2010. augusztus 31., kedd

Vámpír szerelem II. 4. fejezet

Sziasztok!

Most, hogy kezdődik a suli nem tudom, hogy mikor lesz időm frisselni. De ígérem sietek, és megpróbálok minden héten új fejezetet hozni. :/ Addig is itt az új feji!! :)

puszi
Niky

4. fejezet


Vadászni mentem. Úgy voltam vele, hogy inkább táplálkozok, minthogy az állítólagos családommal legyek. A veszekedés kezdett eléggé elfajulni, így jobb, hogy eljöttem. Edward, szerint nincs igazam, de én tudom, hogy mi az igazság. Nekem ő már nem az apám, hanem csak... Edward. Mindenki hallotta a veszekedésünket, de nem avatkoztak közbe. Amikor kirohantam a házból, még csak hozzám sem szóltak. Úgyis tudom, hogy kivel vannak. Mindenki szerint egy őrült vagyok csak azért, mert hiányzik az anyám. Nem tehetek róla, hogy szeretem. Ha pedig elmondanám nekik, hogy mit láttam ma az erdőben. Biztos vagyok benne, hogy még jobban kételkednének bennem. Már ha ez még ennél jobban lehetséges.
Körülbelül a tizedik szarvas után úgy gondoltam, hogy végre elteltem, és több már nem kell. Letelepedtem egy fatövébe, és próbáltam kitisztítani az agyam. Most mit csináljak? Kérjek bocsánatot? De minek? Hiszen igazam volt, és tudom, hogy ezt ő is tudja, csak nem vallja be magának. Nem tudok erre mit mondani.

Mit nem adnék érte, ha még egyszer láthatnám anyát. Csak egy pillanatra, hogy tudjam jól van, és hogy jó helyre került. Hiába mondta nekem mindig, hogy ő pokolra jut, mert ölt már embert régen, én tudtam, hogy jó "ember". Tiszta szívből szeretett engem, és ez volt számomra a legfontosabb. Gyűlölte a Volturit, azért amit vele tettek, és meg is értettem. Ashleyvel is végeztek, pedig nem tehetett semmiről. Be kell valljam egy ideig éreztem valamit Ashley iránt, és nagyon megrázott amikor megölték. De aztán jött Rebeca, és mindent megváltoztatott. Csodálatos érzés, hogy elfogad annak ami igazából vagyok, és nem ítél el. Nem menekül el fejvesztve, hanem boldog velem. Kivirul ha együtt vagyunk, és ez sokat jelent nekem. Félek mi lesz, ha a Volturi rájön, hogy egy ember tud rólunk, de nagyon remélem, hogy ez nem fog megtörténni. Még a családomnak sem mondtam el, hogy tud rólunk, akkor más honnan tudná? Ha Edward, a közelben van elrejtem előle Rebeca gondolatait, azzal az ürüggyel, hogy nem akarom, hogy a fejében turkáljon. Elfogadta ezt, de nem jó szívvel. Attól fél, hogy majd Rebeca rájön, hogy mik vagyunk, és elhagy engem. Ha tudná, hogy emiatt már nem kell aggódnia...

Sóhajtva behunytam a szemem, és a fának döntöttem a fejemet. Olyan jó ez a csönd, hogy senki nincs aki zavarna, és nyugi van. Ez hiányzik nekem már mióta.

- David! - felpattantak a szemeim. Tudtam, hogy kinek a hangja ez, és igazam volt. Anya állt előttem. Ugyanolyan volt mint legutóbb. Feltápászkodtam, és elé léptem.

- Élsz, vagy csak képzelődöm? - rám mosolygott, és csak most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott ez nekem.

- Tudod jól, hogy már nem élek. Hiszen ott voltál. Mindent láttál, és hallottál, ami ott történt. - még akkor is mosolygott, amikor a haláláról beszélt. Mintha örülne annak, hogy meghalt.

- Miért hagytál el anya? Miért mentél el? - kérdeztem síri hangon, és a nem létező könnyek szúrták a szememet. Anya felemelte a kezét, és végigsimított az arcomon. Nem olyan volt mint egy emberi kéz. Inkább, mint egy lepke szárnya, olyan puha volt, és ha nem láttam volna, hogy itt van, azt hinném, hogy csak a szél.

