aro hogy gyűjti az olyanokat maga köré mint te, és te mégis bízol benne?
- Mit tehetnék ha úgy vesszük ő az apám bíznom kell benne, és ezért most elmegyek ha tetszik neked ha nem! – néztem dühösen Edwardra, majd kitéptem magam a kezei közül és rohantam Alicehez.
- Alice segítened kell! – rontottam be a szobába tudtam hogy már mindent tud ahogy a családból mindenki, és azt is tudtam hogy egyedül nem juthatok ki a házból csak ha valaki támogat. Alice elmosolyodott.
- Rendben. Ja és csak hogy tud senki nem helyesli a döntésedet de megbízunk benned így mindenki segít amiben csak kell.
- Köszönöm. – hálálkodtam majd Alice nyakába vetettem magam.
Pár perc múlva már a garázsban pakolásztam a cuccaimat a fekete BMW-be. Alice és a többiek lebeszélték Edwardot arról hogy vissza tartson aki ezt meg is tette de nem szívesen. Egy nagy sóhaj után bementem elbúcsúzni mindenkitől. Mindenki otthon volt kivéve Carlisle, így csak tőle és Edwardtó nem búcsúztam el. Jobbnak láttam ha nem feszítem tovább a húrt azzal hogy még nehezebbé is teszem neki ezt az egészet. Éppen indulni készültem amikor valaki hátulról átkarolta a derekamat és belecsókolt a nyakamba.
- Azt hitted itt hagyhatsz búcsúzás nélkül? – kérdzete mosolyogva. Nekem se kellett több azonnal megfordultam és szenvedélyesen megcsókoltam. Ő pedig szívélyesen viszonozta azt. Azonban ő többet akart már a fölsőmet kezdte volna levenni amikor én hirtelen elhúzódtam de csak annyira hogy a szemébe nézhessek.
- Mennem kell Edward!
- Nem kell, maradj itt! – kérlelt
- Nem megkell tudnom hogy mi az ami ilyen fontos hogy személyesen kell hogy találkozzunk! – még nyomtam egy utolsó csókot az ajkára majd bepattantam a kocsiba és elhajtottam.
Hossza repülőút és kocsikázás után végre megérkeztem Volterába. Ott már várt rám Jane akit én amióta ismerek szívből utálok.
- Szia Sarah! – köszönt mézesmázosan
- Hello Jane! – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra. Még vetett rám egy lesújtó pillantást majd elindult én pedig utána, nem mintha nem ismertem volna már kívülről hogy merre kell menni de most engedtem Jane-nek hogy azt higgye most ő a főnök. Mikor elértük a „második otthonomat” örömmel léptem be hiszen hiába próbáltam tagadni nekem sokat jelentett ez a hely. Mindenkivel egész jóban voltam kivéve Jannel és Caiussal. Őket gyűlöltem a legjobban. Hosszú folyosó vezetett a nagyterembe ahol már várt ránk. Aro, Marcus és Caius. Ahogy beléptem Félix rögtön előttem termett és egy hatalmas öleléssel fogadott kicsit meglepődtem de végül viszonoztam az ölelését. Tudtam hogy Félix szeretné ha több lenne köztünk mint barátság de én a tudtára adtam hogy ez nem lehetséges. Míg ő látszólag belenyugodott de én tudtam hogy még mindig nem adta fel.
- Örülök hogy látlak. Egyre gyönyörűbb vagy. – mondta miután elengedett
- Köszönöm én is örülök hogy látlak. Alig léptem előre pár lépést már Alec állt előttem karjait kitárva. Mosolyogva borultam karjaiba. Mindig is nagyon jóban voltunk nem is értettem hogy hogyan lehet egy ilyen fiúnak ilyen ikertestvére mint Jane.
- Örülök hogy látlak Alec!
- Én szintúgy. – miután üdvözöltük egymást oda léptem a három fő vámpír elé majd illedelmesen lehajtottam előttük a fejem. Aro kacagva emelte fel az állam és ölelt magához. Bekell ismernem ez már hiányzott bár Carlislet is nagyon szeretem úgy mint az apámat de Arot is ilyen szeretettel szeretem . Miután elengedett visszaült a székébe majd rám nézett.
- Marcus, Caius! – köszöntöttem őket is. Marcus elmosolyodott míg Caius csak egy fintort vágott.
- Térjünk a lényegre Aro miért hivattál? – szakítottam meg a csendett. Minnél hamarabb túl akartam rajta esni.
- Hova sietsz ennyire? – kérdezte Aro
- Tudod milyen türelmetlen vagyok. –mosolyogtam rá amit ő viszonzott.
- Rendben. Legyen. – felállt és közelebb lépett hozzám.
- Szeretném ha megígérnéd nekem hogy végig hallgatsz bármit is mondok neked és nem szólsz közbe rendben?- én csak bólintottam hogy mértettem. Halk sóhaj hagyta el Arot majd belekezdett a meséjébe.
- Nos. Szeretnék bevallani neked valamit ami nem biztos hogy egy nagyon kellemes dolog lesz neked de ezt tudnod kell. –pár perc múlva ismét megszólalt.- Édesanyádat 300 körül ismertem meg de nem emberként hanem vámpírként. Akkor még nem tudtam hogy ő kicsoda, de amikor megláttam rajta azt a jelet ami azt jelentette hogy ő kiválasztott azonnal megismertem. A vámpírok mint azt te is tudod nem szülhetnek gyereket hiszen a testük nem tud fejlődni hozzá, azonban vannak vagy voltak olyan vámpírok akik ezt megtehették vámpír létükre is ilyen kiválasztott volt az édesanyád is. – én döbbenetemben meg se tudtam szólalni, mire kérdezhettem volna Aro folytatta. – Beleszerettem az anyádba így feleségül vettem őt. Majd pár évre rá megszülettél te. Te már eleve különleges voltál mivel vámpírként születtél de csak 17 éves korodig fejlődtél úgy mint egy ember. Édesanyád azt akarta hogy csak akkor tud meg hogy mi vagy mikor már elérted a végleges korodat. Ám egyszer őrség nélkül ment el vadászni nem számított rá hogy egy kisebb újszülött hadsereg van arra felé így beleszaladt a csapdájukba…- ebben a pillanatban láttam csak hogy mennyire szerette Aro az anyámat.- Bosszút álltam rajtuk, elvesztettem azt akit a világon a legjobban szerettem de volt egy vigaszom a lányom aki otthon várt. Egyre jobban kezdtek rajtad kijönni a vámpírság jelei majd végül elérted a végső korodat. Carlisle ekkor jött látogatóba a fiával Edwardal, aki azonnal beléd szeretett de nem tudta hogy így születtél azt hitték hogy én változtattalak át, én pedig hagytam had éljenek ebben a tévhitben. Innen pedig már ismered a történetet. – fejezte be Aro a mesélést. Én viszont meg se bírtam szólalni ezer meg ezer kérdés zakatolt a fejemben, végül csak ennyit tudtam kinyögni:
- Szóval…. te… te vagy az apám? A vér szerinti? – kérdeztem akadozva
- Igen. Nagyon sajnálom hogy eddig nem mondtam el de nem volt merszem hozzá.
- Nem volt merszed hozzá?- nevettem fel gúnyosan
- Sarah én sajnálom de…
- Nem kell a sajnálatod csak ennyit akartál vagy még van valami más is ? –kérdeztem dühösen
- Nem nincs . – mondta lehangoltam hallva a hangomat
- Rendben akkor én köszönöm a vendéglátást. Viszlát! – egy szempillantás alatt kirohantam a várból úton a kocsim felé hogy minél messzebb kerüljek Volterától és persze Arotól.
Hamar kiértem a reptérre. Pár óra múlva már Forks felé repültem. Vámpírként most éreztem először hogy nagyon fáradt vagyok és szükségem van egy kis magányra.
Amint leszállt a gép pattantam be a BMW-be és 200-zal repesztettem haza. Mikor beléptem szóra se méltattam a családomat, csak felrohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Nem akartam semmi mást csak azt hogy had maradjak egyedül a gondolataimmal és a kétségeimmel. Egész végig csak járt a fejemben hogy Aro az apám.
