Vámpír szerelem 35. fejezet

Sziasztok!

Van már netem szóval jön az új feji! ;) Jó olvasást hozzá!

puszi

Niky

35. fejezet

Illedelmes kislány révén nem rontottam be Carlisle ajtaján. Inkább türelmesen kopogtam. Minél előbb megakarom tudni mi a bajom, de azért az ésszerűség határian belül.
- Szabad. – mondta halkan Carlisle, de én így is meghallottam
- Nem zavarok? – kérdeztem
- Dehogy is. Gyere csak beljebb! Foglalj helyet kérlek! – beléptem az irodába, és leültem Carlisleval szemben
- Mond, hogy jutottál valamire! – Carlisle fáradtam megdörzsölte a szemeit, majd a rám nézett
- Sajnos nem. – rázta meg a fejét. Lemondóan sóhajtottam
- Tehát halvány fogalmunk sincs, hogy mi bajom van, igaz? – kérdeztem halkan.
- Nem. Mindent megpróbáltam az összes régi könyvet elolvastam hátha…… találok valamit, de nem. Egyszerűen semmi nincs erről a dologról sehol.
- Azért köszönöm, hogy megpróbáltad. Nekem már ez is nagyon sokat jelent. – érintettem meg az asztalon nyugvó összekulcsolt kezeket. Rám mosolyogott, de egyáltalán nem volt vidám. – Van még valami? – kérdeztem kicsit félve
- Ami azt illeti….. nagyon nem helyeslem ezt a dolgot. – pontosan tudtam mire gondol. Nem helyesli az elméletemet.
- De miért? – dőltem hátra a székben
- Mert félek újabb fejfájásokhoz fog vezetni. Ha úgy vesszük Ashley a fejedben….. csúnyán szólva…. turkál. – elmosolyodtam a szóhasználatán, de igaza volt – És….. mivel fogalmam sincs mi bajod van, vagy hogy mi váltja ezt ki….. nem tartom jó ötletnek.
- Ugyan már. – mondtam szem forgatva
- Nem viccelek! Beláthatatlan következményei lehetnek ennek, és most nem arra gondolok mi lesz ha Aro megtudja. Az csak a kisebbik gond. Bele is halhatsz. – mondta nagyon halkan. Nyeltem egy nagyot, de legyűrtem a félelmet. A haáltól nem félek, de a fájdalmat már elképzelni is iszonyatos dolog. Átélni pedig még rosszabb.
- Meg kell tennem! Belláért, és….. miattatok. – Carlisle megcsóválta a fejét
- Nem tudok rád hatni, így nem is próbálkozok. Úgyis azt teszed amit helyesnek tartasz.
- Így van, de ez nem feltétlenül rossz. – mondtam mosolyogva, amit ő viszonzott. Már nyitottam volna a szám, hogy még mondjak valamit de megcsörrent a mobilom. Meg se kellett néznem ki az. Így is pontosan tudom.
- Szia apa, am……. Mi újság? - kérdeztem higgadtan. A másik apám előttem ült, és meg sem moccant.
- Ezt én is kérdezhetném tőled. Hol vagy? – egyáltalán nem volt nyugodt, sőt nagyon is dühös volt.
- Még itt Forksban. Miért? – Aro sóhajtott
- Mikor jöttök? – kérdezte már nyugodtabb hangon. Pár másodpercig gondolkoztam.
- Holnap reggel indulunk.
- Miért nem ma?
- Azért mert Bella vadászni ment. Azt mondják legalábbis. De szeretnék róla a saját szememmel meggyőződni, hogy tényleg vámpír-e. Ma jön vissza este felé, és holnap reggel már mi is úton leszünk. – Aro mérlegelte a szavaimat, majd válaszolt
- Rendben, de siessetek! És ne kelljen csalódnom! – köszönés nélkül lecsapta a kagylót.
- Azt hiszem az első menetet megnyertük. – Carlisle bólintott
- Igen, de még sok van a mérkőzésből. – sajnos igaza van. Elbúcsúztam tőle, majd a nappaliba mentem. Nem éreztem Bella illatát a házban, tehát hazamehetett. Mindenki foglalatoskodott valamivel, én pedig senkit nem akartam zavarni. Leültem a zongorához, és elkezdtem azt a dalt játszani ami először eszembe jutott. Nagyon rég hallottam már ezt a zenét, de még mindig nagyon jól tudom. Amikor a dalnak vége lett, Edward jelent meg mellettem.
- Reménykedtem benne, hogy ezt a dalt soha nem fogom többet hallani. – mondta színtelenül
- Miért, olyan rossza emlékeket kelt benned? – ez szíven ütött. Ő írta nekem ezt a dalt, és én mindig is imádtam. Ennyire irtózik már az emlékemtől is?
- Nem, épp ez az, túl jókat. A veled töltött napokra emlékeztet, és arra hogy fájdalmat okoztam neked. – megforgattam a szememet
- Már megint az önsajnálatod. Soha nem fogod abbahagyni igaz?! – álltam fel a zongorától, és elakartam menni mellette, de megragadta a karom
- Hogy bírsz még ezek után is Félixel lenni? – kérdezte hidegen. Erre most mit mondjad. Azt hogy történetesen miatta kell vele lennem? Vagy azt hogyha nem vagyok Féixel, akkor ő meghal? Ezt soha nem fogom neki elmondani. Megvontam a vállam.
- Vele vagyok és kész. Nem tartozom neked magyarázattal. – húztam ki a karom a szorításából. Edward tekintete elsötétült.
- Ennyire jó vele az ágyban, hogy nem tudod ott hagyni? – kérdezte gúnyosan. Felment bennem a pumpa.
- Mi közöd hozzá, hogy mit csinálok Edward! Ha annyira tudni akarod, sokkal jobb az ágyban mint amilyen te valaha is leszel! – kiabáltam, majd felmentem a szobámba. Hazudtam. Egyáltalán nem igaz amit a fejéhez vágtam, de nem bírtam magammal. Dühös vagyok rá, és nem bírtam magamban tartani. Az a gond, hogy ezzel csak ismételt fejfájást idéztem elő. Nem volt olyan vészes mint amilyen szokott, de nem is volt kellemes. Lefeküdtem az ágyra, és behunytam a szemem. Milyen jó lenne aludni. Talán akkor nem fájna a fejem. Vagy mire felkelnék a fájdalomnak nyoma sem lenne. Lehet ez a megoldás. Örök álomba szenderülni, és várni a szőke herceget hogy megmentsen. De az én szőke hercegem itt hagyott, és már soha nem fog visszajönni. Az ajtó hirtelen kinyílt, de nem kellett kinyitnom a szemem, hogy tudjam ki az.
- Mit akarsz? – kérdeztem élesen. Edward becsukta az ajtót, és az ágyhoz lépett.
- Mit akarsz ezzel elérni? – kérdezte halkan.
- Mivel? – nyitottam ki a szemem. A fejfájás elhalványult, így feltudtam ülni.
- A hazugságokkal. Nem veszed észre hogy egyre több, és több lesz körülötted mígnem elfog lepni az egész?! – nem néztem rá. Anélkül is tudtam milyen az arckifejezése.
- Könnyebb hazugságokban élni, mint a valóságban. – suttogtam halkan. Legalábbis szeretném ezt hinni. Edward leguggolt elém, és felemelte a fejem, hogy ránézzek.
- Senkinek nem jó ha hazugságokban él. – simított végig az arcomon, de én elhúzódtam.
- De nekem igen.
- Miért? – kérdezte halkan, mire rákaptam a tekintetemet
- Mert jobb azt hazudnom magamnak, hogy már nem szeretlek és már egyáltalán nem érdekelsz. Jobb abban a hitben élnem, hogy egyszer minden megváltozik, és ugyanolyan lesz mint amilyen régen. Arra várok hogy egyszer megjelenj, és azt mond hogy gyere vissza hozzám, mert még mindig szeretlek. Azt hazudom, hogy a világ rossz, és egyszer megjavulhat, pedig tudom hogy ez nem így van. Próbálom elhinni, hogy Aro és Félix nem olyan szörnyetegek amilyennek látszanak. Azt hiszem, hogy minden megváltozhat egy varázsütésre. Hogy minden olyan lesz mint régen, hogy boldogan fogunk élni mind a ketten. Ezért jó nekem Edward, és ezért hazudok magamnak minden nap minden egyes percében. – soroltam el az indokaimat. Edward szomorú szemekkel nézett rám. Végigsimított az arcomon, majd közelebb hajolt hozzám. Nem szólt egy árva szót sem, csak gyengéden megcsókolt. Hirtelen azt sem tudtam mit tegyek, csak ledermedve ültem. Végül viszonoztam a csókot, és úgy éreztem hogy én ezért élek. Azért teszem azt amit teszek, mert ezt akarom. Minden nap. Azt akarom, hogy a csókjaival árasszon el minden nap, de tudom hogy ez lehetetlen. Ez is csak egy újabb hazugság amire szükségem van ahhoz, hogy éljek. Edward megszakította a csókot, és a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Igazad van. Néha tényleg jobb hazugságban élni, de….. nem mindig. Élned kell az életed tovább, és nem arra várni, hogy a hazugságok valóra váljanak. – suttogta halkan. Akármennyire nem akarom, igaza van.
- Ha megtudnám tenni megtenném, de….. akkor nem lenne értelme tovább élnem. Mostanában már csak az tartja bennem az életet, hogy várok. Legszívesebben már rég meghaltam volna.
- Ne mondj ilyet. – kérlelt halkan Edward
- De ez az igazság. Nincs miért élnem már, és ezért teszem meg azt amit kiterveltem. Ha meghalok legalább a jó ügyért legyen. – vontam meg a vállam. Edward úgy nézett rám mint aki nem hisz a fülének.
- Ne csinálj semmi butaságot Sarah! Kérve kérlek! – mondta könyörögve, majd gyengéden megcsókolta a kezem
- Nem butaság ha megmentem azt akit szeretsz. Ha meghalok te még boldog lehetsz Bellával!
- Nekem az nem lesz boldogság ha te meghalsz!
- De nekem igen. – suttogtam elhaló hangon, majd adtam egy puszit Edward arcára, és kifutottam a szobából.