Komikat lécci!
19. fejezet
Egy évvel később
Önfeledt boldogsággal fordultam Félix felé. Aki átható tekintettel nézett végig meztelen testemen, majd mikor észrevette hogy őt nézem azonnal a szemembe nézett. Percekig csak szótlanul néztük egymást míg végül megszólaltam.
- Mit nézel rajtam annyira? Valami nem tetszik? – vontam föl a szemöldököm, mire ő elmosolyodott és izmos mellkasára vont.
- Éppen ellenkezőleg. Nálad gyönyörűbb teremtést még nem láttam. –suttogta a fülembe. Elmosolyodtam és egy csókot nyomtam a szájára.
- Köszönöm a bókot, de te se panaszkodhatsz. Egy ilyen estét nehezen fogok elfelejteni. – mosolyodtam el cinkosan amit ő viszonzott, majd rám feküdt és szenvedélyesen megcsókolt. Már éppen kezdtünk volna belemelegedni amikor kopogást hallottunk. Félix egy lemondó sóhajjal abba hagyta a csókot majd feltápászkodott magára kapott egy nadrágot. Még egy gyors csókot nyomott a számra majd odament az ajtóhoz. Én pedig magamra kaptam egy köntöst. Félix kinyitotta az ajtót majd meglepetten nézett az érkező szemébe.
- Jane?! Mi járatban? – kérdezte kíváncsian
- Hidd el nem önszántamból jöttem! – nézett rám Félix válla fölött Jane undorral az arcán. Én viszonoztam a pillantását mire ő mézes mázosan elmosolyodott és úgy fordult vissza Félix felé. – Aro küldött hogy szóljak ma vendégünk fog érkezni. Úgy hogy szükségünk lesz lehet rád a nagyteremben.
- Ki lesz a vendégünk? – Jane erre rám nézett majd vissza Félixre. Azonnal tudtam hogy miről van szó. Valaki olyan jön akit nekem nem kell ismernem.
- Akkor én most jobb ha megyek. Úgy is el kell mennem vadászni szóval… majd találkozunk később. – megcsókoltam Félixt majd egy gúnyos pillantást vetettem Janere aki erre vidáman elmosolyodott. Gyorsan lépkedtem a folyosón. Éreztem Jane fürkésző tekintetét a hátamba fúródni. Gyors léptekkel végül elértem a szobámba. Magamra kaptam pár ruhát majd kiugrottam az ablakomon és elindultam vadászni.
(Edward szemszöge)
Elvesztettem. Örökre elvesztettem azt az embert akit szerettem, és ez mind az én hibám. Nem lett volna szabad elhagynom, de hát honnan tudhattam volna? Amikor eljöttem Forksból hogy Bella új életet tudjon kezdeni azt hittem az helyes döntés volt. De nem minden romba dőlt elvesztettem Bellát és most egyedül vagyok. Amikor Rosalie felhívott azt hittem ez az egész csak vicc. De kiderült hogy mégsem. Amikor felhívtam Charliet Jacob Black szólt bele és azt mondta Charlie temetésen van. Azonnal tudtam hogy Rosenak igaza volt. Tönkre tettem Bella életét és most halott. Az én hibámból. Összetörtem Sarah szívét és most meg Belláét is sikerült. Micsoda egy szemét vagyok. Nem kellett volna elhagynom Saraht akkor ez nem történt volna meg. Hiszen szerettem őt sőt talán még most is szeretem. Két személyt szeretek egyszerre, de ez már mind nem számít. Bella meghalt és nem tudok nélküle tovább élni. Fájdalmas léptekkel haladtam Voltera utcáin míg el nem értem a Volturi kastélyát. Már messziről hallottam Jane undok gondolatait, de most nem foglalkoztam vele. Csak egy dolog érdekelt hogy a Volturi elé mennyek és kérjek tőlük egy szívességet, amit remélem teljesítenek is.
- Isten hozott Volterában Edward Cullen. Aro már nagyon vár rád.
- Szervusz Jane! – mondtam neki lehangoltan. A gondolataiban nagyon örült hogy így láthat védtelenül szenvedni. Mosolyogva fordult meg majd a válla fölött visszanézett rám.