2009. szeptember 27., vasárnap
Vámpír szerelem 5. fejezet
5. fejezet
Próbáltam nagyon természetesen viselkedni a vadászaton de szerintem nem sikerült valami jól mert egyfolytában magamon éreztem Alice vizslató tekintetét. Gondolom nagyon idegesítette hogy elzártam előle a jövőmet és így nem látta hogy mi van a dobozban. Ennek én személy szerint örültem mert ha megtudnák hogy mit kaptam Arotól akkor azonnal megkezdődnének a találgatások és a kérdezősködések amiket én nem akarok. Az igazat megvallva még én sem nagyon tudtam hogy miért is kaptam Arotól egy nyakláncot rajta a Volturi címerével, csak e körül forogtak a gondolataim. Vajon azért küldte mert annyira biztos benne hogy beállok hozzájuk? Ha igen akkor nagyon alá becsült, alig várom a hétvégét hogy megtudjam hogy mit akar ezzel és jól hozzá vágjam. Ezt persze sokan nem mernék megtenni de én tudom hogy engem nem bántanának soha már az anyám miatt sem. Soha nem értettem ezt hogy miköze volt az anyámnak a Volturihoz, már azért sem mert anyám ember volt és engem Aro változtatott át amikor anyám meghalt én pedig haldokoltam mellette. Próbáltam másra gondolni de nem nagyon ment. Örültem hogy most-e körül forognak a gondolataim és nem azon hogy egy gyilkos vagyok. Emberi tempóban sétálgattam Alice mellett majd mikor megelégeltem hogy egyfolytában bámul futásba kezdtem és elkaptam egy szarvast. Nem sokat harcolt. Pár perc múlva undorodva toltam el magamtól a kiszáradt szarvast. Mikor Alice is végzett haza felé vettük az irányt már futva. Láttam hogy Alice egyszer csak megtorpan mellettem és megáll így vissza futottam hozzá.
- Mi az Alice?
- Ugye én vagyok a legjobb barátnőd Sarah?
- Persze
- Akkor miért nem mondod el hogy mit kaptál Arotól? Azt még megértem hogy Edwardnak nem mondtad el mert ő mindent túl reagál de nekem azt hittem szeretsz. –Mondta Alice szomorúan
- Alice ha neked elmondom akkor Edward is tudni fogja mert neked tud olvasni a gondolataidban. Egyébként sincs mit elmondanom nem volt benne semmi csak egy levél! – vontam meg a vállam. Végülis nem hazudtam csak nem mondtam el a teljes igazságot volt benne egy levél de azon csak az állt hogy „VÁRLAK” semmi konkrét.
- És mi állt a levélben? – gondoltam hogy ez lesz a következő kérdése így elmosolyodtam
- Csak az hogy már nagyon hiányzok neki és hogy reméli hogy egyszer majd meglátogatom őket. Ennyi.
- Ha csak ennyi akkor miért nem engedted hogy Edward jöjjön veled vadászni? – na erre nem számítottam. Igazság szerint azért nem akartam mert Edward jobban átlát rajtam mint bárki más így jobnak láttam ha Alicel jövök
- Azért mert…. mert veled akartam egy kis időt tölteni hiszen te vagy a legjobb barátnőm és nagyon szeretlek. – erre csak Alice elmosolyodott és a nyakamba vetette magát. Pár percig így áltunk majd haza futottunk.
Edward a szobámban feküdt és várt rám. Most jön a neheze neki a legnehezebb hazudnom de megkell tennem. Ha nem akarom hogy aggódjon, és még ott a hétvége amit még megkell majd úsznom kérdezősködés nélkül.
- Szia!- léptem be a szobámba. Edward az ágyamon feküdt és engem nézett.
- Szia! – mondta fagyosan
- Még mindig haragszol hogy nem veled mentem vadászni hanem Aliccel?- kérdeztem majd a ruhásszekrény felé vettem az irányt hogy át öltözzek.
- Nem azért haragszok
- Akkor miért ? – kérdeztem értetlenül
- Meddig fogsz még hazudni nekem Sarah?
- Nem tudom miről beszélsz Edward! – nem mertem rá nézni így inkább a ruháimat fixíroztam
- Felhívtam Esthert! – mondta már a hátam mögül
- És mit mondott? –próbáltam maga biztosan beszélni de nem sikerült valami jól
- Sok érdekes dolgot, de főleg azt hogy már vagy 2 hónapja nem beszélt veled és azt hogy nem tud róla hogy a hétvégét nála szándékozod tölteni. –Edward hangja villámcsapásként ért
- Miért hívtad fel? – kérdeztem félénken
- Azért mert szerettem volna veled lenni hétvégén és gondoltam megleplek majd de ez nem fog megtörténni. – nevetett fel de egy csepp jókedv se volt benne
- Most mit akarsz mit mondjak? –kérdeztem Edwardtól már a szemébe nézve
- Az igazat.
- Azt…. azt nem lehet. –mondtam majd megkerülve őt az ablakhoz sétáltam Edward a hátam mögé sétált.
- Nem bízol bennem? – a hangjában hallottam a szomorúságot
- Nem erről van szó…
- Akkor miről? – kérdezte majd mikor nem feleltem maga felé fordított és hozzá préselt a falhoz, a két kezét pedig neki támasztotta a falnak hogy ne tudjak elmenekülni a kérdései elől!
- Hova akartál menni hétvégén? – kérdezte csak pár centire az arcomtól
- Edward! Vannak olyan dolgok amikről jobb ha nem tudsz az úgy mindenkinek jobb. Amiről nem tudsz az nem fáj és különben se jó ha feleslegesen aggódsz.
- Még egyszer megkérdezem hova akartál menni hétvégén? Ha nem mondod meg más eljáráshoz fogok folyamodni.- fenyegetőzött de tudtam hogy most nem viccel. Fogalmam se volt hogy mit mondjak nem mondhatom el az igazat, még nem majd ha beszéltem Aroval.
- Nem mondhatom meg.
- Rendben. – majd leengedte a a kezeit és kiment a szobámból. Nagyon meglepett hogy ennyire könnyen feladta a kihallgatást, de most ezen nem tudtam gondolkozni csak azon hogy most mit csináljak. Lefeküdtem az ágyamra és elmerültem a gondolataimban. Fogalmam sincs hogy meddig feküdtem de arra lettem figyelmes hogy már reggel van. Most áldottam az eget hogy ma már hétvége van és nem kell suliba menni viszont ott volt bennem a félsz hogy ma elkell mennem a Volturihoz miközben Edwardal csúnyán összevesztem. Felkászálódtam az ágyról és átöltöztem. Össze pakoltam az utazásra nem vittem sok mindent mert hétfő reggel már itthon leszek. Felkaptam a táskát majd lementem hogy elbúcsúzzak a családomtól és elinduljak Olaszországba. Lent nem találtam senkit csak Esme volt a konyhában. Elbúcsúztam tőle majd hagytam egy levelet a többieknek hogy hétfő reggel itt vagyok. Éppen a garázsba akartam kimenni amikor valaki elállta az utamat. Edward állt előttem karba tett kézzel és engem figyelt.
- Kiengednél légy szíves? –kérdeztem Edwardtól de ő meg se mozdult
- Na jó így is lehet. Megfordultam és vissza mentem a szobámba hogy majd az ablakon távozok csak hogy ott meg Emmett állt nagy vigyorral az arcán
- Emmett ha kiengedsz akkor ezentúl miden nap megverekszek veled! – villantottam rá egy mosolyt
- Sajnos hugi nem lehet Edward megtiltotta hogy a hétvége folyamán ki tedd a lábad a házból.
- Tessék? – kérdeztem hitetlenkedve. Edward karantén alatt akar tartani egész hétvégén? Ledobtam a táskát az ágyra és becsörtettem Edward szobájába.
- Te komolyan azt hiszed hogy megállíthatsz? Szerinted nem tudok kimenni a házból ha nagyon akarok? – Edward csak állt a falnak támaszkodva majd mikor már azt hittem hogy nem fog egy szót se szólni megszólalt.
- Addig ameddig nem mondod el hova mész nem mész sehova.
- Ha akarok úgy is elmegyek és nem tudsz megállítani.
- Ó de hogy nem mindenki velem van kivéve Esme és Carlisle mert ők azt mondják hogy tudsz vigyázni magadra és nem kell neked felügyelet
- Igazuk van már nagy lány vagyok és tudok vigyázni magamra. Ha nem engedsz ki Edward a ház fogja bánni előre szólok.
- Nem fogod szétverni a házat ekkora csalódást nem okoznál Esme-nek. –ebben sajnos igaza volt Esme imádta ezt a házat és nem akartam neki fájdalmat okozni. Valószínűlég Edward észre vette hogy elgondolkozok mert egy hatalmas mosoly terült el az arcán.
- Edward muszáj hogy mennyek különben lekésem a repülőt.
- Nocsak futva nem érsz oda időben vagy mi olyan messze van? – kérdezte kíváncsian
- Elég messze ahhoz hogy most azonnal elinduljak.
- Elmehetsz ha elmondod hova.
- Akkor elengedsz? – kérdeztem reménykedve
- El
- Akkor is ha veszélyes helyre megyek? – láttam hogy ezen elgondolkozik de végül bólintott. Vettem egy mély levegőt majd elkezdtem.
- Olaszországba megyek a Volturihoz.
Próbáltam nagyon természetesen viselkedni a vadászaton de szerintem nem sikerült valami jól mert egyfolytában magamon éreztem Alice vizslató tekintetét. Gondolom nagyon idegesítette hogy elzártam előle a jövőmet és így nem látta hogy mi van a dobozban. Ennek én személy szerint örültem mert ha megtudnák hogy mit kaptam Arotól akkor azonnal megkezdődnének a találgatások és a kérdezősködések amiket én nem akarok. Az igazat megvallva még én sem nagyon tudtam hogy miért is kaptam Arotól egy nyakláncot rajta a Volturi címerével, csak e körül forogtak a gondolataim. Vajon azért küldte mert annyira biztos benne hogy beállok hozzájuk? Ha igen akkor nagyon alá becsült, alig várom a hétvégét hogy megtudjam hogy mit akar ezzel és jól hozzá vágjam. Ezt persze sokan nem mernék megtenni de én tudom hogy engem nem bántanának soha már az anyám miatt sem. Soha nem értettem ezt hogy miköze volt az anyámnak a Volturihoz, már azért sem mert anyám ember volt és engem Aro változtatott át amikor anyám meghalt én pedig haldokoltam mellette. Próbáltam másra gondolni de nem nagyon ment. Örültem hogy most-e körül forognak a gondolataim és nem azon hogy egy gyilkos vagyok. Emberi tempóban sétálgattam Alice mellett majd mikor megelégeltem hogy egyfolytában bámul futásba kezdtem és elkaptam egy szarvast. Nem sokat harcolt. Pár perc múlva undorodva toltam el magamtól a kiszáradt szarvast. Mikor Alice is végzett haza felé vettük az irányt már futva. Láttam hogy Alice egyszer csak megtorpan mellettem és megáll így vissza futottam hozzá.
- Mi az Alice?
- Ugye én vagyok a legjobb barátnőd Sarah?
- Persze
- Akkor miért nem mondod el hogy mit kaptál Arotól? Azt még megértem hogy Edwardnak nem mondtad el mert ő mindent túl reagál de nekem azt hittem szeretsz. –Mondta Alice szomorúan
- Alice ha neked elmondom akkor Edward is tudni fogja mert neked tud olvasni a gondolataidban. Egyébként sincs mit elmondanom nem volt benne semmi csak egy levél! – vontam meg a vállam. Végülis nem hazudtam csak nem mondtam el a teljes igazságot volt benne egy levél de azon csak az állt hogy „VÁRLAK” semmi konkrét.
- És mi állt a levélben? – gondoltam hogy ez lesz a következő kérdése így elmosolyodtam
- Csak az hogy már nagyon hiányzok neki és hogy reméli hogy egyszer majd meglátogatom őket. Ennyi.
- Ha csak ennyi akkor miért nem engedted hogy Edward jöjjön veled vadászni? – na erre nem számítottam. Igazság szerint azért nem akartam mert Edward jobban átlát rajtam mint bárki más így jobnak láttam ha Alicel jövök
- Azért mert…. mert veled akartam egy kis időt tölteni hiszen te vagy a legjobb barátnőm és nagyon szeretlek. – erre csak Alice elmosolyodott és a nyakamba vetette magát. Pár percig így áltunk majd haza futottunk.
Edward a szobámban feküdt és várt rám. Most jön a neheze neki a legnehezebb hazudnom de megkell tennem. Ha nem akarom hogy aggódjon, és még ott a hétvége amit még megkell majd úsznom kérdezősködés nélkül.
- Szia!- léptem be a szobámba. Edward az ágyamon feküdt és engem nézett.
- Szia! – mondta fagyosan
- Még mindig haragszol hogy nem veled mentem vadászni hanem Aliccel?- kérdeztem majd a ruhásszekrény felé vettem az irányt hogy át öltözzek.
- Nem azért haragszok
- Akkor miért ? – kérdeztem értetlenül
- Meddig fogsz még hazudni nekem Sarah?
- Nem tudom miről beszélsz Edward! – nem mertem rá nézni így inkább a ruháimat fixíroztam
- Felhívtam Esthert! – mondta már a hátam mögül
- És mit mondott? –próbáltam maga biztosan beszélni de nem sikerült valami jól
- Sok érdekes dolgot, de főleg azt hogy már vagy 2 hónapja nem beszélt veled és azt hogy nem tud róla hogy a hétvégét nála szándékozod tölteni. –Edward hangja villámcsapásként ért
- Miért hívtad fel? – kérdeztem félénken
- Azért mert szerettem volna veled lenni hétvégén és gondoltam megleplek majd de ez nem fog megtörténni. – nevetett fel de egy csepp jókedv se volt benne
- Most mit akarsz mit mondjak? –kérdeztem Edwardtól már a szemébe nézve
- Az igazat.
- Azt…. azt nem lehet. –mondtam majd megkerülve őt az ablakhoz sétáltam Edward a hátam mögé sétált.
- Nem bízol bennem? – a hangjában hallottam a szomorúságot
- Nem erről van szó…
- Akkor miről? – kérdezte majd mikor nem feleltem maga felé fordított és hozzá préselt a falhoz, a két kezét pedig neki támasztotta a falnak hogy ne tudjak elmenekülni a kérdései elől!
- Hova akartál menni hétvégén? – kérdezte csak pár centire az arcomtól
- Edward! Vannak olyan dolgok amikről jobb ha nem tudsz az úgy mindenkinek jobb. Amiről nem tudsz az nem fáj és különben se jó ha feleslegesen aggódsz.
- Még egyszer megkérdezem hova akartál menni hétvégén? Ha nem mondod meg más eljáráshoz fogok folyamodni.- fenyegetőzött de tudtam hogy most nem viccel. Fogalmam se volt hogy mit mondjak nem mondhatom el az igazat, még nem majd ha beszéltem Aroval.
- Nem mondhatom meg.
- Rendben. – majd leengedte a a kezeit és kiment a szobámból. Nagyon meglepett hogy ennyire könnyen feladta a kihallgatást, de most ezen nem tudtam gondolkozni csak azon hogy most mit csináljak. Lefeküdtem az ágyamra és elmerültem a gondolataimban. Fogalmam sincs hogy meddig feküdtem de arra lettem figyelmes hogy már reggel van. Most áldottam az eget hogy ma már hétvége van és nem kell suliba menni viszont ott volt bennem a félsz hogy ma elkell mennem a Volturihoz miközben Edwardal csúnyán összevesztem. Felkászálódtam az ágyról és átöltöztem. Össze pakoltam az utazásra nem vittem sok mindent mert hétfő reggel már itthon leszek. Felkaptam a táskát majd lementem hogy elbúcsúzzak a családomtól és elinduljak Olaszországba. Lent nem találtam senkit csak Esme volt a konyhában. Elbúcsúztam tőle majd hagytam egy levelet a többieknek hogy hétfő reggel itt vagyok. Éppen a garázsba akartam kimenni amikor valaki elállta az utamat. Edward állt előttem karba tett kézzel és engem figyelt.
- Kiengednél légy szíves? –kérdeztem Edwardtól de ő meg se mozdult
- Na jó így is lehet. Megfordultam és vissza mentem a szobámba hogy majd az ablakon távozok csak hogy ott meg Emmett állt nagy vigyorral az arcán
- Emmett ha kiengedsz akkor ezentúl miden nap megverekszek veled! – villantottam rá egy mosolyt
- Sajnos hugi nem lehet Edward megtiltotta hogy a hétvége folyamán ki tedd a lábad a házból.
- Tessék? – kérdeztem hitetlenkedve. Edward karantén alatt akar tartani egész hétvégén? Ledobtam a táskát az ágyra és becsörtettem Edward szobájába.
- Te komolyan azt hiszed hogy megállíthatsz? Szerinted nem tudok kimenni a házból ha nagyon akarok? – Edward csak állt a falnak támaszkodva majd mikor már azt hittem hogy nem fog egy szót se szólni megszólalt.
- Addig ameddig nem mondod el hova mész nem mész sehova.
- Ha akarok úgy is elmegyek és nem tudsz megállítani.
- Ó de hogy nem mindenki velem van kivéve Esme és Carlisle mert ők azt mondják hogy tudsz vigyázni magadra és nem kell neked felügyelet
- Igazuk van már nagy lány vagyok és tudok vigyázni magamra. Ha nem engedsz ki Edward a ház fogja bánni előre szólok.
- Nem fogod szétverni a házat ekkora csalódást nem okoznál Esme-nek. –ebben sajnos igaza volt Esme imádta ezt a házat és nem akartam neki fájdalmat okozni. Valószínűlég Edward észre vette hogy elgondolkozok mert egy hatalmas mosoly terült el az arcán.
- Edward muszáj hogy mennyek különben lekésem a repülőt.
- Nocsak futva nem érsz oda időben vagy mi olyan messze van? – kérdezte kíváncsian
- Elég messze ahhoz hogy most azonnal elinduljak.
- Elmehetsz ha elmondod hova.
- Akkor elengedsz? – kérdeztem reménykedve
- El
- Akkor is ha veszélyes helyre megyek? – láttam hogy ezen elgondolkozik de végül bólintott. Vettem egy mély levegőt majd elkezdtem.
- Olaszországba megyek a Volturihoz.
