Vámpír szerelem 25. fejezet

25. fejezet

Hosszú órákon keresztül ültem a gardróbi székemen, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. A lelki furdalás egyre nagyobb lett, és nem akart elmúlni. Akkora egy hülye vagyok! Még szerencse hogy Félix nem jött vissza. Valószínűleg valami nagyon fontos dolgot csinál apámnak. Nem baj. Addig se jön ide, és nem akar tőlem semmit. Legalábbis egyenlőre. Kopogtam a szobaajtón, de én nem figyeltem rá. Megint kopogtak. Vártam hátha feladja, de nem akart elmenni bárki is volt az ajtómban. Egy újabb kopogás után odamentem, és egy rántással kinyitottam.
- Mi a….- ahogy megláttam ki áll az ajtóban félbe hagytam a mondatot. Aro elmosolyodott.
- Bemehetek? – mutatott el mellettem. Elálltam az ajtóból, és engedtem hogy beljebb jöjjön. Percekig nézte a szobát, majd leült az ágyamra. Első dolgom lesz kidobni azt az ágyneműt ahogy elment. Becsuktam az ajtót, és háttal neki dőltem. Aro percekig kifürkészőn nézett rám. Mi a fenét akarhat? Azt hittem már mindent megbeszéltünk. Vagy inkább ő beszélt én csak hallgattam.
- Nem láttalak már jó ideje odalent. Így feljöttem, és megbizonyosodtam róla hogy…. minden rendben. – az utolsó szavakat elnyújtva mondta. Valószínűleg tud a veszekedésünkről Féix-el. De tudja hogy mi történt az erdőben köztem, és Edward közt? Nyeltem egy nagyot, majd válaszoltam.
- Igen. Minden rendben, csak egy kicsit egyedül akartam lenni. Ennyi az egész.- Aro gúnyosan fölnevetett
- Szóval egyedül akartál lenni?! Ez jó. Akkor elmagyaráznád hogy miért volt itt Edward a szobádban? – vonta föl a szemöldökét
- Rég találkoztunk, és…. Beszélgettünk egy kicsit. – vontam meg a vállam
- Elég sokat beszélgetetek. – tűnődött
- Ezt meg hogy érted? – vontam kérdőre. Nem volt nálam öt percnél többet Edward.
- Mind ketten vadászni mentetek ma, és….együtt vadásztatok. Vagy az erdőben nem beszélgetettek eleget? - Az igazat megvallva nem. Teljesen mást csináltunk, de lehet jobban jártunk volna ha csak beszélgetünk.
- Nem vadásztunk sokat együtt. Ő a hegyi oroszlánt szereti, de nekem nem volt kedvem olyan messzire elmenni. Így megelégedtem egy medvével. Ő viszont felment a hegyekbe. Csak pár percet beszélgettünk, majd elváltak az útjaink, és mindenki ment amerre akart. Ennyi. – Aro összehúzott szemmel méregetett. Miért kíváncsi ennyire hogy mit csináltam ma? Megkérdezzem, vagy jobban járok ha befogom a szám, és csöndben válaszolok a kérdésire? Ma már ennél úgy se lehet rosszabb, szóval most legyünk bátrak.
- Miért? Nem szabadna beszélgetnem Edwarddal?- szegeztem neki a kérdést, mire megmerevedett ültében, és dühösen nézett rám. Én kihúztam magam, és vártam a kiabálást de az nem érkezett meg. Eltökéltségemet látva Aro elmosolyodott.
- Persze hogy beszélhetsz Edwarddal. Nem akarok neked megtiltani semmit, csak azt amit muszáj. Megértem hogy hiányzott hiszen hosszú időt töltöttetek együtt. Azonban azt azért vedd figyelembe, hogy már van egy férjed. Vele kéne egy kicsit többet beszélgetned. – Na persze. Miről beszélgessek vele? Kérdezzem meg milyen volt emberként, vagy inkább azt hogy még most is olyan mocskos szemétláda mint emberkorában? Ennél tökéletesebb beszélgetést el se tudok képzelni. Na kössz, de nekem ez nem kell.
- Persze vele is töltök időt, de hamarosan elmennek, és addig szeretnék velük lenni annyit amennyit csak tudok.
- Főleg Edwarddal igaz?
- Nem! Nem Edwarddal! Alice-el, és… Bellát is szeretném jobban megismerni.- Minek kérdez ilyeneket?
