Vámpír szerelem 38. fejezet

38. fejezet

(10 évvel később)

- Ashley! Annyira örülök, hogy végre itt vagy! – öleltem magamhoz rég nem látott barátnőmet
- Én is nagyon vártam már, hogy lássalak.
- Inkább gyere be! Ne ácsorogj itt az ajtóban! – Ashley belépett a luxuslakásba, és eltátotta a száját.
- Hűha, ezt nevezem! – a nappali tényleg elég szemkápráztató. Halvány kék fal, és rajta híres festők képei. Középen egy vajszínű bőrkanapé, és hozzá két fotel is. Melyek egy üveg dohányzóasztal körül helyezkednek el. A boltív mögött egy konyha van. (Amit soha nem használok) Elmaradhatatlan zongora, a lépcső mellett. A plazma tv, és a hifi torony a baloldali fal előtt. Én magam nem szoktam sokat nézni, de a fiam imádja. Természetesen elengedhetetlen a számítógép. Ami van fent a szobájában is, de azt mondja szereti hallgatni ahogy zongorázom miközben ő a neten lóg. Én ezt soha nem értettem. Hiszen föntről is nagyszerűen hallja vámpír mivoltának köszönhetően. De nem voltam letörve, hogy többet akar velem lenni. Már elérte a tizenhét éves külsőt, így már nem, fog öregedni többet. Pedig imádtam kicsiként. Most viszont, ha lehet ezt mondani még jobban szeretem. Nem tudom lehetséges-e még ennél is jobban szeretni valakit, de… én minden nap jobban szeretem őt, és bármit megadnék érte. David a képességében mind a két szülőjére ütött. Gondolatolvasó akárcsak Edward, de neki is van egy pajzsa amit ki tud lökni. Valamint csak akkor tud a gondolatokban olvasni ha megérint valakit, és a pajzsa alá vonja. Arról fogalmam sincs, hogy tudnak-e a gondolataiban olvasni, vagy immúnis-e a mások képességére, de nem is érdekel. Nem akarom kitenni veszélynek, így kerülöm a bajt. A jövőnket nem mutatom Alicenek. Már rég túl léptem a múlton, és már csak a fiamnak élek.
- Köszönöm. Én magam annyira nem rajongok a luxusért, de… egy gyerekkel nem olyan egyszerű.- forgattam meg a szemem, mire Ashley elmosolyodott. – Ülj le, kérlek! Nagyon rég találkoztunk. Mi újság? – kérdeztem, és mellé ültem a kanapéra
- Am… minden rendben van. Csak nem volt mostanában sok időm, de most itt vagyok. Viszont… hol van David?
- Iskolában. Nekem is be kellett volna ma mennem, de miattad kihagyhatok egy napot. Úgyse tanulok semmi újat. – vontam meg a vállam
- Nem furcsa neki, hogy az anyjával jár egy suliba? – felnevettem
- Először tényleg furcsa volt, de most már hozzászokott. Inkább én érzem furcsának azt, hogy úgy kell tennem mintha fogadott testvérek lennénk. Ez elég nehéz, mert az anyai ösztön ott van bennem, de az iskolában ezt vissza kell fognom.
- És… milyen újra Forksban?
- Nagyon jó! Főleg, mert itt nyugi van. A Cullen család elköltözött innen, így boldogan élhetjük kis életünket. – mosolyodtam, amit Ashley viszonzott
- Örülök, hogy ilyen boldog vagy, és annak is hogy Daviddal minden rendben. Annak pedig még jobban, hogy a szemed aranybarna. – fülig ért a szám
- Hát még én. David nagyon jól viselte, hogy állatvéren kell élni, és nem szólt egy rossz szót sem. Nem tudom mit tettem volna ha nem megy neki más véren élnie. Nem hagytam, hogy egyetlen embert is megöljön. Akkor csak marná a lelkiismeret furdalás. Ezen a téren nagyon az apjára üt. – húztam el a szám
- Nem kérdezősködik még? – kérdezte óvakodva
- Tett pár kérdést már fel, de… még kell egy kis idő nekem. Ő pedig megérti, és türelmesen vár, hogy beavassam mindenbe.
- És befogod?
- Még mindig kitartok a véleményem mellett Ashley! Nem akarom, hogy köze legyen Edwardnak Davidhez. Főleg most nem.
- Ezt, hogy érted?
- Nem tudsz róla? Mondjuk, hogy is tudhatnál. – sóhajtottam – Összeházasodtak, és elmentek nászútra. Bella teherbe esett, majdnem meghalt, de Edward vámpírrá tette. Most pedig boldogan élnek egy félig vámpír, félig ember gyerekkel. Hát nem romantikus?
- Wáo… honnan vagy ilyen jól értesült?
- Beszéltem Kateel. Ő mesélte.
- Egyébként tudja valaki, hogy van egy fiad? – vonta föl a szemöldökét
- Nem mondtam el senkinek. Jobb is így. Nem akarom, hogy a régi családom tudjon rólunk. Még mindig azt hiszik, hogy a Volturinál vagyok.
- Valamilyen szinten megértelek, de… azért nem tartom túl jó dolognak ezt. – sóhajtottam
- Tudom, de mit tehetnék? Boldogan akarok a fiammal élni, és ez csak így lehetséges. – ekkor kinyitódott a bejárati ajtó, és David lépett be rajta
- Szia anya! – dobta le a táskáját az ajtóban, és adott egy puszit az arcomra. Mi tagadás le sem lehetne tagadni, hogy kinek a fia. A haja rövidebb mint Edwardé, de a színe majdnem ugyanolyan vöröses csak sötétebb. Valamint ő feltüsizve hordja. Talán ez a legnagyobb különbség köztük. A szeme természetesen aranybarna, mivel vegetáriánus életet élünk, és ezzel még jobban rá hasonlít. Akár akarom, akár nem, letagadhatatlan, hogy közük van egymáshoz. Ezért is nem akarom, hogy találkozzanak. – Hello Ashley, rég láttalak! – üdvözölte őt is, majd lehuppant mellém a kanapéra
- Én is örülök, de most sajnos mennem kell. – állt fel, mire én követtem
- Még csak most jöttél.
- Tudom, de muszáj sietnem. De remélem hamarosan újra látjuk egymást. – ölelt meg, majd Davidhez fordult – Szia David! Aztán tanulj jól! – a fiam elhúzta a száját
- Igyekszek. – mondta halkan. Kikísértem Ashleyt azt ajtóhoz, majd visszamentem hozzá.
- Milyen napod volt?
- Unalmas. – húzta el a száját – Hogy bírtad ki, hogy ennyiszer kijárd a gimit? – felnevettem
- Meglehet szokni. Te még csak most járod harmadszor, mi lesz később? – vontam föl a szemöldököm
- Még unalmasabb lesz. Talán ha nem tudnám előre mit fog mondani a tanár nem lenne az, de így… - végig simítottam az arcán
- Tudom, hogy milyen, de annyira nem vészes. És ha megszokod minden rendben lesz. – sóhajtott, majd felvidult az arca
- Képzeld találkoztam ma valakikkel. – mondta mosolyogva
- Kikkel? – kérdeztem kíváncsian
- Vámpírokkal. – elkerekedtek a szemeim
- Miféle… vámpírokkal? – félelem volt a hangomban, és ezt David is észrevette. Megfogta a kezem, és megszorította
- Ne aggódj! Olyanok mint mi. Állatvéren élnek, és nagyon kedvesek. Bár… az egyik elég furcsán nézett rám. Nem olvastam a gondolataikban. De…az egyik közülük gondolatolvasó, csak ő neki nincs olyan pajzsa mint nekem. – nem tudtam mit mondani. Ezt nem hiszem el. Azt hittem Alaszkába költöztek.
- Hogy… hogy hívják őket? – kérdeztem akadozva. David látta, a hangulatváltozásomat, és összevont szemöldökkel válaszolt. Istenem, még ebben is az apjára üt.
- Cullenék. Egy orvossal élnek aki maga is vámpír. Őt Carlislenak hívják, míg a feleségét Esmenek. Van egy lány aki a jövőbe lát őt Alicenek hívják, míg a férjét Jaspernek, ő pedig a hangulatod tudja változtatni. Volt egy szőke is akinek nem volt képessége Rosalie, és Emmett aki nagyon jó fej. – ezen elmosolyodtam. – És… ott volt Bella, akinek egy félig ember, félig vámpír gyereke van. Ez, hogy lehet?
- Fogalmam sincs. Miért nem kérdezted meg tőlük? – vontam meg a vállam, és próbáltam lenyugodni
- Nem akartam ennyire elmélyülten beszélni velük. Ja, és ott volt Edward. – ledermedtem
- Edward? – nyeltem egy nagyot
- Igen, így hívták, és az ő párja volt Bella. És a lányuk Renesmee. Na az ő képessége elég furcsa. Ha megérint valakit, akkor megmutathatja neki a gondolatait.
- Látom azért egész jól megismerted őket. – suttogtam
- Igen, mondjuk. A gondolataimat nem mutattam nekik, mert ahogy te mondtad óvatosnak kell lennünk. De… úgy érzem bízhatunk bennük. – ráemeltem a tekintetem
- Miért hiszed ezt?
- Mert… tudom hogy furcsán fog hangzani, de… Edward közelében olyan jól éreztem magam. Mintha… már régóta ismernénk egymást. És… eléggé hasonlítunk is, amit ő is észrevett.
- Hogy érted? – David megvonta a vállát
- Csak említette, hogy elég sokban hasonlítunk. Elmondtam neki, hogy engem nem vámpírrá tettek, hanem így születtem. Amin… egy kicsit meglepődött. Aztán említett téged.
- Engem? Ugyan miért? – kérdeztem kiszáradt torokkal
- Kíváncsi rád. Szeretné megismerni az anyámat. Mondtam neki, hogy holnap már jössz suliba, és akkor találkozhattok. – nyeltem egyet, és mosolyt erőltettem magamra
- Kíváncsian várom azt a találkozást. – David rám mosolygott. Ez az egyetlen dolog amiben rám ütött. Felálltam, hogy vadászni induljak, de David még megállított.
- De… tudod mi volt a legfurcsább?! Hogy Renesmee olyan volt, mintha… a testvérem lenne. Pedig csak egyszer találkoztunk. – lassan felé fordultam
- Egyre jobban felkeltetted az érdeklődésemet. – David elmosolyodott – Sietek haza! – mondtam halkan, majd elfutottam az erdőbe. Fogalma sincs mennyire fején találta a szöget.