2009. szeptember 20., vasárnap
Vámpír szerelem 4. fejezet
4. fejezet
- Szia! Hogy vagy? - kérdezte Aro mézes-mázos hangján
- Köszönöm jól vagyok, de szeretném ha a lényegre térnénk. Miért hívtál ? -pár percig gondolkozott majd így szólt
- Csak szerettem volna hallani a hangodat, már ez is baj?
- Nem az nem baj! De az már igen hogy te nem szoktál csak úgy fölhívni senkit. Ha csak nem akarsz tőle valamit.
- Rendben igazad van. Ugyan olyan szemfüles vagy mint az édesanyád. –mosolyodott el Aro
- Rátérhetnénk a tárgyra. Tudod éppen suliban vagyok. – tereltem el a szót mert nem szerettem ha Aro az anyámról beszélt
- Nos szeretnélek megkérni hogy gyere el Volterába minél előbb!! - meg se bírtam szólalni a döbbenettől
- Miért mennyek én oda ?
- Azért mert szeretnék valamit elmondani neked, és…
- És mi?
- Szeretném ha beállnál közénk. Nagy hasznunkra lenne a pajzsod és az erőd is. Ha beállnál hozzánk még erősebb lehetnél mint most vagy! –kérlelt Aro
- Köszönöm de nem nekem így ez az élet forma tökéletesen megfelel nem fogok gyilkos lenni.
- Senki nem mondta hogy annak kell lenned, attól még nyugodtan ihatsz állat vért is nem kell embereket ölnöd! – nagyon furcsa volt hogy Aro ennyire akarja hogy beálljak hogy még azt is megengedné hogy állat véren éljek
- Köszönöm az ajánlatott de nem. – egy lemondó sóhaj után tovább beszélt
- Rendben de nem adom fel Sarah! Remélem majd egyszer még meggondolod magad!
- Én erre kevés esélyt látok de azért kössz.
- De ugye azért eljössz Volterába hogy elmondjam neked amit akarok? - kiváncsiskodott Aro
- Még meggondolom nem tudok… -még mondtam volna tovább de félbe szakított
- Kérlek már nagyon rég láttalak és már mindenki nagyon hiányol. – könyörgött Aro a tőle nem megszokott módon.
- Még nem kell válaszolnod gondold át ha pedig úgy döntesz hogy jössz akkor jelezz! Rendben?
- Oké átgondolom. Most viszont mennem kell…- visszakoztam
- Rendben menny csak.- én már épp leakartam tenni a telefont amikor megszólalt..
- Várj még egy pillanatot !Hamarosan küldök neked egy csomagot .Remélem örülsz majd neki, ugyan is ez egy kivételes ajándék. Ilyet csak olyanok kapnak akikben megbízok! Most pedig nem tartalak fel. Vigyázz magadra édesem és gyere el!
- Rendben majd még meglátom. Viszlát Aro! –egy nagy sóhajjal letettem a telefont. Csak az tudott foglalkoztatni hogy miért akarja Aro hogy oda menjek? Mit akar mondani amit telefonban nem lehet? És vajon mi van a csomagban amit küld majd nekem? Csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben, hirtelen megfordultam és ott állt előttem Edward. Vajon mennyi ideje állhat itt? Remélem nem hallotta a telefon beszélgetésemet Aroval, mert akkor semmi esély rá hogy elmenjek Volterába maximum akkor ha ő is jön azt viszont nem kéne mert biztos voltam benne hogy Aro valami olyat akar mondani ami csak rám tartozik és senki másra.
- Te meg mióta állsz itt? – kérdeztem Edwardot
- Nem régóta! Kivél beszéltél? – Uhh szóval nem tudja ez jó jel. De most mit mondjak ha elmondom neki rögtön kérdezősködni fog és találgatni hogy vajon mit akarhat ez viszont nem akartam így muszáj vagyok egy kicsit hazudni…
- Ohh csak Estherrel. Megígértem neki hogy hétvégén elmegyek hozzá. – muszáj minél hamarabb megtudnom mit akar tőlem Aro úgy hogy ez a hétvége tökéletes lesz.
- Te most hétvégén akarsz elmenni ? – kérdezte meglepetten
- Igen .Miért?- mondtam neki és közben gondolkodtam hogy mit felejtettem el ami most hétvégén lesz
- Semmi csak gondoltam most már együtt is tölthetnénk egy hétvégét. –mondta lehangoltan
- Nagyon sajnálom de már megígértem neki és nem mondhatom vissza. – tényleg nagyon sajnáltam mert már tényleg nagyon jó lenne egyszer együtt lenni.
- Akkor én is veled megyek
- NEM! – mondtam talán egy kicsit gyorsan és hangosabban a kelleténél. Felvonta az egyik szemöldökét
- Bocsi de most tényleg nem jöhetsz egy kicsit Estherrel szeretnék lenni olyan rég láttam, és ha te ott vagy akkor csak rád tudok figyelni .- sóhajtott majd nyomott egy csókot a számra
- Jól van itthon maradok és szenvedek.
- Ígérem kárpótollak .-nevettem fel
- Azt ajánlom is . –mosolyodott el majd szenvedélyesen megcsókolt.
Miután vége lett a sulinak haza mentünk. Esme és Carlisle örömmel fogadtak minket:
- Sziasztok milyen volt a napotok? –kérdezte Carlisle
- Unalmas – felelte Emmett.
- Szerintem érdekes- gondoltam, de a kérdő tekintetekből véve valószínűleg ki is mondtam.
- Érdekes? Utoljára ezt akkor mondtad amikor először végezted el a gimit ez a mai nap miért volt jó? – kérdezte Jasper
- Minden új nap nekem érdekes. – vontam meg a vállam és reménykedtem hogy nem jöttek rá hogy hazudok. Jasper egy vállrándítással lezártnak tekintette a témát. Én pedig hálát adtam az égnek hogy nem olyan kíváncsi mint Emmett. Már épp indultam volna a szobámba amikor Esme állított meg:
- Sarah ma csomagod érkezett! – kérdőn fordultam vissza rá
- Kitől?
- Nem tudom. Csak annyit tudok hogy Volterából jött! – nyugtázta Esme mintha ez olyan természetes lenne hogy csomagot kapok a Volturitól
- Ezt hogy hogy nem láttam előre? – kérdezte Alice de én kerültem a tekintetét nehogy rájöjjön hogy a képességemmel elzártam a jövőm előtte hogy nem tudják meg hogy hova megyek hétvégén. Felvettem a konyha asztalról a csomagot majd rohantam fel a szobámba hogy kibontsam. Mindenki kérdő tekintettel nézett rám, kivéve Edwardot akinek a szemében inkább félelmet véltem kiolvasni. Kulcsra zártam az ajtóm. Majd leraktam a csomagot az ágyamra. Már nagyon érdekelt hogy mi van benne még is féltem kinyitni. Végül egy sóhaj után felnyitottam a dobozt…
- Szia! Hogy vagy? - kérdezte Aro mézes-mázos hangján
- Köszönöm jól vagyok, de szeretném ha a lényegre térnénk. Miért hívtál ? -pár percig gondolkozott majd így szólt
- Csak szerettem volna hallani a hangodat, már ez is baj?
- Nem az nem baj! De az már igen hogy te nem szoktál csak úgy fölhívni senkit. Ha csak nem akarsz tőle valamit.
- Rendben igazad van. Ugyan olyan szemfüles vagy mint az édesanyád. –mosolyodott el Aro
- Rátérhetnénk a tárgyra. Tudod éppen suliban vagyok. – tereltem el a szót mert nem szerettem ha Aro az anyámról beszélt
- Nos szeretnélek megkérni hogy gyere el Volterába minél előbb!! - meg se bírtam szólalni a döbbenettől
- Miért mennyek én oda ?
- Azért mert szeretnék valamit elmondani neked, és…
- És mi?
- Szeretném ha beállnál közénk. Nagy hasznunkra lenne a pajzsod és az erőd is. Ha beállnál hozzánk még erősebb lehetnél mint most vagy! –kérlelt Aro
- Köszönöm de nem nekem így ez az élet forma tökéletesen megfelel nem fogok gyilkos lenni.
- Senki nem mondta hogy annak kell lenned, attól még nyugodtan ihatsz állat vért is nem kell embereket ölnöd! – nagyon furcsa volt hogy Aro ennyire akarja hogy beálljak hogy még azt is megengedné hogy állat véren éljek
- Köszönöm az ajánlatott de nem. – egy lemondó sóhaj után tovább beszélt
- Rendben de nem adom fel Sarah! Remélem majd egyszer még meggondolod magad!
- Én erre kevés esélyt látok de azért kössz.
- De ugye azért eljössz Volterába hogy elmondjam neked amit akarok? - kiváncsiskodott Aro
- Még meggondolom nem tudok… -még mondtam volna tovább de félbe szakított
- Kérlek már nagyon rég láttalak és már mindenki nagyon hiányol. – könyörgött Aro a tőle nem megszokott módon.
- Még nem kell válaszolnod gondold át ha pedig úgy döntesz hogy jössz akkor jelezz! Rendben?
