Vámpír szerelem 22. fejezet

Sziasztok!

Sokan mondták már hogy a jószívem fog a sírba vinni, eddig ezt nem hittem el nekik. Most viszont pff.... nagyon úgy tűnik hogy ebbe fogok belehalni. :P Mint tudjátok tettem egy ígéretet nektek (meg magamnak is) hogy addig nem rakok fel frisst míg nem gyűlik össze 10 hsz. Ám téli szünetben megírtam a 22. fejezetet, és belekezdtem a 23.-ba is, de ezek szerint nagy hiba volt. Úgyanis nem bírom ki hogy ne rakjam fel a frisst. Nem tudom miért, de valamiért nem bírok magammal, és félek is hogy ha nem rakok új fejit fel akkor elpártoltok tőlem, és nem olvassátok tovább. :( Úgy hogy köszönjétek meg annak a jó szívemnek. :) Szóval itt az új fejezet. Jó olvasást hozzá!

Puszi

Niky



22. fejezet

Dühösen trappoltam végig a hosszú folyosón, mely a szobám felé vezetett. Most jövök csak rá hogy ez az apám igazi arca. A parancsolgatás az megy neki, de más nem. Miért is hittem hogy bármi megváltozhat? Hisz mindig is szigorú volt, és kegyetlen, de azért egy kis érzés lehetne benne. Magamban szitkozódva haladtam el a szobák előtt. Mikor elértem az enyémet bementem és dühösen becsaptam magam után az ajtót, nekidőltem, és behunytam a szemem. Észre se vettem hogy van benn valaki míg az meg nem szólalt.
- Úgy látom jól ment a beszélgetés! – mosolygott Edward az ágyamon elterülve. Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, és elindultam a gardróbom felé. Ledobtam a köpenyemet, majd az ajtó félfának támaszkodva néztem farkas szemet Edwarddal. Aranybarna szemei még mindig megigéztek, de most ezzel nem törődtem.
- Mi a fenét keresel itt? – kérdeztem tőle, talán egy kicsit élesebben a kelleténél
- Amint látod, élvezem Aro vendégszeretetét. - mosolygott rám ellenállhatatlanul
- Nem erre gondoltam. Mit keresel itt? A szobámban? – vontam föl a szemöldököm
- Gondoltam beszélgethetnénk egy kicsit. Rég találkoztunk.
- Nem elég rég. – suttogtam- Amúgy sincs miről beszélgetnünk. Miért nem Bellát vígasztalod? Neki most sokkal nagyobb szüksége van rád. – erre Edward csak vállat vont.
- Bella alszik. Alice vigyázz rá amíg én veled vagyok. – mosolygott megint, mire én vágtam egy grimaszt
- Aronak nem volt igaza. Főleg amikor megütött- komorult el az arca
- Azt hittem nem tudsz olvasni a gondolataimban.
- Ez igaz, de az apádéban tudok. Bár néha azt kívánom bár csak ne tudnék- meredt a távolba az aranybarna szempár.
- És m… mond csak meddig szándékozol az ágyamban hemperegni?- dadogtam, mikor rá eszméltem hogy egy félisten fekszik az ágyamban. Egy fekete nadrág, és egy fehér ing van rajta ami a nyakánál nincs begombolva. Nyeltem egyet. Még mindig ugyan olyan szívdöglesztő mint egy éve. Mondjuk nem tud változni hiszen vámpír, de azért reménykedtem benne hogy megcsúnyult és nem csábít el mint régen.
- Miért zavar hogy itt vagyok? – vonta föl a szemöldökét
- Ami azt illeti igen. - bólogattam, és próbáltam elterelni a figyelmem az izmos mellkasáról. Jaj, istenem miért kell pont most itt lennie? Hogy ne kelljen őt néznem hátat fordítottam neki, és behunytam a szemem. Miért van rám még mindig ilyen hatással? Már nem szeretem. Vagy igen? Nem, nem és nem. Verd ki ezt gyorsan a fejedből Sarah. Parancsoltam magamra gondolatban.
- Miért vársz valakit? Csak nem a férjedet? – erre fölpattant a szemem, és megfordultam. Arra viszont nem számítottam hogy Edward pont az orrom előtt lesz. Az arcunk csak pár centire volt egymástól. Éreztem bódító leheletét ahogy csiklandozza az arcom.
- Ezt meg hon… honnan tudod? – kérdeztem még mindig elbódulva
- A te fejedben nem tudok olvasni, de Félix-ében igen. Egész nap csak az esküvőtöket, és a nászéjszakátokat néztem szüntelenül. – préselődött egy vékony vonallá a szája. Elakadt a lélegzetem, de nem foglalkoztam vele. Úgy sincs rá szükségem.
- Azt hittem nem tudod. – ráztam meg a fejem, és a padlót kezdtem fixírozni. Tudtam hogy egyszer megtudja, de azt nem hogy most. Azt hittem mindenki Bellával lesz elfoglalva, és ránk gondolni sem fognak. Ezek szerint tévedtem. Edward gúnyosan felnevetett.
- Azt hitted nem tudom meg. Hát akkor nagyon nem ismered a férjedet. Nem olyan mint amilyennek képzeled. - komorult el a hangja, mire fölkaptam a fejem
- Fogalmad sincs hogy milyen. Te nem ismered őt. – sziszegtem neki
- Te nem ismered őt. Azt hiszed hogy egy áldott lélek pedig nem az. Ha tudnál róla mindent nem lennél a felesége. – szűrte az összeszorított fogain keresztül
