30. fejezet
Mikor megálltam a Volturi házánál Ashley kiszállt a kocsiból, majd én is utána.
- Nem is gondoltam, hogy ilyen egyszerű lesz…. – mondta miközben a lépcsőn mentünk fel felé.
- Már mint mi?
- Ez a feladat. Azt hittem ellenkezni fognak, de nem. Nyugodtak voltak.
- Már amennyire nyugodt lehet valaki, ha a Volturi megy el hozzá. – mondtam mosolyogva, mire Ashley is elmosolyodott. Amikor elértük az emeltre vezető ajtót felküldtem a szobájába, én pedig bementem a nagyterembe. Sue éppen valami papírt mutatott a három fővámpírnak. Elindultam feléjük, mire Caius, és Marcus rám nézett. Aro tovább nézte a papírt. Félix mosolyogva odajött hozzám, és átölelt.
- Sarah! Végre itt vagy, már nagyon vártunk. – mondta, majd megakart csókolni, de én elfordítottam a fejem. Lemondóan sóhajtott, majd adott egy puszit az arcomra. Még ettől is hányingerem lett. Kibontakoztam az ölelésből, és a trónok elé léptem. Tisztelettudóan meghajoltam, mire Aro rám nézett, és elmosolyodott.
- Sarah…..- mondta, mire én felegyesedtem- Sikeres volt az út?
- Ahogy vesszük. Kaptak három hetet, ha fontos nekik Bella akkor megteszik.
- Reméljük így lesz.
- Miért adtál három hetet? Egy hét elég lett volna! – mordult fel Jane, mire rákaptam a tekintetem.
- Azt akartam, hogy mire odamegyünk már nagyjából nyugodt legyen. Egy hét erre kevés lett volna.
- Ez hülyeség….. ez……
- Igaza van! – adott nekem igazat Aro amin meglepődtünk mind a ketten, és ránéztünk
- Tes….. tessék Mester! – hüledezett Jane
- Ha rögtön letámadjuk őket abból nem sül ki semmi jó. Ha azt akarjuk, hogy Bella közénk álljon….. kell neki egy kis önuralom, hogy dönthessen. – mondta egyszerűen
- Igazad van Mester! Sajnálom, hogy ilyen meggondolatlan voltam. –ereszkedett térdre Jane. Gondolatban megforgattam a szememet. Aro intett a kezével, mire Jane felegyenesedett.
- És mi lesz három hét múlva? – kérdezte hidegen Caius.
- Ezt hogy érted? – ráztam meg a fejem értetlenül
- Ha letelik a három hét, és nem teljesítik a követelést... megfogod tudni ölni a családodat? – mosolygott rám gonoszul. Aro, és a többiek várakozón néztek rám.
- Természetesen. Megteszem ami a kötelességem. – mondtam határozottan, mire Caius, és Aro elmosolyodott
- Nem is mertem ebben kételkedni, mert ha nem teljesíted a feladatot….. te is meghalsz ahogy a családod. – mosolygott negédesen Caius
- Én nem kételkedek benne. Tudom, hogy megteszi amit kell. – mosolygott rám Aro, mire én is mosolyt erőltettem magamra.- Van még valami amiről beszélnünk kéne?
- Nincs. – közöltem, majd meghajoltam, és kimentem a teremből. Épp a lépcsőn mentem felfelé, amikor rám tört a fejfájás. Az ujjamat a halántékomhoz nyomtam, de nem használt. A fejem majd szétrobban. Összegörnyedtem fájdalmamban, és vártam hogy elmúljon.
- Sarah! – szaladt oda hozzám Ashley
- Hagyj! Mindjárt elmúlik. – biztosítottam, de a fejfájásom nem akart enyhülni.
- Ez így nem jó. – közölte, majd felemelt, és bevitt a szobámba, majd lefektetett az ágyamra. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi nagyon erős. Végül a fejfájás hirtelen elmúlt, én pedig azonnal felültem az ágyban.
- Hé, hé, nyugi! Egy ilyen előadás után pihenhetnél. – mondta ápolgatón
- Semmi bajom. Tudtam, hogy el fog múlni. – mondtam egy kicsit szédelegve
- Ezek szerint ez nem először történt meg. – vonta le a következtetést Ashley
- Nem. Ez már napi rutin nálam. – ráztam meg a fejem
- De egy vámpírnak ha jól tudom nem fájhat a feje, vagy igen? – vonta föl a szemöldökét
- Elvileg nem szabadna. – mosolyogtam fanyarul
- Akkor ez még is hogy lehetséges? – értetlenkedett
- Bárcsak tudnám. – sóhajtottam
- Nem kéne szólnod Aronak?
- Nem akarok gyengének látszani. Szükségem van a tiszteletére. – ültem az ágy szélére Ashley mellé
- És a családod? Nekik nem kéne erről tudni? – nézett rám szomorúan
- Nem, és szeretném ha te se mondanál senkinek semmit. Ez maradjon köztünk rendben? – néztem rá kérlelőn, és megfogtam a kezét. Pár percig töprengve nézett rám, majd végül bólintott.
- Rendben, de tudd hogy szerintem ez nem jó ötlet.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá, majd megöleltem
- De ugye tudod, hogy ha más lát meg nem segített volna így rajtad. Azonnal vittek volna Arohoz.
- Tudom- sóhajtottam- De ezentúl jobban vigyázok. – mosolyogtam rá, de ő nem viszonozta.
- És mi van ha valami komoly bajod van? Ez nem normális dolog.
- El fog múlni. Eddig ez nem volt. Csak….. pár hónapja ilyen. Majd…. Helyrejön minden. –vontam meg a vállam
- És ha nem? – nézett rám kérdőn
- Akkor……. Nem tudom mi lesz.
- Ha jól tudom Carlisle orvos. Ő tudna…..- nem hagytam, hogy befejezze
- Nem akarom ebbe őt belekeverni. – álltam fel az ágyról – Ha rendbe jönnek a dolgok, akkor rendbe jönnek. Ha nem, akkor….. nem. Ilyen egyszerű az egész. – néztem rá komolyan
- Rendben. Te tudod, de azért vigyázz magadra jó? – mosolygott rám, majd felállt
- Megpróbálok. – mosolyogtam én is. Búcsúzóul megölelt, majd egyedül hagyott a szobában. A fejem még lüktetett egy kicsit, de már nem volt annyira vészes. Ez most sokkal rosszabb volt mint eddig. Az utóbbi időben egyre rosszabb lett. Eddig csak pár pillanatig tartott, és simán el tudtam rejteni a többiek elől. Most viszont….. ha nincs Ashley lehet, hogy lebukok. Az pedig nem lenne jó. Ha nincs meg a tisztelet esélyem sincs a túlélésre. Eddig azt hittem azért élek még, mert Aro az apám. De most már tudom, hogy ez nem igaz. Ha rajta múlna biztos vagyok benne, hogy megölne zokszó nélkül. Nem érdekli a lánya élete. Néha elgondolkozok azon, hogy lehet nem is az apám, de aztán…. Elvetem ezt az ötletet. Mióta emberi véren élek erősebb vagyok, de egy szörnyeteg lettem. Amikor megöltem azt a szerencsétlent rosszul éreztem magam, de közben akármennyire szégyellem…… élveztem is. Ha Carlisle látna elborzadna a tőlem. Saját magamtól is elborzadok, akkor vajon ő hogy viselkedne velem. Amikor Esme hangját meghallottam oda akartam szaladni hozzá, és megölelni, de visszafogtam magam. Megváltoztam. És nem tartom magam méltónak arra, hogy megölelhessem a legtisztább lelkű vámpírt a világon. Ami pedig Bellát illeti….. Van egy olyan érzésem, hogy Edward nem fogja átváltoztatni. Hiába akarja ezt a szerelme. Nem akarja, hogy a lelke elvesszen Bellának. Ő emberként szereti, de….. nem lenne könnyebb neki is ha vámpír lenne? Veszély nélkül érinthetné meg, és nem kéne félnie attól, hogy megöli. De akkor is…… nem fogja megtenni. Nem még akkor sem ha az élete forog kockán. Ha pedig megteszi lelkiismeret furdalása lesz. A gondolatmenetemet Félix szakította meg.
- Hiányoztál….- suttogta a nyakamba, de én elhúzódtam tőle
- Nem fogok neked hazudni. Te egyáltalán nem hiányoztál nekem. – közöltem vele nemes egyszerűséggel
- Nem is reménykedtem ebben, de azért egy kicsit szerethetnéd a férjedet.
- Ha rajtam múlna már rég nem lennél az. – mondtam hidegen a szemébe, mire ő csak mosolygott
- Tudom, de nagyon jól tudod mi lesz ha elválsz tőlem……
- Igen tudom. Megölöd Edwardot. – mosolyogtam rá gonoszul
- Örülök, hogy nem felejtetted el.
- Hogy felejthetném el az egyetlen dolgot amivel sakkban tartasz?! – néztem rá undorodva- Csak azt nem értem, hogy mi a jó neked ebben? – vontam meg a vállam
- Nekem már a tudat is elég, hogy a feleségem vagy. Ezzel visszavághatok bármikor Edwardnak. – mosolygott rám.
- Mekkora egy szemét vagy. – mondtam neki dühösen
- Köszönöm a bókot. – hajolt meg színpadiasan. Már épp visszavágtam volna, amikor ismét rám tört a fejfájás. Majdnem összegörnyedtem, de tartottam magam. Nem lehetek gyenge senki előtt. Megdörzsöltem a homlokom, és úgy tettem mintha már unnám ezt a beszélgetést. Ez igaz is, de van ennél fontosabb dolgom is. A fejem épp most akar szétrobbanni. Félix nem vett észre a fájdalmamból semmit.– Na én most megyek. Később találkozunk. – mosolyogott, majd megakart csókolni, de elfordítottam a fejem. Menjen már el! Gonoszul elmosolyodott, majd maga felé fordította a fejem, és keményen megcsókolt. Elakartam lökni magamtól, de fájdalomtól meg sem tudtam mozdulni. Végül eltávolodott, és mosolyogva távozott a szobából. Amikor becsukódott az ajtó erőtlenül csuklottam térdre a földön. A fejem szétrobban mindjárt. Felemeltem a kezem, és letöröltem a számat, de még mindig éreztem rajta azt a mocskot. Lassanként a fájdalom enyhült, én pedig ott maradtam egyedül a padlón térdelve.
2010. március 30., kedd
2010. március 23., kedd
Vámpír szerelem 29. fejezet
29. fejezet
(Edward szemszöge)
Lemerevedve néztem az idegen szemekbe. Kinyitottam a szám, de egy szót sem tudtam mondani. Ez nem lehet igaz. Alig vártam, hogy újra lássam, de nem őt. Nem ezt a személyt akarom. Azt akarom aki a feleségem volt, és akiért odavoltam. Akinek aranybarna szemei megbabonáztak. Senki nem szólt egy szót sem. Sarah csak mosolygott, majd az ismeretlen vámpírral együtt közelebb léptek. Nem tudtam egyikőjük gondolataiban olvasni. Gondolom Sarah használja a képességét. A többiekét azonban hallom. Senki nem ért semmit, és csak záporoznak az értetlenkedések a fejembe.