- Oké átgondolom. Most viszont mennem kell…- visszakoztam
- Rendben menny csak.- én már épp leakartam tenni a telefont amikor megszólalt..
- Várj még egy pillanatot !Hamarosan küldök neked egy csomagot .Remélem örülsz majd neki, ugyan is ez egy kivételes ajándék. Ilyet csak olyanok kapnak akikben megbízok! Most pedig nem tartalak fel. Vigyázz magadra édesem és gyere el!
- Rendben majd még meglátom. Viszlát Aro! –egy nagy sóhajjal letettem a telefont. Csak az tudott foglalkoztatni hogy miért akarja Aro hogy oda menjek? Mit akar mondani amit telefonban nem lehet? És vajon mi van a csomagban amit küld majd nekem? Csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben, hirtelen megfordultam és ott állt előttem Edward. Vajon mennyi ideje állhat itt? Remélem nem hallotta a telefon beszélgetésemet Aroval, mert akkor semmi esély rá hogy elmenjek Volterába maximum akkor ha ő is jön azt viszont nem kéne mert biztos voltam benne hogy Aro valami olyat akar mondani ami csak rám tartozik és senki másra.
- Te meg mióta állsz itt? – kérdeztem Edwardot
- Nem régóta! Kivél beszéltél? – Uhh szóval nem tudja ez jó jel. De most mit mondjak ha elmondom neki rögtön kérdezősködni fog és találgatni hogy vajon mit akarhat ez viszont nem akartam így muszáj vagyok egy kicsit hazudni…
- Ohh csak Estherrel. Megígértem neki hogy hétvégén elmegyek hozzá. – muszáj minél hamarabb megtudnom mit akar tőlem Aro úgy hogy ez a hétvége tökéletes lesz.
- Te most hétvégén akarsz elmenni ? – kérdezte meglepetten
- Igen .Miért?- mondtam neki és közben gondolkodtam hogy mit felejtettem el ami most hétvégén lesz
- Semmi csak gondoltam most már együtt is tölthetnénk egy hétvégét. –mondta lehangoltan
- Nagyon sajnálom de már megígértem neki és nem mondhatom vissza. – tényleg nagyon sajnáltam mert már tényleg nagyon jó lenne egyszer együtt lenni.
- Akkor én is veled megyek
- NEM! – mondtam talán egy kicsit gyorsan és hangosabban a kelleténél. Felvonta az egyik szemöldökét
- Bocsi de most tényleg nem jöhetsz egy kicsit Estherrel szeretnék lenni olyan rég láttam, és ha te ott vagy akkor csak rád tudok figyelni .- sóhajtott majd nyomott egy csókot a számra
- Jól van itthon maradok és szenvedek.
- Ígérem kárpótollak .-nevettem fel
- Azt ajánlom is . –mosolyodott el majd szenvedélyesen megcsókolt.
Miután vége lett a sulinak haza mentünk. Esme és Carlisle örömmel fogadtak minket:
- Sziasztok milyen volt a napotok? –kérdezte Carlisle
- Unalmas – felelte Emmett.
- Szerintem érdekes- gondoltam, de a kérdő tekintetekből véve valószínűleg ki is mondtam.
- Érdekes? Utoljára ezt akkor mondtad amikor először végezted el a gimit ez a mai nap miért volt jó? – kérdezte Jasper
- Minden új nap nekem érdekes. – vontam meg a vállam és reménykedtem hogy nem jöttek rá hogy hazudok. Jasper egy vállrándítással lezártnak tekintette a témát. Én pedig hálát adtam az égnek hogy nem olyan kíváncsi mint Emmett. Már épp indultam volna a szobámba amikor Esme állított meg:
- Sarah ma csomagod érkezett! – kérdőn fordultam vissza rá
- Kitől?
- Nem tudom. Csak annyit tudok hogy Volterából jött! – nyugtázta Esme mintha ez olyan természetes lenne hogy csomagot kapok a Volturitól
- Ezt hogy hogy nem láttam előre? – kérdezte Alice de én kerültem a tekintetét nehogy rájöjjön hogy a képességemmel elzártam a jövőm előtte hogy nem tudják meg hogy hova megyek hétvégén. Felvettem a konyha asztalról a csomagot majd rohantam fel a szobámba hogy kibontsam. Mindenki kérdő tekintettel nézett rám, kivéve Edwardot akinek a szemében inkább félelmet véltem kiolvasni. Kulcsra zártam az ajtóm. Majd leraktam a csomagot az ágyamra. Már nagyon érdekelt hogy mi van benne még is féltem kinyitni. Végül egy sóhaj után felnyitottam a dobozt…
2009. szeptember 19., szombat
3. fejezet
3. fejezet
Az Edward nélküli óráim hamar elteltek, és csak arra lettem figyelmes hogy már az ezüst Volvo mellett állok és testvéreimre várok türelmetlenül. Mikor megérkeztek bepattantunk a kocsiba és elindultunk Cullen ház felé. A haza úton nem sokat beszélgettünk Edwardal elég volt egymásra néznünk és már láttuk is hogy mit akar a másik. Úgy éreztem hogy soha nem érünk már haza de végül is végre valahára oda értünk. Szélsebesen kipattantam a kocsiból és rohantam be a házba ott Esme tárt karokkal várt minket
- Örülök hogy haza értetek. –fogadott Esme egy hatalmas anyai öleléssel
- Hidd el Esme én is nagyon örülök hogy végre itthon lehetek! – mondtam neki de közben Edwardnak küldtem egy mosolyt
- Edward végre itthon vagy- köszönt Esme fiának is
- Én is örülök anya hogy látlak
Amíg Edward és a többiek lent beszélgettek én felvonultam a szobámba, és áldottam az eget hogy Edward nem tud olvasni a gondolataimban és nem tudja hogy mik járnak mostanában a fejemben. Próbáltam elhessegetni a kínzó emlékeket de nem sikerült csak arra tudtam gondolni. A végén már annyira belemerültem a gondolataimba hogy észre se vettem hogy Edward bejött a szobámba és hátulról átölelve csókolgatja a nyakamat.
- Miért rohantál el olyan hamar? – kérdezte két csók között.
- Csak leakartam rakni a táskámat, aztán valahogy fenn ragadtam! – utáltam Edwardnak hazudni de most muszáj volt ezt tennem. Egy halk sóhaj után maga felé fordított és szenvedélyesen megcsókolt. Nem akartam ellenkezni csak ki akartam a fejemből űzni az emlékeket és ebben csak Edward segíthet nekem. Teljesen átadtam magam neki, megszabadított a ruháimtól, én pedig őt. Lassan az ágy felé kecmeregtünk, és ezt a párnapot amit elhalasztottunk azonal bepótoltuk és már nem volt semmi csak ő és én. Teljesen meg feledkeztünk az időről észre se vettem hogy már is másnap reggel van.
- Nem akarok felkelni - nyafogtam Edwardnak, de amikor rá néztem az ő szemében is ugyan azt láttam
- Hidd el én sem de Alice sose hagyná hogy kihagyunk egy napot a suliból főleg akkor nem ha nincs rá okunk.
- Neked az nem elég ok hogy egész nap velem lehetsz? – kérdeztem kétkedve
- Nekem elég de ezt a kívül állok nem értik meg- húzta a száját féloldalas mosolyra
- Rendben akkor készülődjünk. Mielőtt még Alice beront és felöltöztet. Nyomtam egy gyors csókot a szájára majd kipattantam az ágyból és gyorsan magamra kaptam egy fehér nadrágot és egy fekete fölsőt. Edward még vetett rám egy szomorú pillantást majd ő is átment a szobájába átöltözni. Pár perc múlva már a kocsiban ültünk és hajtottunk a suli felé
- Milyen volt a tegnapi nap öcsi és neked hugi? Nekem nagyon jól telt ugyan is egésznap volt egy bizonyos alap zene ami valahogy nem akart abbamaradni csak ma reggel! Nem tudjátok véletlenül hogy mi volt a hang forrása? –kérdezte Emmet nevetve
- Sajnos nem Emmett ugyan is én nem hallottam éppen mással voltam elfoglalva. –mosolygott vissza Edward
- Gondolom milyen elfoglalt voltál, de azért mondjuk……
Én az egész beszélgetésből nem nagyon hallottam semmit ugyan is ismét elkalandoztam az emlékeke szörnyű kavalkádjában…
- Hahó föld hívja Saraht megjöttünk!- rikácsolta Emmett. Nagy nehezen kikászálódtam a kocsiból majd mentem órára az egész napom így telt . Nem volt semmi ami elterelhette volna a figyelmemet, még Edward sem amikor már az ebédnél ültünk az érintettlen ételek fölött akkor ébredtem föl a kábulatomból Emmett nevetésére
- Szerinted is vicces hugi? – kérdezte Emmet de én azt se tudtam hogy miről beszélt eddig.