- Kérlek kövess! – majd elindult a hosszú folyosón mely nagyon hasonlított egy múzeumi kiállításhoz. Hát igen Aro szereti a régiségeket. Csöndben haladtunk egymás mellett míg el nem értük a nagy fa ajtót. Jane lépett be először majd én. Meghajolt majd félre állt ikertestvére mellé. Tisztelettudóan meghajoltam és vártam. Aro gondolatai nagyon izgalmasak voltak. Sütött belőlük a kíváncsiság. Halkan felkuncogott majd megszólalt:
- Egyenesedj föl Edward! – belenéztem Aro szemébe majd egy biccentéssel üdvözöltem az ismerős arcokat. Félix akivel soha nem voltam valami jóban Sarah miatt. Undorral és egy kis kárörömmel nézett rám. Ismerte a képességemet így szándékosan mutatta azokat a képeket ahol Sarahval van. Nehezen de sikerült vissza fognom egy morgást. Bármennyire is nehéz volt belátnom de boldog volt. Új életet kezdett nélkülünk. Félix éppen a ma estét vetítette le nekem amikor Aro megszólalt így a gondolatok menete megszűnt.
- Miért jöttél ifjú Cullen? Feltételezem nem családi látogatás céljából látogattál el hozzánk?! Igaz?- vonta föl a szemöldökét Aro
- Így igaz. Nem vidám dolog miatt jö…. – a mondandómat egy ajtó csapódás szakította félbe. A termet betöltötte az a csodás illat amit mindig is imádtam. A gondolatait még mindig nem hallottam de most ez sem érdekelt. Amikor belépett megtorpant az ajtóban és csodálkozva meredt rám. Merően néztünk egymás szemébe. Jane kárörvendő gondolatai már nagyon zavartak de most ezt is félre tettem. Félix csodálkozott hogy Sarah ilyen hamar itt van hisz ma ment el vadászni. Sarah néhány bizonytalan lépést tett felém majd megállt.
- Mit keresel te itt? – kérdezte suttogva. Már épp szóra nyitottam volna a számat amikor Aro szólalt meg.
- Mi is épp ezt akarjuk megtudni, de remélem most már Mr. Cullen elmondja nekünk az okát a látogatásának. - Aro várakozón nézett rám. Sarah eközben elfoglalta apja széke és Félix melletti helyét. Félix védelmezően átkarolta derekát majd egy gyors csókot nyomott a szájára. Megint morognékom támadt de visszafogtam magam. A tekintetem találkozott Sarahéval.
- Öhm…- köszörülte meg a torkát Aro mire Sarah azonnal lekapta rólam a szemét és az apját kezdte el vizsgálni. Én pedig sóhajtottam egyet és végül belekezdtem a mondandómba.
- Szeretném ha megölnétek. – volt szerelmem azonnal rám kapta a tekintetét és félelemmel teli szemmel nézett rám.
- Még is miért kívánod ezt tőlünk? – kérdezte Aro mire én odaléptem hozzá és kinyújtottam felé a kezemet hogy belenézhessen a gondolataimba. Megérintette a karomat én pedig visszanéztem azokat az emlékeket amiket már átéltem csak most Aro fején keresztül. Mikor végzett elengedett én pedig hátra léptem.
- Hmm… Megértelek ifjú Cullen, de most te is érts meg engem ezt meg kell vitatnom a fivéreimmel. Sarah… - nézett a lányára aki egy aprót bólintott majd csinált valamit amit először nem értettem a teremben mindenki gondolata eltűnt előlem. Furcsa volt de a csönd de egy kicsit megnyugtató is. Nyílván Aro nem akarja hogy tudjam a döntésüket előre, így Sarah a pajzsát használja. Míg ők a tanakodtak én Sarahra néztem aki érthetetlenül nézett rám. Mind addig míg meg nem hallotta hogy miről beszélnek mellette. A döbbenettől eltátotta a száját és együtt érzően nézett rám. A tekintetében csak ez volt: „ Ez igaz?”. Én csak egy aprót bólintottam mire ő lesütötte a szemét. Pár perc tanakodás után Aroék felém fordultak. Nagyon idegesítő volt hogy nem láthatom a döntésüket. Már épp megakartam kérni Saraht hogy adja vissza a képességemet amikor Aro megszólalt.
- Megértünk téged Edward, de sajnos…- Aro biccentett Sarahnak mire egyszerre mindenki gondolatát újra hallottam. Már tudtam a választ de azért megvártam míg ki is mondják.