-„ Már megint nem láttam, hogy jön. Mi történhetett vele?”– mérgelődött Alice
- „Drága kincsem, mit tettek veled?” – Esme gondolatban siratta Saraht
- „Mi a fenének jött vissza? Azt hittem végre megszabadulok tőle, de nem.” – Tanya dühös volt. Nem akartam neki visszavágni, most van ennél nagyobb bajom is. Sarah megállt előttünk pár méterre.
- Így kell üdvözölni egy rég nem látott családtagot? – mosolygott ránk. Megakartam szólalni, de Esme gyorsabb volt
- Sarah, te vagy az? – kérdezte fojtott hangon
- Igen, én vagyok. Miért mást vártatok? – vonta föl a szemöldökét
- Igazából nem vártunk senkit. Főleg téged nem. – közölte hidegen Tanya. Vetettem rá egy figyelmeztető pillantást, de ő csak megvonta a vállát.
- De attól még nagyon örülünk neked! Igaz Tanya? – fordult Kate Tanya felé.
- Persze. Nagyon örülünk, hogy….. élsz. Bár azt nem nagyon értjük, hogy hogyan. – húzta össze gyanakvón a szemeit. Sarah csak mosolygott.
- Egyszerűen csak jó kislány voltam. – vonta meg a vállait, és a mosolya Jane-ére hasonlított.
- Na persze. – motyogta Tanya
- Azt hiszel amit akarsz. Engem nagyon nem érdekel a véleményed.
- Majd fog ha kihajítalak innen! – sziszegte
- Azt kötve hiszem, hogy sikerülne. De ha mégis akkor a Volturival gyűlik meg a bajod. Amit te nem akarsz. Ugye? – nézett rá komolyan. Tanya nem szólt egy szót sem, csak bámulta Saraht. – Én is így gondoltam. Most pedig bemehetnénk, vagy itt kell ácsorognunk egész nap?
- Attól függ ki az a mi. –mondtam színtelenül. Sarah rám szegezte vörös szemeit
- Milyen udvariatlan vagyok. Még be sem mutattam Ashleyt. Nagyon tehetséges vámpír. – mosolygott az idegenre, aki mögötte állt pár lépésre
- Mi a képessége? Mert a gondolataiban nem tudok olvasni neked köszönhetően. – néztem merőn a szemébe
- Ő Alice ellentéte. Míg ő a jövőt látja, Ashley bárki múltját megmondja, minden olyan dolgot amit elkövetett. Érintés által pár másodperc alatt megtudhatunk mindent. Bár nem olyan mint a gondolatolvasás, mégis hasonló. – mosolygott rám. – De most már bemehetnénk?
- Te jöhetsz, de ő marad! – szögezte le Tanya. Sarah elindult felé, mire Ashley is utána ám ő egy pillantásával megállította, és egyedül jött közelebb.
- Tanya! Ne bosszants fel! Nem fog tetszeni ha bántani foglak.
- Ugyan, hogyan bántanál? Csak a képességeket tudod elhárítani, semmi mást! – Sarah mosolyogva megrázta a fejét
- Nem ismersz még engem Tanya! És ne hidd, hogy nem vagyok képes fejleszteni a képességemet. De ha nem hiszed el…. Próbáljuk ki! Én benne vagyok. – tárta szét a karjait. Tanya már nyitotta a száját, hogy belemenjen, de én megállítottam.
- Ez nem jó ötlet! Inkább mennyünk be!...... Mindannyian! – néztem Ashleyre, aki elindult felénk. Betódultunk a nappaliba, és mindenki helyet foglalt a hatalmas szobában. Bella hál’istennek nem kelt fel. Kitudja mennyi önuralma van Ashleynek, és vajon mennyi önuralma van Sarahnak. Mikor helyet foglaltunk mindenki a vendégekre nézett. Esme megakarta ölelni a lányát, de nem bízik benne, hogy jó ötlet, ezért rám nézett könyörgő szemekkel. De én csak megráztam a fejem. Anyám lemondóan sóhajtott, majd Sarah felé fordult.
- Nem akarok tolakodó lenni, de gondolom nem csak azért jöttél, hogy láss minket igaz? – kérdezte Eleazar.
- Igaz. – sóhajtotta, majd komolyan nézett rám- Bella miatt vagyunk itt. – közölte egyszerűen
- Mit akartok Bellától? – kérdezte Carmen
- Vámpír már? – kérdezte Carment, de a közben engem nézett
- Nem, de……
- Nincs de! Ez volt a feltétele, hogy elmehettek. Most pedig eljöttünk, hogy megtudjuk teljesítettétek-e a feladatot, vagy nem. – nézett végig mindenkin
- Nem. Még nem teljesítettük. – mondtam egyszerűen
- Szóval nem. És mikor vagy hajlandó megtenni? – kérdezte hidegen
- Amikor készen állok rá.
- Nem muszáj neked megtenni. Ha ezen múlik én is megcsinálom.
- Nem kell. Megfogom tenni, de nem most.
- Akkor mégis mikor?
- Nem fogok véget vetni az életének csak azért, mert az megkövetelik. – mondtam mérgesen
- Csakhogy ezt nem csak a Volturi követeli meg, hanem Bella is. Ha jól tudom ő is vámpír akar lenni
- Igen az akar lenni, de…. még van ideje.
- Ebben nagyon tévedsz Edward! Pont az nincs. – mondta dühösen
- Meg. Fogom. Tenni. De még kell egy kis idő. – hajtottam le a fejem. Percekig nem szólalt meg senki
- Egy hetet kapsz! – közölte, majd felállt Ashleyvel együtt
- Egy hét? Az nem elég. Több idő kell! – álltam fel én is
- Nincs több idő Edward! Vagy megcsinálod, vagy nem. Ilyen egyszerű. – ment az ajtóhoz, de én megfogtam a könyökét, és visszarántottam
- Kérlek! Egy hét kevés. – csak nézte a kezem mely az övére tapadt, és nem szólt egy szót sem.
- Rendben. Legyen három, de ennél többet ne várj tőlem. – húzta ki a kezét a szorításból, majd visszafordult a többiekhez.- Köszönjük a vendéglátást. Jó volt látni titeket, de mennünk kell. – mosolygott rájuk, majd elindult Ashleyvel a kocsihoz.
- Várj Sarah! Maradj még! Nem is beszéltünk. – sírta az anyám. Sarah megtorpant, Ashleyt pedig a kocsiba irányította. Lassan megfordult, majd ránk nézett
- Sajnálom Esme, de mennünk kell! – mondta érzelemmentes hangon, majd felvette a szemüvegét, és elhajtott a fekete BMW-vel. Esme zokogva borult Carlisle karjaiba. Jasper pedig nyugtató hullámokat küldött felé.
- Hogy lehet ilyen szívtelen? – sziszegtem a fogaimon keresztül
- Ne mond ezt! – kérlelt Carlisle
- De ha egyszer ez az igazság. Nem tehetek róla, hogy ez a véleményem.
- Fejezd ezt be Edward! Esme így is eléggé ki van nem kellesz ehhez még te is! – mondta Alice
- Edwardnak igaza van! Sarah megváltozott! Régen soha nem tett volna ilyet, és láttátok a szemeit? – méltatlankodott Kate. Szereti Saraht, és lehet, hogy most ideges, de nem lesz ilyen sokáig.
- Én mindig is mondtam, hogy egy szívtelen dög. Most legalább kiderült milyen egy kis……-Rosalie nem hagyta, hogy végig mondja Tanya a gondolat menetét. Odament hozzá, és pofon vágta.
- Ha még egyszer a szádra veszed a húgomat, nem úszod meg ennyivel! Értve vagyok? – kérdezte élesen Rosalie. Emmett mellé állt, és rátette a kezét a vállára ha még támadni akarna.
- Ha még egyszer kezet emelsz rám, én……
- Akkor mi lesz? – dühöngött Rose, és már ment volna neki, de Jasper is odament mellé, Irina pedig a testvére mellé állt.
- Nyugi Rose! Hagyd őt! Ismered, hogy milyen. Ezen ne idegeld magad. – mondta nyugtató hangon Emmett. Rose morgott egyet, majd felszaladt az emeletre. Nem törődtem a többiekkel. Én is felmentem az emeltre, és az ágy szélére ültem. Bella nyugodtan aludt. Gyengéden végigsimítottam az arcán, de nem nagyon nehogy a hideg felébressze. Ültem a sötét szobában Bellát simogatva, és két dolgon gondolkodtam. Az egyik mit szól, majd Bella a hírhez, hogy csak három hetünk maradt. Valószínűleg örül, majd neki, de lehet, hogy megijed, és nem akarja. Én pedig nem fogom kényszeríteni mikor lehet, hogy megölöm közben. A másik dolog pedig: Mi történt Sarahval?
(Sarah szemszöge)
- Igen minden rendben volt. Azt mondtam amit kellett. Három hetet kaptak, ha nem sikerül tesszük amit tennünk kell! – biztosítottam Arot
- Akkor jó! Siessetek vissza! – köszönés nélkül leraktam a telefont.
- Miért jó Aronak, ha Bella átváltozik nagyon erős lesz…..
- Ezt nem tudhatjuk! – ráztam meg a fejem
- De valószínűleg igen, és ez miért jó neki? – kérdezte kíváncsian Ashley
- Az igazat megvallva…. Fogalmam sincs.
- De azért valami fogalmad csak van….. – mondta tovább. Sóhajtottam, majd a napszemüveget betettem a kesztyűtartóba.
- Csak feltevésem van. Szerintem megakarja szerezni magának utána Bellát, és tudja ha ő jön akkor Edward is.
- Az a jóképű bronzvörös hajú vámpír fiú? Nem rossz. – mosolygott rám, mire én is elmosolyodtam
- Igen ő az. Ő gondolatolvasó, csak éppen neki nem kell érintés hozzá mint Aronak. Szóval….. gondolom ez a célja. Két legyet akar ütni egy csapásra. – vonta meg a vállam.
- Most már értem. – bólintott Ashley. – De még lenne egy kérdésem.- nézett rám kérlelőn, mire felnevettem.
- Mi lenne az?
- Ki volt az a nő, aki sírt mikor eljöttünk? – nem tudtam válaszolni. A torkom elszorult, és egy szót sem tudtam kinyögni.
- Ő… csak Edward anyja. – mondtam egyszerűen, majd lezártnak tekintettem a témát, és az útra koncentráltam.
(Edward szemszöge)
Lemerevedve néztem az idegen szemekbe. Kinyitottam a szám, de egy szót sem tudtam mondani. Ez nem lehet igaz. Alig vártam, hogy újra lássam, de nem őt. Nem ezt a személyt akarom. Azt akarom aki a feleségem volt, és akiért odavoltam. Akinek aranybarna szemei megbabonáztak. Senki nem szólt egy szót sem. Sarah csak mosolygott, majd az ismeretlen vámpírral együtt közelebb léptek. Nem tudtam egyikőjük gondolataiban olvasni. Gondolom Sarah használja a képességét. A többiekét azonban hallom. Senki nem ért semmit, és csak záporoznak az értetlenkedések a fejembe.
-„ Már megint nem láttam, hogy jön. Mi történhetett vele?”– mérgelődött Alice
- „Drága kincsem, mit tettek veled?” – Esme gondolatban siratta Saraht
- „Mi a fenének jött vissza? Azt hittem végre megszabadulok tőle, de nem.” – Tanya dühös volt. Nem akartam neki visszavágni, most van ennél nagyobb bajom is. Sarah megállt előttünk pár méterre.
