Vámpír szerelem 32. fejezet

32. fejezet

Enyhe fejfájással ébredtem fel a sötétségből. Nagy nehezen felnyitottam a szemem, és reflexből azonnal felültem az ágyban, de rossz ötlet volt mert megszédültem. Ezért valaki visszanyomott az ágyra.
- Hé, hé nyugi! Pihenj még egy kicsit! – mosolygott rám Edward
- Mi történt? – kérdeztem rekedt hangon, és közben a homlokomra tettem a kezem.
- Hirtelen elkezdett szörnyen fájni a fejed. Nem engedted, hogy segítsünk. Végül a fájdalom legyőzött, és…. Elájultál. – nézett rám fájdalmas szemekkel
- Hogy ájulhattam el? Vámpír vagyok. Tehát nem tudok aludni, az ájulás pedig majdnem olyan mint az alvás nem? – kérdeztem cseppet sem higgadt hangon
- Ha úgy vesszük nem elájultál, hanem csak öntudatlan állapotban voltál. Fent voltál mind végig, és….. még sem. – magyarázta el Edward. Sóhajtottam egyet, és magam mellé ejtettem a kezemet. Behunytam a szemem, és vártam a kérdések áradatát. Ami nem jött így én kérdeztem
- Mi bajom van? – kérdeztem fojtott hangon. Edward nem válaszolt, csak mereven nézett maga elé.
- Igazából Carlisle sem tudja…… - jött a halk válasz – Még soha nem találkozott olyan vámpírral aki fejfájásra panaszkodott. – keserűen felnevettem
- Lehet, hogy megbolondultam. Erre még nem gondoltatok? – kérdeztem mosolyogva, de nem volt egyáltalán jó kedvem
- Ez nem vicc Sarah! – mondta szomorú hangon. Sóhajtottam egy nagyot
- Tudom, hogy nem az. – végül Edward rám nézett, és belekezdett a kérdéseibe
- Mióta tart ez Sarah? – kérdezte, de én rá se néztem. Csak a szemközti falat bámultam mereven
- Minden rendben van veled, és Bellával? – tereltem el a témát, de ő megrázta a fejét.
- Válaszolj Sarah! Ez fontos!
- Az is, hogy ti hogy vagytok. Szóval jól el vagytok? – átvillant valami Edward szemén, de fogalmam se volt hogy mi lehet az, mert ahogy jött úgy el is ment
- Igen minden rendben van. – bólintott
- Elmondtad neki? – kérdeztem ránézve
- Nem térhetnénk vissza rád?! Az most sokkal fontosabb……..- suttogta, de a szemén láttam, hogy nem mondod Bellának semmit. Bólintottam, hogy megértettem, mire ő hosszan felsóhajtott.
- Most már te is válaszolhatnál! Mióta van ez a fejfájás?- most a plafont bámultam mereven- Sarah! Kérlek válaszolj! – mondta gyötrelmes hangon. Kifújtam a bent tartott levegőt, és a szemébe néztem.
- Körülbelül…….. négy hónapja. – Edward szeme elkerekedett, majd dühösen felpattant az ágyról, és járkálni kezdett a szobában.
- Uramisten Sarah! Négy hónapja, és te még csak nem is szóltál senkinek, csak Ashley tudja? – nem kérdeztem rá honnan tud arról, hogy Ashley tudja az egészet. Túl gyenge vagyok, hogy a pajzsomat fenn tartsam. Valószínűleg miközben „elájultam” nem tudtam az erőmre figyelni.
- Ő is csak azért tudja mert meglátott! – Edward dühösen felszisszent, de nem hagyta abba a járkálást- Nem fejeznéd ezt be?! Így is szédülök nem kellesz ehhez te is. – Edward megtorpant, majd helyet foglalt az ágyon. Egy karnyújtásnyira ült tőlem, és csak arra vágytam hogy a karjaiban lehessek. Nem tettem semmit, csak felültem az ágyban a hátamat pedig a falnak vetettem. A saját szobámban voltam a saját ágyamban. Semmi nem változott mióta elmentem innen. Ennek örülök.
- Arra nem gondoltál, hogy az lenne a legjobb ha beszélnél erről valakinek? – kérdezte, de nem nézett rám
- Nem akartam gyengének látszani előttük. –suttogtam
- Inkább bajba esel minthogy gyengének lássanak?! Ennek semmi értelme Sarah! – mondta éles hangon. A fejem megint sajogni kezdett, de ez még az elviselhető kategória volt. A kezemet a halántékomra szorítottam.
- Könyörgök vedd lejjebb a hangerőt, mert szétrobban a fejem. – mondtam fojtott, hangon
- Sajnálom. Ide hívom Carlislet. – állt fel mellőlem, de megragadtam a karját
- Kérlek ne! Maradj itt! Ez nem vészes két perc, és elmúlik. Tényleg, nem akarok nagy felhajtást ebből. – néztem rá esdeklő szemekkel.
- És ha megint olyan rosszul leszel mint az előbb? – nézett rám szomorúan. Nyeltem egy nagyot. Még az emléke is fáj ahogy arra a fájdalomra gondolok.
- Ez most nem olyan. Megígérem ha rosszul leszek azonnal szólok Carlislenak! – Edward pár percig felvont szemöldökkel nézett rám, majd egy sóhaj után bólintott, és visszaült.
- Miért vagy ennyire makacs? – mosolygott rám, amit én viszonoztam
- Én már nem fogok megváltozni. – vontam meg a vállam. – Apropó változás, remélem tudod, hogy Bella meghal ha nem lesz vámpír. – nem most kellett volna erről beszélni, de nem érünk rá. Edward fájdalmas arcot vágott.
- Nem bírom megtenni! – szorította ökölbe a kezeit, majd lehajtotta a fejét – Nem vagyok elég erős! – jött a halk suttogás, mire én megfogtam gyengéden az állát, és felemeltem a fejét, hogy a szemembe nézzen.
- Erős vagy Edward! Ha nem lennél az nem tudnál ellenállni a vérének. Bár én lennék ilyen erős….. – halkult el a hangom
- Nem a te hibád, hogy erre kényszerítenek……- próbált vigasztalni, de én megráztam a fejem
- Lehet, de az már az én hibám, hogy élvezem. – mondtam fojtott hangon, és elhúzódtam tőle. – Egy szörnyeteg vagyok Edward, és lehet ez a büntetésem! –
- Nem vagy szörnyeteg Sarah! Épp ellenkezőleg, ….. csodálatos nő vagy. Ami veled történt az mind az én hibám. – ránéztem, és nem tetszett a tekintete
- Annak nincs értelme ha mindig csak magadat hibáztatod. –ráztam meg a fejem, és mellé ültem. Már a fejfájás, és a szédülésem is elmúlt. – Edward……- fogtam meg a kezét, mire rám nézett – Tennünk kell valamit! – néztem rá gondterhelten, mire sóhajtott
- Igen, de mit? Nem tudsz hazudni Aronak, és ezt nem is akarom. Megölnek, és minket is ha rájönnek.
- Talán nem….. – gondolkoztam el, mire Edward értetlenül nézett rám- Csak bízz bennem! – szorítottam meg a kezét, mire egy kicsit ellazult
- Minden okod meglenne rá, hogy gyűlölj, de te még sem teszed. Miért? – én csak megvontam a vállam
- Mert szeretlek. Talán nem úgy mint régen, most már csak úgy mint egy testvért. – mosolyogtam rá, mire ő is magára erőltetett egy álmosolyt. Edward felemelte a kezét, és végig simított az arcomon. Behunytam a szemem, és élveztem az érintését. Akármennyire is haragudtam eddig rá….. már nem tudok. Az arcunk egyre közelebb került egymáshoz, és amikor megcsókolhattuk volna egymást, én elfordítottam a fejem. Edward nem mondott semmit csak egy gyengéd puszit adott az arcomra. Kintről kopogás hallatszott, mire eltávolodtam tőle.
- Gyere! – mondtam halkan, de tudtam hogy meghallotta
- Látom jobban vagy már. – mosolygott rám Carlisle, amit én viszonoztam, majd odasétáltam hozzá
- Köszönöm a segítségedet. Meg sem érdemlem, hogy ilyen jó légy hozzám. – néztem rá szomorúan, de ő széttárta a karjait én pedig boldogan bújtam hozzá. Akár ő az apám, akár nem, nekem mindig is az marad.
- Nincs mit megköszönöd! Ez természetes. Bárcsak többet tudnék neked segíteni. – komorodott el a pillantása.
- Nem tudod mi bajom van igaz? – néztem rá reménykedve, de ő megrázta a fejét
- Sajnos nem, de dolgozom rajta. – mosolygott rám bíztatón. – Most viszont mennyünk le, mert a többiek is már nagyon szeretnének látni. – elmosolyodtam, és Carlisle mellet lesétáltam a lépcsőn. Mindenki lent volt még Bella is. Emmett, Jasper és ő a Tv-t nézték. Bár Bellát nem érdekelte, de azért mereven bámulta a készüléket. Alice, Rose, és Esme a konyhában voltak, és ételt készítettek. Gondolom Bellának. Amikor Ashley meglátott odarohant hozzám, és megölelt.
- Örülök, hogy jól vagy! – mosolygott rám, amit én viszonoztam
- Én is, higgy nekem! – mosolyogtam rá. Jasper mellém állt.
- Jól vagy? – kérdezte. Nem érezte az érzéseimet, ez jó. De abban nem vagyok biztos, hogy eddig érezte-e
- Igen. Jasper….. amikor fájt a fejem, te….. érezted azt amit én?
- Nem Sarah! Nem, de örülök is. Amilyen fájdalmaid voltak nem biztos, hogy jó lett volna. – mosolygott rám, majd szorosan megölelt.
- Tudod szerintem tök jó, hogy végre eljöttél hozzánk! – mosolygott rám Emmett, majd felállt a kanapéról és odajött hozzám. Edward is a lejött hozzánk, mire Bella a karjaiba borult. Inkább elfordítottam a fejem, és máshova néztem.
- Miért is? – vontam föl a szemöldököm
- Ha nem jössz lemaradsz a buliról! – mosolygott rá Bellára, mire fülig pirult. Edward jobban magához ölelte.
- Miféle buliról? – fordultam mosolyogva Edward, és Bella felé – Nélkülem akartatok bulizni? Ez sértő! – mondtam csípőre tett kézzel mosolyogva
- Szóval Edward nem mondta……..- nem fejezte be a mondatot, mert a testvére közbe szólt
- Emmett szerintem……- viszont én már túl kíváncsi lettem, és most én szakítottam őt félbe
- Most már muszáj elmondanotok! – néztem mosolyogva, és kíváncsian Emmettre. Ő viszonozta a mosolyt, és nem törődött a morgó testvérével mögöttem.
- Edward és Bella összeházasodnak! – mondta nevetve, mire én megdermedtem, és azonnal lefagyott az arcomról a mosoly.