- Sajnos nem teljesíthetjük a kérésedet. Túl nagy kincs vagy ahhoz hogy megöljünk téged. – Sarah fellélegzett én pedig nagyon dühös lettem. Rendben ha nem akarják teljesíteni azt amit akarok akkor majd én teszek róla hogy megtegyék.
- Rendben. Akkor én most távozok. – fejet hajtottam a Volturi előtt, még egyszer belenéztem Sarah gyönyörű aranybarna szemébe. Majd kirohantam a kastélyból és a főtér felé vettem az irányt.
2009. november 15., vasárnap
Bejelentés!
Sziasztok!
Ahogy megígértem szólok ha jön a következő fejezet és ezt be is tartom. Ma felrakom a 19. fejezetet szóval ma már olvashatjátok is a történet folytatását. 2 körül már fenn is lesz úgy hogy már nem is kell sokat várni rá. Szóval 1 óra múlva újra jövök. Puszi
Üdv.:Niky
Ahogy megígértem szólok ha jön a következő fejezet és ezt be is tartom. Ma felrakom a 19. fejezetet szóval ma már olvashatjátok is a történet folytatását. 2 körül már fenn is lesz úgy hogy már nem is kell sokat várni rá. Szóval 1 óra múlva újra jövök. Puszi
Üdv.:Niky
2009. november 14., szombat
Vámpír szerelem 18. fejezet
Sziasztok!
Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom hogy csak most raktam fel a 18. fejezetet. De most minden össze jött és nem volt időm megírni. Most viszont itt van és remélem tetszik is majd. A következő fejezet még nem tudom mikor jön de majd elötte szólok megígérem. Nem is szaporítom tovább a szót. Még egyszer bocsi, és várom a komikat! :)
Jó olvasást!
Üdv.: Niky
18. fejezet
- Figyelj Sarah. Erről nem kéne tudnia Caiusnak úgy hogy kérlek erről ne szólj neki. Csak Aro tud róla. Szóval kérlek erről ne szólj senkinek oké? Mert ha ezt valaki meg tudja akkor…
- Nem lesz semmi baj Alec. Ígérem nem fogom senkinek elmondani. – nyugtattam meg Alect aki erre hangosan kifújta a levegőt. Ezek után csendben sétáltunk végig a hosszú folyosókon míg el nem értünk egy hatalmas terembe melynek közepén ott állt nekem háttal egy ismerős nő. Amikor meghallotta hogy megérkeztünk felénk fordult. Ahogy meglátott azonnal ott is teremt mellettem és szorosan megához ölelt. Én pedig ön felett boldogsággal temettem az arcom vöröses hajába.
- Óóóó kicsim azt hittem már soha nem foglak látni – sírta a nyakamba Esme
- Én is örülök neked anya. Bocsáss meg hogy ezt tettem de muszáj volt Elkell felejtenem Edwardot és ehhez ez kell. Én…
-Ssss semmi baj Sarah. Tudom miért tetted és megértelek. De te is érts meg engem. Nem tudunk téged elfelejteni ahhoz túl fontos vagy nekünk. Amióta elmentél mindenki nagyon szomorú főleg Edward. Utána már csak Rosalie a legrosszabb miden ért Bellát hibáztatja, és a nemtetszését minden egyes alkalommal ki is mutatja amikor Bella nálunk van. – próbált mosolyogni rám Esme de nem sikerült nagyon jól, és amikor erre ő is rájött lesütötte a szemét. Ebből a mozdulatból jöttem rá hogy valami baj van.
- Mi a baj anya? Miért jöttél el Volterába? Tudom hogy hiányoztam de van valami más okod is rá hogy itt legyél igaz?
- Igaz – bólintott rá az anyám
- Mi történt anya? – kérdeztem aggodalmasan
- Bella…- akadt el Esme hangja
- Mi van Bellával?
- Nagy bajban van.
- Tessék?
- Elvittük baseballozni hogy egy kicsit kikapcsolódjunk. De sajnos nem sikerült túl jól a játék 3 nomád jött oda hozzánk. És az egyik megérezte Bella illatát. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj csak hogy ez a James. Mert hogy így hívják. Egy nyomkövető és most Bella a következő áldozata. Mi próbáljuk elrejteni őt de ez nem megy olyan könnyen. Edward pedig hajthatatlan és nem akarta elengedni Bellát úgy hogy ő nincs vele. Végül sikerült meggyőzni így Jasper és Alice elvitte Phoenixbe.
- Ez jó legalább most már biztonságban van.- lélegeztem föl
- Igen – hajtotta le a fejét Esme
- Ez mind szép és jó anya de nekem mi közöm ehhez?
- Szükségünk van a segítségedre Sarah. Ha nem sikerül a terv akkor bármi megtörténhet. A többiek nem akartak elengedni ide de én erősködtem hogy megpróbállak rábeszélni hogy segíts nekünk.
- Anya én… nem mehetek. Én… Ha most elmegyek akkor hiába való volt minden amit tettem. Sajnálom. Tudod hogy mindent megtennék érted és a többiekért is de ezt ne kért tőlem kérlek.
- Semmi baj. Én megértelek. Sőt biztos is voltam benne hogy ezt fogod válaszolni. Csak annyira hiányoztál és még utoljára látni szerettelek volna. Hogy lássam minden rendben van-e és hogy boldog leszel… nélkülünk is.
- Ó anya. Sajnálom
- Ne sajnáld kicsim. Megértelek és a többiek is megfogják ne aggódj. Megoldjuk nem lesz semmi baj. Nekem viszont most már mennem kell. Segítenem kell nekik. Vigyázz magadra Sarah. – simogatta meg az arcomat Esme majd egy puszit nyomott rá.
- Szeretlek anya! – öleltem magamhoz szorosan
- Én is szeretlek kicsim és mindig is szeretni foglak. –zokogta a vállamba. Pár perc ölelkezés után szétváltunk.
- Üdvözlöm a többieket és…. sok sikert. Remélem sikerül.
- Én is nagyon remélem és átadom. – azzal nyomott még egy gyors puszit az arcomra és már el is rohant.
Szomorúan rogytam le a hideg kőpadlóra. Percekig csak zokogtam amíg meg nem éreztem a vállamon két erős kart.
- Tedd amit tenned kell Sarah. – suttogta nekem Félix
- Igazad van. – néztem fel rá – Azt kell tennem ami helyes.
- És mi most a helyes Sarah?
- El kell felejtenem őket. ÖRÖKRE. – jelentettem ki határozottan. Majd egy gyors mozdulattal felkeltem a földről.
- Új életed kezdek nélkülük. De az új életemhez szükségem van egy társra. – Félix elmosolyodott és magához húzott
- Szeretnélek boldoggá tenni Sarah. Ha te is belegyezel. – én csak bólintottam majd szenvedélyesen megcsókoltam leendő páromat.
Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom hogy csak most raktam fel a 18. fejezetet. De most minden össze jött és nem volt időm megírni. Most viszont itt van és remélem tetszik is majd. A következő fejezet még nem tudom mikor jön de majd elötte szólok megígérem. Nem is szaporítom tovább a szót. Még egyszer bocsi, és várom a komikat! :)
Jó olvasást!
Üdv.: Niky
18. fejezet
- Figyelj Sarah. Erről nem kéne tudnia Caiusnak úgy hogy kérlek erről ne szólj neki. Csak Aro tud róla. Szóval kérlek erről ne szólj senkinek oké? Mert ha ezt valaki meg tudja akkor…
- Nem lesz semmi baj Alec. Ígérem nem fogom senkinek elmondani. – nyugtattam meg Alect aki erre hangosan kifújta a levegőt. Ezek után csendben sétáltunk végig a hosszú folyosókon míg el nem értünk egy hatalmas terembe melynek közepén ott állt nekem háttal egy ismerős nő. Amikor meghallotta hogy megérkeztünk felénk fordult. Ahogy meglátott azonnal ott is teremt mellettem és szorosan megához ölelt. Én pedig ön felett boldogsággal temettem az arcom vöröses hajába.
- Óóóó kicsim azt hittem már soha nem foglak látni – sírta a nyakamba Esme
- Én is örülök neked anya. Bocsáss meg hogy ezt tettem de muszáj volt Elkell felejtenem Edwardot és ehhez ez kell. Én…
-Ssss semmi baj Sarah. Tudom miért tetted és megértelek. De te is érts meg engem. Nem tudunk téged elfelejteni ahhoz túl fontos vagy nekünk. Amióta elmentél mindenki nagyon szomorú főleg Edward. Utána már csak Rosalie a legrosszabb miden ért Bellát hibáztatja, és a nemtetszését minden egyes alkalommal ki is mutatja amikor Bella nálunk van. – próbált mosolyogni rám Esme de nem sikerült nagyon jól, és amikor erre ő is rájött lesütötte a szemét. Ebből a mozdulatból jöttem rá hogy valami baj van.
- Mi a baj anya? Miért jöttél el Volterába? Tudom hogy hiányoztam de van valami más okod is rá hogy itt legyél igaz?
- Igaz – bólintott rá az anyám
- Mi történt anya? – kérdeztem aggodalmasan
- Bella…- akadt el Esme hangja
- Mi van Bellával?
- Nagy bajban van.
- Tessék?
- Elvittük baseballozni hogy egy kicsit kikapcsolódjunk. De sajnos nem sikerült túl jól a játék 3 nomád jött oda hozzánk. És az egyik megérezte Bella illatát. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj csak hogy ez a James. Mert hogy így hívják. Egy nyomkövető és most Bella a következő áldozata. Mi próbáljuk elrejteni őt de ez nem megy olyan könnyen. Edward pedig hajthatatlan és nem akarta elengedni Bellát úgy hogy ő nincs vele. Végül sikerült meggyőzni így Jasper és Alice elvitte Phoenixbe.
- Ez jó legalább most már biztonságban van.- lélegeztem föl
- Igen – hajtotta le a fejét Esme
- Ez mind szép és jó anya de nekem mi közöm ehhez?
- Szükségünk van a segítségedre Sarah. Ha nem sikerül a terv akkor bármi megtörténhet. A többiek nem akartak elengedni ide de én erősködtem hogy megpróbállak rábeszélni hogy segíts nekünk.
- Anya én… nem mehetek. Én… Ha most elmegyek akkor hiába való volt minden amit tettem. Sajnálom. Tudod hogy mindent megtennék érted és a többiekért is de ezt ne kért tőlem kérlek.
- Semmi baj. Én megértelek. Sőt biztos is voltam benne hogy ezt fogod válaszolni. Csak annyira hiányoztál és még utoljára látni szerettelek volna. Hogy lássam minden rendben van-e és hogy boldog leszel… nélkülünk is.
- Ó anya. Sajnálom
- Ne sajnáld kicsim. Megértelek és a többiek is megfogják ne aggódj. Megoldjuk nem lesz semmi baj. Nekem viszont most már mennem kell. Segítenem kell nekik. Vigyázz magadra Sarah. – simogatta meg az arcomat Esme majd egy puszit nyomott rá.
- Szeretlek anya! – öleltem magamhoz szorosan
- Én is szeretlek kicsim és mindig is szeretni foglak. –zokogta a vállamba. Pár perc ölelkezés után szétváltunk.
- Üdvözlöm a többieket és…. sok sikert. Remélem sikerül.
- Én is nagyon remélem és átadom. – azzal nyomott még egy gyors puszit az arcomra és már el is rohant.
Szomorúan rogytam le a hideg kőpadlóra. Percekig csak zokogtam amíg meg nem éreztem a vállamon két erős kart.
- Tedd amit tenned kell Sarah. – suttogta nekem Félix
- Igazad van. – néztem fel rá – Azt kell tennem ami helyes.
- És mi most a helyes Sarah?
- El kell felejtenem őket. ÖRÖKRE. – jelentettem ki határozottan. Majd egy gyors mozdulattal felkeltem a földről.
- Új életed kezdek nélkülük. De az új életemhez szükségem van egy társra. – Félix elmosolyodott és magához húzott
- Szeretnélek boldoggá tenni Sarah. Ha te is belegyezel. – én csak bólintottam majd szenvedélyesen megcsókoltam leendő páromat.
2009. november 1., vasárnap
Vámpír szerelem 17. fejezet
17. fejezet
- Helyesen tetted!- hallottam meg Félix hangját a hátam mögül
- Tudom! Még is… még is annyira nehéz. – amióta letettem a telefont egy folytában csak azon gondolkozok hogy helyesen tettem-e azt amit tettem. És mindig arra jutok hogy igen. Jobb lesz így. Legalább is remélem. Félix vigasztalón átölelt és a mellkasára vont. Régen ezt túl közelinek gondoltam volna. Most viszont szükségem van arra hogy valakinek a vállán kisírjam magam. Percekig csak így ültünk egymás mellett összeölelkezve míg Félix meg nem szólalt.
- Tudom hogy nehéz. De így neked is könnyebb lesz. Újra kezdheted az életed az igazi családoddal. – mondta együtt érzően majd megsimogatta a hátamat.
- Képes leszek valaha is kiverni őket a fejemből?
- Tudod hogy ez lehetetlen. De ha nem gondolsz rájuk egyfolytában akkor lehet hogy könnyebb lesz. És én is itt leszek és segítek amiben tudok rendben?- bólintottam majd felemeltem a fejem és a szemébe néztem.
- Köszönöm Félix.
- Nincs mit. – mosolygott rám majd végigsimított az arcomon. Észre se vettem amikor Félix milliméterenként közelített az arcomhoz. Míg nem megtalálta az ajkaimat. Szenvedélyesen csókolóztunk amikor hirtelen észbe kaptam és eltoltam magamtól.
- Ne! Kérlek! Ezt még ne!
- Ne haragudj. Én tudok várni. Ha kell még vagy 3000 évet várok ha az kell. De remélem egyszer meggondolod magad. – nézett rám reménykedve
- Félix figyelj én…
- Ne mondj semmit! Csak egy valamire válaszolj kérlek! Van némi esélyem? – kérdezte kíváncsian. De a hangjában hallottam a szomorúságot is.
- Ha sikerül átvészelnem ezt akkor talán beszélhetünk róla. –mosolyogtam rá
- Remek. Akkor én most nem is zavarok tovább. Pihenj rendben? Majd még benézek később oké? Na szia. – majd egy gyors puszit nyomot az arcomra és már itt sem volt.
- Szia. – mosolyogtam magam elé. Hogy lehet ennyire felpörögni ez miatt? Ki érti a férfiakat? Vajon tényleg sikerül elfelejteni őket és új életet kezdhetek? És fogok valaha is valakit úgy szeretni mint Edwardot? Nem ez lehetetlen. De attól még megpróbálhatom. Az ábrándozásomból Jane undok hangja ébresztett fel.
- Aro hivat!
- Nem hallottál még a kopogásról drága Jane?
- De igen de én csak olyan ajtaján kopogok akit tisztelek. Te pedig nem tartozol közéjük. – mosolygott rám mézes mázosan
- Hidd el te se vagy a szívem csücske. Ne aggódj.
- Ennek örülök. De ne bájcsevegjünk itt oké? Aro hív a nagyterembe. Most!
- Rendben mond meg neki hogy azonnal megyek. – Jane csak egy lenéző pillantást vetett rám majd ellibbent. Egy sóhaj után átöltöztem majd lefelé vettem az irányt a nagyterem felé.
Pár perc után már a nagy faajtó előtt álltam. Majd beléptem rajta.
- Végre. Már azt hittem sose jössz le. – mosolyodott el Aro majd közelebb lépett hozzám
- Bocsánat csak egy kicsit rendbe kellett szednem magam. Amióta itt vagyok elég sok minden történt.
- Tudok róla. Félix elmondta hogy mi történt és nagyon sajnálom. Ezt az egészet én kezdtem. És azóta csak rossz dolgok történtek veled. Tényleg nagyon sajnálom.
- Ne mondj ilyet ez nem a te hibád. Csak én vagyok ilyen szerencsétlen. – sütöttem le a szemeimet. Közben csak Jane kuncogását hallottam. Hogy lehet ennyire szemét dög? Ekkor azonban Jane kuncogása megszűnt én pedig nagyon meglepődtem amikor Aro egy szer csak szorosan magához ölelt és azt mondta.
- Ne búsulj. Talán jobb is így. Nem érdemelt meg téged.
- Én is ezt szeretném hinni apa. Hidd el. – elmosolyodott majd kicsit eltávolodott tőlem. Majd a szemembe nézett.
- Ugyan olyan gyönyörű vagy mint az édes anyád volt. – viszonoztam a mosolyát
- Most viszont térjünk a tárgyra amiért ide hívtalak. Rendben?
- Rendben.
- Nos semmi fontos dolog. Csak némi formaság. Alec… - szólt oda neki aki egy meghajlás követően oda jött hozzám és rám mosolygott. Én ezt viszonoztam is. Alec oda nyújtott valamit Aronak aki hozzám fordult.
- Ezennel hivatalosan is Volturi tag vagy. – majd egy nyakláncot tett a nyakamba a Volturi jelképével.
- Köszönöm. – mosolyodtam el. Majd tisztelet tudóan meghajoltam.
- Most menny pihenj egy kicsit. Később találkozunk. – bólintottam majd kimentem a hatalmas faajtón és a szobám felé vettem az irányt. Ahol már Sue várt rám.
- Szia. Gratulálok.
- Köszi.
- Hoztam neked néhány ruhát. Tudod itt inkább csak fekete és szürke ruhákban vagyunk így ezekre szükséged lesz.
- Köszönöm Sue nagyon hálás vagyok, neked ezért. És persze mindenért amit értem teszel. – mosolyogtam rá majd szorosan magamhoz öleltem
- Semmiség. Ennyit megérdemelsz. Sőt még többet is, ezért gondoltam arra is hogy talán szeretnél velem beszélni…..nos .. szóval Félixről.
- Óóóó. Igazából nem tudom mit érzek iránta. És ez nem feltétlenül jó dolog. Mert nem akarom őt hitegetni. De nem vagyok iránta közömbös ezt biztosan tudom.
- Ne aggódj Félix nagyon szeret téged és képes várni rád. Ne dobd el őt magadtól és adj neki egy esélyt.
- Rendben ezt megígérhetem neked. Egy esélyt megérdemel az biztos. – mosolyogtam rá majd még egyszer átöleltem őt. A hosszas ölelkezésünket Alec hangja zavarta meg.
- ÓÓ bocsánat. Csak Sarahhoz jöttem egy pillanatra ha rá ér?
- Persze én úgy is megyek. Szia Sarah!
- Szia! Nos mit szeretnél? – fordultam Alechez
- Látogatód jött!
- Nekem? Kicsoda? – Alec percekig csak némán állt az ajtóban
- Alec ki keres engem? – egy nagy sóhaj után végül kinyögte
- Az édesanyád.
- Helyesen tetted!- hallottam meg Félix hangját a hátam mögül
- Tudom! Még is… még is annyira nehéz. – amióta letettem a telefont egy folytában csak azon gondolkozok hogy helyesen tettem-e azt amit tettem. És mindig arra jutok hogy igen. Jobb lesz így. Legalább is remélem. Félix vigasztalón átölelt és a mellkasára vont. Régen ezt túl közelinek gondoltam volna. Most viszont szükségem van arra hogy valakinek a vállán kisírjam magam. Percekig csak így ültünk egymás mellett összeölelkezve míg Félix meg nem szólalt.
- Tudom hogy nehéz. De így neked is könnyebb lesz. Újra kezdheted az életed az igazi családoddal. – mondta együtt érzően majd megsimogatta a hátamat.
- Képes leszek valaha is kiverni őket a fejemből?
- Tudod hogy ez lehetetlen. De ha nem gondolsz rájuk egyfolytában akkor lehet hogy könnyebb lesz. És én is itt leszek és segítek amiben tudok rendben?- bólintottam majd felemeltem a fejem és a szemébe néztem.
- Köszönöm Félix.
- Nincs mit. – mosolygott rám majd végigsimított az arcomon. Észre se vettem amikor Félix milliméterenként közelített az arcomhoz. Míg nem megtalálta az ajkaimat. Szenvedélyesen csókolóztunk amikor hirtelen észbe kaptam és eltoltam magamtól.
- Ne! Kérlek! Ezt még ne!
- Ne haragudj. Én tudok várni. Ha kell még vagy 3000 évet várok ha az kell. De remélem egyszer meggondolod magad. – nézett rám reménykedve
- Félix figyelj én…
- Ne mondj semmit! Csak egy valamire válaszolj kérlek! Van némi esélyem? – kérdezte kíváncsian. De a hangjában hallottam a szomorúságot is.
- Ha sikerül átvészelnem ezt akkor talán beszélhetünk róla. –mosolyogtam rá
- Remek. Akkor én most nem is zavarok tovább. Pihenj rendben? Majd még benézek később oké? Na szia. – majd egy gyors puszit nyomot az arcomra és már itt sem volt.
- Szia. – mosolyogtam magam elé. Hogy lehet ennyire felpörögni ez miatt? Ki érti a férfiakat? Vajon tényleg sikerül elfelejteni őket és új életet kezdhetek? És fogok valaha is valakit úgy szeretni mint Edwardot? Nem ez lehetetlen. De attól még megpróbálhatom. Az ábrándozásomból Jane undok hangja ébresztett fel.
- Aro hivat!
- Nem hallottál még a kopogásról drága Jane?
- De igen de én csak olyan ajtaján kopogok akit tisztelek. Te pedig nem tartozol közéjük. – mosolygott rám mézes mázosan
- Hidd el te se vagy a szívem csücske. Ne aggódj.
- Ennek örülök. De ne bájcsevegjünk itt oké? Aro hív a nagyterembe. Most!
- Rendben mond meg neki hogy azonnal megyek. – Jane csak egy lenéző pillantást vetett rám majd ellibbent. Egy sóhaj után átöltöztem majd lefelé vettem az irányt a nagyterem felé.
Pár perc után már a nagy faajtó előtt álltam. Majd beléptem rajta.
- Végre. Már azt hittem sose jössz le. – mosolyodott el Aro majd közelebb lépett hozzám
- Bocsánat csak egy kicsit rendbe kellett szednem magam. Amióta itt vagyok elég sok minden történt.
- Tudok róla. Félix elmondta hogy mi történt és nagyon sajnálom. Ezt az egészet én kezdtem. És azóta csak rossz dolgok történtek veled. Tényleg nagyon sajnálom.
- Ne mondj ilyet ez nem a te hibád. Csak én vagyok ilyen szerencsétlen. – sütöttem le a szemeimet. Közben csak Jane kuncogását hallottam. Hogy lehet ennyire szemét dög? Ekkor azonban Jane kuncogása megszűnt én pedig nagyon meglepődtem amikor Aro egy szer csak szorosan magához ölelt és azt mondta.
- Ne búsulj. Talán jobb is így. Nem érdemelt meg téged.
- Én is ezt szeretném hinni apa. Hidd el. – elmosolyodott majd kicsit eltávolodott tőlem. Majd a szemembe nézett.
- Ugyan olyan gyönyörű vagy mint az édes anyád volt. – viszonoztam a mosolyát
- Most viszont térjünk a tárgyra amiért ide hívtalak. Rendben?
- Rendben.
- Nos semmi fontos dolog. Csak némi formaság. Alec… - szólt oda neki aki egy meghajlás követően oda jött hozzám és rám mosolygott. Én ezt viszonoztam is. Alec oda nyújtott valamit Aronak aki hozzám fordult.
- Ezennel hivatalosan is Volturi tag vagy. – majd egy nyakláncot tett a nyakamba a Volturi jelképével.
- Köszönöm. – mosolyodtam el. Majd tisztelet tudóan meghajoltam.
- Most menny pihenj egy kicsit. Később találkozunk. – bólintottam majd kimentem a hatalmas faajtón és a szobám felé vettem az irányt. Ahol már Sue várt rám.
- Szia. Gratulálok.
- Köszi.
- Hoztam neked néhány ruhát. Tudod itt inkább csak fekete és szürke ruhákban vagyunk így ezekre szükséged lesz.
- Köszönöm Sue nagyon hálás vagyok, neked ezért. És persze mindenért amit értem teszel. – mosolyogtam rá majd szorosan magamhoz öleltem
- Semmiség. Ennyit megérdemelsz. Sőt még többet is, ezért gondoltam arra is hogy talán szeretnél velem beszélni…..nos .. szóval Félixről.
- Óóóó. Igazából nem tudom mit érzek iránta. És ez nem feltétlenül jó dolog. Mert nem akarom őt hitegetni. De nem vagyok iránta közömbös ezt biztosan tudom.
- Ne aggódj Félix nagyon szeret téged és képes várni rád. Ne dobd el őt magadtól és adj neki egy esélyt.
- Rendben ezt megígérhetem neked. Egy esélyt megérdemel az biztos. – mosolyogtam rá majd még egyszer átöleltem őt. A hosszas ölelkezésünket Alec hangja zavarta meg.
- ÓÓ bocsánat. Csak Sarahhoz jöttem egy pillanatra ha rá ér?
- Persze én úgy is megyek. Szia Sarah!
- Szia! Nos mit szeretnél? – fordultam Alechez
- Látogatód jött!
- Nekem? Kicsoda? – Alec percekig csak némán állt az ajtóban
- Alec ki keres engem? – egy nagy sóhaj után végül kinyögte
- Az édesanyád.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)