- Így kell üdvözölni egy rég nem látott családtagot? – mosolygott ránk. Megakartam szólalni, de Esme gyorsabb volt
- Sarah, te vagy az? – kérdezte fojtott hangon
- Igen, én vagyok. Miért mást vártatok? – vonta föl a szemöldökét
- Igazából nem vártunk senkit. Főleg téged nem. – közölte hidegen Tanya. Vetettem rá egy figyelmeztető pillantást, de ő csak megvonta a vállát.
- De attól még nagyon örülünk neked! Igaz Tanya? – fordult Kate Tanya felé.
- Persze. Nagyon örülünk, hogy….. élsz. Bár azt nem nagyon értjük, hogy hogyan. – húzta össze gyanakvón a szemeit. Sarah csak mosolygott.
- Egyszerűen csak jó kislány voltam. – vonta meg a vállait, és a mosolya Jane-ére hasonlított.
- Na persze. – motyogta Tanya
- Azt hiszel amit akarsz. Engem nagyon nem érdekel a véleményed.
- Majd fog ha kihajítalak innen! – sziszegte
- Azt kötve hiszem, hogy sikerülne. De ha mégis akkor a Volturival gyűlik meg a bajod. Amit te nem akarsz. Ugye? – nézett rá komolyan. Tanya nem szólt egy szót sem, csak bámulta Saraht. – Én is így gondoltam. Most pedig bemehetnénk, vagy itt kell ácsorognunk egész nap?
- Attól függ ki az a mi. –mondtam színtelenül. Sarah rám szegezte vörös szemeit
- Milyen udvariatlan vagyok. Még be sem mutattam Ashleyt. Nagyon tehetséges vámpír. – mosolygott az idegenre, aki mögötte állt pár lépésre
- Mi a képessége? Mert a gondolataiban nem tudok olvasni neked köszönhetően. – néztem merőn a szemébe
- Ő Alice ellentéte. Míg ő a jövőt látja, Ashley bárki múltját megmondja, minden olyan dolgot amit elkövetett. Érintés által pár másodperc alatt megtudhatunk mindent. Bár nem olyan mint a gondolatolvasás, mégis hasonló. – mosolygott rám. – De most már bemehetnénk?
- Te jöhetsz, de ő marad! – szögezte le Tanya. Sarah elindult felé, mire Ashley is utána ám ő egy pillantásával megállította, és egyedül jött közelebb.
- Tanya! Ne bosszants fel! Nem fog tetszeni ha bántani foglak.
- Ugyan, hogyan bántanál? Csak a képességeket tudod elhárítani, semmi mást! – Sarah mosolyogva megrázta a fejét
- Nem ismersz még engem Tanya! És ne hidd, hogy nem vagyok képes fejleszteni a képességemet. De ha nem hiszed el…. Próbáljuk ki! Én benne vagyok. – tárta szét a karjait. Tanya már nyitotta a száját, hogy belemenjen, de én megállítottam.
- Ez nem jó ötlet! Inkább mennyünk be!...... Mindannyian! – néztem Ashleyre, aki elindult felénk. Betódultunk a nappaliba, és mindenki helyet foglalt a hatalmas szobában. Bella hál’istennek nem kelt fel. Kitudja mennyi önuralma van Ashleynek, és vajon mennyi önuralma van Sarahnak. Mikor helyet foglaltunk mindenki a vendégekre nézett. Esme megakarta ölelni a lányát, de nem bízik benne, hogy jó ötlet, ezért rám nézett könyörgő szemekkel. De én csak megráztam a fejem. Anyám lemondóan sóhajtott, majd Sarah felé fordult.
- Nem akarok tolakodó lenni, de gondolom nem csak azért jöttél, hogy láss minket igaz? – kérdezte Eleazar.
- Igaz. – sóhajtotta, majd komolyan nézett rám- Bella miatt vagyunk itt. – közölte egyszerűen
- Mit akartok Bellától? – kérdezte Carmen
- Vámpír már? – kérdezte Carment, de a közben engem nézett
- Nem, de……
- Nincs de! Ez volt a feltétele, hogy elmehettek. Most pedig eljöttünk, hogy megtudjuk teljesítettétek-e a feladatot, vagy nem. – nézett végig mindenkin
- Nem. Még nem teljesítettük. – mondtam egyszerűen
- Szóval nem. És mikor vagy hajlandó megtenni? – kérdezte hidegen
- Amikor készen állok rá.
- Nem muszáj neked megtenni. Ha ezen múlik én is megcsinálom.
- Nem kell. Megfogom tenni, de nem most.
- Akkor mégis mikor?
- Nem fogok véget vetni az életének csak azért, mert az megkövetelik. – mondtam mérgesen
- Csakhogy ezt nem csak a Volturi követeli meg, hanem Bella is. Ha jól tudom ő is vámpír akar lenni
- Igen az akar lenni, de…. még van ideje.
- Ebben nagyon tévedsz Edward! Pont az nincs. – mondta dühösen
- Meg. Fogom. Tenni. De még kell egy kis idő. – hajtottam le a fejem. Percekig nem szólalt meg senki
- Egy hetet kapsz! – közölte, majd felállt Ashleyvel együtt
- Egy hét? Az nem elég. Több idő kell! – álltam fel én is
- Nincs több idő Edward! Vagy megcsinálod, vagy nem. Ilyen egyszerű. – ment az ajtóhoz, de én megfogtam a könyökét, és visszarántottam
- Kérlek! Egy hét kevés. – csak nézte a kezem mely az övére tapadt, és nem szólt egy szót sem.
- Rendben. Legyen három, de ennél többet ne várj tőlem. – húzta ki a kezét a szorításból, majd visszafordult a többiekhez.- Köszönjük a vendéglátást. Jó volt látni titeket, de mennünk kell. – mosolygott rájuk, majd elindult Ashleyvel a kocsihoz.
- Várj Sarah! Maradj még! Nem is beszéltünk. – sírta az anyám. Sarah megtorpant, Ashleyt pedig a kocsiba irányította. Lassan megfordult, majd ránk nézett
- Sajnálom Esme, de mennünk kell! – mondta érzelemmentes hangon, majd felvette a szemüvegét, és elhajtott a fekete BMW-vel. Esme zokogva borult Carlisle karjaiba. Jasper pedig nyugtató hullámokat küldött felé.
- Hogy lehet ilyen szívtelen? – sziszegtem a fogaimon keresztül
- Ne mond ezt! – kérlelt Carlisle
- De ha egyszer ez az igazság. Nem tehetek róla, hogy ez a véleményem.
- Fejezd ezt be Edward! Esme így is eléggé ki van nem kellesz ehhez még te is! – mondta Alice
- Edwardnak igaza van! Sarah megváltozott! Régen soha nem tett volna ilyet, és láttátok a szemeit? – méltatlankodott Kate. Szereti Saraht, és lehet, hogy most ideges, de nem lesz ilyen sokáig.
- Én mindig is mondtam, hogy egy szívtelen dög. Most legalább kiderült milyen egy kis……-Rosalie nem hagyta, hogy végig mondja Tanya a gondolat menetét. Odament hozzá, és pofon vágta.
- Ha még egyszer a szádra veszed a húgomat, nem úszod meg ennyivel! Értve vagyok? – kérdezte élesen Rosalie. Emmett mellé állt, és rátette a kezét a vállára ha még támadni akarna.
- Ha még egyszer kezet emelsz rám, én……
- Akkor mi lesz? – dühöngött Rose, és már ment volna neki, de Jasper is odament mellé, Irina pedig a testvére mellé állt.
- Nyugi Rose! Hagyd őt! Ismered, hogy milyen. Ezen ne idegeld magad. – mondta nyugtató hangon Emmett. Rose morgott egyet, majd felszaladt az emeletre. Nem törődtem a többiekkel. Én is felmentem az emeltre, és az ágy szélére ültem. Bella nyugodtan aludt. Gyengéden végigsimítottam az arcán, de nem nagyon nehogy a hideg felébressze. Ültem a sötét szobában Bellát simogatva, és két dolgon gondolkodtam. Az egyik mit szól, majd Bella a hírhez, hogy csak három hetünk maradt. Valószínűleg örül, majd neki, de lehet, hogy megijed, és nem akarja. Én pedig nem fogom kényszeríteni mikor lehet, hogy megölöm közben. A másik dolog pedig: Mi történt Sarahval?
(Sarah szemszöge)
- Igen minden rendben volt. Azt mondtam amit kellett. Három hetet kaptak, ha nem sikerül tesszük amit tennünk kell! – biztosítottam Arot
- Akkor jó! Siessetek vissza! – köszönés nélkül leraktam a telefont.
- Miért jó Aronak, ha Bella átváltozik nagyon erős lesz…..
- Ezt nem tudhatjuk! – ráztam meg a fejem
- De valószínűleg igen, és ez miért jó neki? – kérdezte kíváncsian Ashley
- Az igazat megvallva…. Fogalmam sincs.
- De azért valami fogalmad csak van….. – mondta tovább. Sóhajtottam, majd a napszemüveget betettem a kesztyűtartóba.
- Csak feltevésem van. Szerintem megakarja szerezni magának utána Bellát, és tudja ha ő jön akkor Edward is.
- Az a jóképű bronzvörös hajú vámpír fiú? Nem rossz. – mosolygott rám, mire én is elmosolyodtam
- Igen ő az. Ő gondolatolvasó, csak éppen neki nem kell érintés hozzá mint Aronak. Szóval….. gondolom ez a célja. Két legyet akar ütni egy csapásra. – vonta meg a vállam.
- Most már értem. – bólintott Ashley. – De még lenne egy kérdésem.- nézett rám kérlelőn, mire felnevettem.
- Mi lenne az?
- Ki volt az a nő, aki sírt mikor eljöttünk? – nem tudtam válaszolni. A torkom elszorult, és egy szót sem tudtam kinyögni.
- Ő… csak Edward anyja. – mondtam egyszerűen, majd lezártnak tekintettem a témát, és az útra koncentráltam.
2010. március 20., szombat
Vámpír szerelem 28. fejezet
28. fejezet
(Edward szemszöge)
Bella a mellkasomra borulva feküdt a kanapémon. A gondolatai nyugodtak voltak mint mindig. Az egyik legérdekesebb elme amivel valaha is találkoztam. Az övénél csak a volt feleségemé érdekesebb. Sarah…..Mióta pár hónapja visszajöttünk Forksba nem hallottam róla semmit. Az az igazság, hogy senki nem halott róla semmit. Reméljük, hogy még életben van, de ha még sem, abba nem akarunk bele gondolni. Esme három héten keresztül várta a telefon mellett, hogy végre felhívjon minket, de ez nem történt meg. Carlisle végül beszélt az anyámmal, és elfogadtatta vele, hogy nem tehetünk semmit. Ő döntött így. Ha akarnánk se tudnánk ellene mit tenni. Nem hozhatjuk el onnan. Nem csak minket, de őt is megölnék. Ha még nem tették meg….. Erre nem szabad gondolnom, így is mardos a lelkiismeret furdalás. Ha már nem él, az mind az én hibám. Azok után ami az erdőben történt…… Én tehetek róla. Nem szabadott volna megtennünk, azt amit tettünk. Bellának nem árultam el, és nem is fogom. Szörnyű így élni. Már ha ezt életnek lehet nevezni, de akkor sem tehetem meg ezt vele.