- Min gondolkozol ennyire egész nap kicsim? – mosolygott a szerelmem
- Semmi lényegesen. –ebben most nem hazudtam tényleg nem volt lényeges mert már elmúlt de akkor miért tűnődök folyton rajta?
- Mit meg nem adnék hogy most tudjak olvasni a fejedben.- mondta lehangoltan Edward, de én erre csak elmosolyogtam magam. Már majd nem vissza merültem az emlékeimbe amikor megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre és megdermedtem.
- Nem veszed fel? –kérdezte Rose
- De….. Öhm mindjárt jövök rendben?
- Miért? Nem mersz előttünk beszélni telefonon? –hallottam még Emmett hangját a távolban, de én már csak arra tudtam koncentrálni hogy minél messzebb kerüljek tőlük hogy ne hallják a beszélgetésemet. Miután elértem a megfelelő távolságot felvettem a telefont…
- Haló!?- kérdeztem a telefonba mintha nem tudnám hogy ki az.
- Szia kedvesem! Én vagyok!
- Szervusz Aro!
Az Edward nélküli óráim hamar elteltek, és csak arra lettem figyelmes hogy már az ezüst Volvo mellett állok és testvéreimre várok türelmetlenül. Mikor megérkeztek bepattantunk a kocsiba és elindultunk Cullen ház felé. A haza úton nem sokat beszélgettünk Edwardal elég volt egymásra néznünk és már láttuk is hogy mit akar a másik. Úgy éreztem hogy soha nem érünk már haza de végül is végre valahára oda értünk. Szélsebesen kipattantam a kocsiból és rohantam be a házba ott Esme tárt karokkal várt minket
- Örülök hogy haza értetek. –fogadott Esme egy hatalmas anyai öleléssel
- Hidd el Esme én is nagyon örülök hogy végre itthon lehetek! – mondtam neki de közben Edwardnak küldtem egy mosolyt
- Edward végre itthon vagy- köszönt Esme fiának is
- Én is örülök anya hogy látlak
Amíg Edward és a többiek lent beszélgettek én felvonultam a szobámba, és áldottam az eget hogy Edward nem tud olvasni a gondolataimban és nem tudja hogy mik járnak mostanában a fejemben. Próbáltam elhessegetni a kínzó emlékeket de nem sikerült csak arra tudtam gondolni. A végén már annyira belemerültem a gondolataimba hogy észre se vettem hogy Edward bejött a szobámba és hátulról átölelve csókolgatja a nyakamat.
- Miért rohantál el olyan hamar? – kérdezte két csók között.
- Csak leakartam rakni a táskámat, aztán valahogy fenn ragadtam! – utáltam Edwardnak hazudni de most muszáj volt ezt tennem. Egy halk sóhaj után maga felé fordított és szenvedélyesen megcsókolt. Nem akartam ellenkezni csak ki akartam a fejemből űzni az emlékeket és ebben csak Edward segíthet nekem. Teljesen átadtam magam neki, megszabadított a ruháimtól, én pedig őt. Lassan az ágy felé kecmeregtünk, és ezt a párnapot amit elhalasztottunk azonal bepótoltuk és már nem volt semmi csak ő és én. Teljesen meg feledkeztünk az időről észre se vettem hogy már is másnap reggel van.
- Nem akarok felkelni - nyafogtam Edwardnak, de amikor rá néztem az ő szemében is ugyan azt láttam
- Hidd el én sem de Alice sose hagyná hogy kihagyunk egy napot a suliból főleg akkor nem ha nincs rá okunk.
- Neked az nem elég ok hogy egész nap velem lehetsz? – kérdeztem kétkedve
- Nekem elég de ezt a kívül állok nem értik meg- húzta a száját féloldalas mosolyra
- Rendben akkor készülődjünk. Mielőtt még Alice beront és felöltöztet. Nyomtam egy gyors csókot a szájára majd kipattantam az ágyból és gyorsan magamra kaptam egy fehér nadrágot és egy fekete fölsőt. Edward még vetett rám egy szomorú pillantást majd ő is átment a szobájába átöltözni. Pár perc múlva már a kocsiban ültünk és hajtottunk a suli felé
- Milyen volt a tegnapi nap öcsi és neked hugi? Nekem nagyon jól telt ugyan is egésznap volt egy bizonyos alap zene ami valahogy nem akart abbamaradni csak ma reggel! Nem tudjátok véletlenül hogy mi volt a hang forrása? –kérdezte Emmet nevetve
- Sajnos nem Emmett ugyan is én nem hallottam éppen mással voltam elfoglalva. –mosolygott vissza Edward
- Gondolom milyen elfoglalt voltál, de azért mondjuk……
Én az egész beszélgetésből nem nagyon hallottam semmit ugyan is ismét elkalandoztam az emlékeke szörnyű kavalkádjában…
- Hahó föld hívja Saraht megjöttünk!- rikácsolta Emmett. Nagy nehezen kikászálódtam a kocsiból majd mentem órára az egész napom így telt . Nem volt semmi ami elterelhette volna a figyelmemet, még Edward sem amikor már az ebédnél ültünk az érintettlen ételek fölött akkor ébredtem föl a kábulatomból Emmett nevetésére
- Szerinted is vicces hugi? – kérdezte Emmet de én azt se tudtam hogy miről beszélt eddig.
- Min gondolkozol ennyire egész nap kicsim? – mosolygott a szerelmem
- Semmi lényegesen. –ebben most nem hazudtam tényleg nem volt lényeges mert már elmúlt de akkor miért tűnődök folyton rajta?
- Mit meg nem adnék hogy most tudjak olvasni a fejedben.- mondta lehangoltan Edward, de én erre csak elmosolyogtam magam. Már majd nem vissza merültem az emlékeimbe amikor megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre és megdermedtem.
- Nem veszed fel? –kérdezte Rose
- De….. Öhm mindjárt jövök rendben?
- Miért? Nem mersz előttünk beszélni telefonon? –hallottam még Emmett hangját a távolban, de én már csak arra tudtam koncentrálni hogy minél messzebb kerüljek tőlük hogy ne hallják a beszélgetésemet. Miután elértem a megfelelő távolságot felvettem a telefont…
- Haló!?- kérdeztem a telefonba mintha nem tudnám hogy ki az.
- Szia kedvesem! Én vagyok!
- Szervusz Aro!
2009. szeptember 18., péntek
2. fejezet
2. fejezet
Mindig is azt hittem hogy vámpírlétemre nézve nem fogok ilyen szerelmet érezni senki iránt, de hál’istennek tévedtem. Amikor megláttam azt az arcot ami számomra az életet jelenti azonnal megnyugodtam. Érzéseimet vissza fojtva lépkedtem egyre közelebb hozzá a padok között. Nagyon nehéz volt vissza fognom magam de muszáj volt még sem ugorhatok rá az osztály terem közepén azt majd estére tartogatom. Erre a perverz gondolatra elmosolyogtam magam majd nagy nehezen leültem a helyemre. Féltem ránézni nehogy valami olyat tegyek ami nem a leghelyesebb.
- Mi az már nem is köszönsz életed szerelmének? –kérdezte Edward cinkosan
- Félek ha rád nézek akkor nem a leghelyesebb dolgot fogom tenni!- mondtam neki de még mindig nem néztem rá
- Szerintem nyugodtan megkockáztathatod hogy rám nézel. Én bízok benned hogy tudsz még várni pár órát
- Örülök hogy te ennyire bízol bennem. –mondtam neki már a szemébe. Mintha az ő szemében is ugyan azt a vágyat láttam volna megcsillanni mint ami bennem volt de nem voltam benne biztos mert megbabonáztak a szemei. Majd gyorsan elkaptam róla szemem és figyeltem ahogy a tanár magyaráz. Nem is vettem észre hogy elkezdődik az óra annyira lefoglalt Edward. De most hogy már kicsit felébredtem jobban tudtam figyelni és jegyzetelni, amit eddig még so sem csináltam vámpír memóriámnak köszönhetően. Most viszont nagy vágyat éreztem rá hogy valamivel lefoglaljam magam és ne Edward-ra gondoljak aki egész órán engem figyel. Alig vártam hogy vége legyen az órának és a nyakába borulhassak persze csak mértékkel. Nagy megkönnyebbülés volt amikor meghallottam a csengőt. Amilyen gyorsan csak tudtam talán túl gyorsan is de kislisszoltam a suli elé hogy bevárjam Edwardot. Az a pár perc ami eltelt óráknak felelt meg azt hittem hogy soha nem jön már de szerintem szándékosan játszott a türelmemmel. Mikor már úgy voltam vele hogy nem várok többet hirtelen ott állt mellettem csak néhány centire az arcomtól és megbabonázott leheletével. Már éppen meg akartam szólalni amikor lecsapott az ajkaimra és szenvedélyesen kezdte birtokba venni őket. Nyelveink vad táncot jártok majd arra lettem figyelmes hogy már ő sem tudja kordában tartani magát. Nagy nehezen sikerült eltolnom magam tőle de ez a távolság is csak pár centi volt. Edward vett egy mély lehangolt sóhajt majd egy kicsit eltávolodott de a kezei még mindig a derekamon voltak.