- Tudod, hogy nagyon szeretlek. - két kezembe fogtam majdnem átlátszó kezét. Nem sokat éreztem belőle, de ott volt.

- Én is nagyon szeretlek anya. De nem tudom mi lesz most. Nem tudom, hogy mit kéne tennem. - ráztam meg a fejem

- De igen tudod. Nagyon jól tudod, hogy mit fogsz tenni, csak még nem vagy magadban elég biztos.

- Minek tenném meg, amit akarok, ha nincs értelme? Csak ártanék vele, és semmi haszna nem lenne.

- Ez nem igaz! Bízz magadban David! Az én fiam vagy, és tudom, hogy jót fogsz tenni. Lehet, hogy nem lesz nagy haszna, de valami meg fog változni... - a szívem fölé tette a kezét - ... itt bent. Ha nem tartod magadban, hanem elmondod ami bánt, akkor nem lesz semmi baj. Ha apáddal ma nyugodtan beszéltél volna, akkor nem lennétek most összeveszve. - mondta halk sóhajjal

- Honnan tudod, hogy összevesztünk? - vontam föl a szemöldököm, amin csak sejtelmesen elmosolyodott.

- Értsd meg őt is David! Nem akar téged bántani, de van, hogy az embernek nincs más választása. Te is tudod. Azért nem mondod el, hogy Rebeca tud, arról, hogy mi vagy, mert azt hiszed nincs más választásod, pedig van.

- Honnan tudsz ennyi mindent? Azt mondtad nem élsz, akkor hogy...

- Megígértem neked, hogy mindig veled leszek, és ezt be is tartom. Mindig veled vagyok David. Attól, hogy nem látsz én még ott vagyok neked. Nem tudlak elhagyni, mert szeretlek. Te vagy az én kisfiam. - közölte sugárzó arccal, nekem pedig bűntudatom lett

- Nem vagy rám büszke anya. Nem, lehetsz rám büszke, mert nincs miért. Csalódást okoztam mindenkinek, pedig nem akartam.

- Ez nem igaz. Büszke vagyok rád, és mindig is az leszek. Ismerlek, és tudom, hogy nem fogok benned csalódni soha. - vettem egy mély levegőt

- Azt mondtad múltkor, hogy segíteni jöttél. Miben kell segítened? - vontam össze a szemöldököm, mire elmosolyodott

- Időben megtudod. - puszilta meg a homlokomat, majd eltávolodott tőlem.

- Várj, most hova mész?

- Nem maradhatok itt örökre David! Már nem élek. - fordított nekem hátat, és a fák felé sétált.

- Anya, várj! Ne menj el! - léptem felé, de már nem láttam őt. Eltűnt, nyomtalanul.

- Vigyázz Rebecara! - hallottam még az utolsó mondatát, majd semmi. Csak a csönd, és semmi más. Megráztam a fejem, és már tudtam, hogy nem képzelődök. Itt van. Lehet, hogy nem él, de nem is halt meg. Még mindig velem van, és ez a fontos. Betartotta az ígéretét. Most viszont nekem kell megtennem valamit, ami nem várhat tovább.



Visszafutottam a Cullen házba, és a szobámba mentem pakolni. Elővettem egy kis táskát, és néhány ruhát gyorsan beledobáltam. Készpénz, telefon, papírok, és minden amire csak szükségem lesz. Hirtelen kinyílt az ajtó, és Carlisle jött be.

- Ne most nagyapa, kérlek! Dolgom van!

- Megtudhatnám, hogy hova mész?

- Csak... van egy kis dolgom. Pár nap, és visszajövök. - húztam be a táskát, majd a vállamra vettem. Az ajtóban, még megálltam előtte. - Megígérem. - fogtam meg bíztatón a vállát, majd lerohantam a nappaliba. Edward, a kanapén ült Bellával. Vettem egy mély levegőt, és inkább elvettem az első kocsi kulcsot ami a kezembe akadt.

- Nem mondod el hova mész? - kérdezte hirtelen, mire felé fordultam

- Semmi közöd hozzá, Edward! - az utolsó szónál egy kicsit elkerekedtek a szemei, de csak halkan válaszolt - Vigyázz magadra! - nem méltattam válaszra, és inkább a garázsba mentem. Mielőtt a reptérre megyek, még el kell búcsúznom Rebecától. Nem akarom, hogy aggódjon. Utána pedig...irány Volterra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése