Vámpír szerelem 23. fejezet

23. fejezet

(Bella szemszöge)

Kábultan ébredtem föl a hatalmas francia ágyon. Ahogy felültem, és körülnéztem nem találtam sehol Edwardot. Ismét elhagyott? Pánikolva kutattam a sötétben, míg egy kis lámpát nem találtam. Felkapcsoltam, majd mikor már hozzá tudtam szokni a világossághoz. Megint körbe néztem, és megtaláltam azt akit kerestem. Edward mozdulatlanul ült az ágy szélén és engem nézett. Gyönyörű aranybarna szemeiben megmagyarázhatatlan érzelmek kavarogtak.
- Edward?!- suttogtam elhaló hangon, majd odabújtam hozzá. Hideg kőkemény teste most még hidegebbnek tűnt a szokásosnál. Edward megfogta a takarót, és körém csavarta hogy ne fázzak meg. Állát a fejemre támasztotta.
- Jól vagy?- kérdezte kis idő után
- Igen. Most hogy már itt vagy igen. – mosolyogtam a mellkasába.
- Igen most már itt vagyok, és itt is maradok veled. - puszilta meg az arcom
- Remélem is. Nem bírnám ki ha még egyszer elhagynál. - öleltem szorosan magamhoz. A fejembe viszont akaratom ellenére a rossz emlékek tódultak. Az az érzés a mellkasomban ami nem akart szűnni. Charlie szomorú tekintete ahogy lát engem élőhalottként közlekedni. Megborzongtam az emlékektől. Edward pedig megmerevedett mellettem. Még csak most jutott eszembe hogy látja a gondolataim,így a fájdalmamat is pontosan megérti. Viszont így magát hibáztatja ismét, amit nem kéne.
- Sajnálom Edward! – néztem a szemébe
- Nincs mit sajnálnod Bella! Az egész az én hibám…. – keményedett meg a tekintete. Feljebb tornásztam magam a karjaiban, majd a két kezem közé vettem az arcát.
- Nézz rám Edward! – kérleltem mikor percek elteltével sem láttam meg az aranybarna szempárt. Lassan felemelte a tekintetét.
- Nem a te hibád Edward! Te csak jót akartál azzal hogy elmentél. Megakartál védeni, de értsd meg ezzel nem tudsz megvédeni. Nekem az a legnagyobb védelem ha te mellettem vagy. - Edward tekintete ellágyult
- Most már ha szeretnéd ha nem, itt maradok melletted. Szóval még egy ideig el kell viselned. – mosolygott rám féloldalasan
- Egy ideig? Egy örökké valóságig nem emlékszél? – mosolyogtam én is. Egy percig értetlenül nézett rám, majd leesett neki a tantusz.
- Bella! Ezt ne most beszéljük meg. Se az idő, se a hely nem alkalmas erre. - mondta határozottan, majd felállt és az ajtóhoz sétált.
- Most meg hova mész? – estem pánikba, majd utána botladoztam
- Felhívom Carlisle-t,és elmegyek vadászni. Addig itt lesz veled Alice… - alig hogy kiejtette a húga nevét ő már meg is jelent az ajtóban.
- Vigyázz rá! – súgta neki Edward majd kiment a szobából.

(Sarah szemszöge)

Egy újabb medve kivégzése után fölegyenesedtem, és futásnak eredtem. Pár méter után fölguggoltam egy hatalmas fenyőfa ágára, és onnan néztem a csodás tájat. „- Szólhattál volna hogy egy repedt sarkút veszek feleségül, akkor inkább egy hivatásost választottam volna magamnak”. Behunytam a szemem ahogy fölidéztem Félix szívbemarkoló mondatát. Pár óra megdöbbent, értelmetlen semmibe meredés után a szobámban. Elindultam vadászni hátha valamit megértek abból amit Félix tett, és mondott. De ez nem sikerült. És mit jelentett Edward az a mondata, hogy ő nem az akinek gondolod? Mi az amit nem tudok róla? Sóhajtva merültem el a gondolataimban, míg egy faág reccsenését meg nem hallottam. Azonnal fölpattant a szemem,és a hang irányába fordultam. Azt hittem egy újabb medve lesz, de az illat nem egyezett. Pár pillanat múlva megtaláltam a hang forrását, és ledermedtem. Edward sétált emberi tempóban a sűrű erdő felé. Tekintete lelombozó volt, és szörnyen szomorú. Mikor már háttal volt nekem eszembe jutott valami. Megfogom tudni a válaszokat a kérdéseimre, és már azt is tudom hogy kitől. Hangtalanul leugrottam az ágról, de Edward megtorpant.
- Téged küldenek hogy kövess? – kérdezte még mindig nekem háttal. Attól hogy nem látja a gondolataimat, még felismerhet az illatomról.
- Nem küldött senki. Vadászni jöttem, viszont az érdekelne hogy te miért vagy itt ? – léptem egyet előre.
- Ki kellett szellőztetnem a fejem. Elég sok minden történt mostanában. – nevetett fel keserűen- Nem téged követtelek ha arra gondolnál. – fordult velem szembe
- Ha akarnál se tudnál követni
- Biztos vagy benne? –vonta föl a szemöldökét
- Igen, biztos.
- Mit akarsz tőle Sarah? – kérdezte pár pillanat csend után
- Mit tudsz Félixről? – szegeztem neki a kérdést
- Áááá….Szóval felkeltettem az érdeklődésedet, ez hízelgő. – mosolyodott el
- Ne kerüld el a kérdést. Mit…. tudsz…. Félixről?- léptem még közelebb hozzá
- Eddig nem hittél nekem. Mi történt hogy így megváltozott a véleményed? – jött közelebb ő is hozzám így már csak pár lépés választott el minket egymástól
- Csak tudni szeretnék mindent a férjemről. Ennyi. – vontam meg a vállam, és próbáltam minél természetesebb lenni
- Én pedig csak azt szeretném tudni hogy miért. – vonta meg ő is a vállát
- Nincs időm veled játszani Edward!
- Miért? Szerintem rengeteg időnk van. Ha jól tudom halhatatlanok vagyunk.
- Az lehet, de nekem most kell tudnom és nem 200 év múlva. - közöltem vele élesen, mire felemelte az állát
- Mit akarsz tudni? – kérdezte végül
- Azt hogy mit értettél azon hogy nem ismerem őt?!
- Tudod mit csinált Félix mielőtt vámpír lett belőle? – keményedett meg a tekintete
- Honnan tudnám? Nem vagyok gondolatolvasó. – Edward elmosolyodott majd folytatta
- Szóval fogalmad sincs semmiről?
- Nem nincs, de most már kinyögnéd?
- Ugyan olyan vadállat volt, mint Rosalie volt férje. – sziszegte dühösen. Tátva maradt a szám,de hang sokáig nem jött ki rajta
- Tes…Tessék?- suttogtam
- Jól hallottad. A te drágalátos férjecskéd nőket erőszakolt, és kínzott meg.
- Elég!- suttogtam, de nem figyelt rám
- Azért lett vámpír, mert Aronak tetszett ahogy vadállat módjára bánik az emberekkel…
- Elég!- mondtam már hangosabban, de még mindig semmi
- Ugyan olyan szemét láda az apád is mint Félix. Rosalie mit szólna hozzá ha megtudná hogy ilyen férjed van? Egy szemét, lelket….
- Elég! – kiabáltam rá, mire ő elhallgatott. A lában alatt mintha megmozdult volna a föld egy fának támaszkodva tartottam meg magam. - Te… tudtad ezt? Tudtad hogy ezeket tette? – suttogtam, a szemem pedig szúrni kezdett a nem létező könnyektől
- Igen tudtam. – suttogta halkan. Összeszorítottam a fogam, és Edwardnak szaladtam, de ő erősebb volt így megtartott. Mint egy hisztis ember úgy kezdtem el csapkodni a mellkasát.
- Nem hiszek neked! Hazudsz! Azért mondasz ilyeneket mert zavar hogy találtam valakit helyetted. – dörömböltem tovább. Míg Edward meg nem elégelte, és le nem fogta mind a két kezemet. Elgyengülve hanyatlottam Edward mellkasának, és zokogni kezdtem, de csak könnyek nélkül. Vigasztalón a hátam kezdte simogatni.
- Mióta tudod? –kérdeztem, mikor már nagyjából megnyugodtam
- Nem régóta. Akkor láttam amikor Aro-nak nyújtotta a kezét. A gondolatai pedig csak úgy áramlottak. Bár nagyon örülnék neki ha nem láttam volna őket. Ahhoz képest hogy ember korába történt nagyon szépen megtartotta őket magának. – mondta gúnyosan
- És miért nem mondtad el? – néztem rá
- Nem akartalak ezzel felzaklatni, és bíztam benne hogy Félix megváltozott. – mosolygott rám, majd egy tincsemet a fülem mögé tűrte. A kezét azonban nem vette el, hanem végig simított az arcomon. Én pedig behunytam a szeme, és úgy élveztem Edward érintését. Mikor kinyitottam a szemem. A tekintetem találkozott Edwardévall. Nem uralva a cselekedeteimet közelebb hajoltam hozzá, míg az ajkunk forró csókban nem forrt össze.