- Min gondolkozol ennyire? – nézett rám barna szemeivel, amik mindig megbabonáztak
- Honnan veszed, hogy gondolkozok valamin? – mosolyogtam rá, mire fölgyorsult a szívverése
- Ráncolod a homlokod, és ezt csak akkor teszed, ha valami nyomaszt, vagy valamin nagyon gondolkozol. Vagy mindkettő? – vonta föl az egyik szép ívű szemöldökét
- Igazság szerint Sarah-n gondolkozok. Fogalmam sincs, hogy mi lehet vele.
- Nagyon sajnálom. Ez az egész miattam van. – sütötte le a szemeit, én pedig értetlenül néztem rá
- Sajnálod, de mit? – ő csak megvonta a vállát
- Hogy olyan bolond voltam, hogy leugrottam a szikláról. Nem kellett volna, és ha nem ugrok le….. Akkor te nem akarsz meghalni, és ha nem akarsz meghalni……- elmosolyodtam, és felemeltem az állát, hogy rám nézzen.
- Figyelj rám! Ez nem a te hibád érted? Ez csak az enyém. Nem kellet volna elmennem.- néztem rá szomorúan, mire ő megrázta a fejét
- Ne hibáztasd magad! Te csak megakartál védeni.
- Igen, de még is majd nem a halálba kergettelek. Ezt soha nem fogom megbocsátani magamnak.
- Ne csináld ezt Edward! – nézett rám könyörögve. Én sóhajtottam
- Ejtsük a témát, rendben? – röviden bólintott, mire én közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam. Puhán érintettem meg az ajkait, de ő mint mindig most is mohó volt, és még közelebb húzott magához. A szíve úgy vert mint egy kismadárnak, de nem a félelemtől. Örülök, hogy csak én tudok belőle ilyen hatást kihozni. Mikor már nem bírtam tovább, és féltem, hogy kárt teszek benne elhúzódtam. Mire ő durcásan nézett rám. Elnevettem magam.
- Ne nézz így! Jobban jársz ha nem játszasz a türelmemmel! – mosolyogtam rá
- De én szeretek a türelmeddel játszani! – mosolygott rám
- Azt nagyon jól tudom. – mosolyogtam én is. Bella viszont hirtelen elkomolyodott.- Mi a baj? – ahogy megkérdeztem már tudtam is választ a gondolataiból. Hétvégén úgy tervezzük hogy elmegyünk Tanyaékhoz, ő pedig nem akarja, hogy itt hagyjam egyedül.- Bella nem muszáj mennem! – suttogtam, mire ő felemelte a szemét
- De menj csak! Sőt azt akarom, hogy menj a családoddal, de…. nem tudom, hogy bírom majd ki nélküled. – elgondolkoztam azon amit mondott, és azonnal földerültem, amikor egy gondolatom támadt.
- Nem kell nélkülem semmit kibírnod.- mosolyogtam rá, mire értetlenül méregetett- Te is eljössz velünk! – mondtam egyszerűen, mire fölgyorsult a szívverése
- De….én….én…..ők- gagyogott össze-vissza
- Ők is vegetáriánusok Bella! Nem lesz semmi baj, és meg kéne ismerkednek a család legjobb barátaival. Nem gondolod? – pár percig némán ült a kanapén, majd felsóhajtott
- Ha csak ez az egy esély van arra, hogy veled legyek, akkor rendben.- mosolygott rám, én pedig boldogan adtam egy puszit a feje búbjára
- Ne félj! Ők a család legjobb barátai nem fog semmi történni! Megígérem neked. – hálásan nézett rám, majd vissz tette a fejét a mellkasomra. Már nyugodtabb volt, de a fejében csak képek kavalkádja volt. Elképzelte Tanyát ahogy kacéran rám néz, és hogy ő sokkal gyönyörűbb. Nem érti miért nem vele vagyok, és miért választottam inkább egy esetlen embert, egy gyönyörű vámpír helyett.
- Azért, mert nekem te vagy a leggyönyörűbb. – simogattam meg, mire egy kicsit ellazult
- És mit fog szólni Tanya? Biztos nagyon gyűlöl amiért velem vagy, és nem vele. – ölelt szorosabban magához
- Nem fog semmit tenni. Nagyon jól tudja, hogy őt nem szeretem, és hogy te vagy nekem az igazi. Ettől ne félj. Már réges-régen a tudtára adtam, hogy nekem ő soha nem lesz több mint egy nagyon régi barát. Ezt ő megértette, és nem szól bele a választásomba. Ha pedig még is, akkor megint elmondom neki, és addig mondom neki, amíg meg nem érti, hogy nekem te kellesz. Szóval e-miatt ne aggódj!- mosolyogtam rá. Sóhajtott egyet, majd most már sokkal nyugodtabban tervezgette a hétvégi utunkat.
- Gyertek már! Nem szeretnék elkésni. Megígértem Katenek, hogy ott leszünk egy órára! – türelmetlenkedett Alice. Kézen fogtam Bellát, és lefelé vezettem a lépcsőn. Charlienak azt mondtuk, hogy elmentem Carlisleval túrázni, és hogy Alice Bellával akar egy hétvégét tölteni, mert mi többiek a hegyekben vagyunk. A család többi része már Tanyaéknál van. Csak én, Bella, és Alice maradt itt. Először Bella nem akart futva menni, de meggyőztem róla, hogy így gyorsabban ott leszünk. Végül egy fájdalmas pillantással letudta a dolgot, és beleegyezett. Megálltunk a türelmetlenül toporgó húgom előtt.
- Na végre már azt hittem, hogy soha nem jöttök!
- Ez nem igaz! Pontosan láttad, hogy 40 másodperc múlva lejövünk. – mosolyogtam rá, mire ő megforgatta a szemeit
- Indulhatunk? – nézett Bellára, mire ő nyelt egy nagyot, majd bólintott. Finoman fellendítettem a hátamra.
- Csak hunyd be a szemed, és addig tartsd is csukva amíg nem szólok! – ő bólintott, majd a fejét a nyakamhoz hajtotta, és becsukta a szemét. Biccentettem Alicenek, mire elindultunk. Nem futottam olyan gyorsan, mint szoktam nehogy Bella megijedjen. Így nem értünk oda olyan hamar, de inkább ez mint hogy az életemen értelme rosszul legyen. Megálltunk a Denali klán otthona előtt.
- Kinyithatod a szemed szerelmem! –pár máspercen belül gyönyörű barna szemeivel találtam szembe magam. Letettem őt a földre. Egy kicsit imbolygott ezért átkaroltam a derekát. Pár pillanat múlva már egyedül is meg tudott állni a lábán, de nem engedtem el. – Jól vagy? – néztem rá gondterhelten
- Igen. Persze. Semmi bajom, csak ezt még nem nagyon szoktam meg, és szerintem nem is fogom. – mosolygott, amit én viszonoztam is.
- Gyere menjünk! Bemutatlak a barátainknak. – Alice előttünk ment. Mielőtt beléphettünk volna az ajtón, az kinyitódott, és szembe találtuk magunkat Kate-el.
- Alice! – ölelte magához a húgomat boldogan. – Örülök, hogy végre itt vagy! – mosolygott rá, majd megállapodott rajtam a pillantása. Fölvezettem Bellát a verandára, majd üdvözöltem Katet. Szorosan magamhoz öleltem a rég nem látott barátot.
- Örülök neked is Edward! – mosolygott rám, majd a hátam mögé pillantott, ahol Bella megszeppenve állt. Kate egy pillanatra rám nézett és gondolatban kérdezett. ”Ő lenne az?”
- Igen. – mosolyogtam, mire közelebb lépett Bellához, és megfogta mindkét kezét. Bella szívverése felgyorsult, amin Kate csak mosolygott.
- Örülök, hogy megismerhetem azt aki elcsavarta Edward fejét….. másodszor. – nézett rám egy pillanatra a válla fölött, majd vissza Bellára. Kate imádja Saraht. Nagyon jó barátnők, és tudom, hogy sajnálja a szétválásunkat, de megérti és nem ítélkezik. Bíztatóan mosolyogott Bellára.- Ne félj! Nem harapunk embert…. Már. – mosolygott, mire Bella egy pillanatra ledermedt, majd viszonozta a pillantást. – Kérlek! Fáradjatok be! – nyújtotta ki a kezét az ajtó felé. Átfogtam Bella derekát, és Kate után bevezettem a házba. Mindenki boldogan beszélgetett. Ahogy meglátott Tanya, azonnal felcsillant a szeme. Odarohant hozzám, és szorosan megölelt. Nem utasítottam el, mert ezt csak egy baráti ölelés…. semmi több. Bella gondolatai azonban nem voltak a legjobbak. Féltékeny volt. Ha kell, ha nem, de az volt. Kibontakoztam az ölelésből, és bemutattam neki Bellát.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Sokat hallottam rólad. – mosolygott rá. A gondolatai igazolták a szavát, de volt benne egy kis irigység, értetlenség, és egy kis harag is. Sarahval utálták egymást. Tanya nem viselte valami jól, hogy szebbnek tartom Saraht nála. A feleségem pedig azt nem viselte el ahogy Tanya bánik velem. Miután mindenkinek bemutattam Bellát leültünk a hatalmas nappali kanapéjára, és hosszas beszélgetésbe kezdtünk. Mindenki nagyon örült a látogatásunknak. Tanya gondolatai viszont nem nagyon tetszettek amikor Bellára nézett. Csak az járt a fejében, hogy mit eszek egy emberen. Nem törődtem vele, és inkább a többiekre koncentráltam. Délután 3 fele járt már, de még mindig volt miről beszélnünk.
- Én egy kicsit elfáradtam. Tudom, hogy korán van, de ez a mai futás nem tett nekem valami jót. Szóval lezuhanyoznék ha nem bánod?! – suttogta Bella, de így is mindenki hallotta, és ezt ő is tudta
- Persze. Menj csak! – mosolyogtam rá.
- Kell segítség? – kérdezte Alice, mire Bella megrázta a fejét.
- Csak azt mond meg, hol a fürdőszoba?!
- Fent az emeleten második ajtó balra. Már betettem a cuccaidat oda. Megtalálod. – egymásra mosolyogtak, majd Bella félénken elindult a lépcsőm. A tekintettemmel végig követtem egészen addig, míg el nem tűnt a sarkon, és meg nem hallottam, hogy a víz megindul a fürdőben.
- Nagyon aranyos lány. – mosolygott Eleazar – És tehetséges is.
- Igen az. Csoda, hogy rátaláltam. – mosolyogtam én is.
- Tudtok valamit Sarahról? – kérdezte Esme. Ezt már rég megakarta kérdezni, de amíg Bella itt volt nem akart erről beszélni. Kate tekintete nagyon szomorú volt, ahogy a gondolatai is.
- Nem. Sajnos nem. Vagy ezerszer hívtam, de nem veszi fel. Fogalmam sincs mi van vele, de remélem nincs semmi baja. – suttogta Kate. Esme már majd nem sírni kezdett, de tartotta magát.
- Nem jelentkezett nálatok sem? – kérdezte Carmen
- Nem. Pedig vártuk hátha hív, de nem jött hívás. Még egy levél sem, vagy egy üzenet. Semmi. – vonta meg a vállát Carlisle. Mindenki néma csöndbe burkolózott, és csak a víz egyenletes zuhogását lehetett hallani. Na meg az aggódó gondolatokat.