- Ez egyre nehezebb. –sóhajtotta majd a homlokát az enyémhez nyomta
- Mire gondolsz? -kérdeztem értetlenül
- Türtőztetni magam hogy ne teperjelek le! -erre a kijelentésére én csak mosolyogni tudtam
- Mi ilyen nevetséges? - kérdezte már ő is mosolyogva
- Csak az hogy az órán még te mondtad hogy bízol bennem és hogy van annyi önuralmam hogy ne tegyek semmit. – nevettem fel
- Ez igaz de azt nem mondtam hogy nekem is van hozzá önuralmam! - húzta a száját a kedvenc féloldalas mosolyomra.
- Akkor próbáld meg! - mondtam neki majd közelebb hajoltunk egymáshoz egy csókért de én cinkosan kiszabadultam öleléséből és beszaladtam a suliba. Még egyszer vissza néztem az arcára de ott csak egy meglepett mosolyt láttam. Ahogy haladtam befelé meg egy mondatát meghallottam:
- Nem érdemes a türelmemmel játszanod. –mondta komoran de én erre csak elmosolyogtam magam és mentem az órámra.
Mindig is azt hittem hogy vámpírlétemre nézve nem fogok ilyen szerelmet érezni senki iránt, de hál’istennek tévedtem. Amikor megláttam azt az arcot ami számomra az életet jelenti azonnal megnyugodtam. Érzéseimet vissza fojtva lépkedtem egyre közelebb hozzá a padok között. Nagyon nehéz volt vissza fognom magam de muszáj volt még sem ugorhatok rá az osztály terem közepén azt majd estére tartogatom. Erre a perverz gondolatra elmosolyogtam magam majd nagy nehezen leültem a helyemre. Féltem ránézni nehogy valami olyat tegyek ami nem a leghelyesebb.
- Mi az már nem is köszönsz életed szerelmének? –kérdezte Edward cinkosan
- Félek ha rád nézek akkor nem a leghelyesebb dolgot fogom tenni!- mondtam neki de még mindig nem néztem rá
- Szerintem nyugodtan megkockáztathatod hogy rám nézel. Én bízok benned hogy tudsz még várni pár órát
- Örülök hogy te ennyire bízol bennem. –mondtam neki már a szemébe. Mintha az ő szemében is ugyan azt a vágyat láttam volna megcsillanni mint ami bennem volt de nem voltam benne biztos mert megbabonáztak a szemei. Majd gyorsan elkaptam róla szemem és figyeltem ahogy a tanár magyaráz. Nem is vettem észre hogy elkezdődik az óra annyira lefoglalt Edward. De most hogy már kicsit felébredtem jobban tudtam figyelni és jegyzetelni, amit eddig még so sem csináltam vámpír memóriámnak köszönhetően. Most viszont nagy vágyat éreztem rá hogy valamivel lefoglaljam magam és ne Edward-ra gondoljak aki egész órán engem figyel. Alig vártam hogy vége legyen az órának és a nyakába borulhassak persze csak mértékkel. Nagy megkönnyebbülés volt amikor meghallottam a csengőt. Amilyen gyorsan csak tudtam talán túl gyorsan is de kislisszoltam a suli elé hogy bevárjam Edwardot. Az a pár perc ami eltelt óráknak felelt meg azt hittem hogy soha nem jön már de szerintem szándékosan játszott a türelmemmel. Mikor már úgy voltam vele hogy nem várok többet hirtelen ott állt mellettem csak néhány centire az arcomtól és megbabonázott leheletével. Már éppen meg akartam szólalni amikor lecsapott az ajkaimra és szenvedélyesen kezdte birtokba venni őket. Nyelveink vad táncot jártok majd arra lettem figyelmes hogy már ő sem tudja kordában tartani magát. Nagy nehezen sikerült eltolnom magam tőle de ez a távolság is csak pár centi volt. Edward vett egy mély lehangolt sóhajt majd egy kicsit eltávolodott de a kezei még mindig a derekamon voltak.
- Ez egyre nehezebb. –sóhajtotta majd a homlokát az enyémhez nyomta
- Mire gondolsz? -kérdeztem értetlenül
- Türtőztetni magam hogy ne teperjelek le! -erre a kijelentésére én csak mosolyogni tudtam
- Mi ilyen nevetséges? - kérdezte már ő is mosolyogva
- Csak az hogy az órán még te mondtad hogy bízol bennem és hogy van annyi önuralmam hogy ne tegyek semmit. – nevettem fel
- Ez igaz de azt nem mondtam hogy nekem is van hozzá önuralmam! - húzta a száját a kedvenc féloldalas mosolyomra.
- Akkor próbáld meg! - mondtam neki majd közelebb hajoltunk egymáshoz egy csókért de én cinkosan kiszabadultam öleléséből és beszaladtam a suliba. Még egyszer vissza néztem az arcára de ott csak egy meglepett mosolyt láttam. Ahogy haladtam befelé meg egy mondatát meghallottam:
- Nem érdemes a türelmemmel játszanod. –mondta komoran de én erre csak elmosolyogtam magam és mentem az órámra.
2009. szeptember 17., csütörtök
1. fejezet
1. fejezet
Ez a nap is úgy kezdődött mint vámpír létem eddigi összes napja. Talán csak abban különbözött hogy Edward nincs mellettem. Tudtam hogy nincs semmi baja hisz csak vadászni ment, de akkor is volt bennem egy bizonyos félsz ami arra késztetett hogy a gyomrom görcsbe ránduljon. Ami meg is történt volna ha nem lettem volna vámpír. Ilyenkor amikor nincs mellettem mindig csak arra tudok gondolni hogy milyen volt még nélküle amikor 50 évvel ezelőtt találkoztunk. Akkor még minden más volt akkor még nem tudtam felfogni hogy mivé lettem és a képeségemmel se tudtam mit kezdeni. Régebben nem tudtam magam kontrol alatt tartani és ezért tettem olyan dolgokaz amiket már nagyon meg bántam. Még mindig itt lebeg a szemem előtt azoknak az embereknek az arca akiket megöltem. Még mindig hallom a sikításukat olyan tisztán mintha itt lennének mellettem. Fogalmam sincs hogy miért de mostanában egyre többet gondolkozok ezen és ez nem jó, mert egyre jobban hibáztatom magam hogy megállhattam volna ha több erőm lett volna de mégse tettem. Az önmarcangolásomból Alice ébresztett fel…
- Sarah vámpír létedre tényleg el akarsz késni?! – mondta Alice
- Bocsi Alice csak kicsit elkalandoztam…
- Igazán és min gondolkoztál ennyire?-húzta föl a szemöldökét
- Öhm… hát tudod csak azon hogy mikor jön már meg Edward? – nem szerettem hazudni a családomnak de mindenki jobban jár ha az önmarcangolást magamban tartogatom.
- Akkor remélem mindent jól átgondoltál mert indulnunk kell a suliba úgy hogy készülődj!!!- pirított rám Alice mérges mégis kedves hangon
- Igyekszem –mosolyogtam rá ő pedig viszonozta majd kilibbent az ajtón. Nagy nehezen felkászálódtam Edward kanapéjáról majd átmentem a saját szobámba átöltözni. Ilyenkor amikor nincs mellettem Edward ami nem sokszor van hála az égnek akkor általában az ő szobájában vagyok mert az megnyugtat. Gyorsan kinyitottam a szekrényemet amely tömve volt ruhával. Mivel nem volt hideg ezért egy farmernél és egy szürke toppnál döntöttem amely az egyik kedvencem volt. Összeszedtem a cuccaimat majd leszaladtam a ház elé ahol már türelmetlenül vártak a testvéreim.
- Örülök hogy megjöttél kislány!- húzta mosolyra a száját Emmett.
- Sajnálom hogy megvárakoztattalak titeket, de nem tudom hogy hova siettek időnk mint a tenger.- mosolyogtam, de azonnal le olvadt az arcomról a mosoly amikor megláttam hogy Edwad még mindig nem érkezett meg. Az aggodalmamat megérezhették mert Jasper azonnal küldött nekem egy kis nyugalmat majd azt mondta:
- Nyugi a sulit biztos hogy nem fogja ki hagyni, hamarosan hazaér.- fogalmam sincs hogy miért de hittem Jaspernek és nyugodtan szálltam be a piros BMW-be.
A sulihoz hamar odaértünk de sajnos még ott se láttam az ezüst Volvot amit vártam. Egy sóhaj kíséretében kiszálltam a kocsiból, elbúcsúztam a testvéreimtől majd az első órám felé vettem az irányt ami biosz volt. A gondolataimba mélyedve haladtam a terem felé amikor meghallottam egy ismerős hangot
- Sarah! – hallottam meg Mike Newtont
- Ohh Szia Mike! Mizujs?
