Vámpír szerelem 31. fejezet

31. fejezet

(Edward szemszöge)

A szíve egyre gyorsabban vert, én pedig hallgattam azt a csodálatos dalt ami mindig elvarázsolt. Egyre közelebb hajoltam a nyakához a szívverése pedig még mindig gyorsult. Tényleg elakarom venni ezt a zenét magamtól? Tőle? Aki még fel sem fogta, hogy milyen nagy kincs ez a dallam. Kinyitottam a szám, és finoman végig húztam a fogam a nyakán. Bella megborzongott. Vigyáztam nehogy felsértsem a bőrt a nyakán.
- Tedd meg Edward…… - suttogta elhaló hangon. Nem bírom megtenni. Nem bírom rávenni magam, hogy elvegyem az életét. Az utolsó pillanatban mielőtt elveszhettem volna a fejem eltoltam magamtól Bellát, aki kábultan ült az ágyamon.
- Sajnálom Bella….. de nekem ez nem fog menni. – mondtam fojtott hangon
- De én azt szeretném ha te tennéd meg…… - suttogta
- Nem tudom megtenni Bella, és azt sem szeretném ha valaki más tenné meg.
- De én ezt szeretném, és ha nem tesszük meg a Volturi megöl minket.
- Akkor sem megy. – mondtam mogorván, de utána lenyugtattam magam
- Ha most nem megy, akkor mi lesz…….
- Akkor akármilyen nehéz is lesz megteszem! – szakítottam félbe
- De nem lesz rá időd ha a Volturi megöl. – mondta határozottan.
- Bízz bennem Bella! – fogtam meg a kezét, majd gyengéd csókot leheltem rá.

(Három héttel később)

(Sarah szemszöge)

200-al döngettem Forks felé. Nem akarok hamar odaérni, de későn sem. Félek attól amit ott fogok látni, és attól ami történni fog ha nem tették meg a követelést. Ashley már a tizedik újságot lapozgatta útközben.
- Nem unod még? – néztem rá mosolyogva
- Az emberi bolondságot nem lehet megunni. – mosolygott rám
- Az biztos. – sóhajtottam- Például nem tudom megérteni miért akar valaki vámpír lenni, amikor előtte az egész élet. – vontam meg a vállam
- Most Belláról beszélsz? – vonta föl a szemöldökét
- Igen. Minden áron vámpír akar lenni, hogy ne öregedjen meg Edward mellett, de….. te eldobnád az életedet ezért? – néztem rá kérdőn. Ashley vörös szemei elgondolkozva vizslattak
- Ez attól függ, hogy mi az okom rá. Ha életem szerelme halhatatlan, és én nem, akkor valószínűleg én is vámpír akarnék lenni.
- Lehet, hogy igazad van. – bólintottam
- Ha te ember lennél…. Edward pedig vámpír….. mit tennél? – meglepődtem a kérdésen
- Én…. Már nem szeretem Edwardot, ezért valószínűleg nem változnék át.
- De Edwardot jobban szereted mint Félixet igaz? – kérdezősködött tovább
- Azok után ami történt…. Igen jobban szeretem Edwardot, de már őt is csak úgy mint egy testvért.
- Akkor miért nem válsz el Félixtől? – nem válaszoltam. Félek ha elmondom neki, és ő megmutatja a gondolatait Aronak az Félix fülébe jut, akkor viszont nem csak Ashley, de Edward is meghal.
- Vannak dolgok…. Amiket nem lehet megmagyarázni. – mosolyogtam rá remélve, hogy ejti a témát. Ő viszonozta a mosolyt, és visszatért az újsághoz. Megnyugodva kifújtam a levegőt.
- Szerintem Edward sokkal dögösebb mint Félix. – mondta az újság mögül, mire én felnevettem.