- Ugyan már, ne szomorkodjunk! Biztos nagyon jól van, és majd jelentkezik ha akar. – vonta meg a vállát Tanya. Na az ő gondolatai nem voltak aggódóak.
- Milyen együtt érző vagy. – mondta gúnyosan Rosalie. Hát igen Rose majdnem teljesen olyan mint Sarah. De ott van az a majdnem.
- Én is sajnálom őt, de ő ment el. – vonta meg a vállait
- Na persze. Nagyon sajnálod, mi? Gyűlölted őt, és örülsz neki, hogy elment.
- Nem volt a kedvencem ez igaz. De attól még nem kívánom a halálát.- ezzel tudnék vitatkozni, de inkább befogtam a szám.
- Gyűlölted, mert az övé lett a bátyám, és nem a tiéd. – morogta Rose
- Ennek semmi köze Edwardhoz! – csattant fel Tanya
- Ebből elég! Nem érünk ezzel semmit el! Mindannyian aggódunk, de ne egymáson vezessétek le a dühötöket!– lépett elő Carlisle békítően. Teljesen nyugodt volt, mint mindig. A fürdőben elzárták a vizet. Rose még morgott egy utolsót Tanyara, majd leült Emmett mellé, aki simogatni kezdte a vállát. Tanya Irina mellett foglalt helyet. Bella pár perc múlva megérkezett. Mindenki csapatokba bomlott szét. Carlisle, Esme, Eleazar, és Carmen, a konyhában beszélgettek. Tanya, és Irina, az ebédlőben társalogtak valamin. Rosalie, Emmett, Kate, Alice, és Jasper, a nappaliban beszélték ki Tanyat. De hála az égnek ezt ő nem hallotta. Valamint én, és Bella, a kanapén ülve pihentünk. Mikor elaludt felvittem a vendég szobába, és bebugyoláltam, nehogy megfázzon. Épp végeztem mikor egy kocsi parkolt le a ház előtt. Gyorsan lefutottam, ki a teraszra, ahol egy fekete BMW állt, sötétített ablakokkal. A házból az összes vámpír kijött, és az érkezőket nézte. Az anyós ülés felöli ajtó kinyílt, és egy fiatal ismeretlen vámpír szállt ki belőle. A Volturi köpenye volt rajta, és minket nézett vörös szemeivel. Az illat ami a kocsiból jött ismerős volt, még is idegen. Végül kinyílt a bal oldali ajtó is, és egy gyönyörű vámpír szállt ki belőle. Elakadt a lélegzetem. De nem csak nekem. Sarah elmosolyodott, és kimutatta hófehér fogait. Majd levette a szemüvegét. Megdermedtem ahogy vérvörös tekintettel, és ádáz mosollyal közeledett felénk.
(Edward szemszöge)
Bella a mellkasomra borulva feküdt a kanapémon. A gondolatai nyugodtak voltak mint mindig. Az egyik legérdekesebb elme amivel valaha is találkoztam. Az övénél csak a volt feleségemé érdekesebb. Sarah…..Mióta pár hónapja visszajöttünk Forksba nem hallottam róla semmit. Az az igazság, hogy senki nem halott róla semmit. Reméljük, hogy még életben van, de ha még sem, abba nem akarunk bele gondolni. Esme három héten keresztül várta a telefon mellett, hogy végre felhívjon minket, de ez nem történt meg. Carlisle végül beszélt az anyámmal, és elfogadtatta vele, hogy nem tehetünk semmit. Ő döntött így. Ha akarnánk se tudnánk ellene mit tenni. Nem hozhatjuk el onnan. Nem csak minket, de őt is megölnék. Ha még nem tették meg….. Erre nem szabad gondolnom, így is mardos a lelkiismeret furdalás. Ha már nem él, az mind az én hibám. Azok után ami az erdőben történt…… Én tehetek róla. Nem szabadott volna megtennünk, azt amit tettünk. Bellának nem árultam el, és nem is fogom. Szörnyű így élni. Már ha ezt életnek lehet nevezni, de akkor sem tehetem meg ezt vele.
- Min gondolkozol ennyire? – nézett rám barna szemeivel, amik mindig megbabonáztak
- Honnan veszed, hogy gondolkozok valamin? – mosolyogtam rá, mire fölgyorsult a szívverése
- Ráncolod a homlokod, és ezt csak akkor teszed, ha valami nyomaszt, vagy valamin nagyon gondolkozol. Vagy mindkettő? – vonta föl az egyik szép ívű szemöldökét
- Igazság szerint Sarah-n gondolkozok. Fogalmam sincs, hogy mi lehet vele.
- Nagyon sajnálom. Ez az egész miattam van. – sütötte le a szemeit, én pedig értetlenül néztem rá
- Sajnálod, de mit? – ő csak megvonta a vállát
- Hogy olyan bolond voltam, hogy leugrottam a szikláról. Nem kellett volna, és ha nem ugrok le….. Akkor te nem akarsz meghalni, és ha nem akarsz meghalni……- elmosolyodtam, és felemeltem az állát, hogy rám nézzen.
- Figyelj rám! Ez nem a te hibád érted? Ez csak az enyém. Nem kellet volna elmennem.- néztem rá szomorúan, mire ő megrázta a fejét
- Ne hibáztasd magad! Te csak megakartál védeni.
- Igen, de még is majd nem a halálba kergettelek. Ezt soha nem fogom megbocsátani magamnak.
- Ne csináld ezt Edward! – nézett rám könyörögve. Én sóhajtottam
- Ejtsük a témát, rendben? – röviden bólintott, mire én közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam. Puhán érintettem meg az ajkait, de ő mint mindig most is mohó volt, és még közelebb húzott magához. A szíve úgy vert mint egy kismadárnak, de nem a félelemtől. Örülök, hogy csak én tudok belőle ilyen hatást kihozni. Mikor már nem bírtam tovább, és féltem, hogy kárt teszek benne elhúzódtam. Mire ő durcásan nézett rám. Elnevettem magam.
- Ne nézz így! Jobban jársz ha nem játszasz a türelmemmel! – mosolyogtam rá
- De én szeretek a türelmeddel játszani! – mosolygott rám
- Azt nagyon jól tudom. – mosolyogtam én is. Bella viszont hirtelen elkomolyodott.- Mi a baj? – ahogy megkérdeztem már tudtam is választ a gondolataiból. Hétvégén úgy tervezzük hogy elmegyünk Tanyaékhoz, ő pedig nem akarja, hogy itt hagyjam egyedül.- Bella nem muszáj mennem! – suttogtam, mire ő felemelte a szemét
- De menj csak! Sőt azt akarom, hogy menj a családoddal, de…. nem tudom, hogy bírom majd ki nélküled. – elgondolkoztam azon amit mondott, és azonnal földerültem, amikor egy gondolatom támadt.
- Nem kell nélkülem semmit kibírnod.- mosolyogtam rá, mire értetlenül méregetett- Te is eljössz velünk! – mondtam egyszerűen, mire fölgyorsult a szívverése
- De….én….én…..ők- gagyogott össze-vissza
- Ők is vegetáriánusok Bella! Nem lesz semmi baj, és meg kéne ismerkednek a család legjobb barátaival. Nem gondolod? – pár percig némán ült a kanapén, majd felsóhajtott
- Ha csak ez az egy esély van arra, hogy veled legyek, akkor rendben.- mosolygott rám, én pedig boldogan adtam egy puszit a feje búbjára
- Ne félj! Ők a család legjobb barátai nem fog semmi történni! Megígérem neked. – hálásan nézett rám, majd vissz tette a fejét a mellkasomra. Már nyugodtabb volt, de a fejében csak képek kavalkádja volt. Elképzelte Tanyát ahogy kacéran rám néz, és hogy ő sokkal gyönyörűbb. Nem érti miért nem vele vagyok, és miért választottam inkább egy esetlen embert, egy gyönyörű vámpír helyett.
- Azért, mert nekem te vagy a leggyönyörűbb. – simogattam meg, mire egy kicsit ellazult
- És mit fog szólni Tanya? Biztos nagyon gyűlöl amiért velem vagy, és nem vele. – ölelt szorosabban magához
- Nem fog semmit tenni. Nagyon jól tudja, hogy őt nem szeretem, és hogy te vagy nekem az igazi. Ettől ne félj. Már réges-régen a tudtára adtam, hogy nekem ő soha nem lesz több mint egy nagyon régi barát. Ezt ő megértette, és nem szól bele a választásomba. Ha pedig még is, akkor megint elmondom neki, és addig mondom neki, amíg meg nem érti, hogy nekem te kellesz. Szóval e-miatt ne aggódj!- mosolyogtam rá. Sóhajtott egyet, majd most már sokkal nyugodtabban tervezgette a hétvégi utunkat.
- Gyertek már! Nem szeretnék elkésni. Megígértem Katenek, hogy ott leszünk egy órára! – türelmetlenkedett Alice. Kézen fogtam Bellát, és lefelé vezettem a lépcsőn. Charlienak azt mondtuk, hogy elmentem Carlisleval túrázni, és hogy Alice Bellával akar egy hétvégét tölteni, mert mi többiek a hegyekben vagyunk. A család többi része már Tanyaéknál van. Csak én, Bella, és Alice maradt itt. Először Bella nem akart futva menni, de meggyőztem róla, hogy így gyorsabban ott leszünk. Végül egy fájdalmas pillantással letudta a dolgot, és beleegyezett. Megálltunk a türelmetlenül toporgó húgom előtt.
- Na végre már azt hittem, hogy soha nem jöttök!
- Ez nem igaz! Pontosan láttad, hogy 40 másodperc múlva lejövünk. – mosolyogtam rá, mire ő megforgatta a szemeit
- Indulhatunk? – nézett Bellára, mire ő nyelt egy nagyot, majd bólintott. Finoman fellendítettem a hátamra.
- Csak hunyd be a szemed, és addig tartsd is csukva amíg nem szólok! – ő bólintott, majd a fejét a nyakamhoz hajtotta, és becsukta a szemét. Biccentettem Alicenek, mire elindultunk. Nem futottam olyan gyorsan, mint szoktam nehogy Bella megijedjen. Így nem értünk oda olyan hamar, de inkább ez mint hogy az életemen értelme rosszul legyen. Megálltunk a Denali klán otthona előtt.
- Kinyithatod a szemed szerelmem! –pár máspercen belül gyönyörű barna szemeivel találtam szembe magam. Letettem őt a földre. Egy kicsit imbolygott ezért átkaroltam a derekát. Pár pillanat múlva már egyedül is meg tudott állni a lábán, de nem engedtem el. – Jól vagy? – néztem rá gondterhelten
- Igen. Persze. Semmi bajom, csak ezt még nem nagyon szoktam meg, és szerintem nem is fogom. – mosolygott, amit én viszonoztam is.
- Gyere menjünk! Bemutatlak a barátainknak. – Alice előttünk ment. Mielőtt beléphettünk volna az ajtón, az kinyitódott, és szembe találtuk magunkat Kate-el.
- Alice! – ölelte magához a húgomat boldogan. – Örülök, hogy végre itt vagy! – mosolygott rá, majd megállapodott rajtam a pillantása. Fölvezettem Bellát a verandára, majd üdvözöltem Katet. Szorosan magamhoz öleltem a rég nem látott barátot.