- Még mindig jobb férj mint amilyen te voltál –suttogtam elhaló hangon
- Ezzel nem tudok vitatkozni. – nézett a szemembe- De az biztos hogy tisztességesebb vagyok Félixnél- sziszegte
- Tisztességesebb?!- nevettem fel, de a hangomban humor nem volt- Szerinted az tisztességes volt hogy elhagytál egy emberért? – kérdeztem élesen- Vagy az hogy elhitetted velem hogy szeretsz? Ebben mi a tisztesség Edward?- vontam kérdőre
- Lehet hogy nem voltam veled mindig az, de az az 50 év nem hazudik. – suttogta, majd a falhoz préselt. Úgy hogy a testünk összeért, amit a francba is nem sajnáltam. Ebben pillanatban pontosan ezt akartam, csak éppen ruhák nélkül. Elkergettem a fejemből a képet ahogy az ágyban fekszünk és kényeztetjük egymást. Vajon Bellával már megtette? Vagy nem merte? Edward közelebb hajolt hozzám, hogy majdnem összeért az ajkunk
- Az az 50 év lehet hogy nem, de te igen. - mondtam, mire ő megrázta a fejét
- Miért hiszed hogy nem szerettelek? Vagy miért hiszed hogy nem szeretlek?- suttogta, majd közelíteni kezdett az ajkamhoz, de én bolond módjára elfordítottam a fejem.
- Lehet hogy szerettél, vagy szeretsz, de ez akkor sem változtat a tényeken. – fordultam ismét felé. Mire ő nem távolodd el még mindig. - Én nem szeretlek Edward. –mondtam a szemébe- erre már elengedett és az ajtóhoz sétált, de megtorpant előtte
- Csak hogy tudd semmit nem érsz el azzal ha hazudsz nekem.Az nem érdekel, mert megérdemlem. De saját magadnak ne hazudj. – mondta, de nem fordult felém. Majd egy egyszerű mozdulattal, kisétált a szobámból. Egy sóhaj kíséretében leültem az ágyamra, és a párna huzatot kezdtem birizgálni. A gondolataimba merülve, néztem végig az üres szobán. Igazat mondott? Szeret még? Vagy csak megint be akar csapni? A gondolat menetemet Félix zavarta meg.
- Szia!- mosolygott rám majd leült mellém az ágyra
- Szia!- erőltettem egy mosolyt, majd tovább babráltam a párnával
- Sajnálom, azt amit Aro tett. - simogatta meg az arcomat Félix, mire én sóhajtottam
- Nem a te hibád. Az enyém. Nem kellett volna így feldühítenem. –hazudtam. Nagyon is élveztem a helyzetet. Kivéve amikor megütött, azt nem fogom neki megbocsátani egyhamar az biztos. Félix maga felé fordította a fejem, és szenvedélyesen megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, mire ő ledöntött az ágyamra. Becsúsztatta a kezét a pólóm alá, és úgy simogatott. A számról áttért a nyakamra, mire én elfordítottam a fejem. Ami nem volt jó ötlet. Megéreztem a párnámon Edward bódító illatát, és azonnal őt képzeltem Félix helyére. Az hogy most ő csókol meg, és simogat. Mikor Félix már a nadrágot akarta lehúzni rólam, eltoltam a kezét, és felültem.
- Mi a baj? – kérdezte aggódva
- Semmi- hazudtam
- Akkor meg gyere. Feküdj vissza. – mosolygott, majd a nyakamat kezdte el csókolgatni. Mikor észre vette hogy semmi reakcióm erre. Dühösen sóhajtott, majd felállt.
- Most meg hova mész? –kérdeztem félve
- Nem mindegy. Úgy se itt jársz most gondolatban. – sziszegte dühösen, majd az ajtó felé indult.
- Ez nem igaz, csak most annyi minden történt. Most inkább azon jár az eszem hogy mi lesz a családommal. – mentem utána, mire ő megtorpant
- A családoddal? – mosolygott gúnyosan- Nem inkább Edwarddal? – kérdezte élesen
- Nem értelek. – suttogtam, ő pedig szembe fordult velem
- Azt hitted nem veszem észre hogy milyen szemekkel néz rád még mindig?
- Ez nem igaz Félix! Már nem szeretjük egymást. –legalábbis ezt bizonygatom magamnak
- Ja, persze azért volt benn az előbb a szobádban, és azért volt rajta mindenhol az illatod. – mondta élesen.
- Nem történt semmi Félix. Csak …. beszélgettünk. – mentegetőztem, de ez őt nem hatotta meg
- Ja persze. Mert egy férfi és egy nő egy szobában csak beszélgetni szokott mi?- mondta gúnyosan
- Nem jött volna , ha te nem mutattál volna neki olyan dolgokat amiket nem kellett volna! – vágtam vissza
- És idejött árulkodni? Jaj szegény úgy sajnálom. Legalább megvigasztaltad? – nézett végig rajtam – Jó kis vigasz lehettél neki. – húzódott gúnyos mosolyra a szája amitől én megborzongtam. Soha nem láttam még ilyennek. Lehet hogy Edwardnak igaza van, és nem is ismerem igazán?- Szólhattál volna hogy egy repedt sarkút veszek feleségül, akkor inkább egy hivatásost választottam volna magamnak. – mondta vidáman, mire én oda mentem és lekevertem neki egy pofont.
- Az gondolsz rólam amit csak akarsz Félix. De kurva nem vagyok. – sziszegtem dühösen az arcába, mire ő csak elmosolyodott és kiment a szobából.