Amikor elértük a Cullen házat leparkoltam, és kiszálltam a kocsiból. Ashley elindult a ház felé, majd mikor észre vette hogy nem megyek utána megtorpant, és hátra nézett rám. Én a fönti szoba ablakát néztem mereven.
- Nem jössz? – kérdezte Ashley, mire én megráztam a fejem, és utána mentem. Jobbnak láttam ha csöngetek mielőtt bemegyünk.
- Régen nem itt laktál? – vonta föl a szemöldökét Ashley
- De igen.- bólintottam
- Gyönyörű ház, de miért csengetünk?
- Mert már nem lakok itt. – sóhajtottam. Esme mosolyogva közeledett felénk. A szívem megsajdult, ahogy az utolsó találkozásunkra emlékeztem.
- Sarah….. – ölelt szorosan magához Esme, amit én félénken viszonoztam. Nem családi látogatásra jöttem. Sajnos….- Ó milyen neveletlen vagyok, üdvözöllek Ashley. – a kísérőm félszegen elmosolyodott. Esme mögött Carlisle jelent.
- Jó újra látni titeket. – mosolygott ránk- Fáradjatok be! – állt el az utunkból, mire mi beléptünk az ismerős nappaliba. Rosalie, Emmett, Jasper, és Alice már ott voltak. Köszönésként biccentettem feléjük. Rosalien látszott, hogy odaakarna jönni hozzám, de még sem tette. Alice egyik lábáról a másikra állt, szóval ugyanez. Még a fiúk is, de nem mozdultak. Végig néztem rajtuk, de nem volt teljes a létszám.
- Hol vannak? – kérdezte hidegen
- Itt vagyunk! – válaszolta színtelenül Edward a lépcső tetejéről, majd Bellával együtt lejött közénk.
- Még mindig ember! – néztem Edwardra. Bella összerezzent a hangomtól, mire ő szorosabban fogta magához.
- Miért nem tettétek meg azt amit kértünk? – kérdezte Ashley
- Nem fogom elvenni az életét csak azért, mert ti azt akarjátok. – mondta komolyan
- Még akkor sem ha ez az egész az életébe kerül? – nézett Bellára Ashley. Az utóbbi három hétben sikerült annyit elérnem a Volturinál, hogy ne öljék meg az egész Cullen családot….. csak Bellát. Nehéz volt ezt kicsikarni belőlük, de végül sikerült. Ennyit tehettem többet nem. Bella ha nem vámpír így is úgy is meghal.
- Nem. Veszem. El. Az. Életét. – tagolt dühösen minden egyes szót
- Inkább mond meg az igazat Edward! Félsz megtenni! – néztem rá komolyan
- Te megtennéd? Eltudnád venni az életét?
- Igen. – vontam meg egyszerűen a vállam.
- Mióta lettél ilyen szívtelen dög Sarah? – sziszegte a fogain keresztül, mire Ashley felé ment, de én megállítottam
- Azóta amióta ezt tetted velem. – mondtam egyenesen a szemébe, mire bűntudat lett a tekintetében.
- Már ezerszer bocsánatot kértem. – suttogta
- Tudom, de….. ez még nem jelenti…… azt, hogy meg is bocsátok. – mondtam szaggatottan, mert a fejem elkezdett fájni. Próbáltam elrejteni egész nagy sikerrel. Jasper képességét megakadályoztam, hogy ne tudja meg a bajom. Ashleyre már akkor kiterjesztettem a pajzsom mielőtt kiszálltunk volna a kocsiból.
- Tudom, hogy nehéz megbocsátani, de én tényleg……
- Most nem ezért jöttünk. – mondtam nehézkesen, de keményen- Megmondtam, ha……..ááááááááá…- hatalmas nyomást éreztem a fejemben, és előre görnyedtem. Mindenki egyszerre mozdult az irányomba, de én megakadályoztam őket. – Ne! Maradjatok! Nincs semmi bajom, mindjárt elmúlik. – nyögtem, mire Ashley a vállamra tette a kezét
- Ez így nem lesz jó! Már……
- Hagyj békén Ashley! Sem……- a fejem lüktetett , én pedig a földre kerültem
- Sarah…. Kérlek hagyd, hogy segítsek. – jött közelebb Carlisle
- Nem kell a segítséged! – kiabáltam, mert már nem bírtam elviselni a fejfájást.
- Ebből elég! – jött közelebb Edward is
- Ha nem hagytok békén rosszabb…..dolog…. fog…történni mint ez a fejfájás. – szóltam rájuk dühösen. Ez most sokkal rosszabb mint az eddigiek. Tudtam, hogy ez nem fog elmúlni, de reménykedtem benne. Az biztos, hogy meghalni nem fogok, mert halhatatlan vagyok, de akkor mi történhet velem még? A következő pillanatban a halántékomba belenyílalt a fájdalom, én pedig sikítozni kezdtem.
- Carlisle, csinálj valamit! – sírta Esme
- Edward segíts! – mondta Edwardnak, mire lépteket hallottam közeledni, de nem láttam már semmit. Minden egyes lépéssel mely közelebb vezetett hozzám egyre elviselhetetlenebb lett a fájdalom. Mintha a lépésektől lennének a fájdalmaim, és arra buzdítottak volna a fájások, hogy akadályozzam meg, hogy bárki is megérintsen.
- Ne! Hagyjatok békén! – ordítottam, és reméltem hogy nem jönnek közelebb.
- Csak segíteni akarunk! – mondta Carlisle békítően
- Ha közelebb jöttök csak rontotok a helyzeten. – sziszegtem. Még hallottam, hogy valaki a nevemet kiálltja, majd csak arra emlékszek, hogy elmúltak a fájások, én pedig belezuhantam a sötétségbe.