- Sarah lenne még egy kérdésem amire szeretném ha őszintén válaszolnál.- bólintottam
- Persze. Kérdezz csak. – Aro elmosolyodott
- Szereted még Edwardot? – nyeltem egy nagyot és elfordítottam a fejem
- Miért kérdezed ezt? – suttogtam
- Csak kíváncsi vagyok. Azok után amit veled tett nem érdemli meg a szeretetedet. – Miért te talán igen? Sokkal több dolgot tett értem Edward, mint Aro egész életében. Az igaz hogy megbántott, és hazudott. De akkor is érzek még iránta valamit, de szerintem ez nem szerelem. Vagy csak még magamnak se merem bevallani az érzéseimet.
- Attól függ hogy kérdezed.- vontam meg a vállam- Mint testvért szeretem, de nem vagyok már belé szerelmes. – néztem rá, mire ő bólintott
- Szeretnél még valamit, vagy…..
- Add ide a kezed Sarah! – szakított félbe Aro
- Tessék? – néztem rá értetlenül
- Add. Ide. A. Kezed! – emelt ki minden egyes szót. Nem lenne jó ötlet már megint felmérgesíteni. Oda léptem elé, és odaadtam a kezem
- Most pedig engedd ki a pajzsod! – utasított. Ez nem jó ötlet, ha kiengedem a pajzsom akkor mindent látni fog. Rájön hogy mi történt velem, ez pedig nem lenne jó. Nagyon nem. Erőlködést színleltem, és reméltem hogy beveszi.
- Sajnálom, de ez most nekem nem megy! Túl sok minden történt ma, és ez legyengített. Később ta….
- Én ráérek, és addig itt maradok míg nem sikerül.
- Mi az nem hiszel nekem? Ezért akarsz a gondolataimba látni, mert nem hiszed el amit mondtam? – vontam kérdőre, mire ő csak mosolygott
- Csak szeretnék bele pillantani a lányom a gondolataimba. Ez olyan nagy baj? – Ez így önmagában nem lenne baj. De az igen, hogy a mai nap folyamán rengeteg dolgot megtudtam, és ezt nem kéne az apámnak megtudnia. Ugyanis ő is benne van a Félix-es dologban.
- Nem de hogy baj. Csak…. Nem értem miért ilyen sürgős? – néztem rá, de a kezemet nem akarta elengedni
- Most van hozzá kedvem, és időm- mosolygott úgy hogy kimutatta a szemfogait. Ha ember lettem volna most kirázott volna a hideg.
- Re..rendben. Akkor megpróbálom. – sóhajtottam, és kiengedtem a pajzsomat. Egyszer úgy is megtudja. Az pedig mindegy hogy most, vagy pedig két óra múlva. Aro lehunyta a szemét, és élvezte a gondolataimat. Néha ráncba szaladt a homloka, de pár pillanat múlva kisimult. Én is lehunytam a szemem, és vártam hogy végre vége legyen. De nem akart vége lenni. Mintha a gondolataim egy soha véget nem érő folyó lenne. A pajzsomat egyre nehezebb volt kívül tartani, mivel valaki a képességét használta rajtam nagyon hosszú ideig. Ezt bármely más napom kibírnám, de ma kimerültem, és nincs erőm mindent a kezemben tartani. Vámpír létemre úgy éreztem hogy mindjárt elájulok. Végül vége lett. Aro elengedte a kezem, mely erőtlenül rogyott a testen mellé. Pár pillanat múlva eléggé összeszedtem magam hogy kinyissam a szemem. Lassan kinyitottam, és találkozott a tekintetem Aro-éval. A szeméből nem tudtam kiolvasni semmit. Percekig bámult rám, míg végül el nem mosolyodott.
- Nem mondom… Megleptél. Pedig azt hittem engem már semmi nem tud meglepni, de ez nem így van. Te meg tudsz. Csak az a gond hogy nem jó értelemben. – sötétült el a tekintete. Pár pillanat múlva felállt az ágyamról, és az ajtó felé ment.