- Örülök neked is Edward! – mosolygott rám, majd a hátam mögé pillantott, ahol Bella megszeppenve állt. Kate egy pillanatra rám nézett és gondolatban kérdezett. ”Ő lenne az?”
- Igen. – mosolyogtam, mire közelebb lépett Bellához, és megfogta mindkét kezét. Bella szívverése felgyorsult, amin Kate csak mosolygott.
- Örülök, hogy megismerhetem azt aki elcsavarta Edward fejét….. másodszor. – nézett rám egy pillanatra a válla fölött, majd vissza Bellára. Kate imádja Saraht. Nagyon jó barátnők, és tudom, hogy sajnálja a szétválásunkat, de megérti és nem ítélkezik. Bíztatóan mosolyogott Bellára.- Ne félj! Nem harapunk embert…. Már. – mosolygott, mire Bella egy pillanatra ledermedt, majd viszonozta a pillantást. – Kérlek! Fáradjatok be! – nyújtotta ki a kezét az ajtó felé. Átfogtam Bella derekát, és Kate után bevezettem a házba. Mindenki boldogan beszélgetett. Ahogy meglátott Tanya, azonnal felcsillant a szeme. Odarohant hozzám, és szorosan megölelt. Nem utasítottam el, mert ezt csak egy baráti ölelés…. semmi több. Bella gondolatai azonban nem voltak a legjobbak. Féltékeny volt. Ha kell, ha nem, de az volt. Kibontakoztam az ölelésből, és bemutattam neki Bellát.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Sokat hallottam rólad. – mosolygott rá. A gondolatai igazolták a szavát, de volt benne egy kis irigység, értetlenség, és egy kis harag is. Sarahval utálták egymást. Tanya nem viselte valami jól, hogy szebbnek tartom Saraht nála. A feleségem pedig azt nem viselte el ahogy Tanya bánik velem. Miután mindenkinek bemutattam Bellát leültünk a hatalmas nappali kanapéjára, és hosszas beszélgetésbe kezdtünk. Mindenki nagyon örült a látogatásunknak. Tanya gondolatai viszont nem nagyon tetszettek amikor Bellára nézett. Csak az járt a fejében, hogy mit eszek egy emberen. Nem törődtem vele, és inkább a többiekre koncentráltam. Délután 3 fele járt már, de még mindig volt miről beszélnünk.
- Én egy kicsit elfáradtam. Tudom, hogy korán van, de ez a mai futás nem tett nekem valami jót. Szóval lezuhanyoznék ha nem bánod?! – suttogta Bella, de így is mindenki hallotta, és ezt ő is tudta
- Persze. Menj csak! – mosolyogtam rá.
- Kell segítség? – kérdezte Alice, mire Bella megrázta a fejét.
- Csak azt mond meg, hol a fürdőszoba?!
- Fent az emeleten második ajtó balra. Már betettem a cuccaidat oda. Megtalálod. – egymásra mosolyogtak, majd Bella félénken elindult a lépcsőm. A tekintettemmel végig követtem egészen addig, míg el nem tűnt a sarkon, és meg nem hallottam, hogy a víz megindul a fürdőben.
- Nagyon aranyos lány. – mosolygott Eleazar – És tehetséges is.
- Igen az. Csoda, hogy rátaláltam. – mosolyogtam én is.
- Tudtok valamit Sarahról? – kérdezte Esme. Ezt már rég megakarta kérdezni, de amíg Bella itt volt nem akart erről beszélni. Kate tekintete nagyon szomorú volt, ahogy a gondolatai is.
- Nem. Sajnos nem. Vagy ezerszer hívtam, de nem veszi fel. Fogalmam sincs mi van vele, de remélem nincs semmi baja. – suttogta Kate. Esme már majd nem sírni kezdett, de tartotta magát.
- Nem jelentkezett nálatok sem? – kérdezte Carmen
- Nem. Pedig vártuk hátha hív, de nem jött hívás. Még egy levél sem, vagy egy üzenet. Semmi. – vonta meg a vállát Carlisle. Mindenki néma csöndbe burkolózott, és csak a víz egyenletes zuhogását lehetett hallani. Na meg az aggódó gondolatokat.
- Ugyan már, ne szomorkodjunk! Biztos nagyon jól van, és majd jelentkezik ha akar. – vonta meg a vállát Tanya. Na az ő gondolatai nem voltak aggódóak.
- Milyen együtt érző vagy. – mondta gúnyosan Rosalie. Hát igen Rose majdnem teljesen olyan mint Sarah. De ott van az a majdnem.
- Én is sajnálom őt, de ő ment el. – vonta meg a vállait
- Na persze. Nagyon sajnálod, mi? Gyűlölted őt, és örülsz neki, hogy elment.
- Nem volt a kedvencem ez igaz. De attól még nem kívánom a halálát.- ezzel tudnék vitatkozni, de inkább befogtam a szám.
- Gyűlölted, mert az övé lett a bátyám, és nem a tiéd. – morogta Rose
- Ennek semmi köze Edwardhoz! – csattant fel Tanya
- Ebből elég! Nem érünk ezzel semmit el! Mindannyian aggódunk, de ne egymáson vezessétek le a dühötöket!– lépett elő Carlisle békítően. Teljesen nyugodt volt, mint mindig. A fürdőben elzárták a vizet. Rose még morgott egy utolsót Tanyara, majd leült Emmett mellé, aki simogatni kezdte a vállát. Tanya Irina mellett foglalt helyet. Bella pár perc múlva megérkezett. Mindenki csapatokba bomlott szét. Carlisle, Esme, Eleazar, és Carmen, a konyhában beszélgettek. Tanya, és Irina, az ebédlőben társalogtak valamin. Rosalie, Emmett, Kate, Alice, és Jasper, a nappaliban beszélték ki Tanyat. De hála az égnek ezt ő nem hallotta. Valamint én, és Bella, a kanapén ülve pihentünk. Mikor elaludt felvittem a vendég szobába, és bebugyoláltam, nehogy megfázzon. Épp végeztem mikor egy kocsi parkolt le a ház előtt. Gyorsan lefutottam, ki a teraszra, ahol egy fekete BMW állt, sötétített ablakokkal. A házból az összes vámpír kijött, és az érkezőket nézte. Az anyós ülés felöli ajtó kinyílt, és egy fiatal ismeretlen vámpír szállt ki belőle. A Volturi köpenye volt rajta, és minket nézett vörös szemeivel. Az illat ami a kocsiból jött ismerős volt, még is idegen. Végül kinyílt a bal oldali ajtó is, és egy gyönyörű vámpír szállt ki belőle. Elakadt a lélegzetem. De nem csak nekem. Sarah elmosolyodott, és kimutatta hófehér fogait. Majd levette a szemüvegét. Megdermedtem ahogy vérvörös tekintettel, és ádáz mosollyal közeledett felénk.
2010. március 10., szerda
Vámpír szerelem 27. fejezet
Sziasztok!
El sem hiszem, hogy végre kész vagyok, és hogy olvashatjátok a következő fejezetet. Hamarabb is jöttem volna, de mostanában minden összejött. Most viszont már minden visszaállt a régi kerékvágásba, és most már rendszeresen jönnek majd a fejezetek, mint régebben. Szóval jó olvasást hozzá! :)
Puszi
Niky
27. fejezet
Mikor elérkezett a reggel, valami összeszorította a szívemet. Talán a félelem. Valószínűleg igen. Félek attól, hogy a családom elmegy, és többet nem látom őket. Ahogy a dolgok kinéznek örülök, hogy megéltem a reggelt. De remélhetőleg nem lesz már semmi gond, vagy csak….most jön majd a fekete leves. Az egész estém a szobámban töltöttem, és néztem a plafont. Most az erkélyen voltam a korláton ülve, és vártam, hogy eljöjjön az idő. Behunytam a szemem, és élveztem a friss levegőt. A nap nem sütött így veszély nélkül élvezhettem a magányt. Így hogy csönd volt, és csak a szél fújt, de az is inkább csak úgy lengedezett, sokkal jobban kiélvezhettem a város minden egyes hangját. Lent a parkban gyerekek szaladgáltak, és nevetgéltek. A gyönyörű nevetésük felvillanyozta az édesanyjuk szívét, és tudom ha még élnék én is olyan boldog lennék mint ő most ott a gyerekeivel. A főbb nevezetességeknél a turisták csodálkozva gagyogtak minden félét össze-vissza, és mindenki egyszerre kérdezte az idegen vezetőt, hogy ki építette, miért, mikor, és kinek? A főutcán épp egy kocsi haladt el. Egy nő, és egy férfi utassal akik, éppen azon veszekedtek, hogy hova menjenek nyaralni apuci pénzéből. Gondolatban megforgattam a szememet, és inkább visszatértem a gyerekekhez. Most éppen az anyukájukkal beszéltek, hogy még nem akarnak hazamenni, de az anyuka nem engedett. Megsimogatta a gyerekeket, adott nekik egy puszit, majd kézen fogta őket, és elindultak haza. Ők is elmennek. Mindenki elmegy. Egyszer mindenkinek el kell mennie, törődj bele! Sóhajtottam egyet, majd azt hallgattam, hogy milyen kocsik jönnek-mennek az utcákon. Ilyenkor jó a vámpírhallás. Nekem nagyon jó, de annak akit kihallgatok szerintem elég idegesítő lenne ha megtudná. De nem fogja megtudni. Legalábbis ha rajtam múlik. Ford, Porsche, Ford, BMW, megint Ford……
- Sarah…..- Alec hangja ébresztett föl a hallgatózásból, mire fölpattantak a szemeim, de nem mozdultam. Nem akarok lemenni. – Itt az idő! – mondta halkan, mire én a szemem sarkából ránéztem, majd vissza a városra. Megtudod csinálni! Már egyszer megtetted, most miért ne menne? Halkan sóhajtottam, majd lepattantam a korlátról, és kifelé vettem az irányt. Alec vörös szeme együtt érzően nézett rám. Mosolyt erőltettem magamra, majd egy pillanatra megérintettem a vállát, majd kimentem, és a kijárati folyosóra mentem. Már mindenki ott volt. A három ”király” ott állt Edward előtt. Marcus unott arccal nézte, Caius undorral, míg Aro csak mosolygott. Mikor meglátott engem még szélesebb lett a mosolya. Nem görcsöl be a szája ennyi mosolytól? Nekem már lerohadt volna szám. Persze vámpír létemre ez lehetetlen, de azért ki tudja. Mondjuk görcsbe állni se tudna, de milyen muris lenne, ha egyszer úgy maradna, és soha többet nem állna vissza. Magamban mosolyogtam, de ahogy ránéztem a családomra eltűnt a jókedv. Odaléptem Alicehez aki rögtön a nyakamba borult. Behunytam a szemem, és élveztem a talán utolsó ölelésünket.
- Nagyon vigyázz magadra jó?! – szorított magához, majd elengedett
- Rendben, de te is! – mosolyogtam, majd Bellához léptem. Aki először megrémült a szíve pedig vadul verni kezdett.