- Semmi különös .Csak gondoltam elkísérlek az órádra. –dadogta. Már megszoktam hogy az embereknek elakad a lélegzetük ha meglátnak de néha még én is meglepődök hogy milyen hatással vagyok az emberekre.
- Köszi az jó lenne.- mondtam neki hiába volt Mike néha idegesítő én nagyon megkedveltem ahoz képest hogy ember.
- Hogy hogy Edward nincs veled? – kérdezte őszinte kíváncsisággal de egy kis dühvel is. Tudom hogy Mike nem nagyon szíveli Edwardot és ez az érzés kölcsönös.
- Majd jön ő is csak van egy kis dolga még suli előtt de szerintem bármikor betoppanhat most már.
- Ohh. –mondta nagyon lelombozódva. Az olyan napokat amikor Edward nincs suliban általában Mike-al töltöm és persze a testvéreimmel és ezeket a napokat Mike nagyon szokta élvezni.
Szótlanul mentünk a biosz teremhez majd beléptem az osztályba nagy szomorúságomra Edward még nem volt ott. Lehet hogy ma nem is jön lehet hogy megint elment Tanyahoz. Uhh ettől a névtől mindig kiráz a hideg. Tudom hogy Edward soha nem csalna meg de túl jól ismertem Tanyat ahoz hogy legyen mitől félnem. Lelombozódva mentem a helyemre. Majd mivel még volt pár perc a csengőig oda mentem Mikehoz egy kicsit beszélgetni. Mivel már nem tudtam mit mondani Mike-nak és az osztályban unatkoztam úgy döntöttem úgy teszek mint egy ember és kimegyek a mosdóba. Ott persze csak megmostam az arcomat majd bele néztem a tükörbe. Lehet hogy nem kellet volna újból feljöttek bennem azok az emlékek amiken reggel rágódtam. Csodálkozva néztem az ismeretlen arcot ami most inkább egy gyilkoséhoz hasonlított. A kábulatomból a mosdó ajtó becsapódása ébresztett fel. Gyorsan kislisszoltam a mosdóból majd az osztályba vettem az irányt. Ahogy beléptem az osztályba megpillantottam azt az arcot ami eddig mindig megtudott nyugtatni, ott ült mint egy félisten és engem nézett én pedig őt. Hirtelen minden rossz dolog eltűnt amin eddig gondolkoztam.Lassú már már emberi tempóban lépkedtem az életem felé.
Ez a nap is úgy kezdődött mint vámpír létem eddigi összes napja. Talán csak abban különbözött hogy Edward nincs mellettem. Tudtam hogy nincs semmi baja hisz csak vadászni ment, de akkor is volt bennem egy bizonyos félsz ami arra késztetett hogy a gyomrom görcsbe ránduljon. Ami meg is történt volna ha nem lettem volna vámpír. Ilyenkor amikor nincs mellettem mindig csak arra tudok gondolni hogy milyen volt még nélküle amikor 50 évvel ezelőtt találkoztunk. Akkor még minden más volt akkor még nem tudtam felfogni hogy mivé lettem és a képeségemmel se tudtam mit kezdeni. Régebben nem tudtam magam kontrol alatt tartani és ezért tettem olyan dolgokaz amiket már nagyon meg bántam. Még mindig itt lebeg a szemem előtt azoknak az embereknek az arca akiket megöltem. Még mindig hallom a sikításukat olyan tisztán mintha itt lennének mellettem. Fogalmam sincs hogy miért de mostanában egyre többet gondolkozok ezen és ez nem jó, mert egyre jobban hibáztatom magam hogy megállhattam volna ha több erőm lett volna de mégse tettem. Az önmarcangolásomból Alice ébresztett fel…
- Sarah vámpír létedre tényleg el akarsz késni?! – mondta Alice
- Bocsi Alice csak kicsit elkalandoztam…
- Igazán és min gondolkoztál ennyire?-húzta föl a szemöldökét
- Öhm… hát tudod csak azon hogy mikor jön már meg Edward? – nem szerettem hazudni a családomnak de mindenki jobban jár ha az önmarcangolást magamban tartogatom.
- Akkor remélem mindent jól átgondoltál mert indulnunk kell a suliba úgy hogy készülődj!!!- pirított rám Alice mérges mégis kedves hangon
- Igyekszem –mosolyogtam rá ő pedig viszonozta majd kilibbent az ajtón. Nagy nehezen felkászálódtam Edward kanapéjáról majd átmentem a saját szobámba átöltözni. Ilyenkor amikor nincs mellettem Edward ami nem sokszor van hála az égnek akkor általában az ő szobájában vagyok mert az megnyugtat. Gyorsan kinyitottam a szekrényemet amely tömve volt ruhával. Mivel nem volt hideg ezért egy farmernél és egy szürke toppnál döntöttem amely az egyik kedvencem volt. Összeszedtem a cuccaimat majd leszaladtam a ház elé ahol már türelmetlenül vártak a testvéreim.
- Örülök hogy megjöttél kislány!- húzta mosolyra a száját Emmett.
- Sajnálom hogy megvárakoztattalak titeket, de nem tudom hogy hova siettek időnk mint a tenger.- mosolyogtam, de azonnal le olvadt az arcomról a mosoly amikor megláttam hogy Edwad még mindig nem érkezett meg. Az aggodalmamat megérezhették mert Jasper azonnal küldött nekem egy kis nyugalmat majd azt mondta:
- Nyugi a sulit biztos hogy nem fogja ki hagyni, hamarosan hazaér.- fogalmam sincs hogy miért de hittem Jaspernek és nyugodtan szálltam be a piros BMW-be.
A sulihoz hamar odaértünk de sajnos még ott se láttam az ezüst Volvot amit vártam. Egy sóhaj kíséretében kiszálltam a kocsiból, elbúcsúztam a testvéreimtől majd az első órám felé vettem az irányt ami biosz volt. A gondolataimba mélyedve haladtam a terem felé amikor meghallottam egy ismerős hangot
- Sarah! – hallottam meg Mike Newtont
- Ohh Szia Mike! Mizujs?
- Semmi különös .Csak gondoltam elkísérlek az órádra. –dadogta. Már megszoktam hogy az embereknek elakad a lélegzetük ha meglátnak de néha még én is meglepődök hogy milyen hatással vagyok az emberekre.
- Köszi az jó lenne.- mondtam neki hiába volt Mike néha idegesítő én nagyon megkedveltem ahoz képest hogy ember.
- Hogy hogy Edward nincs veled? – kérdezte őszinte kíváncsisággal de egy kis dühvel is. Tudom hogy Mike nem nagyon szíveli Edwardot és ez az érzés kölcsönös.
- Majd jön ő is csak van egy kis dolga még suli előtt de szerintem bármikor betoppanhat most már.
- Ohh. –mondta nagyon lelombozódva. Az olyan napokat amikor Edward nincs suliban általában Mike-al töltöm és persze a testvéreimmel és ezeket a napokat Mike nagyon szokta élvezni.
Szótlanul mentünk a biosz teremhez majd beléptem az osztályba nagy szomorúságomra Edward még nem volt ott. Lehet hogy ma nem is jön lehet hogy megint elment Tanyahoz. Uhh ettől a névtől mindig kiráz a hideg. Tudom hogy Edward soha nem csalna meg de túl jól ismertem Tanyat ahoz hogy legyen mitől félnem. Lelombozódva mentem a helyemre. Majd mivel még volt pár perc a csengőig oda mentem Mikehoz egy kicsit beszélgetni. Mivel már nem tudtam mit mondani Mike-nak és az osztályban unatkoztam úgy döntöttem úgy teszek mint egy ember és kimegyek a mosdóba. Ott persze csak megmostam az arcomat majd bele néztem a tükörbe. Lehet hogy nem kellet volna újból feljöttek bennem azok az emlékek amiken reggel rágódtam. Csodálkozva néztem az ismeretlen arcot ami most inkább egy gyilkoséhoz hasonlított. A kábulatomból a mosdó ajtó becsapódása ébresztett fel. Gyorsan kislisszoltam a mosdóból majd az osztályba vettem az irányt. Ahogy beléptem az osztályba megpillantottam azt az arcot ami eddig mindig megtudott nyugtatni, ott ült mint egy félisten és engem nézett én pedig őt. Hirtelen minden rossz dolog eltűnt amin eddig gondolkoztam.Lassú már már emberi tempóban lépkedtem az életem felé.
Üdvözlés!
Sziasztok!
Ez az első blogom, úgy hogy remélem tetszeni fog nektek. Ez az oldal első sorban az én egyik történetemmel foglalkozik, de majd lehet hogy a többit is felrakom addig is itt az első fejezete a Vámpír szerelemnek
Üdv.: Niky
Ez az első blogom, úgy hogy remélem tetszeni fog nektek. Ez az oldal első sorban az én egyik történetemmel foglalkozik, de majd lehet hogy a többit is felrakom addig is itt az első fejezete a Vámpír szerelemnek
Üdv.: Niky
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)