- Ennyi? – néztem rá
- Ó nem kedvesem. Ez még semmi nem volt. – mosolygott sötéten, majd kilibbent a szobámból. Csodás most már Aro mindent tud. Ha pedig ő tudja akkor mindenki tudja, és a mindenkibe Félix is beletartozik. Csak azt remélem hogy lesz annyi érzés benne, és nem árul el semmit Bellának. Mondjuk Edward nem engedi a közelébe, de ha ellenkezne akkor Jane megállítaná. De nem fogja megtenni. Aro egy szívtelen dög, de nem tesz olyat amiből neki még baja lehet. Szíve mélyén abban bízik hogyha Bella vámpír lesz, akkor neki fog dolgozni. Nagyon kíváncsi rá hogy mi lesz a képessége, ha már most nagyon érdekes az elméje. Édes istenem, mi lesz itt? Hamarosan beállít Félix, és már előre félek hogy mi lesz ha megtudja. Annyira nem vagyok berezelve tőle, de azért nem szeretném megtapasztalni milyen amikor igazán ideges. És szerintem most nagyon ideges lesz. Ha megtudja hogy tudom hogy mi ő már kiakad. Az pedig csak fokozza az ügy súlyosságát, hogy lefeküdtem Edwarddal. Ez így együtt, plusz még Félix, egyenlő egy hatalmas bombával, ami csak arra vár hogy végre lejárjon az idő és felrobbanhasson. Körülbelül ilyen lesz Félix-el ezek után beszélgetni. Vagy inkább nem is beszélgetni, hanem kiabálni. Mert hogy ezt normálisan nem tudjuk majd megbeszélni az biztos. Ezt pedig onnan tudom, hogyha ő csalt volna meg engem akkor én is nagyon pipa lennék, és azonnal kirúgnám. A különbség az hogy én most annak örülnék ha szakítanánk. ÖRÖKRE. Nagyon jó lenne ha ez történne, de amilyen szerencsém van nem így fog történni. Sóhajtottam egyet, és próbáltam lélekben felkészülni arra ami most fog jönni. Csak azt remélem hogy nem fog egy hamar ez bekövetkezni. Remélem elkellett mennie valahova, és csak késő este jön meg. A remény hal meg utoljára. Állítják az emberek, de én most ebben nem vagyok biztos. Kisétáltam az erkélyre, és próbáltam elterelni a gondolataimat. Kopogást hallottam, és egy kicsit megnyugodtam. Félix nem kopogna hanem betörne.
- Ne gyere be!- kiáltottam ki, de a vendégem csak azért is bejött. Ahogy megéreztem azt az undorító szagát, elmosolyodtam. Megfordultam, és szembe találtam magam a kis Jane-el.
- Megmondtam hogy ne gyere be! – mondtam neki ridegen, de valahogy mosolyogni volt kedvem. Kigondolta volna, hogy ma valami megtud majd mosolyogtatni.
- Hallottam ne aggódj! Nekem viszont nem kell az engedélyed hogy bejöhessek! – vonta meg a kis vállát
- Akkor meg minek kopogtál? – értetlenkedtem
- Engem illemre neveltek. – mondta sötéten, mire én felnevettem. Jane haragosan nézett rám, és tudtam hogy most halálra kínozna ha tudna. Ez azonban nem lehetséges. Abba hagytam a nevetést, és mosolyogva ránéztem
- Elnézést, ez nem volt illedelmes tőlem. De te ezt biztos jobban tudod hisz téged Caius a híres jól nevelt vámpír tanított – Jane vágott egy fintort. Komolyra fordította a szót
- Hallottam mi történt! – mosolygott sötéten
- Már egész Voltera tudja? – sóhajtottam
- Nem még Félix nem tudja, de hamarosan visszajön és akkor már ő is megtudja. Ja és még Bella se tudja. – mosolygott megint
- Miért jöttél Jane? – az előbbi jókedvem azonnal eltűnt
- Csak gondoltam még utoljára megnézem magamnak azt az idegesítő képedet. –nevetett fel, majd kifelé ment
- Ne hogy azt hidd hogy megszabadulsz tőlem! – kiáltottam utána, mire ő rám villantotta kislányos mosolyát, majd kiment a szobából. Megfordultam, és elgondolkoztam azon amit Jane mondott. Szóval ez lenne az utolsó napom? Félix megöl? Hát ehhez lesz egy két szavam nekem is, az biztos. Pár perc múlva kinyílt a szobám ajtaja. Behunytam a szemem, és vártam hogy megszólaljon a látogatóm, de nem szólt egy szót se. Kinyitottam a szemem, majd szembefordultam Félix-el.