- Ne félj Bella! Nem akar senki bántani! Hamarosan mindennek vége lesz, és folytathatod az életed ott ahol abbahagytad! – kicsit megnyugodott, de még mindig nagyon félt. Nem mertem közelebb menni, így jobbnak láttam ha hagyom. – Megengeded, hogy…..megöleljelek? – kérdeztem kicsit félénken. Bella egy percig meglepődött, de úrrá lett az érzésein, és bólintott. Közelebb mentem hozzá, és megöleltem, de vigyáztam rá nehogy túl szorosan, mert nem állt szándékomban összetörni. A szívverése háromszorosára gyorsult, de azért félénken visszaölelt. Mikor elengedtem rámosolyogtam.
- Vigyázz magadra! – szorítottam meg egy kicsit a kezét
- Re….rendben. – mondta halkan, majd lehorgasztotta a fejét, mire én az álla alá nyúltam, és felemeltem
- Légy erős Bella! Ha közénk akarsz tartozni, akkor nem szabad ennyire félned! Vagy ha félsz is, ne mutasd ki ennyire. Rendben? – néztem a barna szemekbe, mire már egy kicsit felbátorodott
- Megteszem ami tőlem telik. – jött a válasz, mire elmosolyodtam
- Ebben nem kételkedek. – engedtem el a kezét, majd Edwardhoz fordultam. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Öleljem meg, vagy csak intsek neki örök búcsút? Végül az aranybarna tekintet gazdája megválaszolta a kérdésemet, mert szorosan megölelt
- Sajnálom Edward! Mindent nagyon sajnálok! – mondtam olyan halkan, hogy csak ő hallja
- Ne sajnáld! Még mindig jobban jártam én, mint te. Ha belegondolok mi lesz veled, ha mi elmegyünk….. – kezdte lelkiismeretesen, de én megállítottam
- Nem lesz semmi baj! És ne hibáztasd magad! Foglalkozz Bellával, és ne törődj semmi mással! Éld az életed, és ne nézz vissza! – suttogtam halkan
- Ó, Sarah…..
- Ssssss Hagyjuk ezt! Ennek most már semmi értelme. Vigyázz Bellára, és a többiekre! De legeslegjobban magadra vigyázz! – mondtam mint egy végszó, majd megpusziltam az arcát, és eltávolodtam tőle, és vele együtt a régi családomtól is.
- Nos, akkor azt hiszem mi is elbúcsúzunk. – csapta össze a tenyerét Aro, majd Alicehez lépett, és a kezébe fogta a kezét, hogy kézen csókolja, és hogy a gondolataiban olvashasson.
- Örülök, hogy találkoztunk Alice Cullen, és remélem hamarosan közénk fogsz tartozni. – mosolygott bizakodón
- A jövő kifürkészhetetlen. – mosolygott negédesen Alice, mire Aro felnevetett
- Igen, ez igaz. De nálad jobban senki nem ismeri a jövőt. – mosolygott, majd Bellához lépett – Ragyogó tehetség vagy!- fogta meg a kezét, majd neki is kezet csókolt- Ha nem tudom idecsábítani a Culleneket, azért még remélem, hogy téged igen. – mosolygott, mire Bella köpni- nyelni nem tudott. Csak azt tudnám Aro miért nem mondott el mindent Bellának? Mi neki ebben a jó? Nem azzal járna jól, ha keresztbe tenne nekem?
- Nem hiszem, hogy…. érdemes lesz rám várnia. – suttogta Bella, és örültem, hogy kiállt magáért
- Azért reménykedni lehet, nem igaz?! – mosolygott ravaszul, majd Edward következett. Megfogta a kezét, de nem azért, hogy kezet csókoljon.- Ahogy rád is várok ifjú Cullen, és ha jól sejtem nem csak én…. – nézett rám jelentőségteljesen, mire megmerevedtem, de Edward csak mosolyogott
- Azt hiszem, tudod a válaszom a kérésedre. – mondta nyugodtan, mire Aro elengedte a kezét, és egyet hátra lépett
- Igen, tudom. De ez a vélemény még változhat, ha majd Bella vámpír lesz, és közénk akar majd tartozni. Te nem állíthatod meg, és mivel te sem tudsz élni nélküle…..vele jössz majd. Én pedig tárt karokkal foglak titeket fogadni. – mosolygott Aro
- Azt majd még meglátjuk. – mondta mereven Edward, majd átkarolta Bella derekát, és kifelé terelte Alice-el együtt. Bella félve hátranézett rám, majd kurtán elmosolyodott. Alice is mosolyt erőltetett magára, de a szomorúság ott volt a szemében. A két lány kiment, és végül csak Edward maradt. Megtorpant az ajtóban, és fájdalmas tekintettel nézett rám. Nem bírtam tovább nézni, így inkább elfordítottam a tekintetem. Mikor visszafordultam már csak a csukódó ajtót láttam, ami hangosan becsapódott utánuk. Úgy éreztem mintha egy részem velük ment volna, de tartottam magam, és nem engedtem, hogy lássanak elgyengülni.
- Azt hiszem, ezt az ügyet is lezárhatjuk. Most pedig térjünk át a másik dologra. – intett a fejével felém, majd elindultak előttem a nagyterem felé. Én leghátul mentem. Félix jött meg, és rám villantotta a mosolyát, majd Aro mellé állt. Jane lépett ki a nagyteremből, és rögtön Caius mellett termett.
- Minden készen áll! Mester!- megforgattam a szememet, de fogalmam se volt, hogy miről beszél. Mi áll készen, és mi ez a nagy felfordulás?
- Nagyszerű! – mosolygott Caius, és Aro fülébe súgott valamit, amit nem hallottam
- Kitűnő!- nevetett fel Aro, amitől kirázott volna a hideg ha nem lettem volna vámpír. A nagyterem ajtaja kinyílt, én pedig megéreztem azt az íncsiklandozó szagot, de nem akartam tovább érezni, így visszatartottam a lélegzetem. Nem akarok bemenni oda, ha bemegyek akkor félek egy gyilkosként jövök ki onnan. Végül beléptem, az ajtó pedig hangos csattanással becsukódott. Az íncsiklandozó szag gazdája ott térdelt a terem közepén remegve. A férfi hosszú barna haja az arcába lógott, így nem láttam az arcát, de biztos voltam benne ha látnám csak színtiszta félelmet látnék benne. Nyeltem egy nagyot, és még mindig visszatartott lélegzettel álltam meg az ajtóban.
- Csak gyere beljebb Sarah! Ne várasd meg a vendégünket! – mosolygott a férfira Aro, aki még jobban elkezdett remegni egész testében. Tettem pár lépést előre, így csak pár lépésnyire álltam az áldozattól.
- Mit akarsz vele Aro? – böktem a fejemmel a földön kuporgó felé
- Inkább az a kérdés, hogy te mit akarsz vele? – nézett rám mosolyogva
- Nem értem miről beszélsz. – suttogtam
- Tudod, amikor idejöttél tettél néhány feltételt. Én ezt elfogadtam, mert minden féleképpen szerettem volna, ha itt vagy a közelemben. Hiszen csodálatos a képességed, és nem utolsó sorban a lányom vagy. De az utóbbi időben kezdesz elkanászodni. Úgy, hogy most tekintsd ezt úgy mint egy büntetést. Mondjuk ez valakinek ajándék lenne, de az olyannak mint amilyen te vagy, ez egy büntetés, és ez a büntetés egész addig tartani fog, ameddig itt vagy nálunk. – mosolygott rám. Ekkor esett le, hogy mi is ez az egész. Az volt a feltételem, hogy hadd ne kelljen emberek vérén élnem, de mivel nem voltam elég tiszteletteljes velük szemben, ezért olyat kérnek tőlem amit, vagy megteszek, vagy pedig megölnek. Ölsz, vagy ölnek. Csak tudnám melyik a rosszabb.
- És ha azon gondolkodnál, hogy inkább meghalsz mint hogy megöld ezt az embert, figyelmeztetlek, hogy nem csak te halsz meg, hanem a család tagjaid is. Szóval gyerünk Sarah a vacsora csak rád vár! – mutatott a férfi felé, mire két emberi szem szegeződött rám. Jól gondoltam, a tekintetében csak színtiszta félelem volt. Kinyitottam a szám, de sajnos levegőt is vettem. A férfi vére olyan csábító volt, hogy majdnem azonnal letámadtam, de próbáltam visszafogni magam. Aro a remegő emberhez lépett, és erősen megragadta a ruhájánál fogva, majd felhúzta a földről, hogy pontosan rám nézzen. A torkom egyre jobban égett.
- Gyerünk Sarah! Add át magad annak ami vagy! Nem tagadhatod le, hogy egy szörnyeteg vagy! – elfordítottam a fejem
- Nem vagyok szörnyeteg! – suttogtam, és magamnak is bizonyítani akartam. Valami súrlódást hallottam, mire oda kaptam a fejem. Aro kezében egy éles penge volt, és vészesen közelítette a férfi nyakához.
- Ne! – kiáltottam, de nem állt meg. Gonoszul rám mosolygott, majd megvágta egy kicsit a férfi nyakát. Csak egy csepp vér jött ki a sebből, de ez is elég volt, hogy elveszítsem a fejem. A torkom már lángolt, én pedig nem tudtam mit tenni ellene. A vérszomj eluralkodott rajtam, én pedig mint egy vadállat úgy vetettem magam az idegen férfira.
El sem hiszem, hogy végre kész vagyok, és hogy olvashatjátok a következő fejezetet. Hamarabb is jöttem volna, de mostanában minden összejött. Most viszont már minden visszaállt a régi kerékvágásba, és most már rendszeresen jönnek majd a fejezetek, mint régebben. Szóval jó olvasást hozzá! :)
Puszi
Niky
27. fejezet
Mikor elérkezett a reggel, valami összeszorította a szívemet. Talán a félelem. Valószínűleg igen. Félek attól, hogy a családom elmegy, és többet nem látom őket. Ahogy a dolgok kinéznek örülök, hogy megéltem a reggelt. De remélhetőleg nem lesz már semmi gond, vagy csak….most jön majd a fekete leves. Az egész estém a szobámban töltöttem, és néztem a plafont. Most az erkélyen voltam a korláton ülve, és vártam, hogy eljöjjön az idő. Behunytam a szemem, és élveztem a friss levegőt. A nap nem sütött így veszély nélkül élvezhettem a magányt. Így hogy csönd volt, és csak a szél fújt, de az is inkább csak úgy lengedezett, sokkal jobban kiélvezhettem a város minden egyes hangját. Lent a parkban gyerekek szaladgáltak, és nevetgéltek. A gyönyörű nevetésük felvillanyozta az édesanyjuk szívét, és tudom ha még élnék én is olyan boldog lennék mint ő most ott a gyerekeivel. A főbb nevezetességeknél a turisták csodálkozva gagyogtak minden félét össze-vissza, és mindenki egyszerre kérdezte az idegen vezetőt, hogy ki építette, miért, mikor, és kinek? A főutcán épp egy kocsi haladt el. Egy nő, és egy férfi utassal akik, éppen azon veszekedtek, hogy hova menjenek nyaralni apuci pénzéből. Gondolatban megforgattam a szememet, és inkább visszatértem a gyerekekhez. Most éppen az anyukájukkal beszéltek, hogy még nem akarnak hazamenni, de az anyuka nem engedett. Megsimogatta a gyerekeket, adott nekik egy puszit, majd kézen fogta őket, és elindultak haza. Ők is elmennek. Mindenki elmegy. Egyszer mindenkinek el kell mennie, törődj bele! Sóhajtottam egyet, majd azt hallgattam, hogy milyen kocsik jönnek-mennek az utcákon. Ilyenkor jó a vámpírhallás. Nekem nagyon jó, de annak akit kihallgatok szerintem elég idegesítő lenne ha megtudná. De nem fogja megtudni. Legalábbis ha rajtam múlik. Ford, Porsche, Ford, BMW, megint Ford……
- Sarah…..- Alec hangja ébresztett föl a hallgatózásból, mire fölpattantak a szemeim, de nem mozdultam. Nem akarok lemenni. – Itt az idő! – mondta halkan, mire én a szemem sarkából ránéztem, majd vissza a városra. Megtudod csinálni! Már egyszer megtetted, most miért ne menne? Halkan sóhajtottam, majd lepattantam a korlátról, és kifelé vettem az irányt. Alec vörös szeme együtt érzően nézett rám. Mosolyt erőltettem magamra, majd egy pillanatra megérintettem a vállát, majd kimentem, és a kijárati folyosóra mentem. Már mindenki ott volt. A három ”király” ott állt Edward előtt. Marcus unott arccal nézte, Caius undorral, míg Aro csak mosolygott. Mikor meglátott engem még szélesebb lett a mosolya. Nem görcsöl be a szája ennyi mosolytól? Nekem már lerohadt volna szám. Persze vámpír létemre ez lehetetlen, de azért ki tudja. Mondjuk görcsbe állni se tudna, de milyen muris lenne, ha egyszer úgy maradna, és soha többet nem állna vissza. Magamban mosolyogtam, de ahogy ránéztem a családomra eltűnt a jókedv. Odaléptem Alicehez aki rögtön a nyakamba borult. Behunytam a szemem, és élveztem a talán utolsó ölelésünket.
- Nagyon vigyázz magadra jó?! – szorított magához, majd elengedett
- Rendben, de te is! – mosolyogtam, majd Bellához léptem. Aki először megrémült a szíve pedig vadul verni kezdett.
- Ne félj Bella! Nem akar senki bántani! Hamarosan mindennek vége lesz, és folytathatod az életed ott ahol abbahagytad! – kicsit megnyugodott, de még mindig nagyon félt. Nem mertem közelebb menni, így jobbnak láttam ha hagyom. – Megengeded, hogy…..megöleljelek? – kérdeztem kicsit félénken. Bella egy percig meglepődött, de úrrá lett az érzésein, és bólintott. Közelebb mentem hozzá, és megöleltem, de vigyáztam rá nehogy túl szorosan, mert nem állt szándékomban összetörni. A szívverése háromszorosára gyorsult, de azért félénken visszaölelt. Mikor elengedtem rámosolyogtam.
- Vigyázz magadra! – szorítottam meg egy kicsit a kezét
- Re….rendben. – mondta halkan, majd lehorgasztotta a fejét, mire én az álla alá nyúltam, és felemeltem
- Légy erős Bella! Ha közénk akarsz tartozni, akkor nem szabad ennyire félned! Vagy ha félsz is, ne mutasd ki ennyire. Rendben? – néztem a barna szemekbe, mire már egy kicsit felbátorodott
- Megteszem ami tőlem telik. – jött a válasz, mire elmosolyodtam
- Ebben nem kételkedek. – engedtem el a kezét, majd Edwardhoz fordultam. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Öleljem meg, vagy csak intsek neki örök búcsút? Végül az aranybarna tekintet gazdája megválaszolta a kérdésemet, mert szorosan megölelt
- Sajnálom Edward! Mindent nagyon sajnálok! – mondtam olyan halkan, hogy csak ő hallja
- Ne sajnáld! Még mindig jobban jártam én, mint te. Ha belegondolok mi lesz veled, ha mi elmegyünk….. – kezdte lelkiismeretesen, de én megállítottam
- Nem lesz semmi baj! És ne hibáztasd magad! Foglalkozz Bellával, és ne törődj semmi mással! Éld az életed, és ne nézz vissza! – suttogtam halkan
- Ó, Sarah…..
- Ssssss Hagyjuk ezt! Ennek most már semmi értelme. Vigyázz Bellára, és a többiekre! De legeslegjobban magadra vigyázz! – mondtam mint egy végszó, majd megpusziltam az arcát, és eltávolodtam tőle, és vele együtt a régi családomtól is.
- Nos, akkor azt hiszem mi is elbúcsúzunk. – csapta össze a tenyerét Aro, majd Alicehez lépett, és a kezébe fogta a kezét, hogy kézen csókolja, és hogy a gondolataiban olvashasson.
- Örülök, hogy találkoztunk Alice Cullen, és remélem hamarosan közénk fogsz tartozni. – mosolygott bizakodón
- A jövő kifürkészhetetlen. – mosolygott negédesen Alice, mire Aro felnevetett
- Igen, ez igaz. De nálad jobban senki nem ismeri a jövőt. – mosolygott, majd Bellához lépett – Ragyogó tehetség vagy!- fogta meg a kezét, majd neki is kezet csókolt- Ha nem tudom idecsábítani a Culleneket, azért még remélem, hogy téged igen. – mosolygott, mire Bella köpni- nyelni nem tudott. Csak azt tudnám Aro miért nem mondott el mindent Bellának? Mi neki ebben a jó? Nem azzal járna jól, ha keresztbe tenne nekem?
- Nem hiszem, hogy…. érdemes lesz rám várnia. – suttogta Bella, és örültem, hogy kiállt magáért
- Azért reménykedni lehet, nem igaz?! – mosolygott ravaszul, majd Edward következett. Megfogta a kezét, de nem azért, hogy kezet csókoljon.- Ahogy rád is várok ifjú Cullen, és ha jól sejtem nem csak én…. – nézett rám jelentőségteljesen, mire megmerevedtem, de Edward csak mosolyogott
- Azt hiszem, tudod a válaszom a kérésedre. – mondta nyugodtan, mire Aro elengedte a kezét, és egyet hátra lépett
- Igen, tudom. De ez a vélemény még változhat, ha majd Bella vámpír lesz, és közénk akar majd tartozni. Te nem állíthatod meg, és mivel te sem tudsz élni nélküle…..vele jössz majd. Én pedig tárt karokkal foglak titeket fogadni. – mosolygott Aro
- Azt majd még meglátjuk. – mondta mereven Edward, majd átkarolta Bella derekát, és kifelé terelte Alice-el együtt. Bella félve hátranézett rám, majd kurtán elmosolyodott. Alice is mosolyt erőltetett magára, de a szomorúság ott volt a szemében. A két lány kiment, és végül csak Edward maradt. Megtorpant az ajtóban, és fájdalmas tekintettel nézett rám. Nem bírtam tovább nézni, így inkább elfordítottam a tekintetem. Mikor visszafordultam már csak a csukódó ajtót láttam, ami hangosan becsapódott utánuk. Úgy éreztem mintha egy részem velük ment volna, de tartottam magam, és nem engedtem, hogy lássanak elgyengülni.
- Azt hiszem, ezt az ügyet is lezárhatjuk. Most pedig térjünk át a másik dologra. – intett a fejével felém, majd elindultak előttem a nagyterem felé. Én leghátul mentem. Félix jött meg, és rám villantotta a mosolyát, majd Aro mellé állt. Jane lépett ki a nagyteremből, és rögtön Caius mellett termett.
- Minden készen áll! Mester!- megforgattam a szememet, de fogalmam se volt, hogy miről beszél. Mi áll készen, és mi ez a nagy felfordulás?
- Nagyszerű! – mosolygott Caius, és Aro fülébe súgott valamit, amit nem hallottam
- Kitűnő!- nevetett fel Aro, amitől kirázott volna a hideg ha nem lettem volna vámpír. A nagyterem ajtaja kinyílt, én pedig megéreztem azt az íncsiklandozó szagot, de nem akartam tovább érezni, így visszatartottam a lélegzetem. Nem akarok bemenni oda, ha bemegyek akkor félek egy gyilkosként jövök ki onnan. Végül beléptem, az ajtó pedig hangos csattanással becsukódott. Az íncsiklandozó szag gazdája ott térdelt a terem közepén remegve. A férfi hosszú barna haja az arcába lógott, így nem láttam az arcát, de biztos voltam benne ha látnám csak színtiszta félelmet látnék benne. Nyeltem egy nagyot, és még mindig visszatartott lélegzettel álltam meg az ajtóban.
- Csak gyere beljebb Sarah! Ne várasd meg a vendégünket! – mosolygott a férfira Aro, aki még jobban elkezdett remegni egész testében. Tettem pár lépést előre, így csak pár lépésnyire álltam az áldozattól.
- Mit akarsz vele Aro? – böktem a fejemmel a földön kuporgó felé
- Inkább az a kérdés, hogy te mit akarsz vele? – nézett rám mosolyogva
- Nem értem miről beszélsz. – suttogtam
- Tudod, amikor idejöttél tettél néhány feltételt. Én ezt elfogadtam, mert minden féleképpen szerettem volna, ha itt vagy a közelemben. Hiszen csodálatos a képességed, és nem utolsó sorban a lányom vagy. De az utóbbi időben kezdesz elkanászodni. Úgy, hogy most tekintsd ezt úgy mint egy büntetést. Mondjuk ez valakinek ajándék lenne, de az olyannak mint amilyen te vagy, ez egy büntetés, és ez a büntetés egész addig tartani fog, ameddig itt vagy nálunk. – mosolygott rám. Ekkor esett le, hogy mi is ez az egész. Az volt a feltételem, hogy hadd ne kelljen emberek vérén élnem, de mivel nem voltam elég tiszteletteljes velük szemben, ezért olyat kérnek tőlem amit, vagy megteszek, vagy pedig megölnek. Ölsz, vagy ölnek. Csak tudnám melyik a rosszabb.
- És ha azon gondolkodnál, hogy inkább meghalsz mint hogy megöld ezt az embert, figyelmeztetlek, hogy nem csak te halsz meg, hanem a család tagjaid is. Szóval gyerünk Sarah a vacsora csak rád vár! – mutatott a férfi felé, mire két emberi szem szegeződött rám. Jól gondoltam, a tekintetében csak színtiszta félelem volt. Kinyitottam a szám, de sajnos levegőt is vettem. A férfi vére olyan csábító volt, hogy majdnem azonnal letámadtam, de próbáltam visszafogni magam. Aro a remegő emberhez lépett, és erősen megragadta a ruhájánál fogva, majd felhúzta a földről, hogy pontosan rám nézzen. A torkom egyre jobban égett.
- Gyerünk Sarah! Add át magad annak ami vagy! Nem tagadhatod le, hogy egy szörnyeteg vagy! – elfordítottam a fejem
- Nem vagyok szörnyeteg! – suttogtam, és magamnak is bizonyítani akartam. Valami súrlódást hallottam, mire oda kaptam a fejem. Aro kezében egy éles penge volt, és vészesen közelítette a férfi nyakához.
- Ne! – kiáltottam, de nem állt meg. Gonoszul rám mosolygott, majd megvágta egy kicsit a férfi nyakát. Csak egy csepp vér jött ki a sebből, de ez is elég volt, hogy elveszítsem a fejem. A torkom már lángolt, én pedig nem tudtam mit tenni ellene. A vérszomj eluralkodott rajtam, én pedig mint egy vadállat úgy vetettem magam az idegen férfira.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)